Tompán koppannak a tűsarkak az utca kövezetén. Nem rég leszállt az este, de ettől még nem hal ki az élet a városban, sőt még jobban felélénkül. Ezt szeretem én igazán Vegasban, sosem alszik és az ember bármit megkaphat amit csak akar. Van itt bőven kaszinó és örömlány is, az utóbbinak igazán örülök. Mindig is szerettem felkeresni az ilyen személyeket, mert nagyon jól értik a dolgukat, gyakran jobban is, mint az átlagos lányok. Az efféle gyakorlott hölgyekre mindig szívesen szánom az időm, főleg mióta a mostohalányom elköltözött otthonról és nincs már ideje rám. Nyugodtan, mégis felizgultam róttam az utcákat éjszakai pillangót keresve, aki kielégíti a vágyaimat. Kisminkelt arccal vörös ruhában, hozzáillő tűsarkúban és egy hozzáillő színű ridiküllel - benne ízesített masszázszselével, síkosítóval, egy direkt ilyen alkalmakra fenntartott vibrátorral és persze némi sminkcuccal és a lakáskulcsaimmal - sétálok a belvárosban. Utamat véletlenszerűen alakítom, megyek amerre a lábaim visznek. Egy kisebb mellékutcában kötök ki végül, ahol a járda belső szélére húzódva megpillantok egy csinos prostituáltat. Ahogy közelebb érek hozzá kezdem kivenni az alakját, ami elnyeri a tetszésemet. Közel érve hozzá megpillantom a szépen berendezett arcát és a hosszú, barna haját, amitől csak még jobban elkezdem kívánni. Ráadásul úgy veszem észre kissé félénk, bátortalan lány, ami azt veti fel bennem, hogy nem sokszor állt már erre és valószínűleg még szűz. Ha ezt jól sejtem az előbbi miatt kicsit kihívás, az utóbbi miatt pedig olyan lány, akit kár lenne kihagyni. Mikor odaérek hozzá ránézek és elmosolyodom.
- Szia! Mennyibe kerülsz egy órára? - kérdezem meg tőle csábos hangon és már most látom előre, hogy nem csak egy órányi bérét fogom kifizetni, ha nem hátrál meg. Remélem nem ijed be annyira, hogy felhúzza a nyúlcipőt és magamra hagy.

Én, Soledad a szemérmesség mintaképe egy mellékutcában álldogálok majdhogynem meztelenül. Ha ez nem lenne elég, áruba bocsájtom a testemet. Direkt egy félreeső utcát választok, ahol reményeim szerint kevesen fognak mászkálni. Próbálok beleolvadni a környezetembe és eggyéválni a sötétséggel. Idegesen toporgok, kezd elzsibbadni a lábam a magassarkú cipőben. Legszívesebben kidobnám a legelső kukában. Az apukámat és a családomat akarom!
Lejjebb húzom a szoknyámat, túlságosan kilátszik a combom. Most kéne eltűnnöm! Gyorsan elfutnom és vissza se néznem, kár, hogy nem merek. Kár, hogy nincs hová mennem. Kár, hogy egy magam vagyok és senkire sem számíthatok. Kár, hogy rólam van szó...
Ha lépteket hallok, behúzódom az árnyékba. Nem akarok senkivel sem találkozni, nem akarok. Apa! Nem engedem a könnyeimet, nem láthat meg senki gyengeként. Milyen jó lenne, ha így lenne!
Határozott lépteket hallok, ahogyan a cipő sarkak koppannak a földön. Összeszorítom a lábamat, és megpróbálok olyan apróra összehúzni magamat, amennyire csak tudom. Szerencsétlenségemre, nem válik be. Ugyanis a nő egy lélegzetelálító vörös ruhában- amit nem engedhetnék meg magamnak és túl kihívónak is találom- tart felém. Vajon miért tart felém? Mit akarhat tőlem?
- Jó estét!- köszönök félénken, és összeszorított szájjal megmondom az áramat.
Ki gondolta volna, hogy nekem áram is van. Ennél mélyebbre már nem is süllyedhetnék. Nagyi, nagyikám, ugye most nem látsz engem. Ne nézz ide, ahogy lecsúszok a lejtőn.
