Bérénice&Edward - A tavas kaland

Vendég

Két hónap telt el azóta, hogy Bérénicel átéltük házasságunk egyik leghúzósabb korszakát. Rengeteget vitatkoztunk, s már úgy volt, elválnak útjaink, mikor sikerült megoldanunk a helyzetet. A veszekedéseket követően életünkbe visszatért a régi harmónia, minden egyes napunk úgy telt, mintha újra élnénk a mézesheteinket. Új munkahelyem lett, végre sikerült összekaparnom magamat, s újra azzá az Edward Northmanné váltam, akit annak idején Bérénice megismert. A sármos, bolondos nőcsábásszá, aki kizárólag felesége szívét csábította el újra és újra, minden nap.
Talán ennek a harmóniának köszönhető az is, hogy végre úgy tűnt, összejön az a kisbaba. Már nem csak azt gondoltam, hogy én vagyok az egyedüli, aki gyereket szeretne. Bérénice épp úgy ragyogott, mint én, szemeiből , mosolyából is látszott, hogy igazán boldog kismama. Összejött, mert nem sürgettem, nem vágtam minden nap a fejéhez azt, hogy miért is nem jön össze a baba. Hosszú hetek után egy napon örömmel állított haza, sosem fogom elfelejteni, mikor közölte velem, hogy apuka leszek. Hirtelen, a sok zűr után rengeteg jó dolog ért, s nem csak a házasságomban.
Az új munkahelyemen remek emberek vettek körbe, a feladataim pedig sokkal érdekesebbnek bizonyultak, mint egy szimpla, hullaházi boncolás. Ha régen nem tudtam, hogy mi szeretnék lenni, ezúttal már egyre inkább biztos voltam abban, hogy ez a nyomozós feladat áll hozzám a legközelebb. Régen meg sem fordult volna a fejemben, hogy ilyen pályára lépjek, hisz a családunk ősidők óta a fogorvoslás terén állta meg a helyét. Nekem is ezt a pályát szánták a szüleim, s azt hiszem, régen még magam is hajlottam afelé, hogy a fogak doktora legyek. Visszagondolva még sem bántam meg azt, hogy boncnoki pályára álltam egy nő miatt, hisz annak köszönhetően ismertem meg Bérénicet.
Így a tóparton ücsörögve, elmélkedve a múlton, s a jövőn arra döbbentem rá, hogy bármilyen nehézségek is gördültek elém, megérte várni. A mai napom is csodásan telt, Nice még édesen szunyókált, mikor hajnalban felvettem a játszós ruhámat, összeszedtem a horgászfelszerelésemet és kijöttem a tóhoz. Sosem voltam nagy horgász, de imádtam a természetet, az állatokat, s egy kósza ötlet arra ösztökélt, hogy szerezzek halakat és legyen otthon saját tavam. Tulajdonképp nem gondoltam át , hogy megvalósítható-e a dolog, azonnal elindultam hát, hogy beszerezzek néhány jószágot.
Az órák csak úgy teltek ott a tóparton, s talán reggel kilenc óra körül vettem észre, hogy már hajnali fél hat óta kint ücsörgök. Persze megérte, hisz fogtam jó pár halat, amiket gondosan ládákba helyeztem, hogy a víz elfedje őket, és ott is szabadon lubickolhassanak.
Miután végeztem, bepakoltam a felszerelést az autóba, és hazafurikáztam. Nem tudtam, hogy otthon majd mi vár rám, bíztam abban, hogy Bérénice még alszik és akkor majd meglephetem Őt.
Az autóból gondosan kipakoltam a halakat, a horgászfelszerelésemet a bejárati ajtó mellé raktam le csak úgy, majd sáros bakancsomban cammogtam be a házba, ahol Darwyn és Zeppelin – legújabb szerzeményű kutyánk – kergetőztek.
- Hé srácok, óvatosan. – Nevetve szóltam rá az állatkákra, miközben igyekeztem megszabadulni nyirkos esőkabátomtól és a sáros bakancsomtól. Már csak a nappaliban vettem észre, hogy milyen rendetlenséget okoztam, hisz visszapillantva a bejárati ajtó felé végig sáros lábnyomaim játszottak.
- Ajjaj..- Még ki se ejtettem, máris meghallottam Bérénice torokköszörülését , s felé fordultam.
- Jó reggelt nyuszifül, nem akartalak felébreszteni. Hogy vagy?- Közelebb lépdelve kezemet a hasára csúsztattam, s egy csókot nyomtam az ajkaira. Ő azonban meglehetősen morcosnak tűnt.
- Mi a baj, jönnek anyámék? Bejelentkeztek a nővéremék? – El nem tudtam képzelni, hogy mi történhetett, így egy mosollyal próbáltam oldani a feszült hangulatot.
- Egyébként van egy meglepetésem, úgy döntöttem, hogy a kert hátsó részébe csinálok egy tavat. Meghívtam az egyik haveromat, hogy segítsen, nemsokára ideér. És hoztam néhány halat is, ott fognak majd lakni. Mit szólsz? Lesz egy saját tavunk Nyuszifül. – Újra rámosolyogtam, magamhoz akartam ölelni Őt.

Vendég

bérénice and edward

– dr. Philips, magának is jó reggelt!
Mióta ketten voltunk én egy testben, a hasam térfogatával az érzelmi skálám kapacitása szélesre rúgott. Biztos voltam, benne, hogy ez a méhemben növekvő, fél génállományát Eddie-ből nyert kiskrapeknak volt köszönhető, aki nem csak a reggelimbe szólt bele, de abba is, mikor törjön el a mécses, mikor nevessek magamat meghazudtolva, a legeszementebb poénokon, hol jön el a határ, amin átbukva már csak üvöltés, torokból jövő hisztéria ragad mikrofont magának, mikor tartja kedvem hízelgő macska módjára, szeszélyt szeszélyre halmozva, meglepni Eddie-t a kórteremben.
A nőgyógyász felszólítása nélkül is tudtam, mennyi veszélyt rejt magában, pocaklakómmal a panteonban szórakozni, fertőzések közelébe kerülni, szokatlan méreteimmel elefántként rombolni. Korai volt még, de sajnos a felettesem elbocsájtott ideiglenesen állásomból.
Nem ment az olyan könnyedén, hiszen minduntalan visszakívánkoztam a fehérre mázolt, neonfénytől csordultig telt, klóros helyiségekbe. A fémasztalok hidege, az orvosi köpeny testemre bukó anyaga, hiányzott a hétköznapjaimból.
Alig telt el másfél hét, egy megdagadt szabadságnak is felfogható lett volna az időszak, én mégis tudtam, hogy ez egy testvérien meghúzott határvonala eddigi karrieremnek. És nem én szakítottam a többet.
Nagy kislánynak képzelve magam, mint aki önálló, sztoikus nyugalommal kinyilatkozott véleménnyel bír, mert ugye e kettő szinte egybeforrt kereszteléskor belém égetett nevemmel, úgy gondoltam, senki nem szabhat nekem gátat, és kedvemre járhatok-kelhetek Edward munkahelyének közelében.
Szerettem az üvegen túlról figyelni, mint köszönnek vissza az Eddie mozdulataiban élő és dolgozó jellemvonásaim. Emlékszem, mikor tanítottam. Soha nem lett volna kötelező női kecsességgel, két ujj közé beszorítva tartania a pengét, mellyel az első bemetszést végezte, mégis büszkeséggel töltött el, hogyha nem is valójában, csupán átvitt értelemben, de dolgozok. Az üveg másik oldalán, ott túrok egy vízi hullát.
Tegnap az igazságügyi tanszék boncterme elé telepedtem le a három főre szortírozott kínai menüsorommal. Felhúztam lábaimat a széksor tetejére, és mintha televíziót figyelnék, úgy fürkésztem Edwardot odabent.
Elfogyasztva az ebédemet, nem állhattam, hogy ne menjek be Eddie-hez, hogy megtudakoljam tőle az eddigi eredményeket. De milyen rosszul tettem! Az elpusztított ételmennyiség nem az utamat álló asszisztens hentes köpenyén végezte? Kit sajnáltam jobban? Az éhen maradt pocaklakót, vagy az asszisztenst? Kifejezetten a gyerekemet.
Ma reggelre azonban az ügynek híre járt.
– dr. Marsten…
– dr. Northman…
– dr. Marsten, az ideiglenesen felfüggesztésre került munkaköre nem veszett el. Nem állítottam a helyére senkit, így nyugtasson meg, hogy téves az információm, hogy maga tegnap tizenhárom óra harminckor az igazságügyieknél asszisztált?
Felettesem hangjából őszinte aggodalom csengett ki. Szaggatottan belesóhajtott a telefonba, és várta a válaszomat.
– Biztosíthatom róla, dr. Philips, hogy nem léptem át a küszöböt.
Dehogynem átléptem. A sült banán egészen az asztallábáig szlalomozott.
– Akkor nem akarja itt hagyni a kórházat? És az ön állapotában nem keres új munkahelyet?

Philips bizonytalansága elkeserített. Hiányoztam a kórházból, a patológiáról. Könyörgöm, még hét hónap!
Mit volt mit tennem, átbillenve a súlyponton, mikor minden szürke, nyirkos és kellemetlen, meglátogattam a hűtőt. Meglátogattam volna, ha Edward cammogása a gumicsizmában nem kelti fel a figyelmemet.
Nagyon nem tetszett, az elém táruló látvány, így máris összeszaladtak szemöldökeim, kiszélesedett derekam oldalára tűztem tenyereimet, s fenyegetően közelebb is lépdeltem a férfihez. Mielőtt dühömet kifejeztem volna, a férfi gyors csókkal belém ölte gondolataimat. Hasamra sikló kezébe markolva megállítottam a férfit.
– Nagyon jól vagyok, éppen reggelit akartam keresni, de azt hiszem, előtte megemésztem a szagodat. Te pedig, Edward, feltakarítod a dzsuvát, amit behoztál. Meg ne mozdulj…
Fürgén szökkentem be a fürdőszobába, hogy felnyaláboljam a felmosó rongyot, amivel sietve visszatértem férjemhez. Kezébe adtam a takarítóeszközt, majd vállánál fogva visszafordítottam az ajtó felé, s még mielőtt rázendített volna élménybeszámolójára, kiadtam a parancsot.
– Most szépen ezt feltakarítod. Nem erőltetem meg magam, ha nem muszáj. Na, most mondhatod.
Ha láttam, hogy a férfi a munkához látott, máris neki szenteltem figyelmemet. De ó, bár ne kellett volna hallanom bődületes disznóólba torkollón hangzó tervét!
– Cicafül… - ejtettem ki mélységes leereszkedéssel, s még csak mellkasomban fortyogó, fojtott méreggel, gyomromba ereszkedő, egyre tágasabb helyen pulzáló kővel a becenevet. – Tegnap rendbetettük az udvart, csodálatos lett. Nem gondolod komolyan, hogy most ásol egy gödröt a közepére? Tényleg, Edward… Einsteint fogjuk benne tartani? Bármennyire is azt nézzük, hogy egy IQ-bajnokról kapta a nevét, ő nem fog benne maradni. Ha pedig veszel bele halakat, akkor nekem kell majd etetnem őket. Annyi csodálatos állatunk van már. Fürdesd meg a kutyát, nem jó pótcselekvés? Az érkező haverod majd foghatja a hajszárítót, miközben te Zeppelint fésülöd. Egyébként, kit hívtál?
Sokáig ott álltam Edward fölött, hogy megbizonyosodjak róla, alaposan végzi a takarítást, s nem lesz okom panaszra. Mikor az utolsó nyomot is felnyalták a vegyszertől illatozó felmosó megnyúlt nyelve, a konyha irányába fordultam, hogy előzőleg meghiúsult tervemet bevégezzem.
Nem volt bizalomgerjesztő a látvány, éppen itt lett volna az ideje a vásárlásnak. De egy halszagú Northmant, nem foghattam kézen, hogy bevonszoljam a bevásárlóközpontba.
Kivettem az utolsó joghurtot, ami már fel volt bontva, s nem is tegnap óta állta a hűtőben.
– Eddie, meg kéne kóstolnod az epres joghurtot. Nem ehetek romlott kaját. De kaja híján ez is vonzó. Szóval… ha megkóstolod, megfontolom, hogy vegyünk halat a tavadba. Gondolom, aranyhalakat akarsz. Még el is megyek veled… de éhezem. Kérlek szépen…
Körbe szagolgattam a dobozt, s majd túlcsordult nyálam a kívánalomtól. Meg akartam enni. De nem veszélyeztettem két életet. Eddie-t meg majdcsak kikúrálom utána.
– Amúgy, hol is voltál ma reggel? Mert olyan szagod van, mintha varacskos disznókkal dagonyáztál volna…
Kijelentésemre elfintorodtam. A szaglásom… őrülten felerősödött.

