A szokás hatalommá vált az életemben. Már nem csak a reggeli fogmosás, a zuhanyzás kellemes percei, a pirítós rágcsálás, rohanás a tömegközlekedési eszköz után, vált berögződésemmé, hanem az is, hogy délután a szerkesztőségtől megválva, Adrian otthonának címét diktáljam be a taxivezetőnek.
Ma sem volt ez másképp.
– Ne siessen uram… kerüljön két-három sarkot. Át kellene öltöznöm. Szóval nagyon koncentráljon az útra. És ne leskelődjön… nem fizetek én azért, hogy fixírozzanak öltözködés közben. Vili? – miközben magyaráztam a bajszos pasasnak még előre is hajoltam válla mellett, hogy ne csak a tükörből villantott lemondón beleegyező arcát lássam, de azt is, mint küzd magával, hogy bólintson egyet.
– Nagyon köszönöm…
Mielőtt kibújtam volna a felsőmből, hálaképpen megpaskoltam Tom – így hívták az ipsét – vállát. Bíztam a nagyapámként is eladható férfi szavában, s míg ő igyekezett a forgalmon tartani mandulavágású szemeit, én másodpercek alatt cseréltem melltartót, majd azt követően az egésznap viselt lenge blúzból is kibújtam. Táskám meghazudtolta a fizika szabályait, s egy többszörösen belehajtogatott ruhát varázsoltam ki belőle. Az anyagnak nem ártott néhány plusz gyűrődés, így nem viselte meg az egész napos utazás.
– Tom, ne ültesse már fel a postást a motorháztetőre.
Szidtam meg a kukucskáló férfit, majd tovább folytattam az öltözködést. Megküzdöttem a nyárias ruhával, a hajamat is magához képest legjobb formájába hoztam, a sminkem is megvolt, s már csak azzal foglalatoskodtam, hogy egyetlen személyes holmim se maradjon a hátsó ülésen. A magassarkúba csak visszacsúsztattam lábfejemet, így kiszállásra készen voltam.
Húzgáltam még egy kicsit a dekoltázsomra eső anyagdarabot, de az nem engedett.
– Első randira készül?
– Még véletlenül sem. Valami nem tetszik, Tom?
– Viccel, kishölgy? Én rögtön megkérném a kezét, ha így jönne fel a lakásomra.
– Helyes. Akkor jó leszek. Köszönöm, Tom!

Talán az ötödiken hagytam fel a lépcsőzéssel, s szántam rá magam a liftezésre. Még sem úszhattam verejtékben, mire felérek az emeletre. Betömörülve egy nagyobb család mellé, valahogy élve elértem a legfelső emeletet. Magas sarkú nélkül szálltam ki a liftből. Nem vállaltam a kockázatát, hogy nyakamat törjem az erős szédülés miatt. Nem, ez a téma már nem tűrt halasztást… azonnal Adrian elé kellett terjesztenem kérelmemet.
Mire bekopogtam az ajtón, már visszabújtam a nyitott szandálba, s legszebb mosolyommal vártam az ajtót nyitó házigazdát.
– Szülinapod? Mindenképp… de tőlem csak akkor kapsz ajándékot, ha méltóztatsz valami alsóbb szintre költözni. Mondjuk válaszd az elsőt. De még kétszer két fordulón is túlteszem magam, kell, hogy izmos legyen a fenekem. De megölsz ezzel a tizenötödikkel – fakadtam ki őszintén, s ha a férfi elkapott egy ölelésre, akkor élvezettel estem karjai közé. Jó volt egy kicsit rájátszani a helyzetre, s élő hullának tettetni magam.
– De azért lifteztem. Az ötödiktől… egész sok emeletet kibírtam.
Ő ugyancsak puszit adott, én viszont ragaszkodtam hozzá, hogy néhány percre megálljak az egész napos rohanásban, s érezzem a férfi közelségét. Mélyen belélegeztem illatát, mire elszakadtam tőle.
– Örülök, hogy tetszek neked. Már ketten vagytok… a taxisnak is bejöttem – nevettem fel, miközben Adrian oldalán beljebb sétáltam, hogy szemügyre vegyem feldíszített otthonát.