A földet nézem, és várom, hogy valami történjen. Valami jó, bár abba már rég nem reménykedem. Ez a nő vajon miért jött hozzám? Mit akarhat? Bár nincs hozzá bátorságom, hogy megkérdezzem. Inkább álldogálok és kitartóan nézem a földet. Ugye már nincs itt? Halkan megköszörülöm a torkomat, majd nagy szemekkel a nőre nézek, aki még mindig velem szemben áll.
- És...- kezdem el habozva, majd rögtön abba is hagyom. Számba harapok, és ismét félrenézek.

Úgy látom a lány nagyobb kihívás, mint vártam, de van egy olyan megérzésem, hogy ma még megszerzem. Nem ez az első eset, amikor nehéz feladat elé állít az élet ilyen téren. Egy a fontos ilyenkor: a türelem. Nálam az akad, de remélem nem lesz túl sokra szükségem. A kis prosti elég félénk, visszahúzódó, azonban legalább az árát elmondja, ami jó pontot jelent nálam. Attól tartottam, hogy olyan kis gyámoltalan,hogy meg se mer majd mukkanni, vagy kereket old. Egyiknek se örültem volna, viszont szerencsére elkerültem mindkét eshetőséget. Az azért nem esik túl jól, hogy a földet bámulja, viszont ezt betudom annak, hogy kezdő és ezért még eléggé be van tojva, mert hát lássuk be, a kurvák munkájáról nem csak jókat lehet hallani. Ha egy bordélyházban találtam volna rá, talán kevésbé lenne nyuszi, de így, hogy a stricije kirakta az utcára este, nem csoda, hogy ennyire meg van ijedve. Lássuk be, egy ilyen szituációban a többségben feltámadna a félelem. Valamit mintha mondani is akarna, de úgy látom ahhoz sincs elég bátorsága. Meg is fogom hát lágyan az állát, felemelem az arcát az enyémmel egy magasságba és megértő szemekkel nézek rá.
- Ne félj, cica, nem fog bajod esni, ígérem. - fogadom meg és ha kicsit is ért az emberismerethez láthatja rajtam, hogy valóban tartani fogom a szavam.
- Mit szerettél volna mondani? - kérdezem meg tőle türelmesen, higgadtan. Amíg a válaszra várok az agyam már is felvet pár eshetőséget. Lehet, hogy arra akart megkérni, hogy hagyjam őt itt és keressek valaki mást, de az is lehet, hogy csak erről szeretett volna érdeklődni, hogy mennyire időre kell, vagy, hogy elviszem-e valahova - és ha igen akkor hova - nyélbe ütni ezt az "üzletet", vagy itt a járdán teszem-e magamévá. Remélem inkább az utóbbi, bár szerintem az előbbivel is meg tudnék birkózni. Azért azt kétlem, hogy valamit az aktussal kapcsolatban akart kérdezni, mert olyan kis ártatlannak néz ki, mint a ma született bárány. Mondjuk nem kizárt, hiszen a látszat néha csal. Agatha is elég kis félénk és végül olyan szerető lett belőle, hogy az ember azt hinné sosem volt nyuszi.

Ez annyira megalázó, a pír ellepi az arcomat. A szélrózsa minden irányában fut a szemeim alatt. Kint állni az utcán és várni, hogy “megvegyenek”. Ez nem én vagyok, nem én vagyok. Soledad nem létezik, megszűnt. Ez a valami, amit mások testnek neveznek, sosem volt. Nem én irányítok, nem az enyém a döntés. Fentről rángatnak és én csak teljesítek. Ellenkeznem felesleges és nem is tudnék. Tűrni, tűrni. Talán kitartani a legvégsőkig.
A nő ujja lágy, selymes. Érzem, mikor az állam alá nyúl. Először harcolok vele, de esélytelen a küzdelmem, így végül hatalmasra tágult szemekkel figyelem. Olyan közel van hozzám, hogy szinte a szemei mögé látok. Gyönyörű szemei vannak.
Valamiért hiszek neki. Elhiszem, amit mond, mert megigéri. Nem fogok vele bajba keveredni, mert most igéri meg. De félni továbbra is félek. De baj nem fog érni.
Lassan bólintok, hogy felfogtam, mit mondott nekem. Talán egy picit el is lazulok, azonban továbbra is görcsben van a testem. Kezeim érőtlenül lógnak a testem mellett, nem én irányít. Sodródom az árral.