Vendég

Csodás kedvem volt, hisz a feleségem gyermeket várt, ami már magában is boldogság, aztán az sem mellékes, hogy a horgászat során sikerült fognom egy nagy halat is, ami megkoronázta a reggelemet. S ráadásul még egy nagyon régi jó barátommal is sikerült végre leegyeztetnem egy találkozót. Éppen ezért széles mosollyal köszöntöttem Nicet a konyhában, aki azonban nem tűnt annyira jó kedvűnek.
- Jah, bocsi. Horgászni voltam és még nem zuhanyoztam. – Kedvesen mosolyogtam rá Bérénicere, de a nő azonnal belém fojtotta a szót, s határozott szavaival rendre intett. Egyik szemöldököm feljebb szökkent, hátam mögé pillantva szemügyre vettem, hogy miről is karattyol csinos kis feleségem.
- Jaaa, hogy erre gondolsz. Ez csak egy kis tócsa, alig lehet észrevenni. – Vigyorogva fordultam vissza, Bérénice azonban ott hagyott, majd egy felmosóval sietett vissza hozzám.
- Ugye most viccelsz? Nem fogok öt percenként felmosni magam után. Szívem, ez csak tócsa, felszárad az magától is…- Értetlenül néztem Nicere, aki mindig pedáns volt, talán néha túlzásba is vitte a takarítást. Ezért nem akartam elítélni Őt, csak elég nehéz volt így együtt élni vele, hogy mindig belém kötött.
- Na jó…feltörlöm, de szerintem nem is volt olyan ronda. – Jegyeztem meg, miközben az ajtó felé haladva elkezdtem feltörölni bakancsom maradványait. Nem akartam ezúttal vitába keveredni a nővel, nem akartam felidegesíteni és azt sem akartam, hogy helyettem Ő álljon neki takarítani ilyen állapotban. S mi több, annyira jó kedvem volt, hogy felmosás közben a fenekemet is táncos mozdulattal emelgettem, majd közben csábítóan pillantottam hátra az asszonyra.
- Remélem tetszik az, ahogyan takarítok és utána akár közösen is suvickolhatnánk a hálóban. – Perverz vigyor terült el az ajkaimon, férfiasságommal még mindig nem volt semmi gond, mi több, az utóbbi időben ténylegesen behoztuk azt a lemaradást, amit a külön töltött hetek szültek.
- Ha nem akarsz, arra is van ám ötletem, mit tegyünk. – És akkor meséltem el azt a fantasztikus ötletemet Bérénicenek, hogy milyen klassz lenne egy tó az udvaron. Máris lelki szemeim előtt láttam a kacsaúsztatót, azokat a tóban lubickoló halakat, amiket én fogtam, s a parton a kisfiamat, aki papírhajókat küld a vízre.
- De igen, szerintem tök jó ötlet. A kacsánk kifejezetten élvezni, szerintem még Einsteinnek is tetszene. És veszünk bele halakat, én már most is hoztam párat. A két nagyot el is neveztem Hanknek és Franknek, kint vannak még a garázsban, ott úsztatom őket az Estelle nénitől kapott teknőben. Megnézed? – Teljes átéléssel beszéltem legújabb állatkáinkról, s kezdtem úgy érezni, hogy végre élettel telik meg az otthonunk igazán.
- Ne már nyuszifül, miért akarod a kedvemet venni? A kutya fürdetése nem olyan és ezt te is jól tudod. Ne mond nekem, hogy nem éreznéd jól magad, ha délutánonként kiülhetnél a tó partjára a kis Jonathannal. – Már el is neveztem a fiamat, s persze megfeledkeztem arról, hogy ez a név nem volt a kedvencek palettáján.
- Nagyon vicces vagy. – Összeráncoltam homlokomat Nice epés megjegyzésein. Az már egyértelműen látszott, hogy Ő nem akarja azt a tavat az udvarra, én azonban nagyon elhatározott voltam afelől, hogy sokkal szebbé varázsoljam az udvart, mire megérkezik a fiam.
- Egyébként Maximilian Hastings jön, tudod az egyetemen Ő volt a legjobb barátom, együtt jártunk bulizni. Fú hallod, annyi sok élményem köt hozzá, micsoda bulikban voltunk mi együtt…- Elvigyorodtam, aztán hirtelen eszembe jutott az, hogy vannak olyan bulik, melyekről direkt nem meséltem a feleségemnek, így gyorsan vissza is fogtam a lelkesedésemet.
- Jó munkát végeztem? – Az ajtóhoz érve visszafordultam, levettem a bakancsaimat, majd zokniban sétáltam el a fürdőszobáig, hogy helyére tegyem a felmosót. Odabent megszagoltam a pólómat, s tényleg halszaga volt. Úgy éreztem, hogy nem ártana egy zuhany, mielőtt még bármi máshoz hozzáfognék, de Nice hangjára kiléptem a fürdőszobából, s odasétáltam hozzá.
- De én utálom a yoghurtot. – Fintorogva néztem a felém nyújtott dobozra, ami már eleve fel volt bontva.
- Ne már, tényleg ilyen szarral akarsz jól lakni?- Nagyon nem volt gusztusom ahhoz, hogy megkóstoljam a felém nyújtott yoghurtot, de mégis csak a halastó volt a tét.
- Horgászni voltam a tónál, mert kaptam az egyik bátyámtól még a múltkor egy felszerelést, de eddig nem próbáltam ki. Most meg valahogy megjött hozzá a kedvem. – Válaszoltam nejem kérdésére, miközben szemeztem a kezében ácsorgó dobozzal.
- Jól van, ide vele, de ha kipurcanok, ne hidd azt, hogy tiéd a ház. – Jegyeztem meg vicces fenyegetőzéssel, majd a kanalat belemártottam a yoghurtba, s számhoz emeltem a „gusztusos” darabot.
- Öhm…ez..yoghurt – Nehezemre esett, de lehunytam a szemeimet és bekaptam a kanalat , majd ízlelni kezdtem .
- Pfejjj..blöááá – Azonnal visszaköptem a yoghurt dobozába, még bele is könnyeztem, annyira undorító íze volt.
- Te meg akartál ölni! El akartad tenni láb alól a férjedet! – Vágtam hozzá sértetten a nőhöz, amiért megkóstoltatta velem azt a vacak anyagot, majd besiettem a fürdőszobába és magamra húztam az ajtót. Azonnal előkotortam a fogkefémet, majd jó alaposan elkezdtem mosni a fogaimat, hogy ne érezzem azt az undorító ízt.
- Ne nevess, nem vicces..- Szóltam az ajtón át kukucskáló, nevető nőre artikulálatlanul, miközben fogsorom habzott a fogkrémtől.
- Akkor is meg fogom csinálni azt a tavat. – Mormogtam, majd öblítettem, s a fogmosást követően ledobáltam a ruháimat, hogy bevessem magam a zuhany alá.
- Remélem nem kukucskálsz, haragszom a yoghurt miatt és most nem lesz papás-mamás. – Szóltam ki, miközben csukott szemmel mostam a hajamat a zuhany alatt.
Max persze időben érkezett, s talán még korábban is, mert ekkor nyomta meg a bejárati ajtónál a csengőt, s arra várt, hogy végre valaki beengedje őt.

Vendég

bérénice and edward

– Northman, éhesek vagyunk.
Hangom új erőre kapott Magzat erőszakos követelését követően. Először csak elhintettem a lehetőségét, hogy a férfi ellátogasson a boltba és ehető dolgokkal lepjen meg, most már viszont kannibálokat megszégyenítő kegyetlen hévvel csaptam az asztalra a romlott joghurtot.
Nem mintha a szavatosságának lejárta, felélénkült szaglásom precizitása nem lett volna elég megbízható, de a korán reggel saját örömeit előnyben részesítő Edwardot észhez kellett volna térítenem. Kegyetlenség volt a részemről, hogy megvártam, míg a penészgombákat növesztett tejterméket tiszta kanállal karöltve tenyerébe nyomtam. De a szavaim gyakorta elsuhant fülei mellett.
– Ó nem. Ha kipurcansz, akkor beszerzek egy óvodát, hogy ne unatkozzak, legyen ki után takarítanom, nyitok egy állatmenhelyet a nappaliban, és beszerzek egy multifunkcionális vibrátort. És észre sem fogom venni.
Az ilyen kijelentésekre nem volt tökéletes válasz. Hát persze, hogy nem gondolkoztam el rajta őszinte odaadással, hogy mit szeretnék látni Edward végrendeletében. A joghurtra koncentráltam, poshadt szagára, mely járványként terjedt el a konyha éterében.
Megborzongtam a látványra, hogy Eddie a szájába emeli a kanalat, és mintha a frissen elkészült csoki pudingot kellene elpusztítania, úgy ízlelte meg a végét járó terméket. A mindig rezdületlen arcvonásaim elárultak. Elképzelve az ízlelőbimbók gyilkosát, ahogy megül a nyelven, beleivódik a száj érzékeny rétegeibe… kirázott a hideg, s hogy ne kelljen látnom teljes életnagyságában drasztikus nevelőszándékom következményét, résnyire összezárt ujjakkal takartam el szemeim elől a külvilágot. Nevetésre ráncolódó ajkaim közül végül hahotázás tört fel. Meggondolatlanul kinevettem a férjemet, akin máris látszottak a sértettség első jelei.
– Ezt sok mindenért kaptad! – mutattam rá a joghurt maradványos kanállal, amit már ki is téptem markából, hogy elmerítsem a rengeteg mosogatnivaló között, s közben még mindig vigyorommal küzdöttem.
Ha nem viharzott volna el, akkor segítek letörölni szája széléből a maradék gyümölcsös joghurtot, így azonban már csak hűlt helyét találtam visszaforduláskor férjemnek.
– Én…
Edward beviharzott a fürdőszobába. Hogy megérezte-e saját szagát, vagy a joghurttal gyakoroltam rá ilyen nagyszerű hatást, azt nem firtattam. Fogmosást követően meztelenre vetkőzött, s bemászott a zuhany alá.
A hormonháztartásom mostanában kollégiumként üzemelt, így percenként változtak az érzéseim, vágyaim. Az első elutasítás nem talált szíven, mert a fogkrém kupakja kötötte le figyelmemet, viszont mikor kezem ügyébe nem került semmi elpakolandó – mert Edward kivételes alkalmak egyikévé avanzsálta a mai napot annyival, hogy a szennyes ruháit a tartóba süllyesztette. Tapsolni akartam, ha már ilyen jó kedvűvé tett gyermeteg bosszúm sikere, de az üvegajtón át felsejlő férfitest látványa elvette az eszemet. Gyűrögettem testemen a felesleges ruhákat, kiengedtem a hajamat, majd melléktevékenységként magasabbra pócoltam megregulázott üstökömet.
Képtelenségnek tűnt megfékezni az ölemben keletkező vágyat.
– Pedig most már nem is vagyok éhes. És beszélhetnénk arról a mocsárról is… meg már úgyis levettem a felsőmet, és gondoskodjunk róla, hogy a kis Jonathan ne legyen ma rosszkedvű. Jóóóóó?
Eddie hülyesége az évek alatt rám is átragadt, s képes voltam felnőtt, érett nő létemre lehetetlenül viselkedni egyes helyzetekben. Noha az én exhibicionizmusom őrültségi foka a négy fal közötti időre korlátozódott, ahol egyedül Northman lehetett szemtanúja jellemem megtagadásának.
Most még azt is bevállaltam, hogy a magzatomat… pardon, magzatunkat Jonathan névvel illessem. Hiszen Edwarddal rengeteg közös volt bennünk. Ő mindent megtett volna egy kerti tóért, én pedig egy jó zuhanyzós szexért.
– Hadd jöjjek…
Éppen kitártam az időközben bepárásodott fülke ajtaját, mikor kintről felhangzott a csengők.
– Ó, hogy az a… ha Mrs. Parker az, most beolvasok neki, és megmondom, hogy tönkre teszi a szexuális életemet. Robbanni fogok, üvölteni… és… komolyan vissza kell öltöznöm.
Kedvtelenül emeltem fel a földről a pizsamaruhákat, hogy visszaigazítsam magamra azokat.
– Az a haverod… az a Sigfried vagy ki a franc… nem most jön, ugye?
Azért már csak szalonképesen akartam mutatni, ha Edward egyik befolyásos barátjáról volt szó. Mrs. Parker imádott kócosan, a legszakadtabb pólókban is, mert csak a gyógyszereit látta kezemben. De valami férfiről volt szó… aki nem mondhatott rosszat rólam. Ahhoz túl ingatagnak éreztem most a házasságunkat. Néha kell egy kis változás, hogy megtartsuk azt, amit szeretünk. Mondjuk a gyerekünk apját…

– Jövök már… bárki is vagy.
A mondat második felét már halkabban, szinte csak magamnak mondtam. S mikor kitártam az ajtót, rögtön valami ismerős arcot igyekeztem felfedezni az érkezőben. Percekig leragadtam a férfias magasságnál, a széles vállaknál.
– Bérénice M-Northman – magamhoz térve kezet nyújtottam az érkezőnek, hogy illőn bemutatkozzak.
– Mrs. Northman, akiről regéket zeng a férje!
– Te vagy az a férfi, aki tud hatni Edwardra, ugye? Aki majd lebeszéli róla, hogy az új tavat közönséges pontyokkal népesítse be, aki segít megőrizni a smaragdzöld füvemet, s búcsúzáskor állatot is visz magával? Mert akkor rettentő jóban leszünk.
Max bemutatkozott, s most sokkal jobban figyeltem nevére, mint mikor Edward festette fel a férfitársaságot.
Max azonban nevetve csóválta fejét, s ha elálltam útjából, beljebb caplatott. Szerettem volna azt hinni, hogy ezek nem olyanok, mint két tojás. De mikor a férjem megjelent törölközőbe csavarva a fürdőszoba ajtóban, rájöttem, hogy szinte még külsőleg is a végtelenségig egymásról mintázták őket.
– Tündéri feleséges van. Azt hiszi, én vagyok, aki hatást gyakorolt rád az egyetemen… nem mondtad neki, hogy téged általában mindig a nők vezettek a farkad köré tekert póráznál fogva?
Baráti hátba veregetés, örömködő mosolyok, pimasz megjegyzések, pirulás itt, majd szabadkozás ott, s a végére oda jutottunk, hogy mind a kettő vakarta a feje búbját.
Miért mindig nekem kell itthon felnőttnek lennem? Éhezek… tényleg. Éhezek.