Szememet elnyugtattam a lufikon, a tálakon, díszítésen, s még sokáig hallgattam a kintről beszűrődő kellemes zenét is. Összességében a férfi jó munkát végzett. S ha az én segítségem is kellett hozzá, de itt mindenben ő köszönt vissza.
– Isteni lett. Simán több leszel, mint McArthur… és ó! Te komolyan vettél nekem gumicukrot? Édes vagy… és ez a kígyó…
Pillantásunk azonnal összeakadt, s nem állhattuk a másik kaján vigyorát.
– Igen, köszi… kérem azt a kígyót… a legnagyobbat. Ugyan már Adrian! Ne pörögj túl… más kígyó nem kell az én számba. Ne rontsd el a csodálatos barátságunkat. Tudod, sérült vagyok és férfifaló. Nem akarsz delikvens lenni. Te lehet, nem tudod, de én tudom…
Ha akarta, ha nem… küzdenünk kellett egymás ellen, minden egyes találkozás alkalmával, hogy megmaradhassunk barátoknak. Egyszer még hálás lesz nekem azért, hogy tartottam a távolságot köztünk.
– Gyere, táncoljunk, most amíg még nem foglalnak le… de olyan felnőttesen. Nem úgy, ahogy a múltkor ugráltam az ágyad tetején – ó igen, az nem lehet, hogy Adrian ne emlékezzen rá, hogy tomboltam részegen a vízágy tetején, szanaszéjjel szórva a sajtos pattogatott kukoricát. Mosolygásra késztetett az emlék. Sajnos emlékeztem rá, hogy tomboltam magamat meghazudtolva.
– Te szépen megfogod a derekam és a kezem, én a vállad és a kezem és akkor vezetsz, valamelyik isteni számra. Még az a jó, hogy semmi lassút és érzelmeset nem válogattunk. Csakis jó hangulatú, lüktető dallamokat.
Táskám a kanapén végezte, így már mindkét kezemmel tudtam a férfibe kapaszkodni.
– Ha jön Jane, muszáj lesz tekintettel lennünk rá. Foglalkoznod kell vele… a múltkor nagyon csúnyán nézett rám a kínaiban. Szerintem nem tetszett neki, hogy már arra sem használod, hogy kaját hozass vele. Ki fog nyírni a szemével, ha velem táncolsz helyette.
Percek múlva átjutottunk Adrian ismerősein, s szinte az elsők között voltunk, akik a magasított emelvényre fellépve, táncolni kezdtek. Nem zavart, hogy többen is néztek minket, józanon is tudni akartam, hogy képesek vagyunk-e együtt táncolni.
– Áll még a múltkori fogadás, hogy…
Éppen pörgetett rajtam egyet a férfi, mikor egy számomra ismeretlen, Adriannal egy magas ember közeledett hozzánk. Piszkosul jól nézett ki.
– Neked mindenki eszeveszettül jól néz ki a baráti társaságodban? Nyugi, nem McArthurt szúrtam ki magamnak.
Halkan kuncogtam, miközben tartottam Adrian válla felett a szemkontaktust a sármőrrel. Itt volt az ideje, hogy megismerjem a korombeli férfiút. Nem tettem szóvá Adriannak, hogy tudni akarom, ki az, aki ilyen áthatóan tud rám nézni. Mielőtt azonban bármit mondhattam volna, a fickó mögöttem torpant meg, és mikor hátraléptem, hogy Adriannal tánc közben helyet változtassunk, neki ütköztem mellkasának. Persze, mintha áramcsapott volna belém, úgy szökkentem vissza Joubert karjai közé.
– Ne haragudj Adrian a zavarásért, de muszáj megismernem a hölgyet. Mostanában annyit kószál a cégünknél, hogy vétek lenne lemaradnom róla, mielőtt te rátennéd azt a mocskosul gazdag kezed. Bemutatsz ennek a szépségnek?
Annyira szép volt a mosolya, hogy majdnem beleájultam Adrian félölelésébe. Meg is bökdöstem a férfi mellkasát, sürgetve, hogy azonnal mutasson be, a velem szemben állónak. Tervek kezdtek szövődni a fejemben. Nem is akármilyenek.

Bizakodva néztem Adrian után, s ha eltűnt a látóteremből, már nem láttam magam előtt a „kígyókról” fantáziáló, csibészes félmosolyát, s ajkamon is elhalt a mozgás, mely előtte még a távozó férfinek szánta a „kegyetlenül mocskosak a fantazmagóriáid” vádat, akkor Mark Fanaghannak szenteltem minden figyelmemet.