- Csak...- kezdek bele ismét a mondandóm be, azonban megint nem bírom befejezni.
Hisz annyi mindent kéne tőle kérdeznem! Nem remélek tőle választ, ki adna egy utcára kiállított lánynak. Idegességemben a ruhámba törlöm az izzadt tenyereimet, majd keresek egy biztonságosnak itélt pontot, ami valahova a nő kulcscsontja és a fülé közé esik, és azt figyelem.
- Csak kérdezni szeretettem volna- suttogom reszketegen.
Bátorságom az továbbra sincsen. Nincs az az erő, ami rábírna engem. Egyáltalán nem akarok azzal törődni, hogy mi vár rám. Mégis akarom tudni. Tudni akarom, hova megyünk és mit akar velem tenni. Miért hozzám jött? Miért nem keres valami férfit, hiszen én nő vagyok. Miért van még mindig ilyen közel hozzám, hogy érzem a testéből sugárzó eltökéltséget és melegséget. Egyáltalán mennyi ideig szándékozik itt lenni? És miért én? Mit akar tőlem? Újra és újra felteszem magamnak a kérdéseket, de egyikre sem tudom a választ.
Kiválasztok egy kérdést, amire tudni szeretném a választ. Talán választ kapok rá, talán kinyílik a szemem és megvilágosulok. Túl sok a talán.
- Itt?- remegek és összeszorítom a combjaimat. A lábam már nagyon fáj a magassarkúban. Több kérdésre nem vagyok képes. Nem tudom kifejti még ezt sem. Remélem érti, mire gondolok. Remélem, remélem. Mert én csak haza akarok menni, vissza Mexikóba.

Úgy veszem észre kezd megbízni bennem, ami jó jel, még akkor is, ha fél. Meg is értem, hogy nem igazán járja át a bátorság, ha kiállították este a nyílt utcára, ahol bármi történhet, főleg egy ilyen ártatlan lánykával. Akár valami erőszakosabb személy is rátalálhatott volna, aki nem biztos, hogy ilyen megértéssel és ekkora türelemmel fordul felé, ahogy azt én most teszem vele. A helyében én is félnék, pláne annak tudatában, hogy Las Vegas nem éppen arról híres, hogy csak csupa jóember lakja, akik még a légynek sem tudnának ártani, nem hogy másnak. Torontóban én is nagyobb biztonságban éreztem magam, de ha az ember jó szexet akar kapni a kifizetett árért nem árt ellátogatni ide, mert a prostituáltak széles tárháza vár rá. Ez nekem még több órányi vezetést is megér, a férjem úgy sincs otthon, régen újra a jól megszokott házban leszek, mire hazaér az útjáról, semmit észre sem fog venni amilyen vak tud lenni. Néha megsajnálom szerencsétlent, amiért ennyire meg lehet vezetni és még csak a leghalványabb sejtése sincs arról, hogy mi történik körülötte, mert olyan hiszékeny és simán elcsábítható. Agathával is jó, ha a nyolc év alatt néha necces helyzetbe kerültünk, de az sem az ő szemfülességének volt köszönhető, hanem a rossz időzítésnek. Ha esetleg a vészes szituációban felébredt benne a gyanakvás akkor meg simán leszereltem egy kis női csáberővel, meg némi szexszel. Szerintem most is azt hiszi, hogy ott vagyok, ahol hagyott és várom őt haza. Hiába, valahogy sosem igazán tudott felébredni bennem a bűntudat azzal kapcsolatban, amit vele teszek. Meg is érdemli, ha ennyire vaksi tud lenni. Egy rendes asszony, aki valóban szereti talán nem csalná meg és vezetné félre, már csak sajnálatból sem, de én nem egy vagyok a szerető feleségek közül. Beismerem, egy pénzéhes liba vagyok. Na és? Nem vagyok egyedül, van jó pár olyan ismerősöm, akik hozzám hasonlóan az orruknál - illetve a farkuknál - fogva vezetik a gyanútlan párjukat. Ez van, az élet ilyen. Nem lehet mindenki becsületes, teljesen őszinte jó feleség, néhányaknak ilyennek is kell lennie, amilyen én vagyok. Lehet, hogy akkor nem lennék hűtlen hozzá, ha legalább az ágyban jó lenne, de amit ott művel, az minden, de nem az. Ezért van nekem szükségem például erre a lányra, hogy pótoljam ezt a hiányosságot. És hogy miért pont nőt választottam? Valahogy a nők jobban értenek ehhez, jobban ismerik az örömszerzést, egy női vendég elégedetten távozik tőlük, míg egy férfitől nem biztos. Szóval végül kiböki, hogy mit is szeretne kérdezni és megértem ezzel a kevés szóval is.
