Harmadjára tekerte vissza a felvételt ahhoz a bizonyos ponthoz. Világ életében viszolygott a vér látványától, a horrortól meg végképp, de az a jelenet megbabonázta és nem tudott másra koncentrálni, mint ahogy falra fröccsent a vér feketén és sötétszürkén. Azért hálás volt, hogy még mindig az ócska videófelvételekkel dolgozott a cég, mert biztosan kidobta volna a kisrókákat egy laza sétára, ha látnia kellett volna a vér vörösen izzó bűnös folyamát.
Lélektelen szemek néztek vissza rá a felvételről, és az a vicsor a férfi arcán teljes mértékben meggyőzte, hogy éjjel megint nem fog aludni. Minden alkalommal kikészítették a gyilkosok utáni magán nyomozgatásai, de nem adta fel. Szerette tudni, hogy a vétkesek megbűnhődnek, és egyfajta néma szellemként őrködhetett az ártatlanok élete felett. Annak ellenére is, hogy azok addigra már rég holtak voltak, mire Eve nyomokra bukkant és összefüggéseket talált a bűnügyek közt. Nem volt zsaru, nem hitt a börtön rendszerében, sokkal inkább küldte volna kínpadra azokat, akik másokat kínoztak és gyilkoltak. De mindig ott voltak a megmenthető lelkek, akik még nem estek áldozatául a bűnösöknek.
- Velia! - a félig artikulálatlan üvöltésre rezzent össze a nő a kijelző előtt, s azonnal meg is állította a felvételt, átlépve egy másik programra is, hogy látszólag eltüntesse a nyomait az aktuális ténykedésének.
- Bocs, egy jelentést írtam, Ralph - szólt bele a telefonba, amint kihangosította azt, hogy hallja a főnöke szavait, na meg a követeléseket, amikkel szinte a nap minden szakában élt.
- Köze sem volt az ajánlatkéréshez, amit a catering céggel beszéltem le, igazam van? - Velia mosolya kiszélesedett, ahogy a kijelzőn lévő üres mail felületét nézte. Nem izgatták nagyon a konferencia részletei, leginkább az az ismeretlen fickó arcképe izgatta fel, amit jelenleg nem látott, és ez felettébb bosszantotta. Tudni akarta, kivel áll szemben, még ha a pacáknak fogalma sem volt róla, hogy egy farkast kapott a hátsójába.
- Még nem. De adj öt percet és nyomtatva beviszem neked. Esetleg mást is kérhetsz a késésemért - nevetett fel a nő, engedve, hogy a hangjába egy cseppnyi erotika vegyüljön. Soha nem jönne össze a főnökével, és legfőképpen azért, mert német volt. És felettébb meleg. Azt pedig annyira Velia nem kedvelte.
- Espresso. Két cukorral. És tudod, hogy megérzem, ha megint át akarsz verni - vigyorgott bele a német is a telefonba, legalábbis Maeve így gondolta. Mindenki hangján hallani, hogy milyen lelkiállapotban van. Nem csak a szemek képtelenek hazudni. A reakciók, a mimika, a testtartás is tökéletes hazugságvizsgáló. Főleg ha olyan megfigyelőről volt szó, mint a nő. Utálta a színészeket. Ezért sem járt moziba. Ezért sem kedvelte a színházakat. A gyilkolás, a kínzás pedig színtiszta ösztön volt. Olyan, amit senki sem tagadhatott le.

Nagyjából negyed órával később a kávé illatától bűzölögve lépett ki Herr Schmidt irodájából, hogy visszatérhessen Mr. Idegenhez. Tudni akarta ki az, aki ilyen tökéletes pontossággal metsz torkokat.