A Mandalay Bay azon nagy szálloda és kaszinó komplexumok közé tartozott, amely a Las Vegas Stripen helyezkedett el, megannyi grandiózus épület mellett. Mindazonáltal hogy a tornyai a város fölé magasodtak meganyi emelettel, különös ismertetőjele volt a mellette elterülő szfinx szobor is. Egész egyszerűen eltéveszthetetlen. S a mai este nagyon sokan nem is tévedtek el az ide vezető úton. Ugyan is ez az a nap, amikor egy újabb jótékonysági estnek ad otthont a Mandalay Bay, melyen Las Vegas, és annak vonzáskörzetében élő felső tízezer vesz részt. Természetesen szigorúan meghívásos alapon, hiszen ez egy roppant zárt közösség, és nem juthat be ide akármilyen jöttment.

Ahogy ez a gondolatmenet végigfut bennem, hirtelen nevethetnékem támad. Számomra, aki teljesen más szemmel néz végig a teremben gyülekező emberekre, az egész egy kicsavart, groteszk kép. Ha valakinek, nekem aztán tényleg nem lenne semmi keresnivalóm itt, és valljuk be, nem szívem ügye az afrikai éhező gyermekek problémája. Még csak el sem akarom hitetni a külvilággal ennek az ellenkezőjét, ellentétben azzal a sok képmutató emberrel, akik itt lézengenek a sorok között, és a méregdrága rák falatkákat tolják be a képükbe. A jelenlétem pusztán a bankszámlámon pihenő zöld hasúk gyarapításának tudható be. Az egyik ügyfelem, Mr. Goodwin – aki egy erősen kopaszodó idős férfi, korban közelebb áll már a hatvanhoz mint az ötvenhez -, kért meg arra, hogy kísérjem el erre a rendezvénye. Természetesen Esther erről, és az ehhez hasonló kis magánakcióimról még nem tud, vagy ha mégis, akkor egyelőre még nem tette szóvá. Hivatalosan a clubon kívül nem szabad kapcsolatot tartatunk a klienseinkkel, de ugyan kinek ne esett meg volna ezen a helyes, idősödő úron a szíve? Hát hagytam volna, hogy egyedül jöjjön el ide, egy farkasokkal teli barlangba?
Igen. Hagytam volna, ha nem ígért volna olyan szemérmetlenül sok pénzt. Nem beszélve arról, hogy még a ruhámat is ő fizette, a méregdrága ékszerek pedig szintén az ajándékai voltak. A történethez hozzátartozik, hogy Mr. Goodwin ékszerész, és nagyon jól menő vállalkozással rendelkezik. Így nekem nem csak a csendben mosolyogó Barbie baba szerepét kell betöltenem, hanem az ő ékszereit is reklámoznom kell saját magamon. Ez sincs ellenemre, sőt. Azt mondta, egyet megtarthatok azok közül, amik most rajtam vannak. Bónuszként. Gyarló női lélek vagyok, aki képtelen ellenállni a gyémánt ragyogó csillogásának! Az vesse rám az első követ, aki nem élt volna ezzel a lehetőséggel a helyemben.

– Természetesen Mr. Goodwin, itt leszek. – villantok rá egy nem éppen szívből jövő, de annál bájosabb mosolyt, majd figyelem, ahogy a férfi elvegyül a tömegben. Azt mondta valami megbeszélnivalója van az est egyik szervezőjével. Hálistennek, legalább lesz párperc nyugtom.   – Egy martinit kérek. –
Lépek oda a mögöttem lévő bárpulthoz, majd kérek egy italt magamnak. Ezekben a puccos estékben a kiegészítő fizetés mellé jár korlátlan fogyasztású ital is. Még szerencse. Különben hogy lehet ezt az egész cirkuszt átvészelni?

Elégedett mosoly jelenik meg telt vörös ajkaimon, mikor meghallom az ismeretlen férfi hangját felcsendülni közvetlenül mellettem. Nem kapok oda a fejem azonnal, hogy kíváncsian végigmérjem az alkalmi társalkodó partnerem, aki most úgy tűnik egy martini erejéig csatlakozik hozzám. Hosszúra nyúlt pillanatig nézem, hogy a pultos előkészíti a két poharat, és előkerülnek az olivabogyók is. Végül ráérősen oldalra pillantok, s szemérmetlenül mérem végig Őt, aki most hirtelen jó tanáccsal akar ellátni engem, aki pontosan azt a szerepet hozza, amelyért megfizetik. A fiatal, csinos nőt, aki Mr. Goodwin oldalán virít, és alapot ad a pletykáknak, miszerint az idős férfi kiheverte felesége hirtelen halálát, és most egy lánya korabeli szépséggel vigasztalódik.
Nem felelek először semmit, s arcomon sem figyelhető meg különösebb érzelem.
– Minden bizonnyal. - csupán ennyit mondok, és ha tekintetem találkozik az ismeretlenével, érdeklődve fürkészem a barna szempárt. Belekezdhetnék hosszas magyarázkodásba az itt létemet illetően, és abba is beavathatnám, hogy soha nem is volt, és nem is lesz szexuális kapcsolatom Mr. Goodwinal, aki egyébként sem a hagyományos értelemben vett erotikát és szexualitást részesíti előnyben, ám nem teszem. Inkább játszom tovább a szerepem, és ez egészen addig így is lesz, amíg jól szórakozom. S úgy tűnik, most ez így is lesz. – Ezt a kijelentésedet biztosan az elmúlt öt perc alapján levont következtetéseidre alapozod. Igazam van? –
Az idős ékszerész nem kötötte ki feltételként azt, hogy nem társaloghatok senkivel sem, ha éppen nincs mellettem, és még csak azt sem kötötte a lelkemre, hogy játsszam az ostoba szőkét, függetlenül a hajszínemtől. Így nem csak, hogy reflektálok a szavaira, de még vissza is kérdezek, ezzel fenntartva a társalgás menetét.
Ha a helyzetem – amelynek beállítom most magam – valódi lenne, akkor ez az apró kis megjegyzés akár sértőn is hatna. Mégis ennek jele meg sem látszik most rajtam, sokkal inkább egy egyfajta szemtelen magabiztosság uralja arcom vonásait.
– Te nem közéjük tartozol. – pont olyan megállapítás ez, amelyet Ő tett percekkel korábban. S talán ezzel az egy mondattal valami olyasmit árulok el, ami első pillantásra nem is olyan egyértelmű. Elvégre a mondatból kiérződik, hogy én sem sorolom be magam a pénzben úszkáló felső tízezer közé. Nem minden az, aminek látszik, nem igaz? Hiába a méregdrága ruha, és a még drágább ékszerek, ereimben nem kékvér csörgedezik, és még csak nem is az újonnan felkapaszkodott gazdagoké, akiket hiába akarnak kiszorítani a született elitek maguk közül, erőszakosan fúrják be magukat.
Az italok közben a pultra kerülnek, én pedig a hozzám közelebb esőt ragadom meg.
– Itt a vissza nem térő alkalom. – emelem fel a poharamat, és szélesen elmosolyodva pillantok Rá, fehér fogaim kissé kivillantva. – Mire szeretnél koccintani, kedves "Mindentudó"? -