- Nem. Elmegyünk egy közeli hotelbe. Félned pedig nem kell, semmi nem fog történni, ha nem akarod, nem erőltetek rád semmit, becsületszavamra mondom. - ígérem meg neki és ezután már valóban nem mondhatja azt, hogy rossz kuncsaftja vagyok. Megtehetném azt is, hogy itt magamévá teszem letojva, hogy mit szeretne és mit nem, mégse teszem meg. Emberként bánok vele és nem holmi húscafatként, ahogy egyesek szoktak a kurvákkal. Ők is ugyanúgy emberek, mint bárki más, csak éppen a testükkel keresnek pénzt. Olyan nagy bűn ez, hogy ettől már emberszámba sem vehetőek? Szerintem nem, simán tekinthetők magunkkal egyenértékűnek, hiszen nem feltétlenül a szakma a meghatározó. Elveszem a kezem az álla alól, amit távozásul megsimogatok, majd ha engedi megfogom a kezét.
- Mehetünk? - kérdezem meg tőle és az sem zavar, ha kell neki még pár másodperc ahhoz, hogy összeszedje magát, megvárom akkor is.

Nem tudom, hogy megkönnyebbüljek vagy rettegjek. Egy ismeretlen hely, ahol sosem jártam. Hogyan fogok visszatalálni? Az sem biztos, hogy hotelbe visz. Mi lesz, ha elkábít, felszabdal és eladja a belsőszerveimet? Senki nem fog keresni, senkinek sem fogok hiányozni. Csupán egy test vagyok, amit kényük kedvük szerint használhatnak, amikor csak akarnak.
A szavai előbb megnyugtattak, most azonban kevés. Pedig hallom, ahogy ígér, ahogy biztat. Becsületszavát is adja, hinni szeretnék neki. Ha vele megyek, minden jó lesz és nem fog engem bántani. Normális nőnek néz ki, megbízhatónak.
Mélyen a szemébe próbálok nézni, amiből megnyerő őszinteséget olvasok ki, megkönnyebbülésemre. Elmegyünk egy hotelbe, nem fog semmi történni és nem lesz semmi baj, mert megbízhatok benne. A hotel is biztonságos, nincs is messze- bár fogalmam sincs, hova megyünk. De az már biztatóbb, hogy hotelt mondott és nem valami utca sarkot. Bár Soledadot ez már egyáltalán nem zavarja, ő meghalt. A test viszont jobban szereti a kényelmes kanapét, amire leülhet. A magassarkú viselést be kéne tiltani.
Ujjai az államat tartják magabiztosan, szorongásom kezd elsuhanni.
- Jó- sóhajtom erőtlenül, önkéntelenül belesimulok a simogatásába, annyira jól esik.
Hogy miért, fel nem foghatom, de bízom benne. Kérdésére lehunyom a szememet egy pillanatra. Több ezer gondolat cikázik át a fejemben, egyik értetlenebb, mint a másik. A gyomrom elképesztő görcsben van, tanácstalanul tipegek, mintegy kapaszkodóként kapom el a nő kezét.
- Igen- nézek rá félve, indulás az ismeretlenbe.
Kezét el nem eresztem, így is támogatom magamat járás közben. A földet nézem merően míg meg nem érkezünk, ahova ő akar. Az út alatt egy szót sem szólok, nem merek, nem akarok, nem tudok. A hasam összezsugorodott, tenyerem izzad, a szívem pedig össze-vissza kalapál.

