bérénice | edward

Vendég

bérénice and edward

[You must be registered and logged in to see this image.]Péntek este, teljesen normális, hogy míg a szomszéd kölkök részegen kóvályognak egymás nyakába borulva a kapum előtt, én azon vagyok, hogy az Edward Northman által lakott lepratelep maradványaitól és mocskától megszabaduljak. Az út széle mellé állított öblös szemetes kuka már nyelvét lógatta, úgy megtömtem a ház padlójáról felnyalábolt holmikkal.
Tökéletesen emlékeztem rá, hogy Edwardot egy héttel ezelőtt halálos fenyegetés érte, mikor üvöltve, csapkodva nyomatékosítottam benne, hogy ha nem avanzsál embert magából hét nap, azaz százhatvannyolc óra elteltével sem, akkor drasztikus változások fognak beállni mind a kapcsolatunkban, mind pedig az otthonunk képét illetően.
Edward az egyetlen olyan ember volt ezen a szemét dűnékkel fedett bolygó tetejében, aki ismert, s tudta, hogy nálam nem létezik üres fenyegetés, a szám, szavaim szenvedélye semmivel nem ér többet, mint tettlegességig fajuló dühödt eljárásom. A férfinek lejárt a próba ideje. Elfogyott a türelmem, s már az iránta érzett szerelmem sem engedte, hogy átlépjek az ételmaradékos szemétkupacok tetején, melyek szőnyegként borították utamat a bejárattól a konyhában felállított szemetes kukáig. Az otthonunk bűztől rohadt. Hétköznapokon általában hajnali fél kettőkor kattant kulcsom a zárban. Nem mertem villanyt kapcsolni. Ez volt szerdán. Ma pedig már mindhiába játszottam a kapcsolóval, nem gyúlt fény az egyterű lakásban.
Valami elszakadt bennem, ahogy a villanykörtében. Kéthónapnyi tengődés után, önmarcangoló életmódot követően, nem bírtam tovább elviselni, hogy egy félholt mártír öleljen alkohol párlatba burkolózó, mosdatlan testéhez.
A szerelem nem győzött le mindent. A fogadalmam jóra és rosszra egyaránt vonatkozott. De ki mondta, hogy még képes vagyok tartani magam? Hogy érzéseim nem rendültek meg? Ki mondta, hogy még hordom Edward Northman gyűrűjét, mely egyet jelentett egy őszinte „szeretlekkel”?
Reményekkel telve jöttem haza másfél hónapon át. Hogy a férfi nem dobja el magától az életét, nem süllyed önsajnálatba, s nem mossa sebeit alkohollal. Viszont már nem volt miben hinnem. S ha majdnem fél évig a házasságunk mintaszerűnek is bizonyult, mára minden idilli kiveszett napjainkból. Bolond voltam, mikor azt feltételeztem kapcsolatunkról, hogy ketten mindenen képesek leszünk túl jutni. Hogy ez a szerelem Edward Northmannal, majd segítségemre lesz abban, hogy megtapasztaljam, milyen családban élni.
Hajlottam én szelídített vadként a gyermek téma felé, engedtem átépíttetni a házunkat, bővíteni az udvart, parkosítani a bejáratot, biztonságos kerítést húzni a telek határára. Még néhány évre lett volna szükségem, hogy a munkámat hanyagolni tudjam, hogy teljes odaadással babázhassak, s nőként éljek a kapcsolatban. De Edward alkohol mámoros éjszakái elbizonytalanítottak, már nem voltak terveim a jövővel. A fehér neonfényét láttam megcsillanni egyre ráncosodó kézfejemen tetejében, a bőrömbe ivódott fertőtlenítő szag lengett körbe, hentes késem a szike maradt. Soha nem voltam ennél lemondóbb, elveszettebb és magányosabb.
Amit a férfi nekem adott, azt most kamatostul követelte vissza viselkedésével.

Lassan kezdett elfogyni a széthordott szemét a padlóról, s már csak a használt kávézacc gömböcök gurultak ide-oda fehér zoknis talpam alatt. Az erős koffein és a hagyma héjának émelyítő bűze facsarta orromat.
Nem bírtam megmaradni az otthonomban, míg minden dzsuvában úszott.

Míg takarítottam, mindvégig könyörögve hajtottam magamban, hogy Edward ne érjen haza, míg fenn vagyok. Jöjjön hajnalban, érkezzen reggel, egy másik nő közelségében elkapott parfümfelhő illatába burkolózva, de ne kelljen találkoznom vele, ne kelljen látnom azt az emberroncsot, ami a férjem önmaga prezentációja.
Az egész ház hideg volt, elhagyatott, emberi érzelmektől megfosztott. A férfi, aki színt hozott a falak közé, elveszett két kocsma között.
Nem volt rám jellemző az ostobaság, a véletlenben, a sorban való hit. Mégis ráhagytam az éjszakákra problémánkat. Azt akartam, hogy egy verőfényes reggelen ágyba érkezzen a reggelim, s a mosolygó Edward zárja maga mögött az ajtót. Magára kellett találnia, s a kiürített poharak aljáról összeszedni maradék önbecsülését.

Fél háromkor másztam ki dupla műszak fáradtságát lemosva magamról a zuhanykabinból, hogy eljussak a hálószobába. Nem bírtam volna lefeküdni anélkül, hogy ne suvickoljak mindent ragyogóan tisztára. Kicserélve a villanykörtét, most már fényárban úsztathattam a házat, s úgy vehettem szemügyre munkám eredményét. Szerettem volna, ha ez így marad, s nem okoz több nehézséget Edward. Így még meg tudtam volna neki bocsájtani.
Ha ma este visszajön hozzám, s sajnálkozva mellém bújik, akkor elfelejtem neki a sötét hónapokat. Vagy ezt csak a fáradtság mondatta velem? Ásításom elnyomta gondolataimat, szemeim majd leragadtak. Annyira megszoktam már, hogy egyedül hajtom álomra fejem, hogy nincs, akihez odabújjak, hogy ez az este sem volt szokatlan. Egy cseppet sem.
Belebújtam hosszú pizsama nadrágomba, és a mellkasomra simuló vékony ujjatlanba, hogy aztán a meleg takarók alatt szunnyadjak el. De az ajtó nyitódása kiverte az álmot a szememből, s az ágyazó mozdulat közepette megtorpantam. Markomba gyűrtem a takaró sarkát, s vártam, hogy az ajtó mögött feltűnjön a férfi.
Hogy alkoholtól bódultan érkezik-e hozzám, vagy megtisztulva, annak felismerésére várnom kellett. Hiába reménykedtem veszettül, imádkoztam, könyörögtem Istenhez, nem bíztam. Nem bíztam Edward józanságában.