– Oké, srácok… nem hallottam meg semmit, csak öhm… el kell mennem a boltba.
Próbáltam nem arra gondolni, hogy most káosszá lesz az otthonom, s ezek ketten felidézve csodálatos férfiúi múltjukat, a saját hányásukban hempergőznek majd kéjenc disznó módjára. Mert ugye, én most éhes voltam… és nem tojásrántottát kívántam, hanem a vízcseppekkel öltöztetett férjemet.

Bevonulva a hálóba, behajtottam az ajtót, és alig vártam, hogy Edward is kövessen. Nem flangálhat törölközőben egésznap, mert akkor hibát hibára fogok halmozni, és valaki a szétszórtságom miatt páciense lesz a halottasháznak.
– Én megengedem, hogy áss egy tavat… de te légy szíves… szóval. Jót tenne, ha öt percet velem foglalkoznál, mielőtt elmélyülsz a csajozási élményedben.
A pólóm újra lekerült, s hogy némi ráhatást gyakoroljak a férjemre, arcába vágtam a puha textilt. Borzasztó ötlet volt… sikításom felrázta az egész házat, s az eddig nyugodtan pihenő jószágok a maguk módján, értem aggódva vették szemügyre a fenyegető veszélyt: Maxot.
Azonnal magam elé kaptam kezemet, hogy a jó barát ne láthasson belőlem mindent.
– Bassza meg…
– Király a kéród Eddie, de a nőd a legjobb.
És ott röhögött szemérmes meztelenségemen, mintha csak joga lett volna piaci áruként méregetni. Jézusom… itt elszabadul a főiskolai pokol a hétvégén.

Vendég

Bérénice érdekes humorral rendelkezett, néha maró gúnnyal, olykor szúrós megjegyzésekkel fűszerezte a poénjait. Az, hogy elvesztésem nem rázná meg, mi több, könnyedén pótolna egy shopban vásárolt, elemes hancúr léccel, felháborított. Én valamiért nem tudtam azon mosolyogni, hogy nélkülem is tökéletesen boldogulna. Sértettségemet ez csak fokozta, s nevetése csak olaj volt a tűzre.
- Örülök, hogy jót mulatsz. – Homlokomat ráncolva, bosszúsan törtem utat magamnak a fürdőszoba felé, s mit sem törődve a nejemmel, először egy alapos szájöblögetéssel próbáltam megszabadulni a bűzös, romlott yoghurt maradványaitól, majd egy fogkefével dörzsöltem meg alaposan fogsoromat.
S hogy megszabaduljak a halszagtól is, gyors vetkőzés után léptem a zuhany alá, hogy megnyitva a csapot, magamra engedjem a kellemes, langyos vízcseppeket. Az legalább megnyugtatott, s nem kellett Bérénice bántó szavait hallgatnom. Azon nő megjegyzéseit, aki még a feleségem volt, s tudtom nélkül kémlelt a fürdőszoba ajtóból.
A víz zubogásán keresztül is meghallottam a hangját, amint hozzám beszélt, így oldalra fordultam, s pillantásomat végig futtattam testén. Még éppen csak kerekedő pocakkal is nyugodtan kijelenthetem, hogy enyém volt a legdögösebb feleség a kertvárosban. Ennyivel azonban, s némi kérleléssel még sem vehetett le a lábamról. Nem hagyhattam, hogy a yoghurtos húzás után, csak úgy kiengeszteljen egy békítő szexel. Vagy mégis?
Vonásaim ugyan nem enyhültek, de az én fantáziám is beindult, ahogy megláttam kerekded formáit. A kis piszok, tudta, hogy mikor rántsa le a felsőjét és dobja elém lehengerlő fegyverzetét.
- Megállj, jól értelmezem, hogy szexet akarsz kicsikarni tőlem azután, hogy megetettél azzal a yoghurttal? – Csupaszon fordultam szembe nejemmel, aki már a kabin ajtaját is elhúzta, hogy beléphessen mellém. Mondanom sem kell, hogy velem ellentétben Mr. Northman odalent erőteljes igenléssel fogadta a keblek gazdáját.
Már kezdtem megbarátkozni a gondolattal, mi több, elvártam, hogy ezután Bérénice hozzám simuljon a gőzölgő tus alatt. A pillanat megtörténte előtt azonban megzavarták békülési ceremóniánk első lépését.
- Ha Mrs. Parker az, ne engedd a zuhanyzó közelébe, mert tudod jól, hogy rám van állva az az asszonyság. Már félek tőle, ha nem vagy itthon, hogy milyen indokkal jön át. A múltkor például egy cikkben olvastam, hogy egy nő megerőszakolt egy férfit. Hát nem akarnék arra a sorsára jutná, pláne nem Mrs. Parker miatt…Ne vegyél bugyit – Szóltam utána, s azt hiszem, máris sikert ért el nálam, mert már meg is feledkeztem yoghurtos bűnözéséről, s helyette csak formás hátsójára tudtam gondolni.
- Nem Sigfried, csak Max. De most már felcsigáztál, szóval küld a francba azt a házaló ügynököt és rázd vissza a popódat. – Én még tovább folyattam magamra a vizet, reménykedve, hogy Mrs. Parker, vagy a postás hamar eltűnik, s Nice visszatérve folytatja kiengesztelésem első szakaszát. Mert hát volt több is.
Az első, és legfontosabb, egy jó, békítő szex. A második egy nagyon finom ebéd, a harmadik pedig egy csodás masszázs. Nagyjából ebben a sorrendben, vagy akár felcserélve is, ismételve a nap 24 órájában. Ez volt a tökéletes recept, ha valamelyikünk el akarta érni azt, hogy a másik ne haragudjon rá. Többé-kevésbé sikerült is, de tekintve, hogy Bérénice két percen belül nem tért vissza hozzám, arra következtetett, hogy a mai szex is elmarad.
- Öhm, ezzel most megfogtál, mert én úgy tudom, hogy tavat ásunk. De szívesen lebeszélem erről Eddiet, ha a csinos feleségének ez szíve óhaja. – Maximilian sármos mosolya mellé még a nevét is közölte Bérénicel, s csak azután tört utat magának a lakásban. A csajozógép szokásához híven jól öltözötten jelent meg, külseje makulátlannak tűnt, mintha minden percben vadászatra készült volna.
**
- Na ki az, aki…- Morogni akartam, de legnagyobb meglepetésemre Max barátomat láttam vigyorogva felém lépni, így gyorsan rögzítettem a törölközőt derekam körül, s ha mellém ért cimborám, akkor megölelgetve csapkodtam háton.
- Heh, ezt mondta? Nana, vigyázz, az asszony is itt van. – Nevetve örültem cimborámnak, s jó néhány megjegyzés, visszaemlékezés hagyta el még ajkunkat.
- Emlékszel, mikor bevarrtad annak a csajnak? – Max vigyorogva bokszolt hasba, mire nevetve igyekeztem leállítani őt.
- Jaja, rég volt, de már családos ember lettem és tényleg tündéri a feleségem. – Maximilian semmit sem változott, de nem akartam azt, hogy Bérénice kellemetlenül érezze magát, ezért is igyekeztem terelni a témát régi nőügyeimről. Lehet, hogy a csajozásainkról szólt legtöbb emlékünk, ennek még sem akartam kitenni a feleségemet. Tisztában voltam azzal, hogy Nice nem az a féltékeny típus, de nyilván nem esett jól hallania az efféle történeteket. Ezt pedig igyekeztem elkerülni.
- Máris? Még csak most jöttem. – Max vigyorogva fordult a feleségem felé, s széttárta karjait, de addigra Nice már be is fordult a szobaajtón.
- Max nyugodtan dobd le magad, sör az van a hűtőben, kaja az tényleg nincs, szóval lehet, hogy elugrunk az asszonnyal boltba. De helyezd magad kényelembe, csak én is magamra veszek egy gatyát.
- Miért Northman? Szexi vagy abban a törölközőben. – A haverom felröhögött, s hozzám vágott egy párnát a kanapéról. Semmit se változott, még mindig olyan idióta volt, mint annak idején az egyetemen. Nevetve ráztam meg a fejemet, majd visszasétáltam a fürdőszobába, hogy eltöröljem a tócsát, s visszacsavarjam a fogkrém tubusának tetejét.
Hirtelen csak a sikításra kaptam fel a fejemet, gyorsan kirobogtam a fürdőszobából, át a hálóba, mikor megláttam a félpucér feleségemet, amint maga elé szorítja kezeit, Max pedig a pólóját fogdossa.
- Hehe, nagyon vicces. Na kifelé Max a szobából, a nőm tabu neked. –
- Kár – Maximilian bohókásan kacsintott egyet, majd feleségem pólóját a szék karfájára dobta, s kisétált a szobából.
- Megőrültél? Miért vetkőztél le előtte? Azért, mert a haverom, még nem kell, hogy téged nézegessen. – Mérges voltam Bérénicere, nagyon is zavart az, hogy a legjobb barátom látta őt pucéran. Ennek egyáltalán nem örültem, de még sem akartam veszekedéssel indítani a napot.
- Öltözz fel te is, mindhárman elmegyünk boltba. – Azzal magam is felkapkodtam a ruháimat, majd kisétáltam Maximilianhoz, aki ekkor már a jószágainkkal haverkodott.
- Haver, most komolyan. Ismertem én Bérénicet az egyetemen, de bazd, rohadtul nem gondoltam volna, hogy ilyen jó nő. Mindig az ilyen zizi faszikkal haverkodott, azokkal , akik testekben turkálnak. – Nos, Maximilian sem az eszéről volt híres, szavaira csak megcsóváltam a fejemet.
- Max, én is boncnok vagyok. Vagy már elfelejtetted? Hahó, mindketten azok vagyunk.
- Ja, dehogy felejtettem. A bögyös tanárnő miatt mentél a szakra, emlékszem ám. Hú, de kutya irigy voltam rád, amiért te heggeszthetted azt a csajt. Mi van vele? Láttad azóta? Most heggesztenéd? – Röhögve ismét rátért a csajtémára, de amint észrevette, hogy Nice kilépett a hálóból, elnémult.
**
A boltban enyhülni látszott a feszültség, újra jóízűen dumálgattam Maxel, s nekem még csak fel sem tűnt az, hogy esetleg Bérénice nem kedvelné a társaságát.
- Drágám, nézd csak, itt van olyan csemege kukorica, amit múltkor akartál. Ott meg friss yoghurt. Mindjárt jövök, ha szétválunk, gyorsabban szedjük össze a cuccokat. Hozok macskakaját is.. ti addig szedjétek össze a többit. – Gyorsan el is kanyarodtam tőlük, s megindultam a sorok közt, hogy összeszedjek néhány fontosabb dolgot.
**
- Szóval Eddie és Te , hm érdekes páros. Nem hittem volna, ne érts félre, de Eddiet imádták a nők, és nem gondoltam volna, hogy megházasodik. – Max a kocsit tolva haladt Bérénice mellett, s igyekezett felvenni vele a kontaktot, majd egy jól időzített pillanatban a nő előtt állította meg a bevásárló kocsit, ezzel a polcok közé szorítva őt.
- Emlékszel arra a csókra, ott Maddox bulijában? Talán még szexeltünk is, vagy rosszul emlékszem? Ja, rosszul, igen, csak csók volt. De elég tüzes csaj voltál, és lám, nagyon dögös vagy. Már értem, miért vett el Edward. – Max pimasz mosollyal fürkészte Nice arcvonásait, kíváncsi volt, hogyan fog reagálni a nő a régi emlékekre.