Azt látom talán kezdi elhinni azt, amit mondok és már nem fél annyira, mintha már nagyobb bizalommal lenne felém, mint pár mondattal ezelőtt. Ez egész jó. Nem azt mondom, hogy a legjobb, de kezdetnek megteszi, ez már kiindulópontnak nem rossz. Tudom még van vele dolgom, azonban nem bánom, úgy érzem megéri. Valahogy a belőle kisugárzó ártatlanság, félénkség, naivság vonz, akár a mágnes a vasat. Egyszerű én képtelen vagyok neki ellenállni. Az sem érdekel, hogy mennyi pénzt kell nála hagynom érte, ha végre megkaphatom. És nem csak azért, mert ilyen kis szűzies, azért is, mivel le merném fogadni, hogy a ruha csodás testet takar és én fel akarom fedezni minden porcikáját, látni szeretném ahogy szépen lassan levetkőzi a gátlásait és megláthatom milyen az ágyban. Már nagyon kíváncsi vagyok rá, lehet kellemesen sikerül csalódnom, végül is volt már erre példa. Csak erre tudok gondolni, meg arra, hogy milyen aranyos a pofikája, főleg amikor belesimul a kezembe. Szívem szerint megcsókolnám, de félek, hogy akkor megijedne, azt pedig nem szeretném. Szerencsére belemegy, hogy menjünk el a hotelbe, viszont úgy látom megint kicsit megrémült. Igyekszek biztatóan nézni rá, bár nem igazán néz rám, azonban ez nem akkora baj, előbb-utóbb úgyis elhiszi, hogy valóban nem fog bántódása esni. Beérve kérek egy szobát két főre és aláírom egy hamis névvel, majd felé fordulok.
- Te jössz. - fordítom felé a papírt türelmesen és amíg aláír magamban csendben megjegyzem milyen csinos popsija van, olyan kis harapnivaló. Miután végzett átveszem a kulcsokat és felkísérem. Fent kinyitom az ajtót és előre engedem, majd magunk után be is zárom. és odaállok vele szemben.
- Szeretném, ha engedelmeskednél, de nemet is mondhatsz, ha valamit nem szeretnél. - magyarázom el neki és ha megérti és jól fogadja folytatom.
- Kérlek vetkőzz le és feküdj le az ágyra! - kérem meg lágyan és remélem nem lesz ellenére a dolog. Ha mégis akkor sem fogok vele erőszakos lenni, ezt már eldöntöttem. Szépen, hidegvérrel, az ágyban is hasonló terveim vannak. Lassan, de biztosan szeretném elérni, hogy bízzon bennem és levetkőzze a gátlásait.

A recepciónál sem töröm meg a csendet. Hagyom, hogy ő intézkedjen. Egy szobát kér két főre... szinte látom, ahogyan a pult mögötti ember szemöldöke megemelkedik. Bár az is elképzelhető, hogy már megszokta az ilyen helyzeteket.
- Renden- suttogom, majd megfogom a tollat.
Gyorsan aláírom a papírokat. Nem olvasom el, nem szeretném. Az írásom ronda, de legalább hamar meg vagyok vele. Egy gyors pillantást engedek a pult mögötti felé, azonban úgy tűnik, ő már a következő vendéggel van elfoglalva. Megkönnyebbült sóhaj hagyja el halkan a számat.
- Kész vagyok- mondom a nőnek és idegesen toporgok.
Ő újfent kézbe veszi az irányítást, az emeletre irányít. Az egyik ajtó előtt megállít, az lesz a szobánk.
- Köszönöm- motyogom, és belépek a szobába, amikor kinyitja az ajtót.
Tehetetlenül lépek párat, hogy mégse a küszöbön álljak meg. A nő felé fordulok és kérdőn nézek rá. A kattanó zár hangjára összeszorítom a combomat, a pulzusom nagyot ugrik. A hátam mögé rejtem kezeimet, és halkan tördelni kezdem azokat.
- Rendben, értem- felelem halkan.
Azt már én is tudom, hogy egy ügyfélnek mindig igaza van. Neki ellentmondani nem lehet, és nem is szabad. Hisz ki vagyok én, hogy megmondjam neki? Ki vagyok én már? Ki is voltam egyáltalán?
A kérésére kidülled a szemem. Halkan megköszörülöm a torkomat, keresem a szavakat, amiket mondanom kéne. Amiket ki kéne mondanom. De nem találom. Az ajtót bezárta, elmenekülni már nem tudok. A pénz... pénz nélkül, vissza nem mehetek. Viszont olyan szépen kérte... És ő ügyfél, ő ügyfél. Neki mindent szabad, neki mindig igaza van.
