Frissen sült riport két személyre

Vendég

Emlékeztem rá. Arca tökéletesen beleivódott az elmémbe, amikor először találkoztunk, de arra még most is keresem a választ, hogy miért. Olyan újságíró volt, mint a többi, egy a sok száz firkász közül, akinek interjút adtam a fénykoromban. Azokban az időkben, amikor jelentett az még valamit, ha egy újságíró riportot készíthetett Zita Givennel. Amikor kibéreltek nekem egy szállodai lakosztályt, ahol fogadhattam a válaszokra szomjazók garmadáját. Amikor vérre menő küzdelem folyt minden elejtett szavamért, könnyemért vagy éppenséggel mosolyomért.
Ezeknek az időknek azonban már vége, mint ahogyan annak is, hogy lovagként küzdjenek meg a kegyeimért a páncéljukat elhagyó bajvívók. Örülnöm kellene, hogy kevesebbet kell az emberekkel találkoznom, hogy elhagyhattam a kényszert, mellyel válaszolnom kellett a kérdésekre, hogy végre nem zsibbad az arcom a nap végére a rengeteg műgrimasz miatt. Pedig néha elképzelem, hogy mégiscsak ott ülök abban a bizonyos szállodai lakosztályban, gyönyörű ruhákban várom a riporterek különböző kérdéseit, hatalmasat szippantok a svédasztal különböző finomságainak utólérhetetlenül zamatos csodáiból.
Igen, megint éhes vagyok... De két hetet koplaltam emiatt a beszélgetés miatt, most nem adhatom fel az álmaimat. Gyönyörűnek kell lennem, le kell nyűgöznöm őt a vonalaimmal, nem jelenhetek meg egy ilyen fontos interjún úgy, mint egy zsírkoca! Azonban belenézek a tükörbe és a látvány elborzaszt. Kibuggyanó hájhurkákat fedez fel a szemem, amitől már nem fogok tudni megszabadulni, de gyorsan megjárom még a toilettet, hogy megszabaduljak az ebédemtől. No, nem mintha az a két korty víz és némi cigarettafüst sokat nyomott volna a latba, de kiadom magamból így is.
Gyűlölöm a hányás ízét, gyűlölöm, hogy a gyomorsav kikezdte a nyelőcsövemet, s hogy néha már olyan szinten fáj, hogy orvoshoz akarok menni. Az ingert azonban legyűröm, hiszen ki tudja, hogy mi talál, milyen diagnózist állapít meg és azt milyen kezeléssel akarja megoldani. Elvesztegetett idő, minden pillanat annak számít, amit nem a kifutón töltök, minden másodperc elfecsérelt, mellyel nem a karrieremet építem. Mert már nincs semmi más az életemben, amit csinálhatok, aminek örülnöm kellene, amiért élnem kellene.
Újra a tükör előtt állok, a kép nem változott semmit sem, még mindig egy disznó áll velem szemben, egy elnagyolt sminkkel kikent, miniruhába gyömöszölt disznó. Leköpném magamat, amiért ennyire elhagytam már megint magam, de ahhoz is gyenge vagyok, így a megszégyenülés elmarad. Csak nézem magam, végigsimítok a gyönyörű ruha anyagán, mely egyike volt az utolsóknak, amit megengedhettem magamnak. S már majdnem ott vagyok, hogy felhívom őt és lemondom az egészet, de ekkor egy pofont érzek az arcomot, ami emlékeztet újra arra, hogy talán ez az utolsó esélyem. Így hát belebújok magassarkúimba, sóhajtok még egy hatalmasat és elindulok kifelé lakásomba a célpont felé. Egy étterem, miért pont egy étterem?

Tárgy: Re: Frissen sült riport két személyre Szer. Szept. 10, 2014 5:44 pm

[You must be registered and logged in to see this image.]