Az előbb még a kert legtávolabbi sarkában állt, most pedig itt magasodik fölöttem. Ugyanúgy hahotázik belül és forr a sikerben, amiért elért. Pillantásával vetkőztet, az érintése pedig… ideje lesz letesztelnem, hogy létezik-e még férfi a bolygón, aki képes Adrianhoz hasonló érzéseket kicsikarni belőlem. Persze nem azt a tökéletes pillanatot keresem, amit akkor érzek, mikor magához húz részegen, kéri, hogy lassítsunk a tombolásban, majd rám dől az ágyon, és az elkövetkezendő csendháborításért büntetendő percekben, átlátjuk, milyen őrültségbe hajszoltuk bele a másikat. Az a tökéletes pillanat egy életre Adriané marad. Csak valami felszínesebbet és sekélyesebbet várhatok olyan férfiaktól, akik nem összepontosítanak máshová két agyukkal, mint combjaim tövéhez.
De ezt akartam nem? Ez hozza el a nyugalmat, mely ráül a mellkasomra, s napokig nem enged, napokig nem fogy, csak hízik, ha rágondolok. Tudtam, hogy Adrian ugyanúgy elhozhatná nekem a kielégülésből fakadó kiegyensúlyozottságot, ahogy majd Marktól megkapom. De nem volt olyan szűkös a kínálat, hogy ráfanyalodjak a mostani legjobb barátom elvesztésére.
Adrian közelében nem akarok vágyat érezni. Mégis ahányszor csak gyerekes hévvé igyekszem varázsolni belsőm nyugtalanságát, gondolataim elkalandoznak. Minden ártatlannak tűnő célzás veszélyessé lesz. S ha megtorpanok, hogy tanulmányozzam arcának markáns vonásait, tudom, hogy első útján tekintetem végigszánkázik orra vonalán, hogy elszakadjak bűnre csábító lélektükreinek csillogásától, és megállapodjak enyhén elnyílt ajkain. És akkor meg akarom csókolni. Rossz. Nagyon rossz dolog, amire gondolok. Kezeiről még nem is szóltam, melyeket nem szabad illőnek tartanom lejjebb csúszni, mint hasam vonala. Kívánom Adriant. Agyoncsapom az élősdi gondolatát agyam tekervényeiben, végzek vele. Mert azt hiszem, hogy mindegyik csak ugyanazt tudja adni. Mert Adrian is csak ugyanazt tudná adni.
Bolond vagyok és tapasztalatlan, amiért átengedem magam a vállalat hr-esének kezei közé. Adrian képe lassan elhalványul bennem, nem kerestem tovább Fanaghanben.
Táncközben nem ellenkeztem, nem szerénykedtem. Nem volt kenyerem elutasítani a dicséreteket, így jóformán csak nevetgéltem Mark szavain, ha éppen nem megköszöntem a bókokat.
– Szívesen, menjünk – kikászálódtam karjai közül a tánc után, s fűszeres húsok illatfellege között vágtuk utunkat a rögtönzött bárpultig. Az Adriantól kapott italomat útközben elhagytam, így most egy ugyan olyan kevertettem magamnak. A pultnál pár percig elvarázsoltak a színek, s valamiért a gumicukrozós este jutott eszembe. De most annak nem volt itt a helye.
– Lassíts Mark – mosolyogtam rá a férfire, aki időközben utat talált magának meztelen combomon felfelé. Tudtam én, hogy mi lesz az este kimenetele, és nem is ellenkeztem, hiszen nem löktem el magamtól az ismerkedő ujjakat.
– Jöttél, láttál és már győzni is akarsz? – szemöldököm megugrott, s láttam egy percig Mark arcán, hogy meghátrál. De persze nem az volt a célom, hogy elriasszam, s ráakaszkodó libának tűnjek, aki hosszú távú kapcsolatot akar. – Csak ezt had igyam meg. Hová mennénk?
– Ahová szeretnél. A lakásom egész közel van.
– Mit gondolsz, Adrian elég nagyfiú, hogy lebonyolítsa a bulit? Hogy ismered a főnököd?
