Joe Schwartz

'cause you wanna know me;

Színpad az egész világ és roppant jó érzékem van ahhoz, hogy a drámából komédiát s fordítottan: komédiából drámát csináljak. Mikor boldog kacajtól zeng a ház, lesújtó híreket tolmácsolok.. mikor könnyek sós párájától terhes a lég, fájdalmasat csavarok rajta, kínból született nevetést lopva a nyelv alá. Csak egy fekete lelkületű poéta, színész, művész vagyok egy csipetnyi jóféle humorral – hívj ahogy akarsz, formálj véleményt rosszindulatúan, irigységgel, egyet már tudok: kezdesz megkedvelni, kár tagadnod. Minden megvan bennem.. minden, ami a céljaim eléréséhez szükséges. Önteltség lenne? Fontold meg alaposan a válaszod, de előtte figyelmesen olvass történetem sorai között és láss is mögéjük.. aztán hallgatlak, sőt, én kérlek rá: mesélj. Áhítattal fogok csüngeni bölcs szavaidon – látszólag, míg kedvem tartja.
A gondolataim már a rákövetkező lépés körül forognak, mindig előtted járok és mégha azt is hiszed tűzön járva kockáztatok.. szívmelengető elgondolás, de téves. Tervezek, felkészülök, megelőzőm a bajt. Mindezt ezerféleképpen téve meg, miként az őzt szokás elejteni vagy a nagyobb s nemesb vadat, aminek kifejezetten porhanyós a húsa.
Ha kérdenéd sosem vallanám be, de meglehet igaz a feltételezés, mi szerint a színpad csupán játszótermemül szolgál. Semmit és senkit nem veszek igazán komolyan. Ne vedd a szívedre, más az értékrendünk és túl nagy a kettőnk közti szintkülönbség... Lenézlek, hangyaszámba veszlek, aki az én szórakoztatásomért él, de jobb, ha óvatosan játszol bogaram. Elég egyetlen ballépés, egyetlen rosszul átgondolt cselekedet és gond nélkül lépek át rajtad, ha nem taposok. Kedvem szerint cselekszem, remélem észrevetted és ha unalmas játékká válsz: kidoblak.
Ha bosszantasz.. önkontrollból a hármas és a négyes között stagnálok egy ötös skálán. Minden az időzítésen és a módon múlik. Az egyszerű vérszívás nem fog akkora fájdalmat okozni, mint egy szúnyog mohó csípése – ha érted mire célzok.
Én nem reagálok.. én vagyok az, aki reakcióra késztet Téged. Ezt hívják kémiának, nem igaz?

the twist in my story;

Kezdhetném azzal életem történetét, hogy mikor és hol születtem, felsorolhatnám a gyerekkorom minden apró-cseprő részletét, miközben a kezdetleges családi idillről áradozok, szeretett húgom első lépéseiről tartok prezentációt. Regélhetnék éjszakákon át sikerekről, amiket a gimiben vagy a munkám során elértem, de kevés unalmasabb olvasmány kerülhetne a kezed ügyébe ennél.

Vége az érettséginek, hamarosan kezdődik az egyetem, ám előtte ki kell élvezni a nyár nyújtotta lehetőségeket – a féktelen bulizások ideje. Jól hangzik, igaz? Joselyn dolgai is remekül alakulnak, csak épp nem vettük észre a szüleink közt menő melodrámát, ami beleillett volna egy rendőrségi akta papírjai közé is – ó, később ez megtörtént. Sosem voltam az az igazán családcentrikus ember, régen és most se. Tudatlanul és vígan éltem a magam életét. A családi biznisz jól fialt és anyagiak terén roppant jól álltunk a legtöbb haveromhoz képest. Talán emiatt, és mert a szüleim gyakran mentek üzleti utakra, vállaltam magamra a házigazda szerepét.
Túlfűtött hangulat a klubba és az emberek fullasztó, egyben zavaró közelsége ösztökélt a levegőzésre. Hölgytársaságban. Egy újabb törleszkedő macska, aki habozás nélkül adta át magát és ajánlotta fel ajkainak pikantériát a hűvösebb lég íztelensége mellé. Az  elcsúszott csatorna fedél járatából meleg gőz tör fel, óvón takarva az odábbi sarkot, ahol észre sem vettük a nyélbe ütött üzletet.. túlságosan el voltam foglalva a falatozgatással, a comb cseppet sem visszafogott felfedezésével, egyedül a „csendet” megtörő, váratlan kiabálás zökkentett ki. Morogva hajoltam el, csak annyira, hogy fejem oldalra fordítsam a hang irányába és a tejfelfehér párafüggőny mögül ismerőst véltem felfedezni, egy tőle szokatlan kirívó öltözékben, vastagon rúzsozott szájjal. A szemem, a hajam az övé.. drága, örökfiatalnak tetsző édesanyám.
Ő nem vett észre. Szerencsére. Nem tudtam mit kezdeni ezzel az információval, ahogyan az elcsípett beszédmorzsákkal sem. Fel sem fogtam ésszel. A kíváncsiság ellenben kíméletlenül szúrta az oldalam, kétségek merültek fel bennem rengeteg dologgal kapcsolatban. Az üzleti utazások, a pénz, ismerem-e egyáltalán a szülőanyám. Kutakodni kezdtem. Híváslista, e-mailek, posta, iratok a dolgozószobában és rábukkantam a titkok nyitjára. Követtem az egyik alkalommal. Azt mondta egy vacsora keretei között zajló konzultációra megy, ó, persze. Joyce nem volt otthon aznap, neki nem kellett magyarázkodnom, apámnak a szokásos kimenős szöveget daráltam le: „majd jövök.”
Két héten át figyeltem minden lépését és betelt a pohár. Szégyen, csalódottság szülte féktelen dühömet. Nem tartottam meg magamnak a világ mocskából kiemelt cikkelyt, első utam apámhoz vezetett. A viszonyunk nem volt a legfényesebb ezelőtt sem, ezután végképp. Hazugságnak véltem minden szavam, a fia új őrületéről azonban nem számolt be az érintett családtagnak. „Bizonyíték hiányában.”
Ezen epizód folytatását talán folytatnom sem kell… Elszánt voltam.

Ideális felvezetés a felnőttek világába, talán túlságosan is az. Újságírói állás? Véletlen épp a mocskosabb módszerek használatával? Kétség kívül megkapóan hozzám illő. Kezdetben lesifotósként tevékenykedtem, ez idő alatt nem hanyagolva testvérem társaságát. Ő tizenöt volt a nagy családi eseménykor. Én azon a nyáron töltöttem be a tizenkilencet. Neki nagyobb trauma volt, hogy meglepő módon nem indokolták szüleink anya távozását, a büszke családfő, pedig nem volt kellő nevelőszándékkal felvértezve. Megadott mindent nekünk és egyben a semmit vágta a képünkbe. Megvásárolt szeretet? Valami ahhoz hasonló.

A sors fintora, hogy akiben a legnagyobbat csalódtam járult hozzá a legtöbbet az életem alakulásához. Diplomatikus megfogalmazásban: inspirált. Az ő világába léptem be, egy teljesen más oldalról, kompenzálni kívánva azt a bizonyos általa okozott „csorbát”.