Vendég

Mikor felébredtem, Darwin gyűrte tappancsaival a mellkasomat, s igyekezett kirángatni kómás állapotomból. Egyetlen célja volt a jószágnak, hogy életet leheljen belém, s elérje azt, hogy legalább egy kicsit foglalkozzam vele , na meg a többiekkel.
Már-már élvezettel dagonyázott a mellkasomon, nyarvogással próbálta felhívni arra is a figyelmemet, hogy Ő bizony éhes, s ha játszani nem akarok, legalább némi eledelt szórjak felcímkézett tálkájába.
A kacsa hápogása végképp kiverte a biztosítékot, csukott szemmel akartam elhessegetni a közelemből, ám ehelyett sikerült telibe találnom a kanapé közelében tanyázó éjjeliszekrény sarkát.
- Cseszné meg ez a szar. – Morranva, fájdalomtól sziszegve pislogtam párat, míg lassan a szemeim elé emeltem lehorzsolt kézfejemet. Szerencsére nem volt mély a seb, csak a hámréteg sérült, aminek ezt követően nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget. A reggeli piamennyiség talán már eltávozott a szervezetemből, ezt jelezte a szomjúság, s éktelen fejfájásom.
- Hess innen, szállj le rólam. – Minden kedvesség nélkül söpörtem le Darwint a mellkasomról, aki kihasználva a macskaságból eredő sajátosságait, a puha tappancsokra érkezve minden sérülés nélkül átvészelte határozott elutasításomat.
Kábán ültem fel a szétfeküdt matracon, tenyereimmel alaposan megdörgöltem a szemeimet, hogy lássak is valamit a kintről beszűrődő félhomályban, de hosszú percekig még nem volt kedvem lábra állni. Csak ültem, államat a tenyereimre támasztottam, s magam elé meredten figyeltem a távoli sarokban gubbasztó porcicákat.
Már lassan két hónapja rúgtak ki a munkahelyemről, mondván, hogy nincs rám szükség, túl sokan vagyunk, s még csak azt sem mondták, hogy kössz az eddigieket. Azóta nem találtam új munkat , megviselt a tény, hogy Bérénice a családfenntartó, Ő keresi meg a kenyérre valót, rá szükség van, rám pedig nincs. Ezek a gondolatok a depresszió hullámai felé sodortak, a sötét tenger magával ragadott, s a jobb kedv érdekében alkoholhoz nyúltam. Másfél hónapja pusztítom magamat, s a környezetemet, de valahogy nem érzem azt, hogy megálljt kellene parancsolnom.
Mikor újra eszembe jutott az, hogy nincs munkám, a barátaim már nem keresnek és semmi értelme a napjaimnak, megkívántam egy sört. Felkászálódva a kanapéról, átgázolva néhány üres sörös-és pizzás dobozon sikerült elérnem a konyhát, ahol találtam egy fél üveg sört. Darwin persze a hűtőig követett, s erősen dörgölődzött a bokámhoz, mintha olyannyira szeretne. Hazug kis dög.
Kivéve az italt, ajkaimhoz emeltem, s jó nagyot kortyoltam, de a kellemesen kesernyés íz helyett inkább egy poshadt, szénsavtól mentes sör köszönt vissza. Ki tudja, mióta állt már bontva, de szörnyű volt az íze.
- Pfejj..- Fintorogva húztam el ajkaimat, majd Darwin tálkájához léptem, s leggugolva beleöntöttem a tálkájába néhány kortynyi alkoholt.
- Na ezt nyalogasd, kell mi? Igyad csak. – Nevetve figyeltem, ahogy belemélyeszti nyelvét a sörbe, majd fintorogva rántja ki a pofáját, s még a mancsával is próbál megszabadulni a bajszára ragadt habtól.
- Hehe, kis hülye..- Nevetve fordítottam hátat, azt hiszem, még sem voltam teljesen józan. A dobozt félig telten dobtam be a kukába, nem törődve azzal, hogy annak tartalma kifolyhat a padlóra, vagy összekoszolhatja a tárolót. S mivel otthon már nem volt sör, hogy csillapítsa kínzó szomjamat, vettem a dzsekimet, majd elindultam a legközelebbi kocsmába.
**
Egyik pohárral ittam a másik után, kísérőként rövid italt is rendeltem a sör mellé, s gyorsan habzsoltam befelé az alkoholt, hogy minél előbb elérjek egy bódult, örömittas állapotot. Sikerült is vigyort csalnom az ajkaimra, s olyan szinten részegre ittam magam, hogy a következő pillanatban már a dúskeblű pultos csajnak csaptam a szelet.
Nem voltam én házasságtörő fajta, s mi több, imádtam a feleségemet, de az elmúlt hónapok ridegsége egyikünknek sem tett jót. Én meg az alkohol pedig végképp nem alakítottunk megfelelő párost, s kettőnk egyvelegéből kizárólag rossz döntések születhettek. Ezen az estén például menthetetlenül kezdtem csapni a szelet Bögyös Margarettnek, mit sem törődve azzal, hogy az agyontetovált, kecskeszakállú, hústorony férje a zenegépnél váltogatta a rocklemezeket.
Mikor az alkohol elveszi az ember eszét, s egy jól megtermett asszonyt is bombázónak lát, mit lehet tenni?
Margarett meg persze az a típusú nőszemély volt, aki imádott kacérkodni a férfi vendégekkel, főleg azokkal, akik nála fiatalabbak voltak, s jobb karosszériával rendelkeztek hitves uránál. Talán ez miatt is történhetett meg az, hogy Buck kiszúrta, amint a neje épp tálcán kínálja elém kerekded melleit, s azon élvezkedik, hogy udvarolok neki. Két pillanat sem kellett, máris akkora ütés érte az államat, hogy lerepültem a bárszékről, s az egyik asztal alatt értem földet. De ha ez még nem volt elég, Buck úgy nekem esett, hogy kaptam még egy-két ütést a bordáim közé, s már csak akkor állt le, mikor néhány rendes tag leállította.
- Hagyd már, nem látod, hogy tök részeg? – Így próbálták észhez téríteni, miközben én igyekeztem nem összeokádni a kocsma padlóját. Ezt még sikerült is megúsznom, de amint kidőltem a kocsmaajtón, máris visszaköszönt az elfogyasztott pia, s a délutáni pizza kiskatonái.
A hazafelé tartó úton nagyon nehéz volt megállnom, hogy ne dobjam ki a taccsot, de sikerült megállnom, s helyette csak a szomszédasszony sövényeit locsoltam meg a kerítés tövében. Mrs. Marple persze megint csak kukucskált, s mivel imádtam köszönni az időseknek, ezúttal sem hagyhattam ki.
- Én is imádom Mrs. Marple, megfogná a locsolómat, mi? – Röhögve fordultam felé, majd nagy nehezen felhúztam a cipzárt, miután visszatömködtem a szerszámot a nadrágomba. Ezután következett a tortúra, hogyan is lépdeljek keresztül a kockaköveken el, egészen a bejárati ajtónkig. Nos, ez sikerült is, bár egy virágcserepet sikerült lerúgnom a teraszról, de legalább én célt értem.
A zárnál még elszórakoztam jó pár percet, mire sikerült belépnem a lakásba. Félhomály volt, villanyt azt nem akartam kapcsolni, mert azt gondoltam, hogy Bérénice már biztosan alszik. A kulcsot a tartó helyett a földre ejtettem, a cipőimet nagy nehezen lerúgtam, majd dülöngélve indultam meg a hálószoba felé. Pechemre totálisan eltévesztettem az irányt, s a nappali szekrénynek sétáltam neki, amiről sikerült levernem az összes szar kis csecsebecsét, amit az utazásaink alatt gyűjtöttünk össze.
- Fenébe..- Motyogtam, majd elérve a hálószobaajtót kitártam, de legnagyobb döbbenetemre Nice még ébren volt. S mi az, hogy ébren volt? Olyan dögösen festett a pizsamanadrágjában, hogy kedvem lett volna róla azt letépni.
- Drágám, ma mit adsz a papának?- Majd vigyorogva megindultam felé, bár a járásom ingatag volt, s bűzlöttem a kocsma szagától.

Vendég

bérénice and edward

[You must be registered and logged in to see this image.]Képzelhettem volna, hogy betörő érkezett az otthonomba, ha nem találok egy szemet szúró kizáró okot. A legkezdőbb betörő sem csap akkora ramazúrit, mint amivel Edward hazaérkezett. A jó időre való tekintettel már korábban kinyitottam a hálószoba teraszajtaját, hogy némi levegőt engedjek be az állott szagú helyiségbe, így most a friss hideg levegő mellett a férjem hőbörgő hangja is beszűrődött.
Miközben a szemközt lakó szomszédnőnek ordibált, azt hittem, hogy lesül a bőr a képemről. Szabad tenyerembe temettem arcomat, s még szégyenkezve meg is csóváltam fejemet. Mire felhagytam a rimánkodással, a néma átkozódással, már a bejárat felöl érkezett csörömpölés. Azt hiszem, most indulhatok, hogy elölről kezdjem a takarítást, mert Edwart elérte, hogy a két és fél órán keresztül tartó munkám a semmibe vesszen.
Kedvem lett volna rároskadni az ágyra, összegyűrni a ránctalan lepedőmet, de a nappaliból érkező hangzavar végleg tönkretette a nyugalmamat. Visszavágtam az ágyneműt a helyére, s máris az ajtó felé trappoltam. Mire azonban elindultam, a férjem is megérkezett.
Lábam földbe gyökeredzett, ahogy a lila foltok visszaköszöntek Edward arcáról. Szája sarkából vér serkent, s ha nem akartam is észrevettem a nadrágján végigcsorduló vizeletet, na meg hímtagját, mely aktívan jelezte jelenlétét. Hogy pofont érdemelt volna vagy azonnalis gondoskodó ellátást? Nem tudtam eldönteni, így nem reteszeltem be azonnal tenyeremmel száját, s mocskosnak ható szavai elértek hozzám. Megvetően fintorogtam a férfi látványán. Hol volt az igényes fiatalember, akin élvezettel legeltettem a tekintetem? Akihez szívesen bújtam oda és nem kerített hatalmába hányinger a testéből áradó elegye alkoholnak és dohánynak. Két hónap alatt megszűnt az igazi Edward Northman létezni.
– Dönthetsz, Papa… pofont kérsz vagy hideg zuhanyt a fejed fölé! – erősen nyomtam meg a szavakat, hevesen artikuláltam, s eközben közelebb is léptem hozzá. – Bűzlesz, Edward. Véres a pofád. A fél arcod lila, és meg sem éreznéd, ha most pofon vágnálak. Érted? Mit műveltél? Nehogy elmondd, mert nem akarom tudni. Nem akarom tudni, hogy milyen gusztustalan dolgokat műveltél ma. Ittál, csajoztál, ütöttél meg valakit az italért? Vagy téged vertek le a ruháidért, a telefonodért? Vetkőzz le… ha akarsz, ha nem, elmész fürdeni. Mert nem maradsz meg így ebben a szobában. És mivel a nappalit kitakarítottam, nem hagyom, hogy azt okádd össze. A legjobb lenne, ha kivernéd magadnak most a fürdőszobában, aztán elölről is ürítenél, és megszabadulnál attól a rengeteg folyékony méregtől, ami ott lötyög a gyomrodban. Nem bírlak így elviselni Edward….
Ha akarta, ha nem, megragadtam farmernadrágjának gombjait, s hogy megszabadítsam a kényelmetlen viselettől a mocskos farmert a bokájáig toltam.
– Tudod mi vagy? Púp a hátamon! A rohadt gyűrűdet se hordom. Tudod miért? Mert gyűlölöm, aki lett belőled. Csalódtam benned, Northman… semmirekellő alkoholista lettél! Gratulálok! Orvosi egyetem, apuci segítsége, az otthoni pénz. Ennyi? Megbántam, hogy hozzád mentem. Megbántam, hogy megismertelek és az életembe engedtelek. Ha tehetném, nem mondanék igent. Már nem…

Ahogy kifűztem cipőjet, letoltam nadrágját, elléptem tőle. Innen talán már egyedül is ment volna neki, így visszahúzódtam az ágy mellé.
– Menj ki a szobámból…