Kajánul elvigyorodtam a kérdésre, s amint kiszúrtam a férfit, biztos voltam a válaszában. Eddig nem voltunk összekötve, Adrian mégis boldogult. Hát ezután is menni fog neki.
A combomon feljebb lépdelő ujjakból leszűrhettem a választ. Nem beszélgetőpartnert kerestem benne, arra ott volt Adrian. De erre ő is rájött, hiszen perceken belül a lényegre tért.
– Mindjárt jövök, idd meg az italod. Aztán felkapom a táskám, és indulhatunk hozzád.
Lecsúsztam a székről, s így két lába közé érkeztem. Azt hittem, majd csak simán tovább enged, viszont karom után kapott, s egy óvatos, ismerkedő csókkal próbált levenni a lábamról. Még mindig jobb volt, mint az átlag. Vigyorommal biztosítottam róla, hogy nem tűnök túl messzire. Ez így is volt. Csupán Adriant bújtattam ki egy percre a nő karjai közül, s én kezdtem el újfent táncolni vele.
– Bocsi, hogy zavarok. Csak jöttem szólni, hogy lelépek a hr-eseddel. Azt mondja, valahol itt lakik a közelben. Szóval, ha van valami, úgyis idejövök vissza. Ne zárd be az ajtód! De azért érezd jól magad! Csók, Adrian!
Végszóra ujjaim közé fogtam csontos állát, s elfordítva arcát, rúzsfoltosra csókoltam bőrét. Az ajtóból még integettem Adriannak, majd Markkal távoztam. Nem számoltam az időt, belefeledkeztem a férfi társaságába. S a fél üvegpezsgő után, már teljesen mindegy volt, kivel vagyok. Sóhajok és sikolyok közben az volt a szerencsém, hogy már beszélni nem tudtam, így csak belül gondoltam egyfolytában Adrianra.

* * *

Mandy fél pillanatra elszakadt Adriantól, hogy átengedje helyét Dorcasnak. A nő örömmel konstatálta, hogy a páros viszonya csupán baráti, s noha szép pár lennének együtt, ez most az ő ideje, hogy megpróbálja együtt Adrian Jouberttel.
Már a pultnál is abban reménykedett, hogy felkéri egy táncra, hogy észreveszi. És most itt álltak, egymásba ölelkezve. Ez a baráti gesztus bízott benne, nem feledtette el Adriannal, hogy már milyen sokáig jutottak, mennyire jól érezték magukat tánc közben. Legalábbis neki sokat jelentett, hogy erős karok vonják, húzzák szilajon.
Sokat remélt az éjszakától.
– A legjobb barátod, vagy valami olyasmi? Nagyon szép nő és úgy látom a férfiak körében is sikeres. Te mit szeretsz benne?
Nem tudta nem észrevenni, pszichológus lévén, hogy milyen sóvárgó pillantással búcsúzott remélt partnere az ajtón távozótól.
– Ne aggódj, csak érdeklődök. Nem játszunk egy azon kapura. Pszichológus vagyok, az emberi kapcsolatokra specializálódva. Csak szeretném tudni, kiknek a társaságában érzed jól magad. Mert eddig te nálam sikert sikerre halmozol. Nem csak az újságokból, de most már szemtől szemben is tudom, hogy a mindig öltönyt viselő úriember érzelmek komoly palettájával bír. Iszunk valamit? Szívesen megismernélek.
A következő táncra már nem tudott úgy visszahangolódni. Érdekelte Adrian, magával ragadta, hogy milyen gyengédséggel viseltetett egy nő iránt. Nem halt meg benne a remény, hogy ilyen fontossá váljon ő is a férfi szemében.

A múlt éjszaka, átéltem életem legborzalmasabb szexuális élményét. Alig aludtam valamit, és még mindig attól égtem vágyban, hogy Adriannal fantáziáltam, mert így próbáltam pontot tenni izzó testem kielégületlenségének végére. Nem sikerült.
