Erin Taylor (álnév)

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok: kedves, barátságos, segítőkész, nyugodt természetű , felelősség teljes

◆ negatív tulajdonságok: nehezen kiismerhető, mert nem egy könnyen nyílik meg másoknak; makacs tud lenni olykor, félénk, érzékeny, meggondolatlan cselekedtek

◆ egyebek: Megértő, kedves lány, aki a sok hányattatáson ment keresztül a betegsége miatt, de sohase adta fel. Az élni akarás erősebb volt benne mindennél. Kicsit makacs, kacér a maga módján, kedves, segítő kész, de félénk is. Ugyan akkor viszont van egy vad oldala is, amit kevésszer mutat ki. Ezért is kicsit nehezen kiismerhető, de ha egyszer valakit közel enged magához, azzal nagyon jó barátságot alakít ki.
Valamilyen szinten fél kapcsolatot teremteni a másik nemmel, inkább elzárkózik, és megmarad a barátságnál. Ez azért van, mert fél attól, hogy ha vele valami történik, akkor fájdalmat okoz a másiknak.
Volt már rá példa, hogy valamit meggondolatlanul tett meg, nem gondolt a következményekre. De akkor, abban a pillanatban helyesnek találta, megakarta tenni, így meg is tette.
Szeret beszélni, beszélgetni, viccelődni, néha komolytalan, máskor pedig felelősség teljesen gondolkozik. De nem tudja, hogy mit hoz a sors számára, így próbálja az életet élvezni.
Szeret szórakozni, élvezni az életet, persze bizonyos határokon belül, hogy ne terhelje le magát. Szereti a régi fekete fehér filmeket, a nyári esőt.