Vendég

Lehet, hogy részeg voltam, de annyira azért nem, hogy ne tudjam, mire vágyom. S mivel alkoholra már nem volt szükségem, vágyaim csillagos egét Bérénice képezte a pizsamanadrágjában, s az ahhoz tartozó csipkés topban. Szívesen lefejtettem volna róla a ruhadarabokat, hogy ajkaimmal faljam bársonyos bőrét, de Nice ellenségesnek tűnt. Szavaiból áradt a düh, akárcsak a pillantásából.
- Téged kérlek, meg akarlak csókolni . – Alkoholtól mámoros mosollyal, s tekintettel, kissé dülöngélve tettem felé pár lépést, tenyerem már szinte súrolta derekát, mikor feleségem megálljt parancsolt, s tenyereivel tartotta meg a távolságot.
Szerinte bűzlöttem , s míg Ő próbálta körülírni az állapotomat, addig ujjaim közé vettem az ingem gallérjának sarkát, s próbáltam az orromig húzni, miközben nagyot szippantottam.
- Büdös? Nemtom..talán. – Bárgyú vigyorral állapítottam meg a helyzetet, majd félrebiccentett fejemet igyekeztem egyenesen megtartani, ám végül átbillent a másik oldalára. Részeg embernek nem lehet megmagyarázni azt, hogy nem illik beszélni, mikor más szólal fel. Nekem is hiába szólt volna, mert újra és újra szavaiba vágtam, mintha nem is hallanám, hogy hozzám beszél.
- Édesem, kis aranyoskám, Te vagy az egyetlen, kis Piroskám..- Egy közismert dallamot kezdtem dúdolni, s igyekeztem újra megközelíteni feleségem ajkait, mindhiába. Bérénice hangja felerősödött, s oly hevesen artikulált , hogy éreztem, nem örül nekem. Ez viszont feldühített, s miután hallottam a szavait, a mosoly is eltűnt az arcomról.
- Nem..nem vagyok gusztustalan! – Emeltem fel kezemet a magasba, hogy mutatóujjamat lengetve is felhívjam figyelmét erre a tényre, s közben nem felejtettem el vele közölni azt sem, hogy mit tartok én gusztustalannak.
- Inkább Doktor Philips gusztustalan, amiért kivágott engem..mert..mert szemét aljas húzás volt a részéről. Ésss nem műveltem semmit, Te..Te viszont..- Itt egy pillanatra elhallgattam, majd összeráncoltam a szemöldökeimet.
- Mióta kirúggtaak, nem isss szeretkeztünk. Rád mászott Philips, mi? Miért is rúgott volna ki, ha nem mi..miattad. Meg..meg , hogy neked olyan kurva jó a munkááád , hogy én már nélkülözhetetlen vagyok. – Dühösen vagdalkoztam képzelt vádjaimmal, hisz még mindig nem értettem az osztályvezető főorvos döntését, aki a csapatból éppen tőlem vált meg. Tévképzeteim támadtak, egyrészt arra gyanakodtam, hogy tetszik neki a feleségem, másrészt pedig nem bírtam elviselni a tényt, hogy Bérénice jobb munkaerő nálam, s Ő nélkülözhetetlen, míg én nem. Szenvedtem, s ez elő is tört belőlem.
- Ha..nem bírsz elviselni, miért nemmm Dr. Pilipshez mentél hozzá…- Bosszúsan, s féltékenyen fúrtam pillantásom Bérénice szemeibe, aki addigra már letolta rólam a farmert is. Nem ellenkeztem, mert olyan sokat ittam, hogy örültem, ha a hátamat megtámasztotta a fal. Lepillantottam rá, de ahogy megemlítette, hogy nem hordja a gyűrűmet, elöntött a düh.
- Ja…válj el akkor. Philips előtt is így szoktál térdelni? - Gúnyosan ejtettem a szavakat, elborult az elmém, s nem is hagytam, hogy tovább istápoljon.
- Hányszor vetted már kezelésbe a cerkáját hooogy te..te légy a vezető boncmester? – Fájt kimondanom minden egyes szót, de az ital gúnyos gondolatokat adott nyelvemre, s nem tudtam megállni, hogy ne bántsam meg. Ha kaptam pofont, ha nem, a továbbiakban nem engedtem, hogy istápoljon. Lerúgtam a nadrágot , a cipőimet, s dülöngélve indultam meg a fürdőszoba felé.
- Te..te nekkkem ne prédikálj. Esssküt fogadtál, hogy jóóban és rosszban ésss gyermekeinkre áldást, de szeded ezt a szaart, mert nem akkkartál tőlem gyereket. – Azzal visszafordulva a fürdőszobából bevágtam a hülye tablettáit a háló közepére.
- Ezzz a szoba meg az enyém isss, mire visszajövök, húzz el innen. – Dühösen ordítottam rá Bérénicere, s bár nem ütöttem meg, de olyan erővel förmedtem rá, mint házasságunk alatt talán még sosem.
- Elhúúzhatsz a fosbbaaa a sze..retődhöz. – Dünnyögtem ki már a fürdőszobából, mikor be akartam lépni a zuhanytálcába. Pechemre annyira részeg voltam, hogy levertem a szappant, majd ráállva megcsúsztam, s hanyatt vágódva bevertem a fejemet a csempébe, amiből elkezdett szivárogni a vér. Odakintről legfeljebb csak a nagy puffanást lehetett hallani, ami nem csoda, hisz magas voltam, s nem épp pár kilós bébi fióka.
- Ro..hadt életbe, sza..r zuhhanyzó..- Morogtam, miközben próbáltam feltápászkodni, de ügyesen a zuhanyfüggönyt markoltam telibe, amit sikerült kitépnem a helyéről. S ha ez még nem lenne elég, a bejárati ajtónkon dühösen kopogtatott Mrs. Marple.
- Bérénice nyisd ki, nyisd ki és azonnal hívd ide a férjedet. Nem hallod? - Hangjára az állatkák is megriadtak, Darwin riadtan szaladt be a hálószobába, a kacsa meg bebújt a konyhaszekrény mögé.

Vendég

bérénice and edward

[You must be registered and logged in to see this image.]Minden haragom és dühöm ellenére, gondoskodtam Edwardról, s rosszban is mellette voltam, ahogy Ő azt a fejemhez vágta. Képes lett volna ruhástól bemászni a zuhany alá, hogy aztán megfázzon. És még élvezte volna, ha taknyát-nyálát egybefogó betegséget legálisan, orvosi felszólításra kezelheti magas alkoholtartalmú itallal.
Mivel láttam, hogy magától a cipője nem esett volna le a lábáról, azon is lazítottam néhány centit. Nem vártam köszönetet, hiszen a takarításért sem adott még eddig hálát. Hát mit várjak tőle részegen? A férfit teljesen eláztatta az alkohol. Féltettem, minden egyes alkalommal, mikor megfogta a kilincset és búcsút intett az itthon maradt felfordulásnak. Még mindig nagyobb örömmel töltött el, mikor disznóóllá varázsolta az újonnan mázolt helyiségeket, mint mikor felhívtak az egyik kocsmából, hogy Eddie öt perce indult el, így valószínűleg háromnegyed óra múlva már az utcánkban jár majd.
Szerettem volna megvigasztalni, segíteni bánatán, s biztosítani róla, hogy semmit nem jelent pillanatnyi munkanélkülisége. Nem leszünk szegényebbek, csak mert most új munkahelyet kell keresnie. Az az apró kiesés belefért az életünkbe. Igaz, támaszkodhattunk volna a bankbetéteken nyugvó örökségemre, s Eddie családjára is szorult helyzetben, de messze jártunk tőle, hogy ne engedhessünk meg magunknak megszokott luxuscikkeket.
– Fogd be a szád, mielőtt még ennél is jobban magad ellen hangolnál, különben mehetsz a kocsmába vissza, és belenyomhatod a fejed egy adag whiskybe, hogy kellőképp kitisztuljanak ezek a nyílt sebek.
Már éppen felegyenesedtem volna lába elől, elfelejtve szavait, legyintve bódult állapotára, mikor kiverte gyanúsítása a biztosítékot, türelmem amúgy is zárlatos ládájában.
– Te ezt feltételezed rólam? – meghökkenve meredtem fel a férfire, s pillantását kerestem. Hogy a szobában uralkodó félhomálytól nem találtam megbánást lélektükreiben, vagy nem is érzett magában késztetést ezen érzelem prezentálására, az nem derült ki. A gépszíj szakadt el mellkasomban, akkora lendülettel lendítettem meg dominánsabb karomat, hogy végzetes pofont mérjek a már előzőlegesen megsérült arctekére.
Sokáig figyeltem művemet, a vörös foltot arca oldalán, s szerettem volna tovább ütni azt a bűzlő tök fejét, de hasztalannak gondoltam. Vonásai meg sem rezzentek, felmérgesítve magát kapkodva igyekezett szabadulni ruháitól. Férfi büszkesége ingott meg a pillanatban, ahogy fájdalmat okoztam neki. De észhez nem térítettem.
– Egy öreg, vén fasz nem az esetem. Nekem nem kellenek a feletteseim. Nem dugok ott, ahol csak kihasználnának. Veled ellentétben, akit istápolnom kellett, míg fel nem épült a professzorasszonyból. Szeretkezz azzal, akinek kedve van hozzád. Mert én az egyetlen, amit érzek irányodba, az az émelygés… undorodom attól, aki lettél. Én tisztességesen értem el, amit akartam… nem ragyogni akartam, magamat mutogatni… sajnálom, hogy komolyan vettem a munkámat, te meg bejártál hozzám szexelni a hullaházba! Nézz már magadba, mielőtt ilyeneket mondasz!
Nem volt túl erős a lökés, amit mellkasára mértem, de itt volt az ideje, hogy megkeresse a fürdőszobát.
Kár volt úgy siettetnem, a fogamzásgátló tablettám ugyanis másodpercekkel később már repült is felém, s centiken múlt, és kettős látásán, hogy a rossz Bérénice-t célozta meg.
– Rohadj meg, Northman! Annak fogok gyereket szülni, aki nem csak azt tudja bemutatni, hogy kell felemelni a feles poharat!
Szavaim a záródó fürdőszoba ajtónak vágódtak. Kár volt annyit veszekednem, hiszen holnapra Edward ezt majd mindet elfelejti és kezdhetem elölről a „prédikációt”.
Szánakozva néztem a tablettákra, de arra már nem volt erőm, hogy összeszedjem őket, a műanyag üvegcse hasába rúgtam meztelen lábfejemmel, hogy látnom se kelljen, mint rombol körülöttem a férjem. A tablettákat egyesével rugdostam az ágy alá. De megtorpantam, hiszen a fürdőszobából hatalmas puffanás érkezett.
Mindent eldobva magamtól rohantam a férfi után, hogy felnyaláboljam a padlóról. A kövön végigsiklott szappan maradványából leszűrtem a baleset okát. S mivel ilyenkor a legnehezebb testrésze az embernek a feje, máris a földön fekvő nedves tincseibe túrtam.
– Makacs öszvér… szóltál volna, hogy segítsek… de neeem, belehaltál volna, ha ma nem baszol be. Remélem kaptál egy kis agyrázkódást is, és holnap mehetek veled a kórházba. Egyre jobb. Elnéztem az aktádat. Csodálatosan bővül, mióta alkoholizálsz. Állj fel, és mássz be a kádba…
Ez volt az első számú gondolatom, de azt követően felhangzott a csengő, s Mrs. Marple hangja eltántorított célomtól. Nem érdekelt Edward meztelensége, kézen fogva vontam magam után „életem szerelmét”. Az ajtót nem voltam rest ütközésig tárni, hogy Mrs. Marple akadékoskodó jelleme is felfogja, Edward beszámíthatatlanságát.
– Szép hajnalt, Mrs. Marple! Megmondaná, hogy miért ordibál az ajtónk előtt? És mi jogon követeli a férjemet? Nagyon érdekelne, hogy mit tudna mondani neki, amit én még nem próbáltam.
Az öregasszony imádta megkeseríteni az életünket, s unalmas perceibe mindig igyekezett izgalmat csempészni azzal, hogy valamilyen úton módon, a legátlátszóbb hazugságokkal tolta át hozzánk szottyadt orcáját.
– Jó lenne, ha nekem mondaná… nem a férjem hímtagjának, mert talán válasszal szolgálhatok…
– Hogy képzeli Edward, hogy a virágoskertem csodálatos bokraira csepegteti a kukacát? Hát nem bírt volna még ki néhány lépést? És miért nincs felöltözve?! Egy szegény öregasszony vagyok, aki hiába jelenti fel magukat, nem foglalkoznak vele! Miért nem lehet normálisan élni?!
– Mrs. Marple. Vegye be az altatóját, vagy a jövő héten én adagolom a lónyugtatót a tartóiba, hogy megbírjon maradni a kertkapuján belül. Ne zaklasson minket hajnalban. Kerekedjen felül az insomniáján! Jó éjszakát!
Az öreglánynak, ha tetszett, ha nem, arcába vágtam az ajtót. Elég volt belőle… elég volt a mai napból, ami lassan harmincnyolc órája tartott.
– Örülhet… végre látott téged meztelenül. Milyen, idegesítő…
Míg a fürdőszobába nem értünk, nem engedtem el Edwardot, sőt, még ott is mellette álltam, míg belépett a fürdőkádba. Ha sikerült leülnie, és nem rántott magával, akkor megnyitottam a csapot, helyére illesztettem a dugót, és a férfi kezébe adtam tusfürdőjét.
– Bőven nyomj belőle… én addig hozok kötszert és ellátom a fejed tetején ezt a sérülést. Ne szállj ki a kádból, kérlek szépen… ott a sikárkefe. Csutakold le magad… mert a lábad szárán elég régi ez a szárazvér…
Elfojtottam dühömet, s kihalásztam a szekrényből a fertőtlenítőszert, a gézt, s úgy tértem vissza hozzá. Ráültem a kád szélére, és vizet mértem tenyerembe. A koponyája hátsó részén elterülő traumás sérüléssel akartam kezdeni, de már arcán megfáradt tenyerem, és ha hagyta, megpróbáltam lemosni róla a vért, hogy lássam, milyen mértékben terjedtek ki a foltok arcán.
– Mit csináljak veled, Edward? Hm? Nincs ötletem…

