St. Louis, Missouri, 1978. 02. 17. 36 pszichiáter civil Christian Brylle

Karakter személyisége

>> pozitív tulajdonságok: szakmai tisztánlátás
önkritika
megnyugtató magabiztosság
remek ízlés
nyitottság az újdonságokra
kíváncsi
nagy a fizikai és pszichikai teherbírása
megfontolt

>> negatív tulajdonságok:
kissé rátarti
álnok és opportunista
gyanúsan jól értesült (a magánnyomozó nem ciki)
kegyetlen
a kapcsolatai végtelen játszmák
irigy

>> egyebek:
egyedül él, de nem cölibátusban
önmagát is kezeli
kifejezetten kedveli a hipnózist
az angolon kívül jól beszéli a németet és a franciát
remekül zongorázik, de társaságban ritkán játszik, mert nehezére esik betartani a klasszikusok dallamvezetését, előszeretettel improvizál horrorisztikusan idegen hangzásokat az amúgy kellemes harmóniákba
halott ikertestvérének keresztnevét középső névként a nevébe vetette, amikor nagykorú lett

Történet vagy szerepes példa

Van fogalmad róla, milyen nehéz egyben tartani egy életet, ha tudatában vagy annak, hogy akár szét is eshet, és nem csak megéled a mindennapok pillanatainak nagyszerűségét?

Elképzelem, hogy lengek előre és hátra, mint egy merev lánc, holott hanyatt fekszem a díványon. Az izmaim lassan ellazulnak, a rozsdás fémlánc szemei tiszták lesznek, és végül ezüstössé nemesednek. Lassan lengő ezüstlánc, ez vagyok én ernyedten, miközben elsüppedek a tudatalattimban. Meg kell nyugodjak, fontos találkozóm lesz, és a bort már kiválasztottam. Bűntudat ízű bor, de erre most nem gondolhatok, hiszen egyre lassabban lengek, puhán, mozgásba dermed a létezés.

Anya szerette a régies neveket. Történelmet tanított az egyetemen. A diákjai csak Bloody Marynek nevezték. Képes volt különbséget tenni Jó és Rossz között, felkészült tanuló és linkmester között, valamint az ikergyermekei között. Shaul, a bátyám volt a kedvence. Persze mindenből egyformán kaptunk, de ő is tudta, én is tudtam, mindenki tudta, hogy Shaul több szeretettel kapta. Az ilyesmit érezni, nem látni. A gesztusnyelv végtelen mélységei fecsegnek csak róla, és nincs semmi, ami kibillenthetné ezt a begyökerezett biztos tudatot. Főleg, ha nem is akarják igazán.
Hat évesen lettem félárva. Apát lelőtték a távol-keleten. Utazó riporter volt, amíg élt, így nem láttuk túl gyakran, de az ő ajándékai általában dobozban érkeztek, és anya osztotta el őket, így olyan volt, mintha apa anyával együtt jobban szerette volna Shault. Megsirattam mégis, és kiabáltam Shaullal, hogy fogadja el, hogy meghalt, mert kihallottam, hogy anya ezt mondta a nagyinak, és soha nem fog visszatérni. Shaul nem hitt nekem. Nem hitt a halálban.

Az új apánk imádott minket. Hitt az ökológiában, a zöld nevelésben még azelőtt, hogy divattá lett volna. Mindig a játszótéren voltunk, gyakran elvitt minket kirándulni, játszótérre, olyan helyekre, ahova az elfoglalt anyák nem jutnak el. Nem emlékszem mivel foglalkozott.
A játszótéri hinták akkoriban még nem voltak EU kompatibilisek. Nagyon magasra lehetett hajtani őket. Én nagyon szerettem repülni, amikor senki nem figyelt rám körbe is fordultam vele. Néha még ma is álmodom az érzéssel, a lánc rántására ahogy kapaszkodom, a vékony ülőkalicka rakoncátlan dobálására. Beleőszülök, ha arra gondolok, hányszor meghalhattam volna.
Shaul nem szerette magasra hajtani. De engem soha nem árult be miatta. Az ikertestvérek ritkán tesznek ilyesmit az emberrel.
Mégis meghalt. Kiesett a hintából mert túl magasra lendült, és a nyakát szegte. Kilenc évesek voltunk. Antonhoz mentem, amikor hívott, így hívták akkor a nevelőapánkat, és megmondtam neki, hogy Shaul elaludt a hinta alatt, úgyhogy nem jön.
A temetés után addig sikoltoztam éjszakánként, amíg pszichológushoz nem vittek. Ő orvosi esetnek nyilvánított. Így találkoztam az első pszichiáterrel. Óriási hatással volt rám. Zseniális volt, ahogy rájött, hogy nem egyszerű baleset volt. Megmondta anyának, hogy valaki túl magasra hajtotta a hintát.
Anya szakított Antonnal.