Izzadtan forgolódtam egyik oldalamról a másikra, néha lerúgtam magamról a takarót, máskor a nyakamig húztam, mondván fázok. Máskor pedig úgy feküdtem az idegen férfi ágyában, mintha lebegnék néhány méterrel a föld felett, s valahol egész máshol lennék. Máshol. Mondjuk Adrian lakásán, az ő ágyában, az ő szuszogását hallgatva, derekam körül saját karjait érezve. Szükségem volt a közelségére. De arról még senki nem hallott, hogy egy pocsék szex után az asszony átsétál a szomszéd szobába, hogy legjobb barátjának mellkasából hallatszódó szívdobogása altassa el. Borzasztó vagyok. Egy sikeres férfi mellett egy még sikeresebbre gondolok, egy még gazdagabbra, még sármosabbra, még… még szeretnivalóbbra. Ó, igen! Adrian Joubert tele volt olyan tulajdonságokkal, amiket Mark nélkülözött, vagy csupán nem osztott meg velem.
Azt hitte jó az ágyban, azt hitte fergetegesen teljesítő, nélkülözhetetlen. Közben pedig egy egész másik férfiről álmodoztam.
Szerencsétlen. Ez teljesen lesújtaná.
Akaratosan kerestem Markban néhány szerethető jellemvonást. De mikor pillantásom összeragadt az éjjeliszekrényének szélén maradt jegygyűrűjével, nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy egy igazi szemétládával akadt dolgom. Persze, engem nem izgattak ilyen dolgok. Nem foglalkoztatott más nők helyzete, mert céltudatos voltam, s mindenkin átgázoltam. De ezt önszántamból tettem. Az én választásom volt, hogy levetkőzzek és hagyjam a srácot misszionárius helyzetben próbálkozni.
Próóóbálkozni! Ó, édes anyukám! Mit ártottam a társadalomnak, hogy egy dolgát nem értővel sodort össze a szél. Pedig annyira ígéretesnek tűnt.

Eljött a reggel hét óra, s Mark sürgölődve csúszott ki mellőlem az ágyból. Míg ő azt hitte aludtam, telefonom után kaptam. Adriantól több nem fogadott hívásom is volt. Csak nem erőszakolták meg. Mi másért hívott volna? Nagyon gyorsan le akartam lépni innen, hogy otthon találjam a férfit, de meg kellett várnom az édes ébresztést. Oké, ez tetszett Markban. A virág nagyon romantikus volt, s tetszett, hogy megdicsért. Kinek ne esett volna ez jól, annak ellenére, hogy a nullával egyenlő szinten van, amit ő nyújtott? Nem, ítélkezünk.
– Nagyon édes vagy, köszönöm.
Már rég nem voltam álmos, így könnyedén toltam fel magam az ágyban, hogy még azt az egy utolsó csókját viszonoztam, amiről azt hittem, búcsú lesz. Egy végleges búcsú. Ehelyett azonban egy újabb éjszaka reményében igyekezett megfűzni. Hogy miért mondtam igent? Miért láttam mindennek ellenére potenciált a férfiben? Nem, erre nem volt releváns válasz. Ha akarta, ha nem, szétbontottam nyakkendőjét, és annál fogva rántottam magamra. Jól csókolt. Isteni teste volt. Nyomós indoknak szolgáltak, hogy adjak még egy esélyt annak, hogy összeszokjunk. Ha vele összeférhetetlenség volt a diagnózis, akkor félő, hogy Adriannal is így jártunk volna. Azt pedig nem akartam. Nem akartam belegondolni, hogy ez miatt tönkre megyünk.
Úristen! Hol jártak a gondolataim. Azonnal Adrianhoz kellett mennem.
– Itt leszek. Legyen szép napod, és gondolj rám, ha lenne néhány szabad perced. Én is ezt teszem majd…
Alsó ajkam harapdálva néztem a férfi után, de amint csukódott mögötte az ajtó, már félig a ruhámban voltam. A bugyimat valahol elhagytam, és kiömlött táskám tartalmát is csak nagyjából rendeztem vissza. Nagyon nem volt ez jó így, de mivel tudtam, hogy ígéretet tettem a visszatérésre, még nincs veszve minden, este bármit megkereshetek.
A portán – ahogy kérte Mark – bezárattam lakását, majd az első taxival Adrian lakását vettem célba. Meg sem fordult a fejemben, hogy zavarni fogok, megzavarok valamit. A pótkártyával, amit a férfi szerzett nekem a portán, bármikor bemehettem.