Vendég

Még hallottam Bérénice hozzám vágott szavait a gyerek témával kapcsolatban, s ha lehet, még inkább feldühített. Erővel csaptam be magam mögött a fürdőszoba ajtaját, a lakás falai is beledübörögtek. Mérhetetlen düh tombolt bennem, fájt az, hogy még mindig nem akart tőlem gyereket, s azokat a szavakat sem tudtam elfelejteni, amiket hozzám vágott. Meg mertem volna esküdni rá, hogy szeretője van, túlságosan is feldúlt voltam ahhoz, hogy ne okozzam sorban, egymás után a galibákat. Ezért is zuhantam akkora nagyot, miután elcsúsztam a szappanon, viszont ahhoz még mindig túl részeg voltam, hogy érezzem a fájdalmat. Csak mérgesen morogtam az orrom elé, miközben kezemmel próbáltam megtapogatni a homlokomat. Egy kis vér ragadt az ujjaimhoz, de amint ezt észrevettem, addigra már nyílt a fürdőszoba ajtaja, s Nice már ott is volt mellettem.
Rápislogtam, mikor fejemet az ölébe húzta, s ujjaival cirógatni kezdte nedves tincseimet. Egy szót sem szóltam, a haragom azonban pillanatok alatt elpárolgott, mikor éreztem törődését, s óvón felcsendülő hangját. Ezúttal már nem tiltakoztam kérése ellen és nem kezdtem újabb vádaskodásba. Beláttam, hogy jobb lenne, ha tényleg megfürödnék és végre bebújhatnék a puha párnák közé.
- Hát jó – Beletörődve igyekeztem kikelni karjai közül, hogy feltápászkodva bemásszak a kádba. Mrs. Marple azonban úgy ütötte a bejárati ajtónkat, hogy az majd kiszakadt a helyéről. Nice pedig – ki tudja miféle gondolattól vezérelvén – engem is magával ráncigált.
- Hová húzol, fürödni akarok..- Hiába ellenkeztem, túl részeg voltam ahhoz, hogy ellenálljak a feleségem döntésének, így támolyogva mellette, együtt érkeztünk ajtót nyitni. Amint megláttam az öreglányt, ajkaimra vigyor húzódott. Mindig is sejtettem, hogy egy igazi kukkoló, s ez be is bizonyosodott, mert az öregasszony máris végig mért tetőtől talpig.
- Kéne, mi? Szerezzen maggának másikat, mert ez az én asszonykámé , akivel egész éjszaka hancúrozni fogok. – Büszkén mutattam be lécemet, s igyekeztem magamhoz ölelni Bérénicet, mire Mrs. Marple csak kerek szemekkel hebegett-habogott olyasféle mondatokat, hogy mégis mit képzelünk, micsoda rossz ez a mai fiatalság és hogy mindez az ördög műve. Na persze..
- Úggyy van, az Ő férje vagyok én…én az övé. – Bódult vigyorral kezdtem integetni a nőnek, mire Bérénice végre becsapta az orra előtt az ajtót, s visszamehettünk a fürdőszobába.
- Az…biztos bejövök neki. Láttad, hogy rám van kattanva? – Vigyorogva pislogtam a nőre, miközben becsúsztam a kádba, s végre elengedhettem annak a széleit. Gyerek módjára nyújtóztam a tusfürdő után, hogy belenyomva azt a vízbe , nagy hablabdákat gyártsak a víz felszínére.
Felpislogtam Bérénicere, s míg ő elsétált a szekrényig, addig én hátamon csúsztam lefelé a kádban, hogy elmerüljek a habok közt. Jó móka volt ez, főleg, ha az ember józan. Így azonban nyeltem egy kicsit a vízből, s ha Nice nem húz vissza, akkor talán még bele is fulladok. Habos fejjel vigyorogtam a nőre, folyt rólam a víz, miközben kezemet dolgos karjára csúsztattam.
- Szeretsz még? – Mélyen pislogtam szemeibe, miközben Ő a sérüléseimet látta el a fejemen. Nem válaszolt, látszott rajta, hogy összpontosít, így feladtam a kísérletet, hogy újra kérdésekkel bombázzam. Aztán mégis eszembe jutott az, hogy behúzzam magamhoz a vízbe, de Nice morcosnak tűnt, s kezdtem úgy érezni, hogy rossz fát tettem a tűzre.
Némán segített ki a fürdőkádból, majd látva, hogy meg bírok állni a saját talpamon, magamra hagyott. A tükörhöz lépve egy törölközővel töröltem le arcomról a habot, még mindig éreztem, hogy szédelgek, de már határozottan jobb állapotban voltam ahhoz képest, mint amikor hazatértem.
Az alsógatyámat nehézkesen húztam fel, de miután sikerült, a falnak támaszkodva igyekeztem elhagyni a fürdőszobát, s visszatalálni a hálóba. Bérénice ekkor már a fal felé fordulva pihent. Mosoly húzódott ajkaimra, nagy nehezen sikerült megkerülnöm az ágyat , anélkül, hogy belerúgtam volna az ágy szélébe. Be is másztam a paplan alá, majd egyre jobban közelítettem Nice felé, s néhány pillanattal később már teljesen hozzásimultam hátulról.
- Most máár jó az illatom? – Miközben fülébe suttogtam, egyik kezem lejjebb vándorolt, ölének irányába. Hosszú ideje nem voltunk már együtt, vágytam a feleségemre, amire az alkohol még inkább késztetett. Még Mrs. Marple s a fürdővíz sem lohasztott le, Bérénice is érezhette, mennyire kívánom őt.
- Szeretkezzünk. – Búgtam a fülébe, s a következő pillanatban máris lecsaptam az ajkaimra, s magam felé fordítottam Őt. Ajkaimmal csókoltam övéit, miközben igyekeztem befészkelődni lábai közé. Szabad kezem a felsője alá csúsztattam, ezúttal azonban nem voltam olyan ügyes, mint máskor, s nem sikerült kibújtatnom Őt a topjából. S mivel az alkohol túl lustává tett, visszatértem inkább ajkai kényeztetéséhez, hogy hosszú csókban forrjunk össze ismét.
- Ne ellenkezz – Lágyan búgtam fülébe, miközben kezem , s talán Nice segítségével lecsúsztattam magamról az alsót, majd birtokba vettem testét. Az álom közben eluralkodott rajtam, s legfeljebb két-három gyengébb mozdulatot követően elaludtam Bérénicen.