Vendég

Egész hosszan, pontosan a tengelyem körüli száznyolcvan fokos fordulás időpontjáig abban a naiv hitben éltem, hogy az egyetlen férfi, aki láthat meztelenül, az a férjem. S nem is egy idegen mártja éhező szempárját bordáim közé.
– Látod, mit kaphatnál meg most, de rögtön?
Hátra hajítottam a hosszú pólót, bele az ajtókeretben támaszkodó férfi markába, s csak utána tettem meg a végső felismerést, hogy az újonnan érkezett vendégünknek tettem szexuális ajánlatot. Bármely más helyzetben nem ér kellemetlen érzés amiatt, hogy meztelenül lát egy férfi. Max jelenléte, a tudat, hogy a férjem legjobb barátja, megnehezítette a dolgomat, s már sem tudtam túltenni magam a történteken egy megalázó poén fennhangon való kinyilatkoztatásával. Egészen zavarba jöttem meztelenségemtől, s két tenyerem apró felszínével a legtöbbet kívántam eltakarni magamból.
Pillantásom égett a dühtől és a magatehetetlenségtől, amit abban a pillanatban éreztem. Sikoltásomat akkor már Edward is észrevette, s hirtelenjében bevágott kettőnk közé. Természetesen nem én voltam a hibás, de mivel én maradtam ruha nélkül, a férfi máris engem vett elő aljas elkövetőként.
– Én tehetek róla, hogy azt hittem, te jöttél utánam?! A barátod üljön a seggén, és várjon… ne vegye be a házunkat, mintha ez teljesen normális lenne. Nem normális, hogy bejön a hálószobámba! Ha akarok, pucéran fekszek a földön és kötögetek! És akkor még én húzzam meg magam?! Szemét vagy! – fenyegetően mutattam rá ujjammal Edwardra, s mérgemben hátrébb is léptem tőle.
– Négyen megyünk. Én ketten vagyok.
Ez annyira jelentéktelen dolog volt most a beszélgetés szempontjából, de mivel nem éreztem jogosnak Edward morgolódását, bele kellett kötnöm minden egyes szavába. Ez olyan gyerekes, csak azért is dolog volt. S az is olyan csak azért is dolog lesz, hogy Edward ma és három napig a kanapén alszik a perverz szoknyapecérrel, ha még egyszer engem tesz felelőssé bármiért is.

Míg a két férfi odakint szót váltott, a nem is tudom hányadik meghágott nő emlékképét felemlegetve, én is felöltöttem magamra ruháimat. S nem, valahogy nem akartam elhinni, hogy a kedvenc farmernadrágom már nem ér be, a feszülős topok visszacsúsznak egészen gyomrom vonaláig, s nincs semmi, amibe felöltözve kívánatosnak érezném magam. Ki leszek kilenc hónap múlva, mikor babahányásban úszok? Edward gyerekének az anyja, akire rámosolygunk, mert milyen édes, hogy neveli a jövő generációját, vagy a szexre és tettre éhes, szenvedélyes feleség, akibe fülig szerelmes a férje?
Az első nem akartam lenni, még ha sorsom annak medrébe is csordogált. Azt nem tudtam elképzelni, hogy helyt álljak minden lépcsőfokon, s ne inogjak meg, valamit ne dobjak el magamtól.

* * *

– De már nem kívánok kukoricát… - húztam el a számat Edward megszólalására, s a savanyúságos polcon turkáltam erős paprika után kutatva. – Most savanyúságot akarok enni. Csak savanyúságot… egy rakat erős, savanyúságot. Meg mustárt. Hozol mustárt?
A legszebb szempilla rebegtetésemet vetettem be Edwardnal, míg tovább haladtam a polcok előtt, s mindent levarázsoltam a polc tetejéről, amit akárcsak egy percig is megkívántam.
Lehúzva egy nagy dobozos müzlit a polcról, megnyitottam az utat tekintetemnek a következő sorba. A lyukon keresztül egy anyukát láttam meg három gyerekével.
– Tudtad, hogy rengeteg ember életmódját vetem meg? És akkor nagyon szépen fogalmaztam… - erre fintorrá színeződött addigi bárgyú mosolyom. – Ez az anya, csokival tömi a gyerekeit. Ez nem normális dolog. Az egyik jégkrémet nyalogat, a másik csipszet rágcsál, és még neveletlenek is. Jesszusom, nagyon neveletlenek. Most a legkisebb sikít… hogy engedhetnek be ilyen családokat egy bevásárlóközpontba. A szülőkkel kéne kezdeni a nevelést.
Megcsóváltam fejem, s lemondóan magamhoz szorítottam a karton dobozt. Talán hatalmas szerencse is volt a részemről, hogy nem akartam meg ellépni a polctól, mert akkor belehelyeztem volna ülepemet a bevásárlókocsi rácsos mélyébe.
– Te is nevelésre szorulsz? Nem tanítottak meg bevásárlókocsit tolni?
Furcsálltam, hogy a velem kettesben maradt Maximilian ilyen közelségbe jött.
– Hallod… egy dolog, hogy láttál meztelenül. Az egy másik, hogy zaklatóan közel jössz hozzám, s közben a férjem változásán élezgeted a nyelvedet. De még véletlenül sem azért estem teherbe, hogy elvegyen. És még véletlenül sem önszántamból akartam feldagadni. Szóval keress mást, aki elviszi a balhét… nem kényszerítettem, hogy lemondjon a tivornyákról.
Míg én azt hittem, ez miatt kíván számon kérni, egész újfajta irányba terelte a beszélgetést.
– Én? Veled? Ki tudja már azt… biztos nem volt egyik sem eget rengető, ha még a nevedet sem jegyeztem meg. Pedig aztán elég pofátlan teremtés vagy…
Nem is akartam emlékezni a Maddox-féle bulik egyikére sem. Általában másnap reggel néhányakat drogterjesztés vagy drogfogyasztás miatt vitt be a rendőrség, míg másokért a mentő jött, hogy a toxikológiára utolják őket. Borzalmas emlékeim vannak abból az időszakból… borzalmasan sok férfiemlékem van… s ha őszinte akarok lenni, még ez az Edward ágyfelére pályázó alak is köztük volt. Most fáj, hogy ennyire jó a memóriám.
– Gondolkodj máson… ne próbálj azzal hencegni, hogy én is megvoltam. Tuti nem… kizárt. Szerezzünk marhahúst.
A mintha áramcsapott volna belém, kiszabadultam a zsákutcából, s magam mögött hagyva a csókokszakemberét, felkerestem a húspultot.
– Gyerünk nagyszájú… ébredj fel, és este fantáziálj.

Maximiliannal végigjártuk a hiányzó élelmiszerek sorát, s sikeresen mindent begyűjtöttünk. Most egy egész hétig büntetlenül elzárva élhetek a civilizációtól, nem kell gyökerekre, magokra fanyalodnom az életben maradáshoz.
– Edward magára rántotta a macskakaja konzerveket?
– Szerintem nőzik… itt tele van minden jó bigékkel. Annak isteni a segge. Az implantátumtól se lehetne kerekebb, ennek csinálnék gyereket, hogy aztán kidurranjanak az amúgyis Z-kosaras mellei, azt csak elkísérném ruhát próbálni. Eddie barátom pont ilyen részletességgel merül bele a bigék tanulmányozásába.
– Te akkora egy kretén vagy… alig várom, hogy lelépj tőlünk.
– Még csak ma jöttem, szépségem… még egy DVD-zést is nyélbe üthetünk édes kettesben. Heh? Tudod, mit jelent?
– Te nagyon kretén vagy. Az ilyenektől viszolygok… még jó, hogy tök üres a gyomrom.
– Dugsz Velem Délután?
S mintha annak rendje és módja szerint történt volna, Max felnevetett ostoba poénján. Gyűlölöm, gyűlölöm… és még Edwardnak sem panaszolhatom be, mert ő meg szerelmes ebbe az egyetemista szinten megragadt aberrált őrültbe.
– Na, mielőtt megütnél, gondolkodjunk el azon, hogy mit művelt a vörös bigével a sorok között. Khm… szerintem nem Bibliát olvastak. Ed barátunk keze nagyon üres. Még macska kaját is elfelejtett venni. Mást fogott. Tőgyeket… hú anyám… a…
– Maximilian, a fagyasztott marhahúst a seggeden nyomom fel, ha csak meglengeted annak lehetőségét még egyszer, hogy a férjem, aki nem a barátunk, ha nem az én férjem, megcsal… heh? Marha fájdalmas lesz síkosító nélkül. Heh? Így érted, ha én is IQ-hiányos szinten társalgok? Heh?
A fejem belefájdult már csak abba is, hogy hallgassam Maximiliant. Nem, én egy ilyen emberrel nem csókolózhattam… Edwardnak pedig a vörösök nem az esetei. A lapos hasú vörösök. Pfuj, ez a mocsok, hogy elültette a fejemben gondolatát a férjem hűtlenségének, én…
Maximilian a továbbiakban csendesen szórakozott tovább, s csak félszemmel élvezte szenvelgésemet.

* * *

Sydney ráunt a város összes pizzázójának kínálatára. Úgy gondolta, itt lesz az ideje, hogy bevegye magát konyhájába, és elfogadható ebédet hozzon össze magának. Az üres hűtőlátványától aztán megelőző előkészületeket kellett tennie. A legközelebbi bevásárló központba tért be. Még csak nem is hozta legjobb formáját, a ruházata is átlagos volt, hajzata fejbúbjára kontyolva mondhatni, elhanyagolt. De mikor meglátta Edward Northmant, azonnal a felhők között érezte magát. Egész toalettjét csodálatos mosolya makulátlanná tette. Kit érdekelt már a smink hiánya, ha fogsorának elővillantásával reklámfilmek modelljeit megszégyenítővé vált szépsége.
– Eddie! De jó, látni téged! Hétfőn együtt leszünk. Melléd kértem magam. Valami újat is akarok látni. A srácok már belefáradtak a munkába, de a te módszereid, a technikád, ámulatba ejt. Te vagy a leghatékonyabb halottkémünk. Remélem nincs ellenedre…
A vörös tincsek rakoncátlanabb fele kicsúszott az elsietett fogságból, így a nő most szemérmesen igazította azokat füle mögé.
– Ma is valami egész újat fogok kipróbálni. Főzni szeretnék… és lehet, hogy ebben is elkélne a segítséged. Van programod délutánra? Jó lenne csak úgy barátian együtt tölteni a napot – majd aztán szeretőkként meghemperegni a hatalmas franciaágyban. Ezt már csak gondolatban tette hozzá a vonzó nőszemély, mielőtt az utolsó hozzávalóval ellátta volna kosarát.
– Megyek a kasszához. Te megvagy? Jössz velem? Vagy… vagy meg se kérdezzem, hogy mi a kedvenc fagylaltod, mert… látom az arcodon, hogy valamiért bocsánatot akarsz kérni. Nem érsz rá, ugye? Hagyod, hogy megmérgezzem magam a főztömmel. Ha elpatkolnék, te boncolj fel… ne adj barbároknak.
A szelíd mosolyt még néhány percnyi szóváltás követte, s ez alatt úgy belemerült a férfi társaságába, hogy észre sem vette elértek a kasszákig. Edward már az első napon megmozgatott benne valamit.

