Beezus Sugar Rockefeller

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok: magabiztos | olykor kedves | rendszerető | lelkes | megbízható

◆ negatív tulajdonságok: provokatív | kritikus | bosszúálló | akaratos | ingerlékeny

◆ egyebek: drog és alkoholelvonón tengette mindennapjaimat, nemrég engedtek rá a civilizácóra

Történet vagy szerepjátékos példa

Ezek totál idiótának néznek engem. Azt hiszik, hogy azért, mert a négy fal között vagyok a nap 20 órájában, valami baja van az agyamnak. Nincs baja a szürkeállományoknak, teljesen normális vagyok, azt leszámítva, hogy sírva remegek egy adag heroinért napok óta. Csak egy kicsit akarok, egy aprót, egy szusszanásnyi időre, de ezt is megtagadják tőlem. Már a szobámban sem érzem jól magam, pedig a falakat is kidekoráltam. Fekete vonalrajzok, a városról, az emberekről, az érzéseimről. Innen, az ablakból egész jól sikerültek, de ha közelebbről megnézed őket, látszik, hogy mennyire szerencsétlenül mutatnak.
A kertet is megpróbáltam lerajzolni. A fákat, a padokat, az embereket, akik családjaikkal szórakoznak. Feladtam, amikor megpillantottam azt a flúgost. Egymagában üldögél, senki nem látogatja és a képregényeit bújja. Néha előkapja a sakktábláját és egyedül lejátszik egy menetet. Totál zakkant a srác. Ijesztő is egy kicsit, főleg, hogy eddig még egy árva szót sem szólt hozzám. De addig nem nyugszom, amíg meg nem hallom a hangját.
Fekete mamuszomban vágtam át az épületen, az emberek mindig furcsán néznek rám, ha meglátnak, pedig szerintem tök normális a külsőm. A hegeket leszámítva a csuklómon, amiket az első elvonón kreáltam magamnak. Biztos az miatt néznek…
Mire kiértem a kertbe, már nem láttam a srácot, pedig miatta mozdultam ki a szobámból. Ezt azért értékelnie kéne. Főleg az agyturkászoknak, úgyis mindig én vagyok a fő téma a konzultációkon. Na tessék, egyikük hatalmas mosollyal a száján sétált el mellettem, végigmért, aztán előkapta kis noteszét és belefirkantott valamit. Felemeltem a kezem és bemutattam neki, majd megfordultam, felhúztam a pulóverem és megmutattam formás melleimet a kamerának, ami az udvart pásztázza. Néhány perc és a biztonságiak hörögve jönnek értem, hogy elvigyenek az igazgatóhoz. Különösen azért, mert látogatási idő van, gyermekes családok vannak itt.
Az épület mögött találtam búvóhelyet, ahová a kamerák nem követnek és mit ad isten, hát megtaláltam a flúgos fiút is magam mellett. Batman-es képregényt szorongatott a kezében, hátát a falnak vetve olvasgatott és arra sem volt képes, hogy bocsánatot kérjen, amiért megijesztett.
Én meg ha már miatta jöttem ki a szobámból, azért leülök mellé. Így is tettem, szorosan melléfészkeltem magam és még bele is hajoltam a látómezejébe, hogy észrevegyen.
-Te figyelj, hallod amit mondok? – Húzódtam hátra, tenyeremet szeme előtt járattam, de egy pislogást sem kaptam cserébe. - Hogy hívnak? – Amióta csak megláttam, azon morfondírozom, vajon mi lehet a neve. Talán Bob vagy esetleg Alex. Vagy valami irtó béna, az illene a személyiségéhez.
-Wie heißt du? – Kérdeztem rá, mire felpillantott, egyenesen a szemembe nézett, nekem meg felderült az arcom, hogy végre elértem nála valami mozgást. - Már azt hittem süket vagy. Szóval, németül fogunk társalogni? Na jó, nem vagyok jó benne, de megpróbálom. – Nagy levegőt vettem, kattogott az agyam, kis idő múlva azonban csak ennyit tudtam kinyögni.
-Meine Mutti ist nicht zu Hause. – Vigyorogtam teli pofával a srácra, aztán elégedetten dőltem hátra. Végre megtaláltam a módját, hogy társalogjunk egymással. Még ha lövésem sincs a némethez. Majd lopok könyvet a dokik irodájából.
Amíg én elégedetten szusszantam a hűvösben, a srác becsukta a képregényt, félrerakta az öléből és nagyot sóhajtott. Az anyja, van hangja. Legalábbis nem néma, ez azért jelent valamit.
-Ha megmondom a nevem, békén hagysz végre? – Túrt bele a hajába, én meg ledöbbenve néztem, ahogy feláll és magához veszi a képregényt. Egy rohadt szó nem jött ki a torkomon, de azért bólintottam. Eszem ágában sem volt békén hagyni. Ha már egyszer megtudtam, hogy beszél, feltett szándékom volt, hogy összebarátkozom vele.
-A nevem Derek. – Aztán fogta magát és ott hagyott. Pofátlan módon, anélkül, hogy bármi mást kérdezhettem volna tőle. Azért ehhez nagy arc kell. Én meg még azt hittem, hogy flúgos. Lehet egy zseni és amit képregénynek hiszek, valójában kvantumfizika. Csak jól álcázza. Ezzel csak még jobban felkorbácsolta szunnyadó kíváncsiságom.


És mi lett a sztori vége? Annyit elmondhatok, hogy a srác nem csak a képregényekhez ért.