Történet vagy szerepjátékos példa

Hol is kezdjem?! Talán a gyerekkoromnál? Nem, nem az túl korai dolog lenne. Elégedj meg kedves olvasó azzal, hogy szép gyerekkorom volt addig a pillanatig, amíg középiskolában el nem ájultam. Csak arra emlékszem, hogy mindenki aggodva nézet rám, amikor magamhoz tértem. Körbe álltak, Johnékat a tanár fogta vissza, hogy hagyjanak levegőhöz jutni. Pár perccel később pedig már a gyengélkedőn voltam az iskolaorvossal. Egy órával később ugyan sápadt voltam, de elengedett, mert már sokkal jobb volt a közérzetem, viszont haza küldött. Persze a Flower testvérek önként jelentkeztek arra, hogy haza kísérnek. Én ennek csak örültem, mert ők ott laknak a szomszédban, és ha nincsenek otthon, akkor ott maradnak velem, vagy átmehetek hozzájuk.
A szüleim persze nem voltak otthon, így várnunk kellett. Édesanyám csak egy óra múlva érkezett haza, addig a fiúkkal voltam, akik kellőképpen elszórakoztattak, mint mindig. amióta az eszemet tudom együtt nevelkedem velük, olyan, mintha lenne két bátyám. Ha ők nem lennének unalmas lett volna az élet. Rengetek csínyt elkövettünk, és jól emlékszem arra, hogy mind a ketten tőlem kapták meg az első csókjukat. Igaz ki kellett sorsolni, hogy ki legyen az első a sorban, de ezt ők döntötték el, így Ben volt az első, mert Harry elveszett egy fogadást vele szemben. Így az első csókomat Bentől kaptam, ő pedig tőlem, majd pedig Harry. És azaz igazság, hogy számtalan emléket mesélhetnék el velük kapcsolatban.
Ezt a rosszul létet még jó pár követte, a fejfájásokról nem is beszéljünk. Édesanyám pedig aggódni kezdett, teszem hozzá nem oktalanul, mivel a nagymamám rákban halt meg, ami ugyebár örökletes is lehet. Édesanyámnál nem is volt semmi gond, és a nővérénél sem, de most nálam valami nagyon nincs rendben. Egyik vizsgálatról hurcolt a másikra, orvosról orvosra jártunk. Nem értettem semmit sem, mert senki nem mondta el, hogy mi a helyzet. Akkor kezdett minden gyanúsa válni, amikor kivett az iskolából, és magántanuló lettem. Ekkor elé álltam, mint egy felnőtt, és kértem, hogy mondja el nekem az igazat arról, hogy meg fogok e halni. A sírása, az hogy édesapám nem tudta megvigasztalni nekem elég sokat elárult. 16 évesen hirtelen úgy éreztem, hogy fel kell nőnöm, és harcolnom kell a világgal, és mindennel, ami benne van. Elkezdtük a kemoterápiát, és még valami alternatív gyógymódot is. Ameddig csak tudtam úgy viselkedtem, mint aki teljesen egészséges, de amikor a hajam hullani kezdett, és egyre gyengébbnek éreztem magamat rá kellett jönnöm, hogy nem folytathatom úgy az életemet, ahogy eddig. A fiúk ezekben az időkben is sokat segítettek, ami meglepett, mert a többi barátom hirtelen elpárolgott mellőlem, mintha valami fertőző betegségem lenne, pedig nem volt. 1 évig küzdöttem, és nem adtam fel a reményt, hogy meg fogok gyógyulni. Aztán egy kontrol alkalmával az orvos behívatott minket. Édesanyám teljesen összetört, ő azt hitte azt fogják velünk közölni, hogy mennyi időm van hátra. Furcsa volt így élni, abban a tudatban, hogy ők csak pár hónapig voltak pozitívak a gyógyulással kapcsolatban. Néha úgy érzem, hogy én tartottam bennük is a lelket, de ezen a napon féltem magam is.
A doktor behívott, majd közölte, hogy meggyógyultam. Csoda történt! Mindenki megkönnyebbült, én pedig nem tudtam elhinni, hogy vége, nem kell tovább harcolnom az életemért. Jó ideig nem is tudtam magammal mit kezdeni. Befejeztem az iskolát, leérettségiztem, de nem akartam még tovább tanulni. 1 évig a városban dolgoztam ezt azt, majd beálltam szociális munkásnak, hogy segíthessek másokon, úgy,ahogy nekem is segítettek anno.
Évente kellett kontrollara járnom, és úgy 1 hónappal ez előttig nem találtak semmit sem, akkor viszont azt mondta az orvos, hogy visszatért a daganat. A másik rossz hír a vizsgálatok után következett, hogy ez jóval nagyobb, mint a múltkori, és kétli, hogy a kemó bármit is segítene. Nem akartam meghalni, így orvosok után kutattunk világszerte. Aztán találtunk egyet, aki azt mondta, hogy vállalja a műtétemet, de csak pár hónap múlva. Addig gyógyszeres kezelést írt elő, amivel reméli, hogy a daganat összébb húzódik. Neki pedig lesz ideje arra, hogy megtalálja a megfelelő szöget arra, hogy léket üssön a fejembe, hogy végleg eltávolítsa onnan a kort. A műtét számtalan kockázattal jár. Azt monda, hogy ha sikeres is lesz elképzelhető, hogy valami agyi károsodást szenvedhetek. Én így is vállaltam, mert szeretem az életemet, a barátaimat, a családomat, még akkor is ha utóbbiak ezekre a hónapokra kórházban akarnak tudni, de nem így lett. Nem maradtam ott. Ben egyik nap eljött meglátogatni, beszélgettünk, majd azon kaptam magamat, hogy Nevadába tartok egy repülőn Johnnal az oldalamon. Úgy gondoltuk mind ketten, hogy nem tudni mi lesz a műtét végén, mi fog velem történni, vagy egyáltalán fog e valami is. Eleinte hülyeségből csináltunk egy bakancslistát , de végül úgy döntöttünk útra kelünk, és megcsináljuk azokat a dolgokat, amik rajta vannak, hiszen veszteni valóm nincs. Hogy az otthoniak nehezebben találjanak ránk nevet változtattunk, vagy legalább is más néven jelentkezünk be a hotelekbe.