Vendég

- Már nem? És ha később mégis megkívánod ,Nyuszifül? – Még a legjobb haverom előtt se tudtam elrejteni azt, hogy mennyire oda voltam a feleségemért, ami már a becézésekből is következtethető volt. Lehet, hogy indulás előtt összemorogtunk kicsit, de útközben lehiggadtam, s talán a feleségem is megnyugodott. Hirtelen szidtam le, abban pedig igaza volt, hogy Maximiliannak semmi keresni valója a hálószobánkban.
A haverom nem volt egy makulátlan jellem, sok hibája volt, s még mindig nagy gyerekként viselkedett. Ennek ellenére a legjobb barátom volt, az egyetemi éveim egyik meghatározó alakja, akivel egy ilyen apróság miatt nem akartam összeveszni. Jól tudtam, hogy nem lesz könnyű menet ez a találkozás, hisz Bérénicehez is alkalmazkodni kell, de azért reménykedtem, hogy a feleségem átvészeli ezt a találkozást és kibír egy-két napot Maxal együtt, a kedvemért.
- Te meg ne röhögj – Már nem is csodálkoztam azon, hogy a becézésre Max azonnal felröhögött, s egyikünkről a másikra pillantott jókedvében. Látszott rajta, hogy neki fogalma sincs arról, milyen egy párkapcsolat. Pillantásom visszaszökött Bérénicere, miközben közelebb léptem hozzá.
- Savanyúságot? Csak úgy, önmagában? – Felvolt szemöldökkel pislogtam nejemre, bevallom mostanában meglepő étkezési szokásai lettek, s olyan dolgokat fogyasztott összekeverve, egymással körítve, amiket korábban még sosem. Néha bizarabb dolgokat is vegyített egymással, mint például a sült krumplit fagyival. De az, hogy ezúttal savanyúságot kívánt, ráadásul erős paprikát, nagyon meglepett.
- Te nem is szereted az erős savanyúságot. Lemaradtam valamiről? Áh, mindegy is..- Inkább csak költői kérdés volt részemről, választ nem is igazán vártam.
- Persze, mindjárt jövök. Akkor mustár, yoghurt és kutyakaja. Okés, sietek. – Azzal már szedtem is a lábamat, hogy begyűjtsek mindent, amit kell. Mivel a kocsi Maxnál és Bérénicenél maradt, kénytelen voltam mindent a mellkasomhoz szorítani.
Először a mustárt kaptam le a polcról, azzal nem volt nehéz dolgom, hisz a legközelebbi polc tetején ácsorgott, s akkor még semmi más nem akadt a kezem ügyébe, hogy feles súlyokat kelljen tartanom.
A mustár beszerzése után a hűtőpulthoz léptem, ahol alapos szemlélődés után arra a döntésre jutottam – tekintve állapotos feleségem nagy étvágyát – hogy egy nagy kiszerelésű, vödrös yoghurtot veszek neki, amivel remélhetőleg egész délután elfoglalja magát. Mivel minden gyümölcsöt szeretett, a választás sem okozott akkora problémát. Némi mérlegelést követően a barackosat választottam, s fogva a vödör fülét, elindultam felkeresni a kutya-és macska tápokat. Zeppelinre és Darwynra is gondolnunk kellett, nem hagyhattuk éhezni az állatainkat sem.
- Kutyakaja, hol is lehet? Cukor, só, tészták..ez nem…vegyi nem…ajj hová rakták le? – Eltévedve kutakodtam, egyik polcról a másikra futtattam tekintetem, s elveszetten keresgéltem a sorok között. Valószínűleg Nice már mindent összeszedett, amire csak szükségünk lehet. Csak én bénáztam el az időt mindig vásárlás közben.
Végre aztán csak sikerült kiszúrnom a kutyatápokat tároló polcot, mikor a hátam mögül váratlanul ismerős hangra kaptam fel a fejemet. Visszafordulva Sydneyt pillantottam meg, a kolléganőmet, aki kedves mosollyal köszöntött.
- Nahát helló Sydney, nem is tudtam, hogy Te is ezen a részén élsz a városnak. Mizu veled?- Barátságosan mosolyogva léptem közelebb a nőhöz, s lopva szemügyre vettem őt, követve a mindent a szemnek, semmit a kéznek elvet. Ez még nem számított megcsalásnak, azonban mégis csak férfi voltam, aki igen is megnézte a szép nőket. Sydney pedig még egy mackónadrágban és egy lógós felsőben is jól nézett ki, s nem kellett ahhoz smink sem, hogy felhívja magára a figyelmet. Röviden összefoglalva, jó csaj volt.
- Nem mondod? Átkéretted magad? – Meglepett a nő döntése, hisz akikkel eddig dolgozott, azok már régóta ott dolgoztak a cégnél, régebb óta, mint én. Éppen ezért egy kicsit még hízelgő is volt az, hogy tőlem akart tanulni valamit. Jó magam nem tartottam a munkámat kiemelkedőnek, de a nő szavai örömmel töltöttek el, s kezdtem azt érezni, hogy tényleg tudok valamit, amire igen is , büszke lehetek.
- Ugyan már, azért nem vagyok annyira hatékony, pláne nem akkor, amikor bealszom. – Vigyorogva viccelődtem, s teljesen megfeledkeztem arról, hogy a többiek talán már várnak rám valamelyik kasszánál. Az idő gyorsan röpült, ha jó volt a társaság.
- Hát jól van, örülök annak, hogy így gondolod. Akkor várni fogom a hétfőt és remélem, sikerül valami újat tanítanom. Bár, lehet, hogy te fogsz nekem tanítani valamit. – Elnevettem magam, szavaimban nem volt semmi kétértelmű, s naivan úgy gondoltam, hogy Sydney gondolataiban sem fordult meg semmilyen perverzió. Azt nem sejthettem, hogy a nő máris egy közös együttlétről ábrándozott.
- Te igazán aktívan élsz, sosem unatkozol. Főzni? Ezek szerint felhagysz a rendelési szokásaiddal, nagyon helyes. – Őszinte mosollyal nyugtáztam szavait, bár nem tudtam őt elképzelni a konyhában. Sydney tipikusan az a nő volt, aki inkább megrendelte az ételeket, vagy beült egy étterembe. Még csak egy pirítóst sem láttam soha megkenni, így abban sem voltam biztos, hogy képes lenne összeütni egy három fogásos vacsorát.
- Hú..öhm.. – Meglepett a nő, egyrészt azzal a levakarhatatlan mosolyával és kedvességével, másrészt azzal, hogy szívesen töltötte volna velem a délutánt. Nem akartam megbántani, de tudnia kellett azt, hogy nem érek rá.
- Hát igen, jól látod. Sajnálom, tényleg jó lenne, de éppen egy barátom van nálunk vendégségben és vele lesz programunk. – Mosolyogva foglaltam össze röviden az indokot, s direkt többes számban beszéltem, ezzel is jelezve, hogy a feleségem nélkül nem szokásom csak úgy, női kollégákkal barátian főzőcskézni. Mondjuk, nem is biztos az, hogy tudta, házas vagyok.
- Ugyan, dehogy mérgezed meg magad. Biztosan jó lesz az az étel, amit készítesz. Hétfőn aztán beszámolsz róla, hogyan sikerült. – Mire kiejtettem a szót, észrevettem Maxot, s Bérénicet, akik minket néztek néhány sorral távolabbról. S csak ekkor jutott az eszembe az, hogy még a kutya kaját meg sem kerestem.
- Ne haragudj, most tényleg mennem kell, vár a feleségem és a barátom. Neked jó főzést, Sydney.
- Hát jól van, rendben Eddie, nektek is jó programot, hétfőn talizunk. – Azzal még végig simított a karomon, majd befordult a kasszához, én pedig gyors léptekkel rohantam oda az eledeles polcokhoz, ahonnét lekaptam egy zsák kutya- és egy zsák macskatápot. A két csomag együtt legalább öt kg volt, nem beszélve a yoghurtról és a mustárról. Igyekeztem úgy összefogni a dolgokat, hogy ne essenek ki a kezeim közül, s gyorsan beértem a többieket is.
- Bocsi, összefutottam a kolléganőmmel. – Elnézést kérően pillantottam Maxra, majd Bérénicere, de az elnézés kérése inkább neki szólt, mint sem Maxnak, akinek elégedett vigyor telepedett meg az ajkain.
- Meghívtad a tyúkot délutánra? Ellennék vele.- Perverz vigyorral méregette a távoli vöröst, miközben elkezdtünk felpakolni a szalagra.
- Nem, dehogy. Fogd már be, mindig csak a nőkön jár az eszed.
- Akár csak neked , cimbora.
Maximilian nem tudott viselkedni, rá kellett jönnöm arra, hogy ami az egyetemen poén volt, az ebben az esetben már annyira nem. Bérénice valamiért túl csöndes volt, előre sorolt, pakolgatott és rendezte a számlát. Muszáj voltam rászólni a haveromra, hogy fogja be.
A hazafelé tartó úton Nice vezetett, Max és én pedig jót dumáltunk, mindenféle témáról, ami csak szóba került. A horgászatról, a tóról, s a régi, egyetemi évekről.
**
- Srácok, míg ti főztök, én bevetem magam a budira, remélem van papír. – Röhögve vágódott be Max a fürdőszoba ajtaján, így végre kettesben maradhattunk Nicel, miközben a papírzacskókból pakoltuk ki a megvásárolt élelmiszereket. Darwyn és Zeppelin vitorlázó farokkal futkosott körülöttünk, s kunyizó pillantásokkal méregették a tápos zacskó csomagolását.
- Srácok, nyugi. Kaptok enni, ennyire azért nem vagytok kiéheztetve tudtommal. Ne játszátok el a szegény védtelen állatkákat, máris kaptok kaját jó?- Nevetnem kellett, úgy dörgölőztek, szinte majd fellöktek minket, ahogy a lábunk alatt futkostak.
- Nézd már milyen pofátlan kis dögök, imádom őket. – Leguggolva a tálkáikhoz, mindkettőjüknek szórtam a zacskókból, majd a maradékot az erre fenntartott szekrénybe pakoltam. Ezután a teknőst és a kacsát is megetettem, s vizet is öntöttem az állatoknak. Minden úgy zajlott, mint máskor, egy dolgot leszámítva. Bérénice még mindig nem szólalt meg, s ez kezdett nekem egyre gyanúsabbá válni.
- Drágám, mi a baj? Egész úton meg sem szólaltál. Fáradt vagy? Rúgdos a pici? – Kezemet hasára akartam csúsztatni, miközben pillantásomat a tekintetébe fúrtam.
- Hallod? Most mi van már? – Értetlenül ráncoltam a homlokomat, mert a nejem értetlenül viselkedett.
- Fú gyerekek, akkorát szartam. Extra nagy volt, remélem nem gáz. Egy ideig ne menjetek be. Míg pusmogtok, behozom a cuccaimat a kocsiból. – Egy pillanatra elvonta a figyelmemet Max, aki tényleg elég idiótán viselkedett, s kezdtem úgy érezni, mintha még mindig az egyetemen volnánk.

Vendég

Nagy általánosságában elmondható volt, hogy élveztem ellenkezni a férjemmel, bosszantani, amikor éppen haragban voltunk és nekem még okom is volt rá. Mióta láttam az új kolleganőjét, a vörös-bögyöst, ahogy kedves Max barátunk nevezte az igazságügyieknél dolgozó tyúkot, nem bírtam napi rendre térni, s elhinni, hogy a házasságom még mindig felfelé ível, s a férjem szemében nem lehet más annyira vonzó, mint én. Hallomásból közöm volt tönkre ment házasságokhoz, belemártottam kezem féltékeny férjek testébe, jártam göröngyös úton, szüléstől eldeformálódott testű hölgyek testén, fogtam kezemben kialudt tüzű szíveket, elcsendesedett életeket. S most a sajátomat akaratlanul is a legtökéletlenebbekével párosítottam össze. Max jelenléte feszültebbé tett, szavai korbácsként vájtak bele bőrömbe, hogy újabb és újabb kegyetlen gondolattal árasszák el agyamat. Nem bírtam nem arra gondolni, hogy egy nap talán ennek a nőnek a rúzsfoltját sikálom ki a férjem ingéből, hogy az ő parfümjét szagolom minden elbúcsúzó öleléskor. Egyszer talán ő lesz, aki miatt valami végleg elromlik kettőnk között, s nem marad más vigaszdíjul, mint ez az istenverte Maximilian, hogy megvigasztaljon.
Sötét és ijesztő gondolataim főhősét muszáj volt szemügyre vennem a visszapillantó tükörből. Hogy ennek milyen jó kedve lett csak azért, mert újabb lyukakat látott kitárulkozni barátja lábnyomai mentén. Gusztustalan. Hogy lehetnek ezek jóban?

