A jóvágású férfi átkarolta a csokoládébarna tincsekkel megáldott kékszemű derekát, majd gyengén magához húzta és ajkaira tapasztotta sajátjait.
- Mi mancerai!¹ – súgta bele a csókba, majd megismételte az érzéki érintést. Ebben a pillanatban a göndör hajú úgy érezte, örökre a szerelmével akar maradni, de tudta, ez nem lehetséges. Odaát, az óceánon túl, Las Vegasban az az ember várta, aki nélkül elképzelhetetlennek találta az életét, és mivel már akkor félt otthagyni őt, amikor úgy döntött, hazatér, tisztában volt azzal, hogy sosem lenne igazán boldog, ha nővérétől elválasztaná az Atlanti-óceán.
- Anche tu.² – reagált a fiú kijelentésére, majd a nyakához fúrta a fejét és szorosan magához ölelte izmos testét. Mélyen beszippantotta a bódító parfümjének illatát, hogy szaglóhámja csak azt érezze egy ideig azután is, hogy útjaik elválnak, majd ellépett tőle és a zöld íriszekbe fúrta a kékjeit.
- Prenditi cura di te, bellezza!³ – szólalt meg ismét a fiatalember, miközben finomat a két tenyere közé fogta a barnahajú arcát. A lány halvány mosolyt erőltetett ábrázatára, sajnos csak ennyi tellett tőle annak ellenére, hogy minden erejével azt akarta üzenni a fiúnak, rendben lesz, nem kell érte aggódnia. A fiatalember ismét megcsókolta, hosszasan, érzékien, majd elengedte a kékszeműt és eltávolódott tőle.
- Ciao...⁴ – köszönt el tőle a fiatalabb di Salvatore, és noha többet szeretett volna mondani, nem volt elég bátorsága. Őszintén attól tartott, hogy hangja elcsuklik, és azon nyomban elsírja magát, ezt pedig nem akarta. Sosem szeretett mások előtt, nyilvánosan sírni. Régen képtelen volt visszatartani könnyeit, azonban a Las Vegas-i élete sok mindenre megtanította, többek között arra is, hogy mindig erősnek kell maradnia.
Egész éjjel azon agyalt, hogyan oldhatná meg a lelkét mételyező problémát, alig aludt valamit, ezért most nem mondhattá el magáról, hogy friss és kipihent. Az este egyfolytában forgolódott, kereste a kényelmes pozíciót, amiben végre álomba merülhetett, és mivel nem járt sikerrel, egy idő után nem is próbálkozott. Hosszú idők óta most először virradt rá az új nap úgy, hogy egy szemhunyásnyit sem aludt… Arra gondolt, hogy nővérével visszaköltözhetnének hazájukba, de rögtön el is vetette az ötletet, hisz nem felejtette el, hogy miért hagyták ott egykor az otthonukat. Eszébe jutott, hogy talán szerelme követhetné a szerencsejátékok városába, de tudta, hogy ez a megoldás sem kivitelezhető, hisz a férfinek családja volt – anyja, testvérei – akiket el kellett tartania. Ezen kívül attól tartott, hogy a szerelme a nagybátyja célpontjává válik, és a világ semmi pénzéért nem akarta kockáztatni az ártatlan srác életét. Még az az abszurd gondolat is gyökeret eresztett a fejében, hogy ráveszi nővérét, hogy a megtakarított pénzükből vegyenek egy farmot a világ végére, hogy ott boldogan és békésen élhessék mindennapjaikat. Igazából bármire képes lenne azért, hogy megtarthassa a boldogságát. Az elmúlt két hétben lehetősége nyílt belekóstolni az élet édes oldalába, és úgy látszik, az öröm íze igencsak elvarázsolta.
Az út rövidnek tűnt számára, lehet, hogy azért is, mert a nagyobb részét átaludta. Ráfért már a pihenés, és attól függetlenül, hogy nem tervezte az alvást, végül mégiscsak elszenderült. Nem meglepő… törékeny teste megroskadt a gond mázsás súlya alatt, elméje belefáradt a morfondírozásba, és a kimerültség maga alá gyűrte. Csak nem sokkal a leszállás előtt ébredt fel, és csupán annyi ideje volt, hogy összepakolja a holmiját.
Kiérve a várakozóba a tömeget kezdte el pasztázni a nővére után kutatva. Tudta, hogy itt lesz, hisz előzőleg tájékoztatta arról, hogy mikor landol a gépe, és azért volt annyira biztos abban, hogy Francesca kijön elé, mert az ikertestvére még egyszer sem hagyta cserben. Rövid időn belül ki is szúrta a nővérét, és amint meglátta felé futni, a földre dobta a táskáját, hogy könnyebben megtarthassa majd az egyensúlyát. A nővére a nyakába ugrott, ennek hatására Chiara felnevetett. Elkapta Frannyt, és erősen megához szorította. Tagadhatatlan, hogy hiányolta jelenlétét, társaságát, és az is, hogy leíratatlanul nagyon örült annak, hogy ismét láthatja.
- Soha többé nem megyek nélküled sehova! – szólalt meg, miközben továbbra is a nővérét ölelte, és annyira biztos volt a saját szavaiban, mint abban, hogy a Las Vegas-i reptéren állt.
Amikor elengedte Francescat, ellépett egyet, majd felsóhajtott. Megkönnyebbültnek érezte magát, a félelem, melyet az a gondolat táplálta, hogy a nővérének baja eshet, szertefoszlott.
- Rengeteg mindent kell mesélnem, de előbb te. Történt valami izgalmas, amíg nem voltam itt? Hogy van Caleb és Agatha? Közben, ha gondolod, elmehetnénk valahova enni. Farkaséhes vagyok…
Alig tudta letörölni arcáról a mosolyt, annyira örült annak, hogy ismét a nővére közelében lehet, hogy azt szavakba se tudta foglalni. A nagy öröm közepette eszébe jutott, hogy eldobta a táskáját. Felkapta a padlóra került holmiját, majd megragadta a bőröndje húzódzkodóját.
- Mehetünk? – kérdezte mosolyogva nővérétől, miközben a kijárat felé biccentett. Tényleg rettenetesen megéhezett a repülőút közben.

1. Hiányozni fogsz. 2. Te is nekem 3. Vigyázz magadra, gyönyörűségem! 4. Szia.