A liftből kirohanva, azonnal berontottam a lakásba. A cipőmmel útközben bajlódtam, de azt is sikerült lerúgnom magamról.
– Adrian! – robbantam be szétszórtan hálószobája üvegajtaján, s hajamat igazgatva igyekeztem felfogni az ágy végében térdeplő látványt.
Felnőttek voltunk… ettől függetlenül, nem volt mindenki olyan könnyed gondolkodású, mint én, így őszintén reméltem, hogy az oboázó nőszemélyt zavarni fogja jelenlétem.
– Adrian és Miss… szóval, jó reggelt kívánok nektek!
Torokköszörülés közben bemásztam a hatalmas franciaágyba, s mintha nem lennék amúgy is marhára kiéhezve, oldalra fordítottam arcomat. A francba, hogy ez a szoba tele van tükrökkel, és így csak szembe találtam magam Adriannal, meg a micsodájával!
A takarót kislányos duzzogás közepette magamra húztam, és ujjaimmal malmozgatva kezdtem a beszámolót.
– Mark itatott velem egy kis pezsgőt. Félszáraz volt… pocsék volt. Miért csak félszárazat adott? Akkor már lett volna száraz. Ez olyan művi volt… arról már nem is beszélve, hogy nagyon rossz volt vele. Szexeltél már együtt pornósztárral? Na, ez ilyen volt… de nagyon próbálkozott. Szóljon ez a mentségére, meg a reggeli, amit érintetlenül az ágyán hagytam. Még kedves is volt. Tényleg szimpatizáltam vele, csak hát… szerintem mi ketten ilyen izében… ööö összeférhetetlenségben küzdünk. Ott hagytam a bugyimat, és azonnal idejöttem. Este viszont jelenésem lesz nála. Nem akarok menni, de megígértem. Mert lehet jobb lesz… csak keveset ittam, nem?
Miközben beszéltem, a másik nő felállt, s vörös arccal kapdosta magára ruháit. Ezt már szerettem.
– Lehet, most mennem kellene… ez a te praxisod Adrian.
Mintha ez olyan humoros lenne. Ez most egy marha rossz humorbomba volt? Nem tudok nevetni rajta. Ki a franc ez a nő?
– Igen. Most nagyon hosszú beszélgetést fogok folytatni Adriannal, ha felöltözött. Majd felhívja magát. Szép napot, Miss..
A nő nem mutatkozott be. Sőt, inkább elrohant. Sajns azonban a nappaliban megállt, és ott bevárta Adriant. Nem akartam hallani miről suttogtak, inkább egy nagypárnába vertem a fejem. Lehet erre folyt rá az elélvező nő nyála… fúj!

– Hívsz majd, Ad? Nagyon jó volt ez az este… sajnálom, hogy félbe kellett szakítanunk, de én mindent megértek. Tudod, hogy nagyon megértő vagyok. És rugalmas. Hívj, ha lesz néhány perced, rendben van? Jó legyél.

A csókuknak csak a nyálas, cuppanós elválását hallottam. Hála az égnek, hogy nem kellett látnom.
– Adrian! Én is akarok egy rendes csókot!
Nyafogtam, mint egy gyerek. Borzasztó voltam.

A takarót már időközben lehúztam magamról, s közben irigykedve vettem tudomásul, hogy ez a nő olyat kapott, amiről én eltiltottam magam. Én voltam a hibás, én rontottam el, mikor az Adriannal való kapcsolatomat szigorú keretek közé állítottam. Hagynom kellett volna, hogy mind a kettőnket elragadja a vágy és átlépjük a barátságos határvonalakat.
Kár, hogy soha nem léteztek olyanok, hogy barátságos végek. Azok mind drámaiak voltak, fájdalmasak és rosszul esőek. Túl nagy nyomás nehezedett volna ránk. Nem. Nem tehettem ezt meg Adriannal. Nekem kellett észnél lennem, nekem kellett vigyáznom a barátságunkra.
– Kizárt… tőled még véletlenül sem. Te vagy az az ember, aki elviseli Dorcas Balsey-t. Akkor is, ha éppen részeg, akkor is, ha részeg, akkor is, ha rossz kedve van, röhögőgörcs keríti hatalmába és akkor is, ha túl van egy pocsék együttléten. Még véletlenül sem csókolózok veled… ez inkább egy célzás volt, hogy vigasztalj meg.