Hazaérve, még véletlenül sem erőltettem meg magam. S ha ezért bárki megszólt volna, még a képébe is üvöltöm, hogy terhes vagy. Sok nő hangoztatja, hogy ettől még áll meg a világ, nem igényelnek más bánásmódot, nem lesznek leszázalékoltak, a házi munka nem fogja ezután sem letörni tövig rágott körmeiket. Viszont mivel így távol lehettem a jövőmet felborító két férfitől, előre caplattam. Odabent hónom alá kaptam hűséges macskámat, s őt kezdtem fárasztani.
– Mit tettem, hogy el kell viselnem Maximiliant? Mit? Mondd meg nekem Darwyn, hogy lehet, hogy ti férfiak nem láttok előrébb, mint a farkatok? Idestova hat férfi vesz körül ebben a házban, s mindegyik használni akarja az egérszar mérettel vetekedő péniszét. Ne sértődj meg, még mindig inkább a tiéd működjön, mint Maximiliané…
Tovább simogattam a hűséges háziállatot, majd a konyhában elfoglaltam helyemet a bár pult mellé állított széken. Semmi nem ment már olyan könnyen. Nem szökelltem, látványosan megküzdöttem a magaslati levegőbe nyúló székkel.
Minden érzelmemet félrelapátolva, kizárólag a papírzacskókban érkező élelmiszerekre összpontosítottam. Hogy én mennyi mindent, mennyi mindennel be tudnék most nyomni.
A gyerek az apjára ütött… nem hiába vagyok kénytelen félelefántnyi élelmiszert magamhoz venni főétkezések alkalmával.
Ha minden megérkezett, elkezdtem kipakolni, hiszen ilyen munkát már nem bízhattam Edwardra. Tökéletesen pontosan mindennek meg volt a helye, hogy csukott szemmel is eligazodjak a konyhámban, s ha hajnali kettőkor rágógumit kívánnék, akkor a legkevesebb erőfeszítés és agymunka árán magamhoz vehessem.
Mikor az erőspaprika a kezembe akadt, felpillantottam a pakolászó Edwardra.
– Nem fogom megszeretni az erőspaprikát… de a kis Northman-magzat rád ütött. És ha Magzat erőspaprikát akar enni, akkor apuci fizetéséből erőspaprikát fogunk venni, sós chipset, mustárt mustárral, na meg persze marcipánt savanyúság lével.
Éppen a felsorolás végére értem, mikor Max megtette nagy bejelentését, s Eddie abbahagyta az állatmenhely ellátását.
– De most Magzatnak elment az étvágya, nem az én gusztusomat örökölte.
Elégedetlenül ugrottam le a székről, s így szinte Edward mellkasa előtt találtam magam. A férfi észrevette, hogy valami nincs teljesen rendben, így máris aggódva idegesíteni kezdett.
– A Northman-magzat még nem rugdos… de én tökön foglak rúgni, ha csak meglátlak enyelegni azzal a vörössel. Vagy más feketékkel, szőkékkel… netalántán nálam vékonyabb és nagyobb mellű barnákkal. Itt van a vadbarom barátod, aki megnehezíti az életemet, terhes vagyok a gyerekeddel, és akkor asszisztáljak hozzá, hogy összeszedd az egyetemista énedet. Nekem nem hiányzik az az Edward! És ez a marha sem hiányzott!
Minden büszkeségemet összeszedve felszegtem államat, felnyaláboltam a müzlis dobozt a pult tetejéről, s már épp megindultam volna a hálószoba felé, mikor megtorpant előttem Maximilian.
Erővel kellett hatnom magamra, hogy ne pofozzam fel de azonnal.
– Maximilian…
S mint aki tényleg nyugodt, végignyaltam alsó ajkamon, s próbáltam összeszedni minden türelmemet. Még a gondolat varázsa is szertefoszlott az idétlen vigyorát látva. Rögtön felpofozom.
– Kössz a bejelentést, Max. Észrevettük, hogy itt vagy… tényleg. Haha! De jó, hogy szartál! Megtapsoljalak?! Ha büdöset akarsz, vidd ki a macskaszart, egy patológust meg ne fárassz a szagokkal. A szájszagod elviselésével többet küzdök, mint az erjedt bélsárral, amit már úgyis lehúztál a wc-men… édes Istenem… most pedig nem mondok olyat, amit Eddie megbánna.

A szoba helyett a teraszt választottam, s kedvenc hintaágyamra telepedtem az epres müzlivel.
– Ed, hozd már ide a mustárt! – az egész házat átkiabálva kértem meg a férjemet, hogy szolgáljon ki. Valószínűnek tartottam, hogy úgyis a teraszon végzik majd egy-egy üvegsörrel.
Majdnem jóízűen belekóstoltam a doboz tartalmába, mikor megjelent Max a mustárral.
– Te vagy az új Edward? – nem ez nagyon nem tetszett. – Erre ne válaszolj. Csak add ide. Éhen halok.
Kitépve kezéből a tubust, a karton dobozba spricceltem. Összekeverve az ízeket, kézzel falatoztam a mustáros pelyheket. Nem is szóltam többet. Tökéletesen tele volt a szám ahhoz, hogy megzavarjam, ahogy Maximilian és Edward kitárgyalják, milyen nagyon furcsa pózban csinálták mostanában, hol csinálták legutóbb, és hány éves volt a legfiatalabb kurvájuk. Mintha nem érdekelt volna a férjem múltja, úgy igyekeztem a rágásra koncentrálni, s annak hangjával elnyomni dialógusukat.

Vendég

- Te tudod, hogy mi esik jól, de nem ajánlanám a túl sok erős paprikát. Először inkább csak kóstolt meg, de ne habzsolj belőle. – Kedvesen mosolyogtam Bérénicere, aki a gyermekvárás óta megváltozott, s nem lehetett tudni azt, hogy mikor milyen kedvében találhatom. Furcsa dolgokat evett össze, volt, hogy mosolygott és hangosan kacagott, de előfordult az is, hogy nekem esett, veszekedett velem és hozzám vágta a kezébe kerülő tárgyakat. Ebben a pillanatban pedig nem tudtam eldönteni, hogy mi járhat a fejében, s éppen mit érezhet. Ugyan végre, hosszú némaság után megszólalt, aggódtam érte.
- Hé.. – Mélyen fúrtam pillantásom Nice szemeibe, ám a nő elhúzódott tőlem, s fenyegetve kezdte meg szavait. Ledöbbentem és nem is értettem, hogy már megint hogy lyukadtunk ki az idegen nők említésénél, s a félrelépéseknél. Ó igen, de, már rémlett. Eszembe jutott az, hogy a boltban találkoztam a kolléganőmmel, s ezt tisztes távolból természetesen a nejem és Max is végig nézhették.
- Nem enyelegtem senkivel és nem is fogok Nice. Nyugodj le. – És elkezdődött. A feleségem kedélyállapota megint ingadozott, s ezúttal a házisárkány címre pályázott. Igyekeztem elviselni ezen oldalát is, de elég nehéz volt, főleg olyankor, mikor alaptalanul célozgatott. Szavaival bántott engem, bántotta a barátomat és az látszott rajta, hogy teljesen kiborult.
- Jól van már, muszáj ezt most? – Én sem voltam híres a béketűrésemről, így ez volt az első, dühösebb volumenű kérdésem, miközben összeráncoltam a homlokomat.
- Nem akarom összeszedni az egyetemista énemet, nem enyelegtem senkivel. A boltban a kolléganőmet láthattad, akit még nem volt alkalmam bemutatni neked. Hétfőtől vele fogok dolgozni, ezt közölte és csak örült, hogy összefutottunk, ennyi. Nem kell miatta aggódnod. – Azt inkább már meg sem említettem, hogy a csaj főzőcskézni hívott magához, mert tekintve Nice állapotát, még kitalálta volna azt, hogy tényleg megcsalom.
- Max meg…tudom, hogy nem épp olyan átlagos, mint amilyen emberekkel mostanában összefutsz, de Ő az egyetemi barátom és egy napot kibírhatnál vele, igazán. Ettől még nem fogok megváltozni, csak sörözök vele egy jót, kicsit dumálgatunk, holnap reggel úgyis lelép, mert átutazóban van…nem olyan rossz arc Max, mint ahogyan gondolod.. – És ahogy én ezt kimondtam, a cimborám már ki is robbant a mosdóból , és közölte, hogy mekkora kábelt rakott le.
Égett miatta az arcom, homlokon is csaptam magamat a tenyeremmel, s már tényleg menthetetlennek tartottam őt. Bérénice tekintetében láttam a dühöt, mozdulataiban láttam a cselekvés iránti vágyat, s ez úgy is történt, ahogyan én azt lelki szemeim előtt láttam. Nice nem bírta ki, hogy ne szóljon rá Maxra. Mellesleg, jól tette, ráfért már a srácra, hogy észre vegye magát.
Bérénice keményen kiosztotta a srácot, amit én némán hallgattam végig. Maximilian is csak pislogott, nem számított ilyen kemény fogadtatásra. Amint a nejem elviharzott mellőle, a cimborám azonnal rám pillantott, mutatóujját a halántékához illesztette, majd tekerni kezdte kezét a levegőben, miközben felém susogott.
- Begolyózott? –
- Nem, te segg! Vigyázz, hogy beszélsz és moderáld magad. Nem az egyetemen vagyunk Max, viselkedjél már bakker. Bírlak, a legjobb barátom vagy, de fékezd már magad. A feleségem gyereket vár, szüksége van nyugalomra, kérlek ne piszkáld. Már így is totál kiakadt a kolléganőm miatt..
- A vörös bige miatt? Hú az jó csaj, de miért akadt ki? Megheggesztetted már? – Vihogott, mire mellkasához vágtam a konyharuhát.
- Fogd már be, barom. Inkább segíts, vigyük ki a húst, süssük meg, hozz sört, és tedd magad hasznossá. Hasogathatsz odakint fát. – Ezután hátat fordítottam Maxnak, majd besétáltam a fürdőszobába, hogy lemossam a kezeimet. Mire meghallottam Nice hangját, s kisétáltam, már láttam is, hogy Maximilian viszi neki a mustárt.
Már előre féltem, hogy mi lesz ebből, s ahogyan hallottam, nem is tetszett a feleségemnek az, hogy helyettem Max szolgálta fel neki a mustárt.
- Hé Ed, most már ha lenyugszik az asszonyod, dumálgathatnánk. Öcsém, a múltkor összefutottam Cindy Heraldsonnal, tudod, elsős csaj volt, és ott vitted el egy körre, Maddox buliján…- Nem hagytam, hogy folytassa, már kezdett elegem lenni abból,hogy folyamatosan csak a korábbi nőügyeimmel hozakodott elő.
- Max, fogd már be. Hasznosítsd magad és vágd fel szeletekre azt a húst! – Kiadtam utasításba, hogy legalább lefoglalja magát hiperaktív, állandóan a száját jártató, kissé bunkó haverom. Míg ő végre neki látott a vacsora előkészítéséhez, kisétáltam Bérénicehez, s leguggoltam mellé.
- Kérlek, ne haragudj Max miatt. Ígérem, holnapra eltűnik. Csak ezt az egy estét hadd töltsük együtt sörözgetve. Jó ideig úgy sem fogom látni. És ne vedd zokon a hülye beszólásait, nem gondolkodik a srác, ne hagyd magad felbosszantani. És ha most utálsz is, tudod hogy szeretlek. – Azzal csókot nyomtam az arcára – ha engedte – majd visszasétáltam a konyhába és segítettem Maximiliannak a hús előkészítésében.
**
Jó pár óra telt el, mire elkészítettük a húsokat, jó néhány sör is lecsúszott a torkunkon. Jól éreztük magunkat, finomat ettünk, s kezdtünk egyre hangosabbak lenni az italtól. Bár Nice szólt, hogy nem kéne sokat innom, nem igazán vettem figyelembe, így mikor felálltam, hogy kimenjek a mosdóba, igen csak megszédültem.
- Ahhja gyerekek, szédülök. Na várjatok, ki kell mennem. – Vigyorogva, kissé cikkcakkban vettem be az irányt a fürdőszoba felé, hogy célba vehessem a toalettet és kicsapolhassam az elfogyasztott sör mennyiségének legalább a felét.
Maximilian is felöntött a garatra, de talán kevésbé volt részeg mint én, ahhoz azonban eléggé, hogy szemet vessen a feleségemre.
- Nagyon csöndes vagy este szépségem, fázol?- Azzal felkelt saját ülőhelyéről, majd kezébe fogta a mellette lehelyezett plédet, s azzal lépett oda Nice mellé. Lovagiasan ajánlotta fel neki a pokrócot, ha látom, biztosan meglepődtem volna ezen a fenomenális változáson. Hogyan legyünk tahókból gentlemanek?
Ennek a kis húzásnak persze tökéletesen felépített háttértartalma volt, Maximilian ugyanis így próbált közelebb férkőzni a feleségemhez.
- Eddie totál kész van, te meg gondolom nem iszol. – Kezeivel megtámaszkodott a feleségem székének karfáján, s úgy pillantott a szemeibe.
- Mit szólnál, ha dugnánk egyet? Edward most úgyis el lesz egy ideig. Hm? Ne mond már, hogy nem tetszem neked, láttam, hogyan mértél végig délelőtt. És ott a buliban is eljöttél volna velem, ha nem bukkan fel Ed. Szóval, most itt az alkalom, hm? Jó lesz neked is, tudom, hogy vágysz a gyengédségre. – Azzal közelebb hajolt, s megfogva Bérénice kezét, az ágyékára vezette, miközben megcsókolta a nőt.