Frissen sült riport két személyre

Zita & Rappold

Az Eiffel Tower Restaurant Vegas kibaszottul legdrágább étterme…
Rappold legalábbis ezzel a határozott gondolattal olvassa az itallapot, s nagyon igyekszik, hogy frissen borotvált arcára ne üljön ki a megrökönyödöttség bizonyos italok árának megpillantásakor. Tisztában van azzal, hogy a minőséget meg kell fizeti, s a minőség oltárán áldozni kell… vagy éppen hozzáöltözni, ahogy az újságíró is tette egy elegáns fekete öltönnyel és sötétszürke inggel. (Még nyakkendőt is kötött!) Mégis, óriási szerencse, hogy a magazin külön erre (az éttermi költségekre) elkülönített keretet biztosítva fizeti a minőség oroszlánrészét… Egy meghatározott összegig. De ennyire?!
Este nyolc körül jár az idő, az étterem tele van. Odakint besötétedett, s az egyik falat teljes egészében elfoglaló ablakokon át jól látható Vegas Párizsnak öltözött panorámája. A mázlinak és jó összeköttetéseknek hála, viszonylag röviddel a találkozó előtt sikerült erre az időpontra lefoglalni egy asztalt két személyre, viszonylag emberi időpontra. Mégsem dukál, egy valaha legendás topmodellt egy sarki lebujban, vagy egy középkategóriás étteremben meginterjúvolni.
Jól emlékszik New Yorkból a New York Hilton Midtown Hotelben tartott sajtótájékoztatóra, majd az interjúra, amit ki tudott eszközölni. Emlékszik tisztán a nagy felhajtásra, a vakuk villogására, a kimért (egyesek szerint lenéző) tekintetre a nőtől, amint a kérdéseikre válaszol, valamelyik divatmogul oldalán, aki az új – külön Given számára tervezett – kollekciójáról áradozik.
Rappoldnak ez volt az első közvetlen, s talán legmélyebb találkozása a divatvilág közismerten sekélyes csillogó oldalával. Azzal a hamissal, ami a szépségről, a kellemről és a művészetről beszél, de hallgat a drogokról, a piáról, a bulimiáról, az emberi lélek megnyomorításáról, a pénzarisztokrácia villáiban rendezett, elfajzott bacchanáliákról, valamint arról, hogy egyes nők ezek hatására hogyan lesznek kurvává, csak hogy a felszínen fuldokoljanak két távoli levegővétel között.
Given más! Ő egy legenda… és ikon! – hirdették fennhangon azokban az időkben. – Tartás, elegancia, titokzatosság, ő minden, ami extravagáns! Imádja a fényképezőgép!
Nos… mindez igaz volt. Egy ideig.
Akkoriban – három és fél éve – sokat beszéltek róla, ő volt az új Twiggy! Egy olyan kaliber, akiről azt vizionálták, hogy még harmincon túl is a csúcson lesz, akár Claudia, Naomi, vagy Cindy…
…aztán eltűnt…
Rappold szemei elől legalábbis. A férfi minden esetre kikopott a bulvárújságírásból, így a nő szem elől veszejtése a részéről nem meglepő.
Az újságírónak a Givennel való interjú… majd az ebből írt riport volt a kevés közül az egyik olyan munkája, amely nem egy közéleti, vagy társadalmi témát boncolgatott, hanem egy látszatra könnyedebbet. Nem mellékes egyfelől, hogy jól fizetett érte az a New York-i magazin, másfelől, hogy egy sztár közelébe juthatott általa. A bulvármédia mégsem fogta meg, túl képmutató, túl mocskos… legfőképpen túl céltalan. A nővel való interjú egy erős, céltudatos példaképet állított a bakfisok elé: Tessék! Légy modell és tökéletes lesz az életed, ahogy a gyönyörű Zitáé! A magazin főszerkesztőnője imádta az írást. Rappold nem annyira, mert egyoldalú volt, s emiatt hazug, mert a divatvilág szennyességéről írt másik oldalát az a magát szerkesztőnek nevező ribanc, vagy Given ügynöke egyértelműen letiltotta. Mindegy már…
Rappold vesz egy mély lélegzetet, s int a pincérnek, rendel egy újabb pohár tonikot.
Az asztala az étterem egy központi helyén áll egy az Eiffel-torony egyik oszlopát imitáló acélpillér, valamint az éttermet két részre osztó acélkorlát mellett. Nincs messze az italpult, s jól látni a bejáratot is. Zita – feltéve, hogy nem gondolta meg magát – bármelyik pillanatban megérkezhet, a főúr majd idevezeti. A férfi addig is kényelmesen dől hátra a drága anyaggal bevont fotelszerű széken, s a felhozatalt mustrálja, tekintete több pillanatra elidőzik egy bárpultnál ülő, koktélruhás, dús hajú szőkén, majd tovább siklik a bejárat irányába…