Nagyon komolyan biccentettem arcomat a férfi felé, s akaratlanul is végigpillantottam meztelen felsőtestén, és a párnáján, melyre nem hogy nyál csorgott… de most valami egész más hagy majd nyomot rajta.
– Ha mész a mosodába, szólj, hogy mossák ki az ágyneműdet. Elképzelem, hogy ti este ugyanígy… és akkor te ugyanígy dugdostad azokat a párnákat, meg az ágynemű… nem is kéne itt közte fetrengenem – erre még a takarót is ledobtam magamról, s a kopasz lepedőn nyújtottam el lábaimat.
A bátyám ágyában soha nem gondolkodtam rajta, hogy vajon mikor csinálták utoljára. Mert az nem is zavarta tudatomat. De a tény, hogy Adrian egy egészséges és szexuálisan az átlag fölötti éhséggel rendelkező egyén, na, az kétségbe ejtett.
– Olivernek is mindig betörtem a hálószobájába. Volt, hogy az éjszaka közepén részegen beestem az előszobájukba, és a felesége kirontott egy baseball ütővel, mondván, hogy agyonüti a mosómedvét, ami belopódzott. Igazán örülök neki, hogy te se nem baseball ütőt nem tartasz, se feleséget… - legyintettem. – De igazából mindegy. A lényeg, hogy ezzel a hasonlattal prezentálni szerettem volna, hogy akit megszeretek, az nem tud néhány szóval kizárni az életéből. A hálószobájából sem. Inkább hagyd, hogy hozzászokjak a meztelen látványodhoz. Nem akarok minden reggel zavarba jönni, mikor meglátom, hogy nőket gyóntatsz.
Erre a kifejezésre elhúztam ajkaimat. S arckifejezésem először tragikus volt. Kellett néhány perc, hogy átértékeljem a helyzetet, s felnevessek.
– Na, de komolyan… eszem ágában sincs kimenni. Habár… megyek megkeresem a gumicukros tálat. Még az a kígyó is jobb lesz, mint a tegnap esti.
Fintorom kivezényelt a teraszra, de előtte az ajtóból még visszafordultam.
– Gyorsan csináld. Ne várakoztass meg. Komolyan meg kell nyugtatnod, hogy másodszorra, Mr. Pornócsillag, aki nem mellesleg házas, jobb lesz az ágyban. Gyerüüüüünk, Adrian. Lelkitanácsadásra van szükségem. Az a cuppogás csak még jobban letaglózott. Igen… amit ti csináltatok odakint.

Az én asztalom volt elégedetlenkedni, kritikusnak és bántónak lenni. Reggel, kávé előtt pedig még inkább dőlt belőlem az igazság.
A kertben felnyaláboltam néhány üres üveget, hogy hozzájáruljak a takarításhoz, de amint felfedeztem az érintetlen gumicukros tálat, mint aki se hall, se lát, magamhoz vettem, és meg sem álltam vele a konyháig. Felültem a konyhapultra, s miközben elnyámmogtam a gumikígyómat, előtúrtam a telefonomat. Nem tudtam arra koncentrálni. A nyitott hálószobaajtón beláttam a tükrökre. A tükrökben pedig persze, hogy Adrian látszott.
– Ha majd elköltözöl abba a remek földszintes lakásba, ahol gumicukrot fognak teremni a gyümölcsfák, akkor legyél szíves nem tenni tükröt falfestés helyett a háló falára. Rendben? Most pedig csukd be az ajtót. Nekem is vannak ilyen problémáim… csak az enyém nem áll fel…
Halkan nyüsszögtem a mondat végét, s inkább a gumicukrokba temetkeztem. Egészen addig, míg meg nem láttam egy Adriantól érkező üzenetet. Kényszeredetten felröhögtem.
– Tudtad, hogy írtál nekem egy üzenetet? Eszerint csókolóztunk. És majdnem megvoltam neked… jesszus Adrian, remélem nem szerepjátékoztál ezzel a nővel, aki itt volt. Ő volt én?
A pulton ülve, csak úgy dőltem a nevetéstől.
– Fogadjunk azért hívtál, hogy megmutassam, hogy nyögök. Akarod hallani?
Kezdett fájni a hasam a kegyetlen nevetéstől.