[You must be registered and logged in to see this image.]

Az őr, a főnök és a nő

Hosszú, fekete parókát csaptam a fejembe, elvégre inkognitóban nyomom. De, majd biztos Gwen Seeger-ként jövök, és égetem magam. Nem kell, hogy felismerjenek. Kiadom magam valami itteni munkaerőnek, keresek egy értelmes arcot, akivel lehet beszélni, elgügyögöm neki problémám, ő pedig elhárítja a katasztrófát, ami befigyelne a koncert alatt. Ez a nagy terv, ó, igen. Néhány napja újabb látomás gyötör. Máskülönben nem tolnám ki a képem ide és járnék a tilosban. De muszáj. Fene azt a nagy hivatástudatomat.
Nagyban folynak a koncert előkészületének a munkálatai. A távolban zajonganak, nyüzsögnek a mérnökök, a tervezők és a segédek. A területet fémkordonnal zárták körbe, ami valójában lepkefingot sem ér, ha te vagy Gwen Seeger, mert az olyanok, mint én, simán átmásznak rajta. Oké, majdnem kidőlt alólam, de átértem. Talpig feketébe öltöztem, hogy álcázzam magam. Szomorúbbnak nézek ki egyedül, mint egy egész gyászszertartás. Fekete vászoncsuka, fekete sztreccsfarmerrel és fekete pántos fölsővel. Tiszta missön imposszible öcsém. A behatolást hátulról intézem, Spring Valley sűrű susnyása felől. Erre nem kukkolnak annyira a biztonságiak. Gondoltam én naivan.
Nagy magabiztosan és nyugodtan masírozok előre, hogy megcélozzam a hatalmas színpadot. A tetőt alkotó, széles fesztávú acélívekre már felfeszítették a ponyvaszerkezetet.
Az ember azt hinné, hogy itt mindenki annyira elfoglalt, hogy a kutyának sem tűnik föl egy arra kóborló csaj. Nem a frászt nem. Még a szerepembe sem bújhattam bele, mikor a semmiből felbömbölt egy izmos orgánum a hátam mögött.
- Hé! Te meg mit keresel itt?
Megfordulok, és az arcomra varázsolom a legbájosabb mosolyom. Egy kopasz, kigyúrt hegyomlás tornyosul előttem.
- Én vagyok a… rendezvényszervező asszisztense. – kamuzom csípőből. – A projektvezetőt keresem.
A fazon gyanakodva méreget, fél szemöldöke a teljes hitetlenség fölé vándorol a homlokán.
- Na ja. – dörmögi, mint egy medve. Ehh. Látom, kopasz, de nem hülye. Tévedtem. Hogy miből jött rá a turpisságra, lövésem sincs.
- Bocs, haver, de mennem kell a dolgomra. – fordulok ezzel sarkon, hogy továbbálljak. Próbálnám menteni a menthetőt, hátha összejön, de a fickó ott terem közvetlenül mögöttem és megragadja a vállam, hogy maradásra bírjon.
- Na, na, na, naaa! Ne olyan gyorsan, kislány.
Felsóhajtok. Kénytelen vagyok megállni és megint ránézni. Most meg mi van?
- Mi a neved?
- Alice. – vágom rá.
- És van telefonszámod is? – tudakozódik vigyorogva.
Ááá! Szóval innen fúj a szél.
- Igen, a pasimnál.
Sokat gyakoroltam ezt a dumát, mindig ezzel pattintom le azokat, akik nem jönnek be. Hát, a bőrfejű izomgyurkáktól határozottan ki tudnék szaladni a világból.
Banyek, valszeg nem ez volt a jó válasz.
Én most elköszöntem tőle, és mentem volna tovább, de…
- Pedig beengedtelek volna cserébe a telószámodért. Ejjj de sajnálom. – cöccögve játssza meg, hogy tényleg sajnálja.
A bunkója. Hogy esnél ki a gatyádból!
Arra nem volt időm, hogy ott hagyjam a bánatban. Egy „Na, gyere szépen” kíséretében felkap a vállára, és elkezd cipelni kifelé.
- Hé! – kiabálok rá, de már fenn is vagyok a magasban fenékkel előre. Rúgkapáló lábaimat erősen leszorítja a karjával.
- Tegyél le te akácmaki! – püfölöm ököllel a pasi hátát. Az a gyanúm, hogy meg sem érzi, olyan vastagon növesztett magán izmokat.
Végső elkeseredésemben lehajolok, amennyire csak tudok, a seggem a levegőben - de ki a frászt érdekel ebben a helyzetben – és istenesen belemélyesztem a fogaimat az oldalába, oda, ahol érem.
A gyurminátor erre fájdalmasan felüvölt, és azonnal levág a földre. Majdnem seggre ülök. Ez az ismeretség is jól kezdődik. Talán rosszul nyitottunk volna?
- Megharaptál! – bömböli méltatlankodva, miközben igyekszik úgy fordulni, hogy megtalálja a sérülést magán.
Jé, tééényleg? Ez egy Einstein.
Ne tapizz és nem harapok, ez a szabály.
Míg itt szórakozik, én kihasználom az adódó pillanatot, és eszelős futásnak eredek. Úgy sprintelek, mint akit puskából lőttek ki.
- Állj meg! Hé! Hallod? – rohan utánam.
Porzik utánunk a placc. Néhány méterre le van tőlem maradva a szentem. Veszek egy éles kanyart és berobogok a színpad és a mellé felállított technikusi sátor közé. Ha van ott valaki, elhordatom, lehet fel is döntöm. Ha nincs, mindenki jól járt.