Így kibújok lassan a magassarkú cipőimből. A lábujjaim hála imákat zengenek és jólesően belesüppednek a szőnyegbe. Bizonytalanul az ágy felé botorkálok, majd esetlenül lehuppanok. Kis szerencsétlenkedés után a ruhám az ágy szélén landol. A mellbimbóim a friss és hideg levegő hatására összezsugorodnak. Lángoló arccal lehúzom a bugyit is, amit a ruha mellé dobok.
Feltornázom magam a párnák közé, és próbálok minél több testrészt eltakarni magamból. Nem látom magamat, de képzelem, hogy mennyire sikerülhet. Valószínűleg semennyire... Majd eszembe jut a kérése, ezért lassan lecsúszok a takarón míg teljesen vízszintes helyzetbe nem kerülök. A combjaimmal megkísérlem eltakarni magamat, de annyira reszketek, hogy nem sikerül. Kétségbeesett pillantásom az ágy mellett található mini bárra esik. Sosem fogyasztottam még úgy alkoholt, hogy részeg legyek. Így az sem megoldás, ha kérnék tőle valami alkohol tartalmú italt. Ki tudja, milyen hatással lenne rám. No és persze, a Nagyi sem akarná, hogy rossz útra térjek.
- Kész vagyok- mondom reszketve a nőnek.

Nem érdekel a pult mögött álló férfi arckifejezése, teszek rá. Nem nagyon izgat, hogy mit gondol rólam egy ilyen senki, akinek a dolga az, hogy tájékoztassa a vendégeket, szobát adjon ki és átvegye az érte járó pénzt. Nem is értem igazán mit furcsáll abban, hogy kettőnknek egy szobát kérek, hiszen ez Vegas, gondolom nem én vagyok az első, aki egy prostit visz magával egy hotelba. Amúgy sem a vendég magánélete a fontos, hanem az, hogy fizet-e rendesen, vagy nem. Én pedig hajlandó vagyok fizetni. Innentől fogva köteles nekem szobát kiadni akár elítél, akár nem. Miután ő is aláírta a papírt már gyorsan mennek a dolgok és pikk-pakk a szobában vagyunk, ahol ő már fedi is fel előttem a csinos kis testet. Nagyon tetszik nekem amit látok, el is mosolyodom rá.
- Nagyon szép tested van. - sütök el egy őszinte bókot, mialatt felmászok az ágyra és ekkor tűnik fel igazán milyen feszült is ez a lány. Ezen bizony változtatni kell és nekem már van is hozzá tervem.
- Segítek ellazulni, csak engedd és ne fogd vissza magad. - mondom halkan és megcsókolom. Majd a nyakára terelem le a csókot, amit sokszor körbecsókolok, nyalogatok. Azután a kulcscsontját sem kifelejtve haladok le a melleire, amiket egyesével, alaposan kezelésbe veszek. Azután ismét délre tartok, kicsit elidőzök a köldökénél, majd tovább tartok és immár az ölét veszem kezelésbe először kívülről, aztán a nyelvemmel behatolok így kényeztetve őt.

Itt fekszem pőrén egy ismeretlen nő előtt, akivel közös szobát vettünk ki. Aki azt kérte az előbb, hogy vetkőzzem le meztelenre és mutassam meg magamat neki.
Az ágy kényelmes és illik a szobához. Nem annyira leharcolt, mégis mutatós. Még minibár is van az ágy mellett! Azonban nincs sok időm körbenézni a szobán, hiszen a nő ismét magához ragadja a figyelmemet.
Lányos zavaromban elpirulok, mialatt megbűvölten nézem, ahogy felmászik az ágyra. Kezeimmel védőn eltakarom a melleimet, a lábaimat még jobban összeszorítom. Hátha így kevésbé mutatok magamból bármit is. Azonban ez őt egy cseppet sem zavarja, hiszen őszintének tűnően dicsér meg.
- Köszönöm- suttogom. Ha ilyet mondanak, azt illik megköszönni, nem? Illik rá valamit felelni. Nem szeretnék vele tiszteletlen lenni, mikor ő olyan kedves hozzám. Igaz, azt akarja, hogy meztelenül feküdjek az ágyon. De még ha pár órára is, de kimenekít az utcáról.
- Ellazulni?- kérdezek vissza kétkedve.
Hogyan is tudnék ellazulni, mikor itt vagyok meztelenül egy ismeretlen nő mellett, aki fel van öltözve és vészesen közelít az ajka az enyém felé.
