Porto, Portugália 1986.04.02. 28 luxus prostituált prostitues Sara Sampaio

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok: vidám, kitartó, empatikus, nyitott, szenvedélyes

◆ negatív tulajdonságok: makacs, érzékeny, szétszórt, szókimondó, heves

◆ egyebek:
Szeretem a pénzt, az eleganciát, a kényelmet.
Szeretem a reggeli napfényt, ahogyan beszűrődik a vaskos függöny redőin.
Szeretem a frissen mosott ágynemű illatát.
Szeretem a lustálkodást.
Szeretem a pontosságot.
Szeretem az édességet.
Szeretem a Martinit, olivabogyóval.
Szeretem az epret.
Szeretem a kényeztetést.
Szeretem az erős, határozott férfiakat.
Szeretem a szenvedélyes, érzelmektől fűtött szexet.
Szeretem a kávét.
Szeretem a habfürdőt.
Szeretem a nyüzsgést, a pörgést.
Szeretem a csendet, a nyugalmat.
Szeretem a macskámat, [You must be registered and logged in to see this link.]
Szeretem a naplementét.
Szeretem a csillagos égbolt alatt való fekvést.
Szeretem a sűrű hétköznapokat.
Szeretem az életemet.

Történet vagy szerepes példa

Tudod milyen árvaként felnőni? Ha igen, akkor nem kell sokáig magyaráznom.. Ha pedig nem, akkor jobb, hogy kimaradtál ebből. Borzalmas. Minden egyes nap kínszenvedés. Persze lehet, hogy van, akinek szerencséje lesz és hamar befogadó családhoz kerül, de én nem tartoztam ezek a gyermekek közé. Végülis, így felnőtt fejjel belegondolva, kinek kellene Amerikában egy portugál kisgyermek? Jogosan merülhetett fel bennük a kérdés, hogy vajon mégis hogyan kerültem én ide? Egy darabig én magam sem tudtam, miért is lógok ki annyira a sorból a barnás bőrömmel és a jellegzetes arcvonásokkal. Sokkal később érkezett csupán a megoldás, de addig még rengeteg minden történ velem..

Az árvaház borzalmas volt. A fiúk és a lányok is egyaránt mindig engem csúfoltak, sokszor sétáltam bele a csapdájukba és boldog voltam, amikor sikerült gyorsan belapátolnom az ebédemet, mert olyankor nem tudták elvenni tőlem. Mindennapos volt a hajhúzás, aztán ahogyan egyre nagyobbak lettünk, jöttek a komolyabb "viccek". Az éjszakai heccelések, ijesztgetések, mindent megtettek azért, hogy megkeserítsék az életemet, én pedig csak álltam ott, megszeppenve és szomorkodva, mert nem értettem, hogy miért bántanak minden egyes nap. A velem egyidős gyerekek szépen lassan megfogyatkoztak, ritkán érkezett idősebb lakó, így hát szépen lassan egyedül maradtam. Egy cseppet sem bántam, mert végre fellélegezhettem.
A napok, évek előrehaladtával szépen kihalt belőlem az a remény, hogy engem valaha, bárki is magához fogad, hogy boldog életem lehet, hogy lehet gyermekkorom, szerető családom, testvéreim. Hogy átélhetem a tini problémákat, szerelembe eshetek egy helyes fiúval.. Nekem ilyenből semmi nem jutott.

Aztán egy nap, tizennyolc éves koromban azzal állított be hozzám az egyik nevelőnő, hogy készülődjek, mert valaki látni szeretne. Jobban mondva nem engem, csupán az ilyen idős lányokat. Ketten voltunk, én és egy szőke hajú, csinos, ám rendkívül durva modorú leányzó. Mindkettőnket betereltek a szobába, kényelmesen ültünk le a kanapéra. Rengetegszer jártam itt, ám mindig ugyanazon az ajtón távoztam, így most sem reménykedtem semmi különlegesben, lazán, minden feszélyezettség nélkül dőltem hátra. Azonban Cassie szinte szétpattant az idegességtől, teljes mértékben zavarban volt. Sokszor járt már ő is itt, hozzám hasonlóan, csak benne még élt a remény, hogy kijuthat innen azelőtt, hogy nagykorúváv válva ki nem dobják innen.
És akkor belépett a szobába. Ő. Igen, nagybetűvel. Malcolm-ként mutatkozott be, elegáns volt, öltönyt viselt és a szája sarkában bujkált valami ellenálhatatlan mosoly kezdemény. Szinte még a szám is eltátottam, ahogyan megpillantottam, képtelen voltam róla levenni a szememet. Nagy nehezen sikerült, ekkor vettem csak észre, hogy Cassie is teljesen megbabonázódott, csak ő éppen abban vezette le a feszültségét, hogy a haját csavargatta, zavartan rakta egyik lábát a másikra és te jó ég, komolyan fülig pirult. Sokat beszélgettünk, végre valahára úgy érztem, hogy valakit érdekelek. Egy idő után a férfi megkérte Cassie-t, hogy távozzon, velem szeretne tovább beszélgetni. Sokat nevettünk, valóban jól éreztem magam. Míg aztán rá nem tért a tárgyra. Új életet kínált nekem. Azt mondta, ő csinál belőlem valakit. Valakit, akit szeretnek a férfiak. Rengeteg lehetőség, csak merjek belevágni. Nem lesz könnyű, de úgy érzi, hogy nekem sikerülhet. Biztosít a számomra szállást, ruhát, élelmet, mindent, amire csak szükségem van. Megtanít mindent, hogy sikeres lehessek, csak merjek igent mondani. Szeretem a kihívásokat és úgy éreztem, ez az én hatalmas lehetőségem, amit ostoba volnék kihagyni. Tudtam, hogy mire vállalkozom, tudtam, hogy mit szeretne belőlem faragni, de nem voltam rest mindenféle habozás nélkül rábólintani a dologra.

