W1 & W2.

Vendég

Nem pont ilyen reggelre számítottam. Vagyis nem pont ezt várja el az ember, egy átlagos reggeltől, ha előző este a lehető legháborítatlanabb lelkiállapotban hajtja fejét a szépítő álom puha rózsaszín felhőire.
Mert volt itt minden. Cicaharc a hajszárítóért, már bent a bordélyházban, ahová csak utolsó búcsúvizitként léptem be, ügyfelek elégedetlen panaszlevei, miszerint nyolc hosszú hétre megfosztom őket magamtól, gyanúsítgatás, hogy nyilván én loptam le Cassidy asztaláról a Bíborszatén nevezető prostipiros körömlakkot (igen, valóban ilyen sekélyes az luxus prostik napi világfájdalmai), vita amit egy nem túl csábos megjegyzésem indokolt és előre kiszámítható következménye volt, valamint három szem fájdalomcsillapító, amit a hirtelenjében erőre kapó agyérgörcsöm követelt ki magának. És ez egy átlagos reggel, amit nekem a nagy út előtt kell átvészelnem. Érthető tehát, ha nem egy ma született gyapjas bárány égi türelmével füstölögtem végig anyám előadását az egyik csicsásan túlzsúfolt irodában. Azt az előadás gyakorlatilag napi szinten hallgattam végig, mióta bejelentettem, hogy megyek.
Az előadás témája nem a biztonságos szex volt. Arra már van némi rálátásom (kb olyan mélyen vagyok érintett a kérdéskörben, hogy akár egy doktori disszertációt is kiadathatnék belőle). Nem, a dolog magja az a bevétel kiesés volt, ami az én két hónapos szabadságom vonzata volt.
Mert nyilván nem vághatok meg egy gyerekkori legjobb barátot több száz dollár órabérre. Mármint ez csak az én kényszerű filozófiám sovány gondolata, amit racionális érvekkel nem is nagyon tudok alátámasztani, de a lényeg, hogy nem. Különben is luxusprosti vagyok, nem escort lány. Dolgozni sem fogok ezalatt a két hónap alatt. Mert arra az esély, hogy Wade maga igénybe vegye szerény személyem szakmai képességeit, körülbelül annyi, mint Goebbelsnek a Nobel békedíjra.
Ezt ki is fejtettem édesanyámnak, aki sóhajtva csak annyit tett hozzá rövid, tőmondatokban megfogalmazott monológomhoz, hogy minden valószínűség szerint egyedül fogok meghalni, és nem lesz mellettem más, mint öt, hat szerencsétlen macska aki elkövette azt a hibát, hogy a tömegvonzásomba került. Egyetértettem.
Ha már macska, akkor Alonso-nak és Billiardnak is ideiglenes szállást kellett találnom. Apám és a pasija lesz a megfelelő célpont. Melegek, nyilván értenek a háziállatokhoz, nem kell attól tartanom, hogy kopaszon, fél füllel és kiéheztetve kapom vissza őket.
Tehát minden dolgom és nosztalgia körutam végeztével kisoroltam a kikötőbe. Megcsapott az ismerős sós, párás illat, amit két hónapon keresztül inhalálni fogok, a hullámok lágy zenéje, ahogy a hajók oldalának verődtek, a káromkodó kapitányok, Popeye, a szentimentális hajónevek, amiket minden valószínűség szerint egy-egy prostiról kereszteltek el…hm, fincsi.
Hűvös szellő csapott az arcomba, hátratépve hajam, olcsó játékszerként kócolva össze egyenesre fésült loboncom. Ennyit az első benyomásról. Elkeseredett harc kezdődött köztem és a fény számára is áthatolhatatlanul sűrű hajrengetegem között. Nem mintha zavarna, mert érted, én voltam túl hülye ahhoz, hogy ne kössem fel, vagy fogjam sapka alá. De jelentősen megnehezítette a tájékozódást.
Ez és a délelőtti események egyaránt elintézték lelkem ingatag lábakon himbálózó békéjét. Ingerült voltam, és úgy éreztem az a maradék humorérzék is elásta magát bennem, felidézhetetlenül mélyre.
Türelmetlen mozdulattal söpörtem el szemem elől a hajam. Ekkor pillantottam meg őt. Ráérősen közeledett, és szokás szerint émelyítően jól nézett ki.
- Szia. – mormogtam nyelvem rágcsálva. – Hogy vagy? – kérdeztem, eleg téve a kötelező körök udvariaskodásának. Ennek a gesztusnak némileg ellentmondott következő kijelentésem. – Rosszul festesz. – pillantottam rá kissé rosszallóan. Ritka amikor valami kedves szüremlik ki gondolataim halmából, és megjegyzés nélkül képes vagyok eltársalogni valakivel. – Mint aki csak forgolódott az éjszaka. Ennyire izgultál? – eresztettem meg egy kesernyés mosolyt, és ismét a helyükre parancsoltam tincseim. Tenger, szélvihar szerű állapotok, és a hosszú haj. Nem összeegyeztethető párosítás. Hátamra kaptam közepes méretű táskába gyömöszölt motyóm. Nem sok mindent cipelek magammal amúgy sem. Minek a sminkes láda, meg a hajvasaló szett, ha Wade minden élethelyzetben látott már? Gondolom nem kap szívszélütést ha meglát a párától összeugrott, hullámos hajjal.