Vendég

bérénice and edward

[You must be registered and logged in to see this image.]Hosszú idő telte el azóta, hogy Edward először jött haza alkoholtól elázva, sérülésekkel tarkított arccal, kocsmaszagot húzva lábnyomaival. Akkor még csak rettegtem tőle, hogy egyszer elfogy a türelmem, s nem tolerálom a bűzös alkoholcsillapítást egy perccel sem tovább. Mára viszont teljes lemondással ültem le mellé. S ha nem is mondtam, de belefáradtam, hogy egy olyan férfi oldalán álljak helyt, aki ismeretlen számomra, s csak mocskolja egykori kedvesem porhüvelyét.
Tanulmányokat írtak a megfeslett emberekről, szervezeteket hoztak létre szenvedélyükkel szembeni függetlenségük elősegítésére, fenyegetőztek, vádoltak, s a józanabban visszariadtak az elgondolkoztató felmenők és rokonok, barátok állapotán való nosztalgiázástól. A legfontosabb még sem az volt, hogy egy fejlett társadalommal együtt fejlődő tömegkórt kellett megtűrnöm az otthonomban, hanem hogy áldozat lettem. Az a hozzátartozó voltam, akiben rettegést kellett volna, hogy keltsen a férjem felelőtlensége, akit az orvosok óvtak az igazságtól, adományokkal jutalmazták kimagaslóan hátrányos helyzete végett.
Pedig az alkoholizmus legdegradálóbb következménye nem az alkoholba ölt pénzmennyiség utáni siránkozás volt, hanem a veszteség, amit a még a hozzám hasonló, életerős asszonyok is megéreztek, akik mindaddig erősnek vallották magukat.
Elveszíteni, akinek ígéretet tettünk, akit szerettünk, akibe bizalmunkat öltük, akivel élményeinket osztottuk meg, akinek ruházata itta fel könnyeinket, akinek mosolya válaszolt mosolyunkra. Hogy lehetne elengedni, akihez szerelmesen ragaszkodtunk éveken át? Mégis. Nem akaratunk gyengült, mert még az utolsó pillanatban is remény hatja át gondolatainkat. Egyszerűen az időnk fogyatkozott meg, s mint kölyök válik útra szülei otthonából, úgy hagy minket hátra erőnk. Halandó életünk esendő életereje.
A keserű gondolatok közepette észre sem vettem, mint ázik át pizsama nadrágom, s kúszik a hideg nedv combom bőrére, borzongat meg a magány érzete. Edward nincs többé. Sokat ölelt teste ott ült mellettem, de bárhogy mostam arcnak borostás feszínét szappanos tenyeremmel, a por alól nem került elő szeretett józansága.
Újabb adag víz, még egy leheletnyi finom tusfürdő.
Olyan gépies mozdulattal végeztem dolgomat, mint annak idején első gyakorlati helyemen, a nővérszálló kisegítőjében. Betegeket fürdettem, pelenkáztam. Azt hittem, Edward soha nem kerül majd ennyire kiszolgáltatott helyzetbe előttem. Orvosként természetes volt látnom nem saját szándékából szerzett sérüléseit, sebeit, testének természettől kapott részeit. De a pluszt, melyet magába foglalt devianciás tévelygése, soha nem kívántam szemem elé. Óhatatlanul májának képéről lebbent fel a függöny. S csak érintése feledtette velem a megduzzadt szerv képét.
– Hogy szeretlek-e?
Nem értettem tisztán a kérdést, de a két gyermekien csillogó íriszéből, nem tudtam más kérdésre gondolni. Az érzéseimet firtatta…
– Majd holnap válaszolok, mikor erre emlékezni is fogsz. Jó éjszakát, Edward…
Összeszedve az elsősegély tartalmát, még visszapakoltam a fürdőszoba szekrénybe, s némán rácsavartam Edward derekára a törölközőt. Mániája volt végigcaplatni vizes lábbal a hálószobába vezető úton, így nem is fáradtam vele, hogy segítsek felitatni bőréről a habfoltokat. Megbizonyosodva róla, hogy magára hagyható, elléptem tőle, s magányomban vonultam vissza a hálószobába, hogy bemásszak végre a régóta áhított ágyamba.
Hideg volt a testemet átölelő selyem. Nem találtam a helyem a párnák között, fáradt végtagjaim nem találták helyüket, s még percekig ébren hallgatóztam, hol jár a férjem. Edward percekkel később mászott be mellém az ágyba. Ahogy elhalt az ágy nyöszörgése megnyugodhattam. Besüppedt matracom másik fele, így tudtam, hogy a férfi ott van mellettem, s aludhatok néhány órát anélkül, hogy izgulnék egészségügyi állapota miatt. Míg nyakamat perzseli mámoros lehelete, tudom, hogy jól van. És csak ez volt abban a pillanatban a lényeg.
Lehunytam szemhéjaimat, hogy végre elnyomjon a pihentető álom. Átadtam magam a rám telepedő fáradtságnak, de ahogy elsóhajtottam volna a nap utolsó kínját, Edward keze zavarba ejtően közel került ölemhez. Légzésem másodpercek alatt kilépett a normálisnak nevezhető mederből, szívem vad dobogása azonban felülmúlta. A világ megszűnt körülöttünk, s a jótékony sötétben azt képzeltem magam fölé, akihez kedvem volt. Már egyetemista korunkban is gyakorta fantáziáltam Edwardról. És teljesen mindegy volt, ki elégítette ki testem éhes vágyait, a vaksötét szobák mélyén, az összes férfi kéz, mely érintett az Övé volt, minden csók, melyet lehunyt szemmel kaptam, tőle érkezett, az összes férfi, aki maga alá gyűrt, az ő volt.
Nem szakítottam meg az évtized óta tartó fantazma képét, nem engedtem idegen férfit intimitásunk szűkös kis zugába, éppen csak jobbá tettem, mit az alkohol próbált tönkre tenni.
Haragom messze járt, s engedékenyen fordultam hátamra, hogy a zavaró ruhadaraboktól megszabadultan simuljak neki a kemény mellkasnak. Arcomat nyakhajlatába bújtattam, s letoltam róla az előzőekben felszenvedett alsónadrágját. Megadásomban egy cseppnyi kényszer sem volt, pont úgy kívántam őt, ahogy ő feszült nekem.
Belém ereszkedett, és kéjtől boldogultan felsóhajtottam, de kár volt túlságosan beleélnem magam. Edward vágyánál csak fáradtsága tetőzött jobban. Hogy dühös lettem-e? Vagy megalázva éreztem magam? Ostobán gyengeségemtől? Nem akartam gondolkozni. A helyzet éppen elég szerencsétlen volt hozzá, hogy csak cselekedjek, ne gondolkozzak.
Meddig feküdtem felajzva, megalázottan a férfi alatt? Inkább nem mertem az órára pillantani, mikor feljebb tolva magam, fejét hasamra engedve, de sikerült leküzdenem testem forrongását, és elaludtam.

Bármennyire elzsibbadt a hátam, és a derekam, nem mozdultam, mert Edward olyan édesen szuszogott hasamon fekve, hogy nem volt szívem felkelteni. Volt valami megfoghatatlanul szép és ártatlan a szunnyadó emberekben.
Nem bírtam haragudni rá. S ha tegnap este már az esélyét is elvetettem egy újbóli mézédes hangú csevegésnek, akkor szerelmem bebizonyította, hogy nem omlik össze ilyen gyorsan egyetlen kapcsolat sem. Többet bírok. Többet bírunk el.
Ujjaim hajtincsei közé siklottak, s lágyan cirógatni kezdtem fülét, arcát, csokoládé üstökét. A reggeli napfény megcsillant a férfi arcán, s figyeltem, hogy zavarja szemét a kora reggeli éles fény. Miközben Edwardot tanulmányoztam, fél szemmel lepillantottam az ágy mellé, ahol egy antibaba tabletta tűnt fel. És még azt hittem, alaposan berugdaltam az ágy alá!
Hirtelen jutott eszembe az utolsó lehetőségként számon tartott ötletem, melyet végső lehetőségként jegyeztem. Nem így akartam, s szívem szerint még három évet adtam volna a karrieremnek, de még mindig nem éltünk a világban, ahol az apa adja fel munkáját, hogy gyereket neveljen. Amint dudorodni kezd majd a hasam, szülési szabadságra küldenek. Talán nem ezt akartam, de Edward mindenképpen. És kész voltam a kapcsolatommal foglalkozni, nem a munkámmal. Az áldozatok ideje eljött.

Először nem akartam felkelteni Edwardot, de a tablettákat egyesével akartam a wcbe dobálni, így nem maradt más választásom, a nadrágommal együtt ki akartam mászni alóla. Már mocorgott, így gyorsan csúsztattam át fejét egy díszpárnára.
– Aludj csak… még nem csináltam kávét. Viszont aztán szeretném, ha valami nagyon fontosat csinálnánk. Te meg én… csak mi ketten.
Ha ezzel nem keltettem fel figyelmét, akkor mással sem ment volna. Ja, de! Ha elkiáltom magam, hogy terhes vagyok. Míg Ő ébredezett, én letérdeltem a földre, és egyesével a dobozba dobáltam minden egyes szem bogyót. Végül úgy döntöttem a szemetesbe dobom, hiszen ha egyesével dobálnám, a végén meggondolnám magam. Ez volt a biztos.

Vendég

Úgy aludtam, mint akit kiütöttek, bár ez talán nem is oly meglepő, tekintve az elfogyasztott alkoholmennyiséget. Legalább hat sört és hozzá ugyanannyi felest ittam meg abban a kocsmában, ahol egy féltékeny férj agyon püfölt, csak mert az ital mámorában udvarolni mertem az amúgy nem túl vonzó nőjének.
Testemet sebek borították, s minderre csak akkor jöttem rá, mikor a nap sugarai akaratom ellenére átférkőztek szemhéjaimon, s arra sarkalltak, hogy márpedig nyissam ki a szemeimet. Ez meg is történt, némi hunyorgást követően kitisztult előttem a világ, de bár ne ébredtem volna fel. Hasogatott a fejem, s mikor tenyeremmel megérintettem a kobakomat, megéreztem rajta a sebtapaszt.
- Aúú- Szisszentem egy aprót, s pillantásom Bérénicere futott, aki ekkor kászálódott ki a karjaim alól. Meglepetten pislogtam, mert nem emlékeztem arra, hogy mi történt, még csak azt sem tudtam, hogyan kerültem az ágyba. Az est történései homályba vesztek, s nem maradt más hátra, mint a fejfájás, arcfájás, s az éktelen szomjúság, áhítozás egy pohár víz után.
- Valami fontosat? - Meglepett nejem kedvessége, hisz az elmúlt időszakban nem jöttünk ki egymással jól. Nézeteltéréseink legfőbb oka a túlzott alkohol fogyasztásom volt, na meg a gyerektéma, ami újfent galibát okozott a kapcsolatunkban.
- Te mit csinálsz?- Pislogva toltam fel magam ülőhelyzetbe, miközben egyik kezemmel dörgölni kezdtem a szemeimet, hogy jobban lássak. Ha Bérénice visszatért hozzám a fürdőszobából, elkaptam a kezét, s lerántottam magam mellé az ágyra.
- Gyanítom, hogy az est során rémesen viselkedtem veled és bár nem néztem szét, de határozottan emlékszem, hogy valamiben csúnyán szétvertem a fejem. Sajnálom..- Bocsánatot akartam kérni a feleségemtől, Ő azonban csókkal pecsételte ajkaimat, s nem hagyott esélyt arra, hogy folytassam szavaimat. Egyik csókot követte a másik, úgy éreztem, hogy végre, visszatért a házasságunkba az a szenvedély, ami mindig is jellemzett minket. A szenvedélyes csókokat követően lepedőre gyűrtem kedvesem, testünk összeolvadt, s egymás karjaiban élveztünk hosszú perceken keresztül, miközben Nice megpendítette a babatémát is…
**
Kerek egy hónap telt el, igyekeztem tartózkodni az alkohol minden fajtájától, hogy ígéretemet tartsam Nice előtt, s jó férje legyek, akit tisztelhet. Igaza volt, sok mindenben. Az alkohol valóban nem segített semmin, Nice pedig visszahozta a reményt. Megígérte, hogy lesz kisbabánk, hogy végre apa lehessek. Mindez annyira felvillanyozott, hogy új munkát kezdtem keresni, s többé már nem siránkoztam a boncterem után. Úgy éreztem, hogy talán még van remény arra, hogy megmutassam a feleségemnek, igen is , jól döntött, mikor hozzám jött. Össze kellett kaparnom magam, háttérbe tolnom a büszkeségemet, s bevállalni azt, hogy talán teljesen más típusú feladatokra születtem.
Nem versenyezhettem Bérénicel, de bíztam abban, hogy sikerül majd olyan munkát találnom, amiben én is kitűnhetek és végre, felnézhet rám.
A pályázatomat be is adtam jó pár helyre, a napok azonban csak teltek, s nem volt változás. Én még mindig otthon csücsültem, jobb híján az állatokat láttam el, meg takarítottam, míg Nice eljárt dolgozni a hullaházba. Gyakran előfordult az is, hogy túlóráznia kellett, s későn ért haza, ami kezdett megviselni. Hiányzott, s nem tudtam elképzelni azt, hogy miért kell annyit túlóráznia. Mióta nem dolgoztunk együtt, beleőrültem annak a gondolatába, hogy talán van valakije. S mi több, már egy hónapja nem volt arra utaló jel sem, hogy útban lenne a baba.
Egy hónap telt el józanul, s ismét összetörtem.
Ott ücsörögtem a kanapén, már reggel kilenc óra volt, s Bérénice alig fél órája esett haza otthonunk ajtaján. Dühös voltam, mert az éjszakát végig dolgozta, s ahogy hazaért, azonnal a fürdőszobába vetette magát. A telefonja meg csörgött, s ki ha nem Philips hívta Őt..
Jó ideig csak ültem odakint, ujjaimmal malmoztam, miközben vártam, hogy a nő kilépjen a fürdőszobából. Amint kilépett, már nem tudtam megállni, hogy ne nézzek rá vádlón.
- Azt mondtad nekem, hogy több időnk lesz egymásra, hogy kevesebb műszakot vállalsz és hogy szeretnél babát, hogy megértél rá. – Miközben beszéltem, felálltam a kanapéról, s tettem néhány lépést a hálószobánk felé.
- Csak tudnám, hogy akkor mi ez a szar..még mindig szeded? – A zsebemből egy levél fogamzásgátló tablettát húztam elő, s felé nyújtottam. Mérges voltam és elkeseredett. Ismét tévképzeteim támadtak, s már nem bírtam elviselni a gondolataimat.
- Sosem vagy itthon, állandóan dolgozol, ez a köcsög főnököd meg mindig hívogat. És még hogy nem vagy rákattanva az öregekre. a Ló…a..t. Fogadjunk, hogy most hogy nem vagyok már képben és nem dolgozom bent, ti ketten együtt túlóráztok. Nem? Hányszor dugott már meg? – Hangom egyre erősödött, s végül hozzá vágtam a tablettákat.
- Elegem van ebből az életből! Meg a hazugságaiból is! Most elmegyek, elviszem Darwint a doktornőhöz, és ki tudja, talán csinálok neki egy gyereket…- Sértetten, s dühösen fordítottam neki hátat, majd felkaptam a macskatartót, s dühösen trappoltam a konyha irányába, hogy beletuszkoljam az állatot.
- Gyere ide…gyere már ide, elmegyünk az állatorvoshoz.. – Ideges voltam, ráadásul a hülye macska is nyarvogva futott ki a kezeim közül. Gyűlöltem azt a helyzetet, amibe kerültem, s teljesen kétségbe voltam esve. Az önbizalmam a béka feneke alatt volt, a feleségem nem nézett semmibe, nem is lehettem mire büszke, hisz nem volt munkám, s nem én tartottam el a családot. Megfordult a fejemben, hogy megigyak egy pohár whiskeyt, vagy kettőt…