Csodálatos volt. Ő maga tanított, a szakma minden csínját, bínját megmutatta nekem. Azt hiszem, hogy belé zúgtam, de ő soha nem mutatott irántam ilyesmi érzéseket. Nagyszerű éjszakákat töltöttünk együtt, a tanító jellegű együttléteket pedig felváltotta az érzelmektűl fűtött, heves, szenvedélyes szex. Imádtam. oda voltam érte, mind az érzésért, mind Malcomért. Ezerszer adtam neki hálát, amiért kihozott onnan és megmutatta ezt az utat. Amiért új életet kaptam tőle. A legfontosabb alapelv az volt, hogy ez nem munka, ez szórakozás, ami pénzt hoz a házhoz. Így éltem a mindennapokat és idővel megjelent az első kuncsaft is. Azt hiszem ő is, én is nagyszerűen éreztük magunkat és habár eleinte kicsit nehéz volt belerázódni szégyen, vagy nem, én jól érzm magam a bőrömben és akkor nagyon is szívesen csináltam, amit. Nem érdekelt, hogy Malcolm prostit faragott belőlem, végre voltam valaki, végre számítottam, végre adhattam és kaphattam is, örömet szereztem. Kerestek a férfiak, egyre népszerűbbé váltam és nem ám a hétköznapi emberek izzadt testét kellett kényeztetnem. Ó, nem. Malcolm mellett hamar a elit rétegek kegyeit szolgálhattam és számomra nem is volt ennél nagyszerűbb dolog.

Alighogy betöltöttem a huszonötödik életévemet, levelem érkezett. Hiába nézegettem a borítékot, nem volt rajta, kitől is jött a levél. Egyetlen papírlap volt benne. Rengetegszer olvastam végig, mire felfogtam, mi is szeretne ez lenni. Már valószínűleg évekkel ezelőtt megírták, mert a papír kissé sárgás volt, a kézzel írt betűk pedig haloványak. A szüleim írták. Nem mondtak semmi nevet, csupán elmesélték, miért is kellett árvaházba adniuk és miért olyan messze az otthonomtól. Megtudtam, hogy hatalmas bajba keveredtek és nem volt számomra más kiút. Azt akarták, hogy éljek, hogy boldog életem legyen és nem volt nagyobb fájdalom, minthogy le kellett rólam mondaniuk. Sóhajtva gyűrtem össze a levelet. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy eldobtak maguktól. Talán jobb lett volna, ha soha nem írnak, ha soha nem tudom meg, hogy miért is mondtak le rólam. Sokáig néztem, ahogyan a papírt pillanatok alatt emésztette fel a tűz, majd csak a hűlt helyét bámultam. Nem számít, ki voltam egykoron, vagy hogy honnan jöttem. Most csak a jelen számít és az, hogy mit szeretnék elérni.

Jó pár éve csinálom azt, amit és fogalmam sincsen, mi ütött Malcolm-ba. Hetente találkozunk és ugyanúgy keresi a kegyeimet, mint eddig, de pár hónapja külön lakást vett nekem, azóta lakom itt. Továbbra is ő intézi az ügyfeleimet, de valami megváltozott. Talán túl naiv voltam, hogy azt hittem, lehet közöttünk bármi komolyabb is? Minden bizonnyal. Szerencsére nem tartoztam az álmodozó típusú lányok közé, így ahogyan rájöttem, hogy hiába várok ilyesmire, szépen lassan kihunyt a remény utolsó szikrája is. Élem a mindennapokat, telnek a hetek, jönnek, mennek a kuncsaftok és azt hiszem jól érzem magam a bőrömben. Nem tudom, mi lesz a jövőben, de nem hiszek a szőke hercegben, a szerelemben, a rózsaszín felhőkben. Nem tervezek túlzottan előre, Las Vegas úgyis sodor magával, én pedig bolond volnék, ha ellen állnék.