♂♂
  Kezd tele lenni a tököm - ha már hócipőm nincsen, és csak hogy már úriemberek módjára fejezzem ki magam - azzal, hogy a főnök azzal nyektet állandóan, hogy találjam meg magamnak a legmegfelelőbb interjúalanyokat. De könyörgöm, erre külön emberek vannak, nem érek én itt rá nézelődni, telefonálgatni. Bőven elég nekem az, hogy sokszor éjszakákat töltök a gép előtt, mire bemagolom valaki önéletrajzát. Szépen is néznék ki, ha valaki híresebb jönne hozzánk, aztán azt se tudnám, hogy kicsoda, micsoda meg hogy mit is csinál.
Bezzeg most egy érdekes ember se jut eszembe, mert mi, Vegas-féle emberek állandóan lopunk, bűnözünk meg dugunk. Hát mi ebben az érdekes, kérem szépen?!
    Hiába morgolódok, ettől nem lesz jobb a napom. Jobb is, ha felkeresem Sophie-t, hogy mondjon valami pletykát. Az a nőci egész nap az újságokat lapozgatja, állandóan a címlapsztorik érdeklik a leginkább. Nőből van, még szép, hogy szereti a pletyiket.
Igazából sose beszéltem még ezzel a lánnyal, de mivel munkatársak vagyunk - elvileg, bár egyszer nem láttam volna, hogy feláll a székből - biztosan segíteni fog.
Óriási műmosollyal battyogok felé, mire megállok az asztalánál, és félig-meddig felülök arra.
- Te, mondj már nekem valami izgi, vagy érdekes sztorit, amivel tudnék is kezdeni valamit. - szólok hozzá nem túl kedvesen.
- Neked, aki mindig mindenről tisztában van?! - néz rám enyhén fura arckifejezéssel. Értem én, hogy tévés fiú létemre mindenről tudni kell, de nem a különféle pletykalapok társaságában töltöm a szabad, vagy épp munkaidőmet.
- Jó, jó jó, hagyjuk ezt. Örülj neki, hogy még itt növesztheted a feneked. - oké, tény, hogy nem vagyok valami kedves, aranyos, cukifiú most, de kissé felhúzott a főnök.
- Na jó, kapsz valamit, már csak azért is, hogy elhúzz innen. - miért is nem vagyok meglepődve azon, hogy ez a nőszemély nem a kedvesség mintaképe?! - Itt van ez a faszi, valami Gareth Saintwood... - közben lapozgatni kezdi az épp előtte levő újságot. - ...aki állítólag csőd szélén álló cukrászdaszerűségeket vesz meg, aztán teszi sikeressé... - magyarázza nyugodtan, én pedig csak pislogok felé.
- Áhh, össze meg vissza beszélsz. Ilyen nincs, hogy a csődből így kihúzzon valamit. - muszáj vagyok kételkedni. Nem létezik, hogy van ilyen!
- Pedig állítólag ezt teszi, nézd csak meg, itt egy kis statisztika. - nyújtja felém az újságot. Számok, számok mindenhol! Áááh, mindig is gyűlöltem a matekot, és mindent, ami ahhoz tartozik, illetve tartozott.
- Vidd ezt a szennyet innen, nekem nem kellenek az adatok. - azért az újságot szinte kitéptem Sophie kezéből, és máris elszaladok. - Köszi, majd meghálálom. - kiálltok vissza, és utam máris haza vezet.
Vagyis vezetne, hacsak nem jutott volna az eszembe, hogy Sophie talán ki tudná deríteni ennek a fazonnak a telefonsázmát, vagy egyéb elérhetőségét.
  Nagy levegőt véve, visszafordulok, és megint oda megyek hozzá, óriási bociszemekkel tekintve rá. Még kettőt pillogok is a hatás érdekében.
- Sophieeeee. - talán hangom még két oktávval is megváltozott. - Legyél olyan édi-bédi, tündérbogyó, cukipofa,  hogy megkeresed nekem a fazon számát. - ő felvont szemöldökkel néz rám, mire máris visszaveszek magamból.
- Utálom a nyalizást, tudod jól, de ha ez kell ahhoz, hogy végre békén hagyj, akkor legyen. Egy óra múlva gyere vissza. Vagy nem is, majd elküldöm neked mailben. - és már mutatja is, hogy léceljek le. Oké, ha így akarja...

[...]

  Végre, úgy fél év után - legalábbis nekem annyinak tűnt - megérkezett a várva vért mail. Hezitálok, hogy vajon felhívjam-e, vagy sem, de úgy öt perc után megteszem. Kicsöng egyszer, kétszer, na meg háromszor...
Lehet fel se fogja venni. Meg egyáltalán, és különben is, az se biztos, hogy jó ez a szám. Mindegy, megvárom, míg végigcseng, de mikor felveszik, máris el mondom ki vagyok, mi vagyok, és legfőképpen azt, hogy miért zaklatom.
- Üüüü....üdvözlöm, Timothy Muroi vagyok, az egyik helyi TV csatornától. És nemrég láttam az egyik újságban, hogy örömmel vásárol meg csőd szélén álló vendéglátóhelységeket. - hangom talán gyerekesnek tűnhet, ami nem meglepő, hiszen sokan azt hiszik, hogy a gimnáziumból szöktem. - És érdeklődnék, hogy meghívhatnám-e a csatornához egy interjú erejéig? Nagyon érdekel, hogy miért is fektet be ilyesmibe, s hogyan is teszi azokat a helyeket sikeressé. - kissé talán hadarok, de nálam ez sem számít meglepő dolognak.
Egyelőre csak ennyi mindent zúdítok rá, bízva abban, hogy a férfi válasza nem az lesz, hogy leteszi a telefont. Mondjuk nem egyszer történt meg az ilyesmi, szóval nem fogok sírva fakadni, ha nem jön össze mindez.
  Ám azt le merem fogadni, hogy ez a pasi úgy zűrös, ahogy van. A fél fejem ré merném tenni arra, hogy valami susmus van a dologban, amibe jobb lenne, ha nem ütném bele azt az óriási krumpliorromat.