Vendég

bérénice and edward

[You must be registered and logged in to see this image.]Hetek teltek el anélkül, hogy a babaproject eredményt hozott volna. Pontosan egy hónap állt a hátunk mögött. A kapcsolatunk ismét virágzott, mint annak szerelmes idusán, az egyetemi évek alatt, a szexuális életünkre sem lehetett panasz, hiszen hatalmas étvágyunkat napi szinten oltottuk ki a hálószobában.
Annyira görcsösen ragaszkodtam hozzá, hogy a betervezett időn belül teherbe essek, hogy a testem makacsul elfordult tőlem, s minduntalan kilökte magából a megkezdődő élet lehetőségét. Ha nem lettem volna makkegészséges, legalább lett volna mire fognom, hogy nem történik meg a beágyazódás, de mivel a múlt héten csak három és fél órát töltöttem el a kórház legsikeresebb és legkeresettebb szülészének társaságában, s ő megnyugtatott minden eredmény negatívságáról, felesleges volt erősködnöm gyógyszerért, szervezetem ellenállására.
Aztán persze nem bízva a szakemberben, a saját igazamat hajtva, több féle vitamint is beszereztem, könyveket és az internetet bújtam segítségért, de minden, amit tettem, kevés volt hozzá, hogy sikerüljön teherbe esnem.
A múlt hét közepén történt meg, hogy munka közben erős görcsök rohamozták meg fáradt testemet. Egy gyakornok állt mellettem, így testem újabb ellenséges folyamatát némán, fogamat szívva kellett tűrnöm. Azt hittem ennyi lesz, a méhemet szétfeszítő érzés hamar tovaáll, ehelyett azonban dr. McGovann sikítva fogadta a fehér nadrágom combrészét bekebelező, terjengős vérfoltot. Nem így terveztem. Pecsételő vérzéssel többször is találkoztam már, de egyszer sem szóltam róla Edwardnak. Elkeserítettem volna még jobban? Lelkesen kérdezte nap mint nap, hogy sikerült a teszt, érzek-e már változást…
Hogy beszélhettem volna neki a korai vetélésről?
Hiába hittem, rimánkodtam Istennek, s szidtam a teremtőt Darwynnak… változatlan maradt a helyzet.

Szerdán délután ötkor sikerült elszabadulnom a bűzlő tetemek közül, s a postán is csak fél órát töltöttem, így annak reményében mentem haza aznap, hogy Edward örömmel fogad majd az ajtóban.
A bejárati ajtó előtt felnyaláboltam a leveleinket, s míg az ajtó zárral bajlódtam fél kezemmel, másikkal valami izgalmasat kerestem a számlák között. Rá is akadtam a helyi hatóság pecsétjével ellátott borítékra, mely nagy méretével és vastagságával kitűnt a többi közül.
Már bent voltam, lepakoltam csomagjaimat, s széles mosollyal rohantam a kiválasztott küldeménnyel a nappali felé, hogy láthassam, mint virul fel Edward arca a hír hallatán. A kövér borítékok mind jót jelentettek. Hát hogyne tudtam volna, hogy ez egy munkaszerződést tartalmazott, meghívót a szóbeli elbeszélgetésre?
– Eddie, megjöttem! Hoztam neked egy levelet, itt van az asztalon!
S valóban csak az asztallapig juttattam el a levelet, mert a szúró érzés hasam baljában most újra megkísértett. Nem késlekedtem azonnal a fürdőszobába rohanni, hiszen féltem Edward szavaitól. Féltem tőle, hogy mit mondana, ha megtudná, talán képtelen leszek neki gyereket szülni.
A hormonháztartásom felborult. Éreztem, mint hiányolja szervezetem a fogamzásgátló tablettát. De nem volt ideje… nem adhattam neki időt, azonnal szükségünk volt arra a gyerekre, hogy rendbe hozza a kapcsolatunkat. Alsó ajkamat rágva, könnyektől fuldokolva léptem ki farmernadrágomból, majd a fehérneműből is, hogy saját szemmel lássam újabb sikertelen próbálkozásunkat.
Nem hittem volna, hogy a sikertelen gyerekáldás kétségbe ejt, rémületet kelt bennem. Könnyeim nem sokszor törtek elő, de ez a helyzet már megért rá, hogy régóta gyülekező sós cseppjeimet tenyerembe sírjam.
Sok időt eltöltöttem a fürdőszobában, míg lezuhanyoztam, lemostam arcomról a vörös pírt, s felöltöztem itthoni ruhába, így csak utána mentem vissza a nappaliba, hogy helyt állva folytassam onnan a dialógot, ahol nem rég abbahagytuk. Féltem tőle, ha nem sikerül teherbe esnem, már nem lesz, ami az alkoholizmus következő szakaszából visszahozza a férjemet.
– Kibontottad a levelet?
Utolsó könnyeimet letöröltem, s még egy halovány mosolyt is sikerült kierőltetnem magamból, de ennél többre nem futotta. Közelebb akartam sétálni a férfihoz, hogy letelepedjek mellé a kanapéra, de ellenséges szavai hallatán lábam földbegyökerezett. S ahogy egyre több dühös szóval illetett, s szememre hányta a munkám iránti elkötelezettségemet, tudtam, hogy ismét ott járunk, mint mikor még nem adtam szavamat az anyaságra.
Elfáradtam vitatkozni, vagy kiborulni, hangomat hallatni Edwardéval szemben. A házunkat manapság semmi más nem töltötte be, csak az elégedetlen feljajdulások.
– Miért feltételezed rólam, hogy közöm van Philipshez? És az… ékes bizonyítéka, hogy takarítottál, mert én már jó ideje nem találkoztam a gyógyszeremmel. Gratulálok, miért nem dobtad ki rögtön? Hogy meg tudj vádolni, hogy hazudok neked? Neked ez jól esik? Mert nekem nem… fáj, érted Edward? Fáj! Van, hogy nekem is fájnak dolgok. Add ide azt a rohadt szart, mert mindjárt felrobbanok… - mivel Edward sokkal jobban élvezte, hogy a fejemhez vághatja az évekkel ezelőtt szedett tablettámat, minthogy a szemétbe hajította volna, nekem kellett megszabadulnom a gyógyszertél.
– Még csak a kísértés sem fogott el, hogy egy hét után újra kezdjem szedni. De legyek én a hibás… legyek én.
Méregtől szuszogva trappoltam ki a fürdőszobába, hogy a szemeteskukába hajítsam a levélnyi gyógyszert. Útközben ismételten megeredtek könnyeim. Észre sem vettem, hogy szánkáznak végig a kövér könnycseppek arcomon. Visszaérve Edwardhoz, bár ne hallottam volna meg szavait. Bár ne nyomta volna szívembe olyan mélyen nyomát annak a nőnek a létezése.
– Ha elmész… ha kimész azon az ajtón, engem nem találsz meg. Ha eddig nem csaltalak meg, akkor ezután foglak. Philips próbálkozott. Új munkát ajánlott, magasabb pozícióban, cserébe, ha lecumizom… szerinted megtettem? Szerinted hagytam, hogy megérintsen? A kezét levágtam volna, ha hozzám nyúl. Én nem te vagyok. Nekem egy emberre lett volna szükségem ebben a rohadt életben, rád! De te cserbenhagytál… csak azt érzem, hogy már nem állsz mellettem. És neked most ez a rohadt gyerek még nálam is fontosabb. Mert neked könnyű, bedugod és várod a hatást. Nem tudom, mennyi nyugtatóra lenne szükségem, hogy ne érezzem magam teljesen szétcsúszva! Mert csak azt érzem, ha nem szülök neked most és azonnal, akkor elvesztem a jelentőségét, hogy én vagyok én!
Néha elcsuklott hangom, volt, hogy felzokogtam, de nem hagytam abba. Csak mondtam és beszéltem… de bárhogy próbálkoztam, nem jöttek ki belőlem a sikertelen próbálkozásaink maradványai. A vér megbélyegzett volna, Edward pedig sikertelenségben elrohan egy egészséges nőnek gyereket csinálni. Miért kell nekem ettől félnem a házasságomban?
– Hazajöttem, hogy együtt legyünk… miért nem tudsz normálisan hozzám állni? Még azt a kibaszott levelet sem olvastad el, amit behoztam. Munkalehetőség… az igazságiak küldték. De még arra sem méltattad, hogy a kezedbe vedd. Te csak azt akarod, hogy végre terhes legyek, addig meg semmibe nézel. Meguntál? Már ennyire kurvára nincs bennem semmi szerethető, ha nincs a gyerek? Menj, dobd fel a házasságunkat és csalj meg. Majd én eltűröm… de ne aggódj, estére lesz vacsora. Nehogy éhen maradj! Én meg majd próbálok itthon egyedül teherbe esni, mert az uram parancsolóm minden óhaja… dögölnél meg Northman!
Már régen elszakadt a cérna, s felsőmre csöpögtek könnyeim. Lezuhanva a kanapéra, ölembe húztam Darwynt, aki nálam talált Edward elöl menedéket.
– Neked így is jó leszek, ugye? Neked jó leszek így is…
Darwyn hozzám bújt, s mintha Edwardhoz bújnék, úgy temettem arcom a macska szőrébe.