- Ne...- kezdek bele egy tompa tiltakozásba, mikor a szánk találkozik.
Riadtan nézek a nőre, és próbálom ülőhelyzetbe tornászni magamat. Valamennyire sikerül is, miközben a nyakamat csókolja. Megrogy a gerincem, gyorsan megtámaszkodom a két kezemen. Halkan sóhajtok fel a nyelve játéka miatt. Furcsa módon nem izgat az a gondolat, hogy egy ismeretlen nő nyelve kalandozik a nyakamon, amitől nyálas lesz. Hanem azt akarom mondani, még! Tiltakozóan nyögdécselek, amit ő semmi vesz. Próbálok távolabb kerülni tőle, de mikor a... a melleimhez ér a nyelvével a karjaim, mint egy rongybabáé, erőtlenek lesznek és visszazuhanok az ágyra.
- Kérem...- nyüszögöm. Ellenkezni próbálok, mert ez nem helyes. Nem helyes élveznem, nem helyes, hogy ezt csinálja. Mégis... Jó érzés, hogy törődik velem valaki. Aki szeret engem, még ha rövid időre is.
Hasam összehúzódik, kétségbeesetten a hajamba túrok. Hánykódik a testem, hogy levessem magamról a nő nyalásait. De annyira jó! Elégedetten nyögök, a köldököm úgy látszik érzékeny pont. Összeszedem a parányi erőmet, és az arca felé nyúlok, ami egyre lejjebb csúszik. Kapkodva a levegőt igyekszem odébb tolni az arcát, nehogy elérjen oda. Viszont a tettem inkább tűnik simogatásnak, mint komoly fenyegetésnek. Mindenesetre egyre jobban belemelegedik, ahogy lent ... nyalogatni kezd.
- Ne!- sikítok rekedten, majd a szám elé kapom ráharapva az öklömre.
A puncim megrándul és valami furcsaságot érzek. Az arca felé lököm akaratlanul az ölemet. Majd hatalmasat sikítok, mikor nyelvét magamban érzem.
- Úristen!- kiáltom elkapva a kezemet, és a nő selymes hosszú hajába vezetem az ujjaimat. Bár azok hamar kicsúsznak a pompás fürtök közül.

Nagyon tetszik nekem ez a lány, ez a kis zavara is, cukivá, ártatlanná teszi. Elnézve a viselkedését úgy látom még szűz, aminek nagyon örülök, szeretek valakinek én lenni az első. Felérve végigsimítok a csinos arcán. Így, elpirulva még inkább ellenállhatatlan, ha akarnám se tudnám itthagyni. Kívánom, minden porcikáját érezni akarom és a magamévá szeretném tenni a fiatal, szép testét.
- Igen, de hagyd magad. - erősítem meg és elkezdem kényeztetni. Még mindig milyen feszült ez a szexi lány. Kár, pedig aranyos a viselkedése, nagyon tetszik. Végül is még semmi sincs veszve, még csak most kezdtük el a mókát, még simán tudok oldani a hangulaton. Már az is meg van hogyan fogom csinálni. Nem lesz nehéz, amint ráérez az ízére nem fog tudni ellenállni, kérni fogja, hogy ne hagyjam abba. Volt ez már így, tapasztalatból tudom mire számíthatok. Nincs annyira kedvemre, hogy tiltakozik, viszont azért látom rajta, hogy a nyöszörgése ellenére élvezi a dolgot. Egy pillanatra megállok a fülénél.
- Add át magad, nem lesz bajod. - súgom a fülébe biztatásul és folytatom amit elkezdek. Egyre lejjebb haladok és végül elérem a punciját, amit lágyan, mégis szenvedéllyel nyalok. A hangja zene füleimnek, így kicsit beleerősítek, hogy növeljem az élvezetét. Arra vágyom, hogy rázkódjon a kéjtől és még többet hallassa a finom hangját. Tudtam, hogy ez lesz, már nem is akarja megakadályozni a dolgot, hanem helyette elkezd simogatni. Még felém is löki az ölét, hogy könnyebben elérjem, ami számomra csak öröm, hogy így legalább közelebb van hozzám. Így azért mindjárt nagyobb lelkesedéssel munkálkodok benne. A nyelvem is jobban pörög benne, ha érzem, hogy akarja és nem akar eltaszítani magától.