Úgy öt percre lehetek a benzinkúttól. Egyre hagyom magam mögött a mérföldeket. Az út már rég beleolvadt a tájba, sőt, én magam is beleolvadtam a tájba, nem túl sok tudatmódosítóra lett volna szükség, hogy meggyőzzem magam, az egész létezésem most puszta hallucináció.
A nap reménytelenül süt, a légkondim évekkel ezelőtt bedöglött, szóval jobb híján az ablakot tekertem le, de csontig. A menetszél borzolja a hajam - mind az öt centit - forró levegőt lök a képembe, amolyan légnemű pokolnak mondanám.
Úgy egy órányira járhattam Vegas-tól, valamelyik régi, elhagyatott sztrádán száguldoztam. A főúton újabban sok a rendőri razzia, nekem meg három hete lejárt a jogsim, meg általában kevés a szerencsém, szóval maradt ez: elszeparálva a civilizációból nézhettem a sivatag meg a kék ég közötti kontrasztot. Az ember szeme szinte már vágyott arra, hogy a kaktuszok között egy-egy száraz kóróbokrot elgurulni lásson, de egyrészt szélcsend volt, másrészt nem vagyok biztos abban, hogy Nevada-ban csakugyan vannak kóróbokrok. Ami azt illeti, még sohasem láttam igazi kóróbokrot. Ezt szívesen betudnám annak, hogy reménytelenül városi vagyok, de ha mind belegondolunk, hamarosan rájövünk, hogy alapvetően baromira nem érdekel senkit az ezzel kapcsolatos magyarázkodásom.
Telnek a percek, a másodpercek, másfél Kings of Leon dal után végül bekanyarodok a töltőállomásra. A civilizáció egyetlen tanúhegye - egy kút, az üzlethelységben pár zacskó chips, dohány, rágó, sör meg más idítőkk, egy alvó kutya, becsület kassza. A tulaj gondolom hátul pihenhet, hallani a ventilátor zúgását. Az ember nem tud másra gondolni, minthogy milyen mélységesen szar lehet neki, aztán hirtelen rájön, hogy ő akar még kicsivel több, mint száz mérföldet autózni, szóval a világ végén, vagyis hát itt, aludni ehhez képest nem lehet olyan rossz.
Tankoltam, elvettem egy doboz Camel-t, meg egy Coca-Cola-t, leraktam harmincöt dollárt, aztán még kettőt apróban, és mikor kiszámoltam, hogy még így is alaposan megrövidítettem a fickót (vagy lehetne tőlem akár nő is), meg a kutya is elkezdett mocorogni, arra jutottam, hogy talán ideje lenne távozni. Hátra arc. Vissza a kocsihoz. De még nem szálltam be, csak az oldalának dőltem. Bámultam a napba, mint valami elcseszett indie videoklip főszereplője. És közben rágyújtottam.