Vendég

Hogy is érdekelt volna a levél, ha nem hagyott nyugodni annak a gondolata, hogy a feleségem a hátam mögött továbbra is szedi a fogamzásgátlóját, s ki tudja, hogy kivel kamatyol azokon a bizonyos túlórás napokon. Kétségbe voltam esve, a gondolataimat káosz uralta, így nem gátolt meg semmi abban, hogy ne vádoljam dühös szavaimmal Bérénicet, amint a nő kilépett a fürdőszobából.
Hozzá vágtam vádjaimat, féltékenység tombolt bennem, s nem hittem neki. Nem tudtam elhinni azt, hogy egy hónap alatt nem sikerült teherbe esnie, miközben majd minden nap próbálkoztunk. Semmi másra nem tudtam gondolni a talált tablettákból kiindulva, csakis arra, hogy Nice átvert. Becsapott, megcsalt, s ki tudja, még miféle dolgokat tett a hátam mögött. Nem bírtam már tovább ezt a helyzetet, órák óta csak őrlődtem, s elegem lett a várakozásból. Elborult az elmém és csak arra tudtam gondolni, hogy a helyzetemnél már semmi sem lehet rosszabb. Nem jutott el a tudatomig az, hogy kaptam egy levelet ,s talán munkaszerződést foglalhat magában, ahhoz túl borúsan láttam már mindent. Whiskeyt óhajtottam és menekülni akartam megromlott házasságomból.
- Na persze, még hogy jó ideje nem találkoztál vele. Akkor biztosan véletlenül került a kanapéra. – Egymásnak feszültünk, Ő hozzám vágta saját gondolatait, én meg az enyémeket, s így ordibáltunk egymással perceken keresztül. Meg sem hallottam Őt, kizárólag a sérelmeimmel foglalkoztam.
- Itt van..- Majd hozzá vágtam a kért tablettát, de az már nem érdekelt, hogy mit fog vele kezdeni. Ott hagytam, szélvészként robogtam át a nappalin, hogy előkerítsem Darwynt – egy indokot arra, hogy elmehessek vele a doktornőhöz. Az indulataim olyannyira elszabadultak, hogy még olyan dolgokat is hozzávágtam a feleségemhez, melyeket nem gondoltam komolyan.
Nem akartam én megcsalni, sem pedig együtt lenni azzal a másik nővel. Egyszerűen csak fájt az, hogy nem akarja megadni nekem a gyermeket, amire már a házasságunk kezdete óta vágytam. Tudta jól, hogy magam is nagycsaládban nőttem fel, s szeretnék gyerekeket, még sem akart a kedvemben járni. S mivel azzal is tisztában voltam, hogy az állatorvosnőnek nem vagyok közömbös, kapva kaptam az alkalmon, hogy mindezt Nice képébe vágjam. Magam sem tudom, hogy mit akartam elérni mindezzel, de egy biztos, abban a pillanatban tényleg azon voltam, hogy ott hagyjam őt a francba.
- Darwyn, azonnal gyere ide! – Próbáltam elkapni a macska farkát, mindhiába, ugyanis ügyesen kislisszant a kezeim közül és a visszatérő Bérénice lábai közé menekült. Dühösen pillantottam a macskára, majd tekintetem Bérénice pillantására vezettem.
- Próbálkozott? Tudtam! Még sem volt alaptalan a féltékenységem! És még ezt is eltitkoltad előlem! – Nice nem hogy elcsitított a szavaival, inkább csak olajat öntött a tűzre. Nem azt hallottam meg, hogy Ő hűségesen ellenállt a férfi közeledésének, gondolataimban kizárólag az dürömbölt, hogy Philips kikezdett a feleségemmel és még magasabb pozíciót is ajánlott neki.
- Sejthettem volna, Te meg még engem néztél hülyének, mikor azt magyaráztam, hogy ez miatt rúgatott ki…És én hagytalak cserben?? Ha annyira hű feleségem lennél, már rég elmondtad volna ezt, hogy mit ajánlott Philips! És kiléptél volna a rohadt munkahelyedről. De nem, neked minden fontosabb, még az az átkozott bűzös boncterem is. – Mérgesen húztam össze szemöldökeimet, s a gyerek kérdés ismét felpeckelte bennem a düh szikráit.
- Tudod mit? Ne stresszelj, mert már nem akarok Tőled gyereket. Nem akarok, el akarok válni! – Kikelve magamból ráordítottam a nőre, az sem hatott meg, hogy könnyezni láttam Őt. Nem érdekelt a zokogása a könnyei. Idegesen rántottam ki helyéről a konyhaszéket, majd belerúgtam, s kiviharzottam a lakásból. Az ajtót teljes erővel csaptam be a hátam mögött. Annyira ideges voltam, hogy azt éreztem, ha nem verek össze valamit, akkor neki megyek a szomszédnak, aki épp a fűnyíróját berregteti.
Hajamba túrva körbepillantottam, majd megláttam a félig felhasogatott fák mellett néhány ép tuskót. Mérgesen trappoltam oda, felkaptam a baltát, majd darabolni kezdtem a fát. Nagyokat lendítettem a fejszével, miközben odaképzeltem Philipset, aki a nejem után kajtatott. Minden feszültségem és dühöm így próbáltam levezetni. Talán még a szomszéd is bolondnak nézett, hogy nyár végén minek kezdek fát hasogatni, de nem törődtem semmivel. Egyik tuskó után vágtam a másikat, s így ment ez majd fél órán keresztül. Teljesen elfáradtam a fizikai munkában, folyt rólam a víz, de így legalább sikerült levezetnem a hirtelen rám törő dühöt. Miután elszállt a haragom, úgy a lendületem is megszűnt, s a fejszét a hasábok mellé ejtettem. Fáradtan, lehangoltan roskadtam le a fűbe, s jó ideig csak magam elé bámultam. Próbáltam átgondolni a történteket, de nem is kellett rajta sokat gondolkodnom, hisz még mindig szerettem Nicet. A válás gondolata hirtelen és dühből merült fel bennem, de valójában nem azt akartam. Mire sikerült újra átgondolnom a nő szavait, addigra a szomszéd is abbahagyta a fűnyírást.
Feltápászkodva a földről, leporoltam magam, majd visszasétáltam a házba. Bérénice még mindig a kanapén roskadt, magához ölelve Darwynt, aki szíve szerint már menekült volna az ölelő karok közül, s nyarvogva bámult rám, segítségért kiáltva.
Szó nélkül sétáltam oda a nőhöz, majd letelepedtem mellé, s ráborultam.
- Sajnálom. Nem akarok elválni, de tudnom kell, mi történt. Mostanában előfordult az, hogy nem jöttél haza időben. Mikor múltkor betelefonáltam, már nem voltál a boncteremben, de nem láttak eljönni a kórházból. És…nem fontosabb a gyerek nálad..csak szerettem volna valamit jól csinálni, ha már állásom nincs. De még gyereket se vagyok képes csinálni. – Sóhajtva pillantottam a nőre, várva azt, hogy felnézzen rám, s hozzám szóljon.

Vendég

bérénice and edward

[You must be registered and logged in to see this image.]Szűkös volt és sarkított az érzelmi paletta, amivel bírtam. Az embereken a legritkább esetben esett meg a szívem, s nem sajnáltam egy magzatot sem az anyaméhből kitépve. Mondván, nem éltek. Az ember általánosan nem emlékszik gyerekkorának eseményeire, a jellemét formáló traumák is csak halványan, s bizonytalanul vájnak vázlatot múltjába. Aki még soha nem látott napfényt, nem érzett selymes hajtincset ujjai között, tűszúrást ujjbegyén, reggeli eső friss illata nem csiklandozta végig érzékelő receptorait, s nem látott, nem birtokolt, az talán nem is létezett.
Sikertelen próbálkozásainkat azonban mélyről jövő, egész testemet beterítő üresség követte. A legtöbbször be sem ágyazódott sejtek, elvették az esélyt egy-egy gyermekünktől. Mind más és más lett volna. Az egyik örökölte volna csokoládéba mártott íriszeimet, Eddie markáns állát, a másik talán hat ujjat számlált volna jobb kézfején, majd megint egy másik Eddie családjának génjeit örökölve, szőke fürtökkel jön a világra. Lehetett volna jó humorú, intelligens, embergyűlölő, magának való, magányos kis farkas köztük, és publicistának készült hangos szónok, széles baráti körrel. Lehetett volna lány vagy fiú… s mi imádtuk volna, bárki is az, aki végre elég erős volt hozzá, hogy kifejlődjön.
Közös büntetésünk lett volna testi elmaradottságom?
Elvesztem az önmarcangoló gondolatok között. Fejemet ráhajtottam Darwyn puha szőrére, úgy hallgattam a kintről érkező fejsze tompa hangját. Ahogy a fej lecsapott, s belehasított a kiszáradt fabelsőbe, a gyomrom összeugrott.
Edward vádló hangja nem állt tovább, s nem tudtam felejteni gyűlölködő tekintetét. Én voltam a hibás.
Te tehetsz róla!
Te tehetsz róla!