Vendég

Két választásom volt. Letépem a tökeit, zsebre teszem, aztán pedig mélyen hallgatok a történtekről – ami mellesleg egy nagyon pazar kis ötlet –, vagy letépem a tökeit, de nem engedem tovább állni, megvárom, hogy Edward visszatérve maga elemezze a helyzetet. Ez volt a borzasztóbb idea, mivelhogy az illuminált állapotban lévő férjem első opciója az lett volna, hogy jókedvemből szorongatom a barátja hímvesszőjét, hogy lemérjem annak körfogatát. A részeg embernek ez teljesen reális lépés lett volna. Végül nem vártam meg, míg a jócskán garatjáig felöntött férfi eleget sikít hozzá, hogy Edward visszarohanjon hozzánk.
– Na, ide figyelj te rohadék… ha még egyszer a közelembe jössz, amíg a férjem távol van, akkor kiheréllek. Mert most sajnos nem sikerült letépnem a golyóidat. De napokig még a lábadat sem fogod összetenni. Tudod milyen érzés lesz? Pont, mint az egyetemen análisan birtokba vett lányok segglyukának másnapi fájdalmas rángása.
A rám terített pokrócot azonnal visszahajítottam Max arcába. Rólam ne gondoskodjon egy olyan férfi, aki mindent közönséges céljai eléréséért tesz. Éppen eléggé felzaklatott már délután is, mikor azt a jelentéktelennek titulált csókot szóba hozta. Most sem vesződtem volna a történtek analizálásával, ha nem eleveníti fel bennem a múltat.
– El fogsz tűnni a házamból.
Olyan határozottan jelentettem ki ezeket a szavakat, mintha időközben a férfit már kiraktam volna az utcára, s a párzó kóbormacskák közt nyervogna. Az sem érdekelt volna, ha éppen kiáll az első kamion elé, amit talál, s elgázoltatja magát. És ezt mindet elégedettséggel és megnyugvással operáltam volna végig. Lelkiismeret furdalásom sem lett volna, amiért annyira sem becsültem meg ezt a férfit, mint a férjem legjobb barátját.
Ha Max felröhögött volna kijelentésemen, netán kérdőre vonta volna épelméjűségemet, akkor nagyon elszántan pillantottam az asztal közepén, kettőnk között elfektetett hosszú pengéjű konyhakésre, majd fel a férfi szemeibe.
– És mindent elmondok Edwardnak, és te többet nem teszed be a házunkba a lábad, mert egy… egy hálátlan féreg vagy. Volt, aki bízott benned, aki esélyt adott neked, és te idejössz, és megalázod mindazt, ami neki szent. Nem magamról beszélek. Hol érdekel, hogy bepróbálkoztál? Edwardnak fog fájni, hogy tönkretettél mindent, ami emlékezetes volt nektek az egyetemen. Ne merj közelebb jönni. És ne merj röhögni rajtam! Hallod?
Túl zaklatott voltam hozzá, hogy a konyhakést ne vegyem ujjaim közé. Őszinte rettegés fogott el, hogy Edward majd nem hisz nekem, s engem kiált ki hibásnak a történtek miatt. Mikor én nem tehettem semmiről…
Max utoljára röhögött ki, mikor látta elszánt mozdulatomat, mely a kés felé nyúlt. Nem volt normális dolog, hogy kárt akartam tenni egy másik emberben önvédelem céljából, mégis, mióta Marlow ugyanígy rám erőltette csókját, minden erőszakos megmozdulás, melyet férfi produkált, kétszer rosszabbul hatott rám. Magamra rántottam az egész világot, s dühömmel annak minden terhe alól kellett kimásznom.
A testemet elöntő forróságtól zihálni kezdtem. Tudtam, hogy képes lennék megtenni, de nem, ez az este nem szólhatott ennek a mocsoknak a sajnálatáról. Ki kellett tennünk őt, el kellett tüntetni. Edward talán már percek óta állt az ajtóban, hiszen körülöttem a világ megszűnt létezni, s csak a hideg fém érintését éreztem tenyerembe zárva.
A férfi pontosan akkor tűnt fel a színen, mikor már a leginkább szükség volt rá. Percek kérdése volt, hogy elveszítsem maradék önuralmamat, s véget vessek valami Marlow-féle gyilkos vágynak, egy másik férfi testében. Nem volt a fejemre írva, hogy gyere, kezdj ki velem.
Edward mozdulataira nehezen tudtam figyelni. Miközben egykori barátjával hadakozott, én magamat biztatva, görcsösen összeakadó ujjaim közül rángattam ki a szaftos konyhakést. Megremegett, ahogy a terasz padlózatára hullott. Közvetlenül a lábam előtt feküdt el, mintha hozzám tartozna bűnös gondolataival.

– Edward, én nem tettem semmit… oda hozta azt a plédet, és megcsókolt. Meg kellett fognom az ágyékát. Egy percig megbénultam, mint Marlow előtt az asztalon. De aztán ellöktem magamtól, ellenkeztem, és vissza sem csókoltam. Nem akartam Maxtól semmit… egésznap nem akartam tőle semmit. Csak azt, hogy te jól érezd magad. Nem állt szándékomban elijeszteni a legjobb barátodat… nem akartam kést szegezni rá. De láttad… kiröhögött, mintha azt hitte volna, hogy majd az ő pártját fogod végül. Pedig én most semmit nem csináltam. Nem bíztattam… ugye hiszel nekem? Nem én voltam. És azt sem akartam…
Félve a következményektől, a földre ejtett késbe rúgtam egyet, s visszarogytam a hintaágyamra.

Vendég

Maximilian vigyora csak még jobban kiszélesedett a jelzők hallatán, nem hitte azt, hogy Bérénice komolyan gondolja a szavait. Úgy ismerte a nőt, aki szabadszájú, nem fél káromkodni sem, így betudta mindezt némi előjátéknak. Túl nagy önbizalma volt ahhoz, hogy elhiggye, nem minden nőnek az esete ő, meg a tizedes, akit a gatyájában hurcolt.
- Ej de tüzesek vagyunk, nem kell megjátszanod magad szivi, tudom, hogy bejövök neked. Az egyetemen is dugtál volna velem, hát itt az alkalom, használj ki. – Nem tágított, nyeregben érezte magát, s egészen addig gondolta azt, hogy ő ezen az éjszakán beviszi a macit a málnásba, míg Nice rá nem pillantott az asztalon heverő éles fémre. Maximilian is kiszúrta a kést, de csak újabb vigyorra telt tőle, nem volt tisztában azzal, hogy a nő képes lenne ténylegesen használni az eszközt védelmének érdekében.
- Mindent? Ugyan, mi mindent mondasz el neki? Hogy egy kis kurva voltál az egyetemen, akinek megvolt a teljes tesis gárda? Mert hát nem csak Northmannek vannak történetei, igaz-e? Arról netán tud, hogy mikor együtt voltatok, csak épp összevesztetek, Te máris a kosaras Dale Harrisnél kerestél vigaszt? – Gúnyos mosoly ült meg sötét tekintete mögött, s nem tudta visszafogni nevetését.
Csókolni akarta Bérénice ajkait, talán sikerült is ráerőszakolnia egyet, de mindez alig lehetett néhány másodperc, hisz a konyhakés máris kezekre lelt…
**
- One love, One heart, Let’s get together and feel all right..lalaa – A mosdóba érve felhajtottam a wc ülőkét, majd igyekeztem kifejteni Mr. Northmant a ruhák fogságából. Aztán bal tenyeremmel a falat támasztottam, s miközben megszabadultam az elfogyasztott sör mennyiségétől, jókedvűen dúdoltam az egyik kedvenc dalomat. Hamis volt, nem is a megfelelő hangon szólt, ráadásul az italtól kissé fátyolossá vált a hangom. Ennek ellenére mégis szívből énekeltem a nótát.
- Egy csepp, két csepp, öt csepp - Vigyorogva végeztem, visszacsatoltam az övemet, majd a mosdókagylóhoz léptem, alaposan leöblítettem a kezeimet, aztán felpillantva ellenőriztem vigyoromat a tükörben.
A boogie bennem volt, így halkan dúdolva, táncos léptekkel kerekedtem ki a fürdőszobából, s megindultam a terasz felé, kezemben egy újabb sörös palackkal. Közeledve a kijárat felé azonban olyan dolgot láttam, ami nagyon nem tetszett. Maximilian a feleségem fölött hajolt, s nagyon közel volt hozzá, elég félreérthetően. A feleségem keze meg a gatyáján.
Megtorpantam, már nem énekeltem kedvenc dalomat, vizes kezemmel dörgöltem meg az arcomat, hogy jól látok-e, vagy csak az alkohol játszik a gondolataimmal. Ez bizony nem az alkohol volt. Tényleg ezt láttam. Nagyot sóhajtottam, ajkaim legörbültek, s egy pillanatig bizony úgy éreztem, el fog törni a mécses,s úgy fogok zokogni, mint egy kis gyerek. Aztán látva, hogy ajkuk összeér, elöntött a düh, a földbe gyökerezés megszűnt, s átléptem a küszöböt.
- Itt mégis mi a f*szom történik? – A hangszínem higgadtnak tűnt, én magam egyáltalán nem voltam az. Csalódottság, düh, s ehhez hasonló érzések kavarogtak bennem. Pillantásom Nicere futott, aki kezében konyhakést szorongatott, majd Maxra, akinek lefagyott a vigyor az arcáról.
Még mindig nem tudtam felfogni, hogy mi történik, kérdően néztem egyikükről a másikukra. Bérénice kezdett először beszélni, ez azonban egyáltalán nem tett boldogabbá. Rá is haragudtam, s nem tudtam, kiben bízhatnék.
Végig hallgattam monológját, majd Maximilian tekintetébe fúrtam a pillantásomat, aki természetesen egész más történettel állt elő.
- Ugyan haver, nehogy már. Fázott a nőd, én hoztam neki pokrócot, erre rámarkolt a tökömre. Én azt mondom, a csajod hormonháztartásával van gond. Ugyan már cimbi, ne nézz már így rám, tesók vagyunk, vágod? Gyere igyunk inkább egy újabb kört, én meg elnézem a nejednek, hogy kést fogott rám. Na gyere már ide haver. – Karját felemelte, hogy keblére fogadjon. Sóhajtottam.
- Jó igen, persze. – Legbelül mélyen megtörtem, mert ez bárki is volt előttem, nem lehetett a legjobb barátom. Látszólag higgadtan léptem mellé, de a következő pillanatban úgy gyomorszájon vágtam, hogy a szemei is kidülledtek. Azt követően pedig neki estem, s dulakodni kezdtünk a teraszon.
- Te rohadék, beengedtelek a házamba, és a feleségemet molesztálod! Takarodj innen! – Löktem egyet Maxon, s vicsorogva pillantottam rá, remegtem az idegességtől. Maximilian meg sosem volt az a fajta, aki elismerte volna a bűnösségét , ha lehet, inkább másokra mutogatott.
- Én vagyok a rohadék? Inkább a nőd egy kis kurva! Csak gondolj bele, hány fasszal volt az egyetemen, ja és megsúgom, mikor már együtt voltatok, Dale Harrissel is összefeküdt. Vágod koma? Neked akartam jót, inkább hegesztenéd a kis vöröset…
Rohadtul fájt minden egyes szó, túl részeg voltam ahhoz, hogy ne vettem volna zokon azokat a szavakat, amiket Maximilian hozzám vágott. Nem akartam elhinni, hogy igaz, amiket hozzám vág, de miért talált volna ki efféle őrültségeket? Mégis, mérhetetlen dühöt éreztem irányába, s újra ráordítottam.
- Takarodj a házamból , mielőtt én vágom beléd azt a kést. – Még a falak is megremegtek, Max arcára ekkor fagyott rá igazán a mosoly, s rádöbbent arra, hogy elveszítette egykori ivócimboráját.
- Jó, már húzok is innen..- Sértetten kapta fel a holmiját, majd gyorsan elhagyta a házunkat.
Fejemhez kaptam, idegességemben fejem tetején kulcsoltam össze ujjaimat, s úgy sétálgattam a teraszon. Bérénicere pillantottam, de nem tudtam hozzászólni. Még emésztettem a történteket, a hallottakat, s nem tudtam, mit gondoljak.
El is fordítottam a fejemet, némán vonultam be a házba, de idegességemben felrúgtam az egyik konyhaszéket, ami nagy robajjal ért földet. Láttam, hogy megijedtek Darwynék, amit persze nem akartam. Lekuporodtam melléjük a sarokba, s ölembe vontam az állatot, majd fejemet a falnak vetettem, s úgy ücsörögtem a konyhakövön, a sötét éjszakában.