Vendég

... és megpillanthatott engem. Pedig néhány pillanattal ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy be fogok lépni az étterem csillogó világába, hiszen hosszan töprengtem arról, mennyire is kell nekem ez az egész felhajtás. Választhattam a sötét és hideg sikátor személytelen jelene és az esetleges megalázás vagy felemelkedés között. Nem tudtam pontosan, hogy mégis mire számítsak tőle, csak annyit tudtam, hogy beszélgetni akar velem. Beszélgetni egy olyan letűnt kor csillagával, aki pár hónapig tündökölt a híresek és gazdagok sztárokkal teli egén, s aki ugyanilyen gyorsan lett hullócsillag a felszínesség segélyes univerzumában.
A döntést azonban meghoztam, s amikor beléptem az ajtón, próbáltam minél jobb benyomást kelteni, bárkinek aki éppen rám pillantott. Nem szabadott, hogy lássák rajtam, megint nem ettem már második napja semmit, nem szabadott, hogy tudják, ismét görcs járja át a gyomromat az éhség és a gyomorfekély miatt. Nem vehette észre senki sem, hogy mennyire nehezen megy a járás, mennyire megerőltető volt elszakadni a tű mellől és mennyire szánalmasan vágyom már az újabb adagomra. Csak arra tudtam gondolni, hogy lerendezem az újságírót pár perc alatt, elcsacsogok vele pontosan annyit, amennyit feltétlenül muszáj, majd gyorsan hazajutok és elszállok... Bárcsak otthon lehetnék már!
Nem! Az a két fiatal lány nem azért súgott össze mögöttem, mert felismertek és az már tényleg kizárt dolog, hogy tudják, mennyire más voltam annak idején. Persze mindent megteszek annak érdekében, hogy ne látszódjanak a zsírpárnáim, hogy ne tűnjek túlsúlyos zsírkocának, de ha meglátták a hátsómat, akkor biztosan elszörnyülködtek. Mert rajtam csak azt lehet... S a főpincér is csak az orrát húzta, amikor meglátott.
Nem emlékszem arra, hogy voltam már ebben az étteremben, de az is lehet, hogy más helyről ismert fel. Talán a felesége divatmagazinjait szokta átlapozni a mosdóban, talán látott egy hirdetésben, vagy... Nyugodj meg Zita, már csak pár lépés és odavezet az asztalodhoz, ahol már vár a férfi. A férfi, akivel három éve csináltál egy interjút. A férfi, akinek a vonásait valamiért tényleg megjegyezted, hiszen most eszedbe jutnak az akkori vonásai és össze is hasonlítod a mostanival... Mindenképpen jót tett neki ez a pár év, nemesedett, karcosodott, sokkalta férfiasabb, mint akkor volt. S velem? Velem mit tett ez a három év?
- Jó estét kívánok! - festem magamra a tökéletes mosolyomat, bár csontsovány arcom inkább torz grimaszt varázsolhat az ábrázatomra, mintsem vonzó vonásokat. A főpincér hellyel kínál, elfogadom. Leülök, lábaimat keresztbe fonom, majd rendelek egy pohár ásványvizet. Mindentől menteset. Vigyáznom kell az alakomra.
Jól megnézem magamnak a férfit újra, és újra elmosolyodom, újra le akarom nyűgözni. Tartásom egyenes, kezeim az ölemben pihennek, apró táskám pedig a fotel karfája és hosszú combom között pihen. Lenézek egy pillanatra, majd ruhámat gyorsan lejjebb húzom, és szégyenlem magam, mert otthon nem tűnt fel a harisnyanadrágom felszaladt szeme, mely bal lábamon fehéredett a fekete anyagon. Nemcsak egy hájas disznó vagyok, de még fel sem tudok öltözni rendesen!
- Nagyon meglepett a megkeresése. - próbálom oldani a magam által keltett feszültséget, de nem igazán sikerül. Csak annyi sikerélményem volt, hogy amikor a pincér kihozta a rendelésemet, némi nyugtató mantra mormogásával csillapítani tudtam a bennem cikázó zavartságot. - Sokat gondolkodtam azon, hogy miért keresett fel, de nem találtam rá magyarázatot, úgyhogy inkább eljöttem kideríteni. Szóval, miért vagyok itt?
Mosoly. Ezer wattos. Tökéletes. Ez az kislány, nyugodj meg szépen, nem vette észre a harisnyádat, azt sem fogja felhozni, hogy miért vagy zsírkoca. Beszélgetsz vele, aztán hazamész és belövöd magad. Csak nehogy magad add és viselkedj úgy, mint ahogyan mások elvárják tőled.

Tárgy: Re: Frissen sült riport két személyre Vas. Szept. 21, 2014 9:35 pm

Rögtön megérkezik, akire vár.
Kiváló!
A férfi tekintete mindaddig Zitán pihen, míg a nő az asztalához sétál a főpincér kíséretében. Közben lesz rá figyelmes, hogy az étterem vendégei csevejének tompa zsivaján túl egy régi Edit Piaf sanzont játszik a szomszéd terem pódiumán a zenekar. Az újságíró feláll a modell üdvözlésére, s a mosolyra egy mosollyal felel.
– Jó estét kívánok, Miss Given! Örülök, hogy látom.
Amint Zita leül, ő is helyet foglal. Kivárja, míg asztaltársa leadja a rendelést, míg elhelyezkedik a székben, majd érdeklődve hallgatja a nő szavait, miközben diszkréten végignéz rajta.
Három év nem kis idő sem a médiában, sem a divatszakmájában, s ahogy visszagondol New York-i találkozásukra, megállapítja, hogy Zita ugyanolyan kecses és könnyed, mint amilyennek akkor találta. Bizonyos sarkalatos dolgok azonban megváltoztak körülötte. Elsősorban az, hogy Zita már nem egy szupermodell, de még mindig olyan kimérten választékos, és még mindig neki vannak a világon a legszebb vágású szemei. Rappold szerint legalábbis.
– ...hogy igent mondjon egy címlapsztorira – válaszolja egészen könnyedén, alig egy szívdobbanással az után, hogy a nő befejezte az utolsó mondatát. Közben megérkezett a pincér a kért italokkal, lerakja eléjük, majd távozik. – Hogy elmondja, miért Vegas, és miért nem Milánó, vagy Párizs – Mert Vegasra sok mindent lehet mondani, de a divatszakma szempontjából porfészek Milánóhoz, Párizshoz, Londonhoz, vagy New Yorkhoz képest.