Egy szánalmas idióta vagyok, amiért itt üldögélek egy nyerőgép gombjait nyomogatva. A főnyeremény növekszik, a zsebemben csörgedező érmék hangja egyre halkabbá válik minden egyes gombnyomás után - magyarán mintha lyukas lenne a zsebem, a pénz csak úgy hull a semmibe, a nagy senkinek.
  Ezzel még nem is lenne akkora baj, ha nem Harmon kaszinójában ücsörögnék.
Mr. Harmon életét rá merném arra tenni, hogy én, s a férjem - vagyis immáron már volt férjem -, ki vagyunk tiltva ebből a putriból.

  Miután elvesztettem a legfontosabb személyt az életemben, minden megváltozott. A külsőm is. Talán azért is tudtam ide bejutni, mert azok a benga biztonságiak azt hitték, valami előkelő úrinő vagyok, aki egy komoly pókerpartira érkezett - napszemüvegben, ezzel eltakarva barna íriszeit, miközben sunyin mosolyog nemlétező bajsza alatt.
  Tetőtől talpig feketében vagyok, csupán az aranyláncom tűnhet fel mások számára a fények miatt. Na meg persze a hófehér bőröm.
  Zsetonokat váltottam, még mielőtt igazán körülnéztem volna ebben a kócerájban. Néha nem árt ellenőrizni a konkurenciát.

  - Baszódj meg! - ököllel csapok rá a gép egy-egy gombjára - miután a fél életem beledobtam -, majd a zsebemben maradt érméket hozzávágom, miután dühömben lepattanok a kakasülőről.
- Ez az idióta gondolhatna az alacsonyakra is! - dörmögöm magamban, elindulva az egyik blackjack asztalhoz. Nem szeretek másokkal egy asztalnál lenni, sokkal inkább vonz az, hogy a krupié idegeire menjek.
  Lassan lépkedve, végigmérve a vendégeket nézegetem az asztalokat. Az egyik huszonegyezősök mögött megállok, s nézem játékukat.
- Állj meg. - súgom egyik fülébe, látván, hogy bizonytalan a döntéshozatalban. Tizennyolcra lapot kérni bűn általában. Pláne úgy, hogy a mellette levő embereknél ott figyelőzik egy-egy ötnél kisebb lap. A háznál egy kettes, így szinte esélytelen az, hogy kis értékű lapot kapjon az illető.
- A piros inges úr nyert, gratulálok! - jelenti ki a ,,ház”, miközben örömében felkiált a nyertes, majd hátra fordul, rám néz, s biccent egyet köszönöm gyanánt. Napszemüvegem jobb mutatóujjammal kissé lejjebb tolom, s úgy kacsintok ki fölüle, majd sarkon fordulok, hogy célba vegyem az egyik egyszemélyes asztalt, ahol egy igen jóképű krupié tartózkodik.

  Hűséget fogadtam nem vakságot. Mint minden nő, én is megnézem a helyes férfiakat, annak ellenére, hogy gyűrű van az ujjamon. Még ha tetoválás formájában...is...
Sokan mondják, hogy el kéne felejtenem Balthazart, ám ez nem olyan egyszerű.

  Szomorúan látom, ahogy épp előttem foglalják be a kiszemelt asztalom, ám ez egy cseppet sem tántorít el attól, hogy én is odamenjek. Az ott púposan ülő fickót, megragadva felsőjénél, a nyakánál, lerángatom a székről, mire ő egy részeget utánozva keresztbe-kasba ugrik le arról.
- Én asztalom, takarodj innen. - jelentem ki halál komolyan, miközben csettintek, s egy másik asztal irányába mutatok. Ő felháborodva odább lépked, s káromkodik egy Bibliányit.
  Az osztó srác csak ámul és bámul, majd nyel egy nagyot. Helyet foglalok vele szemben, s egy hatalmas, bájos vigyort villantok felé, mire ő elkezd osztani.

  Egy műmosoly, egy színjáték. Nem mutathatom ki egyik pillanatban sem, hogy gyászolok. Itatom az egereket eleget, lassan már megfulladnak a könnytengertől.
Talán akkor mosolyogtam egy jóízűt utoljára, mikor Balthazar nőnek öltözött, és úgy járkált fel, s alá a kaszinónkban.
Pont a halála előtt egy nappal...

  A háznál egy hetes, nálam tizenhat. Ezt a számot gyűlölöm.
- Mi van, ha nála egy tízes van? Mi van ha a következő lap egy tízes? - merülnek fel bennem a kérdések, miközben a krupiét figyelem. Sunyi vigyor van az arcán, és ez nem tetszik nekem. Nagyon nem.
  Kockáztatok, hátha összejön. Bár ez a mai este elég szarul indult...
- Lapot! És nehogy ötnél nagyobb legyen. - suttogom lassan, és szerencséje, hogy nem látja szemeim. Meg tudnám ölni vele...
  Megkapom az újabb kártyát, ami egy hetes.
- Nem megmondtam, hogy kicsit adj?! - hirtelen lekeverek egy pofont a srácnak, mire ő az egész paklit hozzám vágja.
Felháborodva állok fel az újabb kakasülőből, egy reumás öregasszonyt meghazudtolva, majd hárpia módjára kezdek el kiabálni. Meggondolatlanul.
- Mégis mi a fenét képzelsz magadról, hogy így viselkedsz?! - odalépve mellé nem sok választ el attól, hogy jól megcibáljam az ingjénél fogva, ám a baj csak az, hogy legalább huszonnégy centivel magasabb nálam - nem a köldökével szeretnék szemezni...
A súlykülönbségről ne is beszéljünk.
- A főnököd nem elég tökös ahhoz, hogy megneveljen, mi?! Akkor majd én besegítek... - rengeteg szempár pislog felénk, pár játék meg is áll eközben. Talán csak egy-két roulette kerék forog, benne a kis golyóval.
  Lehet nem kellett volna a főnököt szóba hoznom, mert köztudott, hogy egy ilyen helyen mindennek füle van. És mint a nagy tesó, a főnök mindent lát.
Általában.

  Egy vadidegen mégis honnan tudná, milyen a főnök? Elszóltam magam, azt hiszem. Egy tapodtat sem mozdulok a kijárat fele, sokkal inkább a bár fele haladok.
Le kell nyugodnom...és ebben csak egy whiskey tud segíteni jelen pillanatban...
Nem tápászkodom fel harmadjára a magas székekre, inkább a bárpultot támasztom.