- Crispin, ne fordíts nekem hátat, ha hozzád beszélek, hallod? Apa szeretne Veled beszélni arról az állásról, nem kellene sofőrt játszanod annak a gazdag fickónak, nem kellene annyit dolgoznod. - Beth még mindig azzal az állásajánlattal nyúzott, de már nem bírtam elviselni azt, ahogy próbálta rám tukmálni az apját, meg a cégét. Rosszul éreztem magam, hogy az apósom bele akar avatkozni az életembe és alám akarnak rakni egy állást, nem mellesleg óriási fizetéssel. Még ezzel is az orrom alá akarták dörgölni, hogy jelenleg egy nagy semmi az, amit csinálok. Bántotta a büszkeségemet és nem voltam tovább hajlandó hallgatni Elizabeth győzködését.
- Hagyj már békén az apáddal , meg a hülye ajánlataiddal. Nem fogod fel, hogy nekem nem kell alamizsna? Van munkám és megélünk belőle. Minek neked nagyobb lakás? Mi a f*szomnak akarsz nagyobb lakást? Nincs elég szar polc, hogy tárold a hülye cuccaidat? - Dühösen tört felszínre minden indulatom, már nem hagyott nyugodni az, hogy Beth mindig elégedetlenkedett. Így is rosszul éreztem magam a bőrömben, hogy nem sikerült életem célja, nem volt szükségem arra, hogy ezt még alá is támasszák. Hiába szerettem a feleségemet, nem bírtam már elviselni azt, hogy állandóan a semmibe nézett. Neki remek állása volt egy marketing cégnél, jól is keresett, nekem azonban nem volt olyan pozícióm. Hiába kezdtem meg annak idején ügyvédi tanulmányaimat, akár csak a tenisz, a jogi diploma is fuccsba ment a csődnek köszönhetően.
Újfent felkaptam zakómat, ezúttal elegánsabban öltöztem, mint általában, hisz nem csak sofőri feladatoknak néztem elébe. A főnököm megkért, hogy vigyem el a feleségét egy estélyre és ha lehet, maradjak mellette és ne engedjem a közelébe a firkászokat. Bár nem nagyon értettem a testőrködéshez, úgy véltem, egy nőt még csak megtudok védeni. Nem volt gondom a munkával, már csak azért sem, mert még mindig jobb volt így keresnem a pénzemet, mint állástalanul bolyongani az utcákon.
- Hová készülsz így? Szeretőd van? Crispin, válaszolj! - Feleségem dühösen csattant fel, de ostoba képzelgéseivel nagyon feldühített.
- Te nem vagy normális, dolgozni megyek, fogd fel! Ma este nem vacsorázom itthon. - Azzal felkaptam a slusszkulcsot, s bevágtam magam mögött az ajtót. Még hallottam, amint egy váza csapódik az ajtónak, de nem érdekelt. Nem fogom megbékíteni Bethet, hisz nincs oka dühöngeni.
Jómagam viszont dühös voltam, így nem túl jó kedvvel ültem autóba. A munkahely és a lakhelyem közt nagyjából húsz perces autóút volt, de ezt időn belül teljesítettem is.
Miután megérkeztem, leparkoltam az éjfekete járművet a hatalmas szálloda előtt, majd kiszálltam, s célba vettem a liftet. Munkaadóm megkért arra, hogy feltétlenül menjek fel hozzájuk, mert szeretne váltani velem néhány szót, mielőtt elvinném a feleségét.
A recepción jeleztem, hogy megérkeztem és szóljanak fel, majd beszálltam a liftbe és meg sem álltam a legfelső emeletig. A tetőtéri luxuslakosztályban nyílt ki a lift ajtaja, ami már a lakás előterének minősült. Körbepillantottam, mindenhonnan luxus köszöntött vissza.
- Khmm, Mr. Dodson. - Torkomat köszörülve léptem beljebb, s az órámra pillantottam, hogy ellenőrizzem, nem késtem-e túl sokat.
- Megérkeztem Mr. Dodson . - Ismételtem, s abban bíztam, hogy végre előkerül a ház ura, elmondja az instrukciókat, majd bemutat a feleségének, akit csak látásból ismertem.

MADE BY TORIE ♥

A slusszkulcsot ott forgattam ujjaim közt, miközben várakozva ácsorogtam a luxuslakás előterében. Nagyon tetszettek a színek, a berendezés , látszott a gazdagság és a kényelem megléte. Szívesen laktam volna ilyen lakásban, s egy pillanat alatt megfordult a fejemben az is, hogy mi lett volna, ha maradok a sportolói pályámon, vagy folytatom a reklámfotózást. Akkor bizonyára már rég ekkora lakásom lehetne, s vígan élhetném a gazdagok életét. Így viszont nem maradt más lehetőségem, csak csodálni az ilyen épületeket, és arról ábrándozni, hogy egy napon majd nekem is sikerülni fog.