Vendég

A tegnap egy emlék volt. Könyvbe írt sorok, megfakult fényképekkel. Ezen nem volt mit szépíteni, korrigálni, a helyesírási hibák mulatságosak voltak, mintsem szánalmasak, a rosszul sikerült képek megmosolyogtatóak, mintsem aggodalomra okot adók. A múltunk miatt senki nem mutogathatott ránk ujjal, nem csúfolhattak, nem érhettek vádak. Ami megtörtént, az a részünk, de nem feltétlenül erényünk.
Az egyetemi éveimet, a nagymamám, a macskám elvesztését így éltem meg, majd túl. Egy könyv vastag borítós kötésének belső lapjaira véstem, érzelmeim kavalkádjától színtelen tintába, hogy egy életre megőrizzem őket. Nem a külvilágnak, nem a barátoknak, ellenségeknek, magamnak.
Nem hittem, hogy valaha bármi felszínre kerül majd egy biztos kapcsokkal rögzített mű belsejéből. Ahogy semmiben nem hittem, már gyerekkorom óta. De hogy Maximilian felzaklasson, tönkre tegyen egy agyon foltozott kapcsolatot, azt nem tekinthettem véletlennek. Ez Isten büntetése volt… a nagy öreg nem bírta elfelejteni, hogy létezem. Ha bosszút állni volt kedve, holtbiztos, hogy engem tűzött ki célpontnak a dartstáblán. Rosszul esett hallanom, milyen „gyógyszerekkel” ontottam magányom keserét. Hiszen akkoriban minden rekreáció szakra járó srác egy volt a lehetséges unaloműzők közül. Nem szellemileg volt rájuk szükségem. Valami olyat kellett csinálnom, ami eltereli a figyelmem, s valaki jobban akarja, mint én, mert nem engedi, hogy megálljak az utolsó pillanatban.
Ennek az estének nem arról kellett volna szólnia, hogy vajon hány srác számolhatott velem megvolt listáján. S hánynak maradtam tartásom miatt szálka szemében.

– Ez már nem az egyetem… ez már nem csak a dugások sorozatáról szól. Ez már nem rólad szól…
Felháborító volt hallani, hogy Maximilian milyen aljasul keresi a kiutat, próbálja jobb színbe feltüntetni magát Edward előtt. De még sem mondtam rá semmit, hiszen ha Edward neki akart hinni, akkor csak tegye, én nem állok bizonyossága útjába. Ha ő újra egy akar lenni az egyetemi kanok közül, akkor csak legyen. De nélkülem és a gyereke nélkül.
Elveszítettem a reményt egy perc erejéig, hogy még van keresni valóm ebben a házban.
– Hálátlan szemétláda…
Szűrtem fogaim között a szavakat, s győzelemittasan figyeltem, ahogy Edward kiparancsolja őt a házunkból. Ha egy percig elégedettséget is éreztem a történtek miatt, elszégyelltem magam. Edward elvesztett egy vaskos fejezetet abból a bizonyos könyvből. Miattam volt szükséges választania.
Edward percekig sétált fel-alá a teraszon, s én csak néztem érzéseivel, gondolataival küszködő arcvonásait. Amíg ott állt előttem, nem léptem közelebb hozzá, viszont ahogy elviharzott, már tudtam, hogy mondanom kell valamit.
– Ed…
Elhalt hangom, odabent hangos csörömpölés verte fel a ház nyugalmát. Nem bírtam távol maradni Edwardtól, hogy megvárjam, míg lehiggad. Szükségem volt rá. S tudni akartam, mennyire haragszik rám.
A konyhában rábukkantam a férfire. Nem oltottam fel a lámpákat. A sötétben kerülgetve a berendezési tárgyakat, magam is Edward mellé telepedtem. Elnyújtottam lábaimat, összefont ujjaimat ölembe ejtettem, s csak óvatosan néztem fel a férfire.
– Meg sem kérdezted, jól vagyok-e… úgy csinálsz, mintha hibás lennék. Mintha én lennék itt a legnagyobb hibás. A feleséged vagyok. Nem csinálhatsz úgy, mintha nem beszéltük volna meg, hogy mi történt az egyetemen. Nem utálhatsz azért, amit tudsz rólam. És igen, lefeküdtem azzal a sráccal is, akit Maximilian mondott. Azzal a Harrisonnal. De annyira nem jelentett semmit. Én csak azóta nem vagyok egyedül, mióta téged ismerlek. És ezt te is tudod. Edward, nem én akartam, hogy megcsókoljon. Nem provokáltam. Egy kicsit sem… miért nyúlnék hozzá egy olyan férfihez, akit szívből gyűlölök és csak miattad viselek el? Nem hibáztathatsz engem… Csak mondanál már valamit, mert esküszöm úgy érzem, te engem teszel mindenért felelőssé, és elhittél mindent, amit Maximilian mondott. Csak mondanál már valamit.
Egész halkan ismételtem meg az utolsó mondatot, mielőtt elfordítottam arcomat, hogy a sötétben, egy biztos pontot felkutatva, belekapaszkodjak.

Vendég

Vicces az élet, az egyik pillanatban még remekül mulatunk barátunk társaságában, a másik pillanatban pedig hátba döf egy hatalmas tőrrel, s még csak nem is sajnálja. Maximilian az egyik legjobb barátom volt, s képtelen voltam feldolgozni azt, hogyan tehette meg velem azt, hogy szemet vetett a feleségemre.
Gondolataimat nem hagyták nyugodni a történtek, lelkemet facsarták a pillanatképek, újra és újra magam előtt láttam, ahogy Max a feleségemet csókolja, s kezét a gatyáján tartja. Hogy Bérénicere haragudtam-e? Nem, legalábbis nem ezért. Hittem a szavainak, annak, hogy védtelen áldozata volt Max mocskos játékainak, s ebbe a helyzetbe kényszerült. Hittem neki, mert a feleségem volt, a gyermekemet hordta a szíve alatt, s valamiért jól esett azt gondolni, hogy Ő nem tenne velem ilyet.
A múlt árnyai azonban ezen a szövetségen is utat törtek, s nem tudtam feledni egykori legjobb barátom szavait. Azokat a vádló szavakat, melyekkel feleségemet illette, s hozzám vágta, hogy Nice már akkor is félrelépett, mikor velem volt. Ez fájt igazán.
Darwyn nyújtózkodva karmolászta mellkasomat, s dorombolva élvezte kényeztető simogatásom. Ő legalább szeretett, legalábbis jól kifejezte ezt hízelgő mocorgásával.
A konyha sötétjében nem kellett elrejtenem komor arcvonásaimat, kimutathattam érzéseimet. Egyik lábamat felhúzva, míg a másikat kinyújtva ücsörögtem, fejemet a csempének támasztva. Nice hangját közelről hallottam, s mikor elkezdett hozzám beszélni, rápillantottam.
- Ja, megbeszéltünk mindent. Azt hiszem, csak ez az apró dolog kerülte el a figyelmedet, hogy tudomásom szerint, mikor együtt voltunk, akkor feküdtél össze Dale Harrissonnal. Leszarom a múltat, attól még fáj. – Makacs voltam, mint az öszvér, s igen, nagyon is rossz érzés volt tudni azt, amit régen nem tudtam. Ennek nem kellett volna kiderülnie, így viszont már egész más fényben láttam mindent.
Feltápászkodtam a földről, kiraktam Darwynt az ölemből, s Bérénice elé léptem, egészen közel hozzá. Összeráncoltam homlokomat, dühösen fúrtam pillantásomat csokoládébarna tekintetébe.
- Tudod, én hányszor csaltalak meg, mióta együtt vagyunk? Egyszer sem! Még akkor sem, mikor rossz napokat éltünk meg, és úgy tűnt, szakítottunk. – Túlzásba estem volna tán? Bérénice bármit is tett, akkor tette, mikor épp nem voltunk együtt. Nekem összefolytak a napok, én a néhány napos háborúskodást nem fogtam fel szakításként. Ő talán úgy értékelte. Hibáztatható volt egy megingás miatt? Nem ítélhettem el, én mégis konokul a fejembe vettem ezeket a dolgokat, sértett voltam, s úgy éreztem, hogy megalázott, becsapott.
- Tudom, hogy nem Te akartad, nem kell mentegetőznöd. Max egy rohadék seggfej, akit sajnos nem sikerült kiismernem. Többé látni sem akarom, nem a barátom. Ez nem jelenti azt, hogy megbocsátanám neked , hogy évekig titkoltad előlem Dale Harrisont…Majd ne lepődj meg azon, ha holnap későn érek haza. Lehet, hogy az estét Sydneyvel töltöm. Most pedig engedj. – Dühtől szűkültek össze szemeim, miközben mélyen fúrtam pillantásomat Bérénicébe. Nem tudtam tisztán gondolkodni, haragudtam rá, több sebből is véreztem.
Amint hagyott, eltűntem mellőle, célba vettem a hálószobánkat és lefeküdtem aludni. Ha bejött, ha nem, sokáig nem tudtam elaludni, mert folyamatosan körülötte jártak a gondolataim. Rémes volt azt érezni, hogy nincs többé bizalom, s kötelék. Szükségem volt a nyugalomra, s úgy éreztem, hogy beszélni sem akarok vele.
**
Reggel hét óra körül ébredtem a vekker hangos csörömpölésére. Fáradtan, kialvatlanul ültem fel az ágyon, s nagy ásítást követően arcomat a tenyereimbe temettem. Úgy éreztem magam, mint egy hadirokkant, aki a csatamezőről szabadult. Megdörgöltem kicsit az arcomat, megvakartam a hasamat, s oldalra fordultam. Bérénice azonban nem feküdt az ágyban. Pedig esküdni mertem volna arra, hogy este még hallottam lépteit, s azt, ahogyan mellém telepszik az ágyra.
Nagy nehezen erőt vettem magamon, rátaláltam lábfejeimmel a papucsomra is, amit sikerült használatba vennem. Feltápászkodva az ágyról, megigazgattam az alsómat, s elindultam a fürdőszoba felé, hogy lezuhanyozzak. Odabent azonban épp Nice készülődött.
Csak egy pillanatra találkozott a tekintetünk, én máris elfordítottam a fejemet. Nem köszöntem, nem válaszoltam, ha kérdezett, s nem kezdtem beszélgetésbe. A zuhanyzásról már lemondhattam, ezért kifordultam a szobából, célba vettem a konyhát, s egy adag feketét próbáltam lefőzni. A kávés zacskó persze szétszakadt a kezeim közt, s a kávészemek szanaszét gurultak a konyha padlózatán.
- A kurva életbe, hogy ebben a házban minden szar. – Hangosan morgolódtam magam elé, még mindig dühös voltam, nagyon dühös. Ez pedig így tört a felszínre. Zeppelin és Darwyn még kómásan pislogtak fel, s igyekeztek fejüket még inkább elrejteni a párnáikban. Einsten jó teknős módjára medencéjének partján süttette magát, a kacsa meg épp a vizét kortyolta. Most még ők sem dobtak fel, s velük se volt kedvem társalogni.
A fali tükörből is ocsmánynak tűnt a képem a borostától, végig húztam ujjaimat az államon, de a borotválkozáshoz nem volt kedvem. Az ajtót meg hirtelen kezdte valaki verni, s úgy ütötte, hogy kis híján betört.
Egy ideig vártam, hátha őnagysága kivonszolja magát a fürdőszobából, hogy ajtót nyisson, de mivel ez nem történt meg, én vonszoltam magam a kilincs közelébe.
- Jól van már, nem kell ütni azt a szart. – Morcosan nyitottam ajtót, mire Mrs. Marple állt velem szemben köténykéjében. Az irritáló szomszédság megdöbbent, hogy a nejem helyett én nyitottam neki ajtót, s pillantásával azonnal végig mért magának. A kis kéjenc, öregtyúk ellenére megnyalta volna a sót.
- Jó reggelt Edward, Bérénice itthon van? Visszahoztam neki a tésztaszűrőt, és egy tálca süteményt is hálám jeléül.
- Ja, itthon van. Köszönjük, csók. – Átvettem gyorsan az eszközt, meg a süteményt, majd az arcába vágtam az ajtót. A dolgokat, úgy ahogy voltak, rávágtam a konyhapult tetejére, én magam visszatértem a kávéfőzőhöz, s igyekeztem végre lefőzni a feketémet.
- Bíííííp. Szia Eddie, itt Sydney. Ne haragudj, hogy ilyen korán hívlak, remélem már fönt vagy. Lerobbant az autóm és mivel úgyis együtt dolgozunk, ha esetleg tudnál, beugorhatnál értem. Ígérem, meghálálom. Bíííp..

» Bérénice&Edward
» bérénice | edward
» skyler × bérénice
» bérénice × eddie
» marsten; bérénice

Bérénice&Edward - A tavas kaland

Bérénice&Edward - A tavas kaland

Similar topics

Similar topics