Vendég

Természetes, hogy rengeteg munkával jár, ha az ember aki egy jól működő, és népszerű kaszinó tulajdonosa, szeretne hosszabb szabadságot kivenni saját magának. Főleg, ha a méltán híres ikertestvére, aki elvileg a kaszinó társtulajdonosa, gyakorlatilag jobban értékeli a bulikat, a jó borokat, és az olcsó vagy drága, számára (teljesen mindegy) nők társaságát. Ilyenkor fáradtságos munkánk még fáradtságosabb lesz, a legfelső fokozatba kell kapcsolni annak érdekében, hogy mindent előre el tudj rendezni. Még akkor is, ha van egy viszonylag jó asszisztensed, aki ha jól a fejébe vésed a dolgokat, és elrendezed a dolgok nagyobbik részét, akkor a többit meg tudja csinálni kiegészülve Rochett 2.0-val. A legtöbb ember talán panaszkodna ilyenkor, sőt igazából nekem is azt kellene, de két hónap kettesben Wendyvel a tengeren, és egyéb helyeken megér némi pluszmunkát számomra. Szóval nem panaszkodom.
Fáradt vagyok természetesen, egész éjjel az európai üzletfeleinkkel tárgyaltam minden lehetséges platformon. Ráadásul rengeteg van belőlük. Az utóbbi időben nagy hírnévre tettünk szert többek között angol nemesek, orosz újgazdagok, és német befektetők körében. Sajnálatos módon mivel nem Amerikában tartózkodnak, az időeltolódás miatt csak úgy tudunk beszélni velük, ha éjszakánként fennmaradunk. Szemeim alatt szarkalábak ülnek, a hajam kócos és még arra sem volt időm, hogy megborotválkozzam. De igazából lényegtelen, időm lesz rá bőven, ha elindultunk.
Az egész utazás, hogy két hónapig megszabaduljak mindentől, és kettesben legyek, egy olyan személlyel aki mellettem állt, az első verekedésem során, mikor felvételt nyertem a Harvardra, mikor Cheryl meghalt, már első pillantásra remek ötletnek tűnt. Sőt azóta csak fokozódott az az érzés bennem, hogy talán most végre át tudom törni azt a burkot, ami már két éve körülvesz. Ráadásul mindezt egy olyan személy társaságában, akivel lényegében titkaink sincsenek egymás előtt, nos, csak még jobban fokozta a várakozásom. Éppen ezért tettem meg mindent az elmúlt két hétben, hogy semmi se jöhessen közbe.
Lassan sétálok a kikötőben, és élvezem, ahogy a reggeli napsütés átmelengeti a testem minden porcikáját. Csak állok, és bámulok ki a fejemből egészen addig, míg fel nem tűnik Wendy. Direkt lassan indulok el felé, hogy ezzel is húzzam picit az agyát, hátha megkapom érte a szokásos fejmosásom.
- -Neked is szia. – mosolygok rá vidáman, ahogy mellé érek, egy pillanatra karomba kapom és nyomok két cuppanóst az arcára. - Megvagyok köszönöm, és te? – Bár tudom kérdésem felesleges, hiszen a válasz nem lesz több egy jól, esetleg jól vagyoknál. De már megszoktam, hogy ilyen. – Nos valami olyasmi, bár ha pontosítani akarok, akkor be kell vallanom, hogy még forgolódni se volt időm. Egész éjjel tárgyaltam, mert nincs senki aki rajtam kívül elintézze ezeket, de belefér – megvonom a vállam – viszont mostantól senki nem fog zaklatni, csak ketten vagyunk.- Végigpillantok rajta, néhány pillanatig gyönyörködöm abban, ahogy a nap fénye beragyogja arcának szép vonásait. Utána gyorsan végigmérem magam( itt meg kell jegyeznem, hogy még a saját véleményem szerint is dögös vagyok, ha nő lennék, és sikerülne a közelembe férkőznöm, nos akkor hmm…) pálmafás ingem felső két gombja nincs begombolva a „jobb szellőzés” érdekében, de igazából csak azért mert így még dögösebb vagyok. Ami furcsa, mert elvileg nem vagyok ilyen, de mellette mintha kivetkőznék magamból és egy kis ideig a régi önmagam lennék. – Egyébként van egy meglepetésem a számodra – rámosolygok, megragadom a kezét, és finoman a hajó felé kezdem vonszolni. Közben egy pillanatra se olvad le az arcomról a mosoly. – Most csukd be a szemed – lépek mögé, és kezemmel eltakarom, hogy még véletlenül se tudjon csalni. Óvatosan a hajó felé forgatom - És nézd – elveszem a kezem, így megpillanthatja a hajó oldalára vérvörössel felfestett „Wendy „ feliratot. Valószínűleg nem fog neki örülni, sőt még talán meg is ver, de nekem bejön. – A belsejét még nem is láttad, felszereltettem néhány egészen hasznos holmival, illetve egyéb kellékkel. Bár ez némi áldozatot igényelt tőlünk, úgyhogy kénytelen leszel megosztani az ágyad velem. De talán ez a legkisebb rossz. Nos mit szólsz? Megnézed belülről? – Pillantok rá érdeklődve, a válaszát várva.