A feleségem is szívesen élt volna ilyen kényelemben, biztos voltam abban, hogy ezért akart nagyobb lakásba költözni. Mi több, szerintem Beth fizetéséből fenn is tudnánk tartani egy ilyen lakást, s nem véletlenül akarta annyira azt, hogy elfogadjam az apja álláslehetőségét. Én azonban nem akartam kiszolgáltatni magamat senkinek, nem vágytam arra, hogy az apja elégedetten a képembe vágja azt, hogy a lakást is neki köszönhetem. Nem, ahhoz túl büszke voltam. Magam akartam eltartani a feleségemet és nem voltam hajlandó belemenni apósom játékába. Tisztában voltam azzal, mit akar ezzel elérni. Sosem békélt meg igazán azzal, hogy elszakítottam egyetlen kislányát a családi kötelékekből, s külön lakásba költöztem vele. Továbbra is meg akarta őrizni fontosságát, irányító szerepét a családban, lánya életében. Beth pedig amennyire befolyásolható, hajlott apja szavaira, s hagyta, hogy az orránál fogva vezessék. Csoda hát, hogy engem ez nem érdekel?
Egy újabb köhintés után végre előbukkant a ház őszes ura, munkaadóm, Edmund Dodson. Becsületes férfinek látszott, mindig megfizette a szolgálataimat és egész jó főnöknek bizonyult. Nem lehetett rá egyetlen rossz szavam sem.
- Jó estét Mr. Dodson. – Biccentettem a férfinek, majd egy pillanatra az ajtó felé néztem, de látva lengén öltözött feleségét, máris visszakaptam pillantásomat Edmundra. Ajkaimra halovány mosoly futott, jelezve, hogy értettem, a feleség még készülődik. Megjegyzem, nem voltam elragadtatva attól, hogy Mrs. Dodsont kell majd furikáznom és kísérgetnem. Ugyan nem ismertem igazán, de néhány találkozás éppen elég volt ahhoz, hogy tudjam, mennyire idegesítő, hisztérikus és buta nőről van szó. Ki nem állhattam az ilyen nőket, akik csak ahhoz értettek, hogyan fessék ki a körmüket, milyen miniszoknyát vegyenek fel és hogy pózoljanak a férjüknek. Szerettem, ha egy nő okos, intelligens és le tud venni a lábamról. Talán éppen azért kötöttem ki Beth mellett.
- Ó nem, köszönöm, de nem iszom semmit. – Mosolyogva intettem, nem akartam kényelembe helyezni magam, mert semmi kedvem nem volt az estéhez. Ez egy különleges alkalom volt, hogy nem csak sofőrködnöm kellett, hanem még kísérgetni is a feleségét. Arra pedig egy nagy lélegzetvétellel kellett felkészülnöm.
- Köszönöm – Átvéve a hófehér , díszes mintázatú meghívót kinyitottam, s alaposan szemügyre vettem a sorokat. Nos, nem éppen Mr. Dodson voltam, de bíztam abban, hogy az estélyen elfogadják, hogy én kísérem el a hölgyet a férj nevében.
Miközben én még a papirost nézegettem, Mr. Dodson már részletes leírást adott arról, hogy mégis miféle mulatságba kell elkísérnem a nejét. Nem voltam elragadtatva attól, hogy efféle puccos eseményre menjek, valahogy kiöregedtem a nagy bulikból, vagy csak én szigetelődtem el a külvilágtól.
- Rendben van uram, ráérünk. Ha tíz órakor kezdődik, akkor a feleségének van még ideje elkészülni bőven. Én itt megvárom Őt, nem kell aggódnia. Vigyázni fogok rá. – Baráti mosolyt küldtem a férfi felé, aki megbízott bennem, s el is várta tőlem, hogy óvjam meg kedvesét.
Még egy gyors kézfogás belefért részéről, de már rohant is tovább , s egyedül hagyott a hatalmas lakásban a feleségével, aki valahol a lakásban bujkált. Éppen csak hátrafordultam, hogy lássam az ajtó csukódását, amikor meghallottam a feleség – Jade Dodson – hangját.