Mikor aztán újra nyílt a bejárati ajtó, s a megizzadt, mérgét elhagyó Edward jött vissza a nappaliba, letöröltem könnyeimet, s felnéztem a férfire. Nem tartottam vele túl hosszan a szemkontaktust, már percek óta azon őrlődtem, miképp fogom beavatni a nőgyógyászati vizsgálatok eredményébe.
A férjemet kiismerhetetlennek tartottam, mióta alkohollal élt, így rettegtem tőle, hogy a vetélés szó hallatán valóban új nők széles csípőjét fogja figyelemmel követni az utcán, hogy aztán eleget tegyen evolúciós küldetésének, és elhintse magvait egy egészséges földben.
Depresszív gondolataimra arcom vonásai újra elkomorodtak, s visszahajoltam combjaimra. Erősen markoltam combomat, majd csontos térdeimet, hogy ne kaphasson el újfent a sírás.
A széles teraszajtón bámultam kifelé, meredve a semmibe, mikor besüppedt a kanapé másik fele is. Edward telepedett le mellém, s két ölelő karja két oldalról szorította satuba testemet. Nehezemre esett volna felegyenesedni, így csak hagytam, hogy a férfi vonjon mellkasára, s ringasson verejtéktől kihűlt fogásában előre és hátra.
Amint Edward beszélni kezdett, s a sajnálom után, kiöntötte szívét, éreztem, hogy tarthatatlanná vált helyzetünk.
– Nem te vagy a hibás. Nem miattad… én tehetek róla.
Akadozva, de résnyire nyitott ajkaim között is utat talált magának kifelé a vontatott vallomás.
– Azért nem jöttem haza, mert több órákat kellett várnom a nőgyógyásznál. Úgy akartam hazajönni hozzád, hogy azt mondhassam, gyerekünk lesz. Addig akartam várni, míg nem mondhatok valami pozitívot. A múlt héten már azt hittem, sikerült. De aztán lent a hullaházban, boncolás közben elment. Csak álltam ott, és azt hiszem életemben először megrémített a vér látványa. Mire felértem az emeletre, már vége volt. Olyan közel éreztem az ünneplés pillanatát. Azóta még nem ágyazódott be egyetlen petesejt sem. Túl sokáig szedtem a tablettákat, a szervezetem hormonháztartása teljesen felborult, és most traumaként érte meg ezt az egy hónapot. De még nincs minden veszve, egyszerűen csak tovább kell próbálkoznunk…
Annyira szerettem volna elhinni saját szavaimat, melyek a legjobb opciót tükrözték. A laboreredmények még nem igazolták erős hitemet az orvostudományban, de még volt esélyem. Volt esélyünk.
– Ez nem jó hír. Nem akartalak ezzel terhelni. Hidd el, hogy mindent megtettem. Én akartam a legjobban azt a kisbabát, mert tudtam, hogy az téged boldoggá tesz. Nem akarom, hogy most mástól akarj gyereket, vagy hogy más nőknek a társaságát keresd, csak mert most ki vagyok borulva. Adj nekem egy kis időt. És addig foglalkozzunk azzal, hogy nézzük meg, hová osztottak be patológusnak.
Végül csak mosolyt erőltettem arcomra, legalábbis a jól ismert Nice-kifejezést, s úgy fordultam a kanapén Edward felé. Két tenyeremet mellkasán támasztottam, miközben arcára hálám jeléül, hogy még mindig velem volt, csókot leheltem.
Befúrva magam Edward ölébe, neki dőltem felsőtestének, s vállára fektettem fejemet.
– Most két napig nem megyek a kórházba, csak itthon leszek, veled. Ünnepelhetnénk. Ahogyan csak szeretnél.
Az emlékektől keserű szájízem után, még ujjaim is csak fanyalogva zongoráztak végig a férfi oldalán.

Vendég

Már kezdtem belátni hibámat, hogy túlzottan erőltettem a gyerektémát, s talán ezzel stresszhelyzetbe kergettem Bérénicet. Rémeket láttam, féltékenykedtem, s meggyanúsítottam Őt azzal, hogy talán tablettát szed és az miatt nem esett teherbe. A hosszas őrjöngés közben azonban volt időm átgondolni a szavait, s megenyhültem. Hülye voltam és ostoba, éppen ezért be akartam ismerni, hogy hibáztam, mindenben neki akartam igazat adni, de Nice váratlanul megszólalt, s ismét elültette bennem a kétség csíráit.
- Hogy érted? Mégis tablettát szedtél?- Nem tudtam elhinni azt, hogy mégis csak beismerni nekem azt, hogy nem akar tőlem gyereket. Arra számítottam, hogy színt vall, elmondja, hogy mást szeret és tényleg le akar válni tőlem. Abba is hagytam ölelését, s hátrébb húzódva, kétségekkel teli pillantásom fúrtam övéibe.
Az elkövetkezendő néhány percben csak némán hallgattam szavait, s miközben Ő mesélt, én magamat szidtam. Milyen ostoba is voltam, mikor azzal vádoltam, hogy éppen Phillipsel csal a hátam mögött. Míg én efféle elméleteket gyártottam, Bérénice addig a kórházban kötött ki, s elvetélt. Mélyen érintett a hír, bűntudatom támadt, s mérhetetlen rossz kedvem, amiért ekkora veszteség ért minket. Azt nem tudtam, hogy Bérénice mindezt hogyan is élte meg, de én veszteségként könyveltem el azt, hogy ez történt.
- Én..- Sóhaj hagyta el ajkaimat, miközben kezeim közé fogtam Bérénice ujjait.
- Annyira hülye voltam, és erőszakos. Sajnálom, hogy ennyire stresszeltelek a gyerektémával, és hogy ennyire nagyon akartam, és hogy …most miattam ez történt. Ne haragudj, és azért se, hogy megvádoltalak, szörnyen restellem magam. – Nem tudtam a szemeibe nézni, mert bűntudatom volt, főleg az miatt, hogy míg neki ilyen szörnyű napja volt, én neki estem és ordibáltam vele.
- Rémes egy férj vagyok, és nem is értem, hogy vagy még mindig mellettem. – Nem akartam mártírkodni, az önsanyargatás sem volt a kenyerem, de újra előjött a depresszióm, s már nem csak amiatt, hogy nem volt állásom. Nagyon elszomorított annak a tudata, hogy Bérénice elvetélt. Nem tartottam magam jó embernek sem, így el is húzódtam mellőle, s homlokomat kezdtem masszírozni, miközben a földet bámultam. Én nem voltam olyan kemény, mint Bérénice, így ez a dolog is megviselt, de nem akartam újra megzuhanni, s az alkohol után nyúlni. Még akkor sem, ha baromira kívántam, s jól esett volna egy pohárral. Nem, erőt kellett vennem magamon.
Bérénice szavaira kaptam fel fejemet, s újra rápillantottam. Nem akartam elhinni azt, hogy még ő kért tőlem bocsánatot és attól félt, hogy más nőre cserélném.
- Hogy is mondhatsz ilyet? Ne is folytasd, nem kell nekem más nő és nem azért vettelek el, hogy gyereket szülj nekem. Mármint…persze hogy nagyon szeretném, de tudod is, hogy mennyire vágyom rá. De ha nincs gyerekünk, akkor is szeretni foglak. – Őszinte vallomás volt, amit már rég mondtam ki. Mi ketten nem voltunk egy tipikusan romantikus pár, Nice sem szerette a romantikát, így nem sűrűn ejtettük ki szánkon az sz betűs szót. Néha azonban volt jelenősége, s úgy éreztem, ebben a pillanatban tudnia kell azt, hogy fontos nekem és számíthat rám.
Újra magamhoz öleltem, majd hosszan csókoltam őt, s csak utána bontakoztam ki az öleléséből, hogy megnézzem azt a levelet, ami a nevemre érkezett. A rossz kedvet igyekeztem leplezni, így egy mosolyt erőltettem az arcomra, s ujjaimmal picit belecsíptem Nice arcába.
- Ülj az ölembe..- Mintha csak egymás gondolataiban olvastunk volna, még épp csak kimondtam a szavakat, Nice már bele is fészkelődött az ölembe, így még szorosabban húzhattam magamhoz. Darwyn természetesen nem akart kimaradni a családi ölelésből, így mellénk dörgölődzött, s végig ott mászkált rajtunk, igyekezett minél közelebb lenni hozzánk.
- Azt hiszem, imád ez a macska. – Jegyeztem meg, miközben azt figyeltem, hogy Darwyn hogyan pattan bele Nice ölébe.
- Ahogyan csak szeretnék? Hmm, lennének ötleteim. – Sejtelmesen elvigyorodtam, miközben élveztem Bérénice ujjainak zongorázását az oldalamon. Miközben Ő kényeztetett, én a boríték után nyúltam, majd felbontottam és előhalásztam belőle a levelet, melyet a helyi hatóságok küldtek ki a címemre.
- Tisztelt Edward Northman.! …ez én vagyok..- Mosolyogva kezdtem felolvasni feleségemnek a levelet, s közben hátradőltem a kanapén, a levelet pedig úgy emeltem fel, hogy azt Ő is láthassa.
- Örömmel értesítjük, hogy életrajza és eddigi munkássága elnyerte a tetszésünket. A felvételi elbeszélgetésünkön jól szerepelt, így szeretnénk, ha személyesen is befáradna hozzánk, és elkezdené munkáját a helyszínelő csoportunknál. balbalbal, blablalba…Ezaz, sikerült! Végre újra van munkám, és számítanak rám valahol! – Örömmel kaptam el Nice derekát, majd magamhoz húzva hosszan és szenvedélyesen csókoltam meg őt, s már nyoma sem volt annak, hogy korábban vitáztunk volna. Annyira örültem, hogy az örömömben részt kellett vennie a feleségemnek is, akit hálából csókokkal, ölelésekkel halmoztam el. Aznap felejthetetlen éjszakát töltöttünk el az otthonunkban, s úgy éreztem,hogy végre minden helyreáll körülöttünk.

» Bérénice&Edward
» Bérénice&Edward - A tavas kaland
» Edward & Lorainne
» skyler × bérénice
» bérénice × eddie

bérénice | edward

bérénice | edward

Similar topics

Similar topics