Bentlakásos magánközépiskolát végeztem kiváló eredményekkel. Igazából nem is volt ott más választásunk, mint a kiváló eredmény. Nem szereztem barátokat. Kifejezetten irtóztam az ottani társaimtól. Egytől egyig valami magasztos eszmében élték az életüket. Biztos tudatában voltak annak, hogy ők számítanak, ők fontosak, a szüleik valami eszmei örökséget hagynak majd rájuk, ahhoz képzik őket magas színvonalú emberekké. Őket diagnosztizáltam először. Hatalomvágy, elnyomott kreativitás, megfelelési kényszer. Mániás depresszió, szorongás, antiszociális magatartások, Borderline, hiperkinézis, fóbiák, pánikbetegségek, elképesztő dolgok történnek a zárt közösségben a lelkekkel.
Érdekelni kezdett.

Anyám el volt ragadtatva, hogy egyetemre akarok menni. Kaptam egy lakást az iskola közelében. Hamar a saját lábamra álltam. Sok emberrel megismerkedtem az orvosi első évei alatt. A középiskola után üdítő volt sok emberrel körülvenni magam, még ha nem is tartoztam közéjük. Vizsgáltam őket, naiv bájuk miatt ők inkább engem is a "csapatba" vontak volna, és nem siettem beavatni őket a terveimbe, miszerint ez teljességgel lehetetlen. Általában rögtön látom kitől mit akarok, mennyit várhatok el tőle, mire számíthatok, mire lesz elég, mit adhat nekem a lénye. Így elég nehéz barátkozni.
Edwardról rögtön tudtam, hogy jól tudunk majd együtt dolgozni a kapott feladaton. Jól dolgoztunk együtt. Tudtam, hogy ez ennyi volt, pipa Woodrow, a létezése az enyémmel kapcsolatban elérte a tetőpontját, kiteljesedett, és kihunyt lényegi részben. Visszasüppedhet a tömegek közé, ahonnan jött.
Óriásit tévedtem. Ritkán történik ilyesmik. Olyankor minden megváltozik az életemben.
Nem siettük el a dolgokat, ezért megerősödtek az érdeklődés kapcsai, gyökeret vert az összetartozás-tudat. Téged sem nézlek máshogy, mint másokat, de nyilvánvaló hibáid megbocsáthatóak. Nem egy anyagból gyúrtak minket. Mit számít, ha jó?
Nem voltam elégedett magammal. Biztos voltam benne, hogy magadban hordozod a korai bukás lehetőségét. Éreztem. Szerettelek támogatni, de a kivételezés veled megdöbbentett. Elköltöztem.
Elbuktál.

Az újrakezdések tetszenek. Sajátos pszichológiájuk van. És a tied minden figyelmem megérdemelte. Azt hittem, kielégíti a becsvágyam, ha távolból koordinálom, de a lehetőségeid vonzottak, és feladtam a magam életét. Hiba volt talán, amikor úgy döntöttem, elmegyek? Meglehet, hiszen utána minden megváltozott. Elfogadom, de helyrehoztam a lehetőségekhez mérten.
Büszke vagyok magamra. Az élet különleges, a lüktető város vonaglása a lábaink előtt egy gyönyörű kéjgörcsöt idéz. Minden a helyére került. Újrakezdtük újraosztva a lapokat. Másodszor is nekifuthattál ugyanannak a lehetőségnek. Együtt csináljuk. Megcsináljuk, meggyógyítjuk, kezeljük és szinten tartjuk, őszintén és hazugul, a hangyabolyosok között józanul.
A szemem láttára próbálsz meg újra elbukni.
A kézközeleben.
Az én ötletem által.

A kezem ökölbe szorul és felfelé lendülök. Fel, csak fel, egyre magasabbra a háborgó tudatomhoz a tudatalatti békéje után, fertőzött béke ez, telve tettvággyal és agresszióval, képekkel, amiknek semmi keresnivalójuk nincs.
Fel, csak egyre fel, ahogy a hintát lököm, fel!