A fiatal nő felé fordultam, aki még mindig hiányos öltözetben illegett felém. Éppen csak végig pillantottam a női testen, máris visszanéztem a nő szemeibe. Egyrészt, nem illik egy nőt megbámulni, másrészt, nem is óhajtottam hiányos öltözetben látni munkaadóm feleségét, nehogy rosszat gondoljon rólam. Harmadrészt, nos, azért magamban elkönyveltem, hogy nagyon is jó karosszériával bír a fiatal Mrs. Dodson, s olyan formásak a lábai, mintha sportolna valamit. De nem ez volt a lényeg. A lényeg az volt, hogy már nyolc óra is elmúlt, de ő még mindig nem vette fel a díszes ünneplőjét, hogy gyorsan letudjuk azt a jótékonysági bált.
- Crispin Douglas Thynne – Teljes nevemen mutatkoztam be a nőnek, miközben pillantásom a felém nyújtott kacsóra siklott. Mondhatnám, gentleman voltam, de az tőlem is távol állt, hogy összenyálazzam a nő kézfejét. Helyette csak kezet ráztam vele,s annyira szorítottam meg kézfejét, hogy rendes kézfogás legyen, ne pedig csak egy értelmetlen érintkezési forma.
- Süteményt? Nem, nem igazán szeretnék sütit. Öhm..- Meg sem tudtam szólalni a nő mellett, mert be sem állt a szája, csak mondta a magáét, s talán nem is figyelt rám, mert továbbra is azzal traktált, hogy mégis mire lenne szükségem a sütemény evéshez.
- Semmit, köszönöm, nem kérek süteményt. – Ismételtem a szavakat, de ez a nő tényleg nagyon ostoba volt. Még két perc sem telt el, hogy bemutatkozott, de máris falra kívántam mászni tőle. Egyszerűen elviselhetetlen volt a stílusa és nem is értettem azt, hogy a férje hogyan tudja megtűrni és hogy képes ezzel a nővel együtt élni egy fedél alatt. Csak éljem túl az estét!
Szemeimet csak forgattam, látva a konyhafiókból előkerült hajkefét. Nem tudtam, hogy erre egyáltalán mit kellene reagálnom. Nevetni nem nevettem fel, hisz egyáltalán nem találtam viccesnek. Inkább fárasztó volt a nő, s jóformán csak az órám lapját tekintgettem.
- Asszonyom, nem szokásom magazinokat olvasni, ezzel kapcsolatban nem tudok nyilatkozni. Azt viszont tudom, hogy a férje szeretné, ha ma este jól érezné magát az estélyen, ahová oda kellene érnünk időben. – Finom célzást tettem, hogy nem ártana, ha elindulnánk, de attól tartottam, hogy amilyen szőke, nem fogja megérteni. Valamiért nem volt kedvem mosolyogni, még mindig rossz kedvem volt az otthoni veszekedés miatt, s az sem dobott a hangulatomon, hogy egész este egy hülye spinét kell majd kísérgetnem.
- Hölgyem, tényleg nem kérek krémest. – A tányért egy határozott mozdulattal toltam vissza, miközben jelentőségteljesen pillantottam a szemeibe. Bunkó voltam, vagy sem, nekem nem volt élvezet az, hogy az időmet efféle dolgokra pazaroljam.
- Nem szeretném siettetni, de örülnék, ha időben odaérnénk a jótékonysági bál helyszínére, már csak a parkolás szempontjából is fontos lenne. – Azt már nem akartam hozzátenni, hogy házas ember vagyok és nem kívánom az egész éjszakát házon kívül tölteni.
- Szóval, ha nem bánná, én előmelegíteném az autót és odalent megvárnám. Van esetleg csomagja? – Érdeklődve pillantottam a nőre, miközben nyílt a lift ajtaja és a vezető recepciós lépett be az előtérbe. Kissé meglepettnek tűnt, mikor ránk nézett, nekem persze fogalmam sem volt arról, hogy Jade szeretője lenne. Valószínűleg a pasas eltévesztette a randevú időpontját, vagy azt hitte, hogy még belefér az időbe egy kis menet.
- Öhm, elnézést , csak Mr. Dodson megkért, hogy…ellenőrizzem a klímarendszert. – Már nem volt mit tennie, valamit ki kellett találnia, így besétálva, egyenesen célba vette Jade és Edmund szobáját, ahová be is sétált. Kissé meglepetten pislogtam, majd a még mindig alul öltözött nőre néztem.
- Nos, megyünk ma még valamerre? – Sürgető lettem volna? Igen, mérhetetlenül bosszantott az, hogy még mindig nem indultunk el. Már a nyakkendőmet is lazítgattam, mert minden bajom volt.