Gondolni való, hogy Mick aznap éjjel megfogadta a tanácsom, és életben van, máskülönben a banda nem koncertre készülődne, hanem temetésre. Ez csak úgy futólag átszáguld az agyamon menekülés közben.
A színpad és a sátor közé berohanva azonnal átbukom az első, és egyetlen emberen, aki arra jár.
Látom, hogy Mick az, fene érti mit hajlong ott az út közepén, de egyedül neki van seggigérő lobonca, nehéz bárkivel is összetéveszteni. Minden esetre a felismerés sem segít azon, hogy neki ne ütközzek és el ne sodorjam. Amilyen lendülettel érkezem, még fékezni sincs időm, és hatalmas puffanással földre terítem.
Nekem jó, én puhára esek. Rá. Afelől már vannak kétségeim, hogy neki kényelmes a pozitúra. Mondjuk nem így képzeltem a második találkozást. Végülis… beállhatok azoknak a lányoknak a sorába, akik elmondhatják, hogy alattuk feküdt a Chaos Instinct frontembere.
Ahogy lenyekkenünk, az összes hajam előreomlik az arcomba, és beteríti Mickeyt is.
- Bakker… - nyögöm intelligensen, és felkapom a fejem, hogy megnézzem, ő egyben van-e még. Ne már én nyírjam ki. Félrefötröm a szemem elől a hollófekete tincseket, és sikerül egyenesen szembenéznem Mickey-vel. Na, basszus, jobb emberbe nem is robbanhattam volna bele. Nem is az, hogy mit gondol majd rólam, hanem hogy hogyan magyarázom ki ezt az egész cirkuszt.
- Bocs Mick! – szalad ki a számon a neve a nagy igyekezet és izgalom közepette. Épp nekilendülök, hogy feltápászkodjak, és még Mickey-nek is segítettem volna, amikor Warren, a nyershúson élő biztonságiőr megragad és felránt.
- Jól van, na! Mit sürgetsz? Tolnál egy puhát, vagy mi? – ripakodok a kopaszra. Még neki áll feljebb, hogy megharaptam. - Mert tapperoltál! Örülj neki, hogy nem a golyóidat gyantáztam le. – húznám ki a karomat a markából, de nem ereszt.
Az idő közben felkelő Mickey-re nézek.
- Beszélni szeretnék valaki értelmessel. - itt jelzem, hogy ez nem a biztiőr. - Életbevágóan fontos. – felelem Mick kérdésére. Ha nem esett le neki a tantusz, akkor talán a hangom még ismerős lehet. Lelkiekben felkészülök. Vajon hányféleképpen fog elküldeni anyámba? Még a végén azt hiszi, valami beteges megszállott vagyok az interjú óta. Előbb megkérem, hogy legyen otthon, mikor csomagja érkezik, aztán meg ez az illetéktelen behatolás a koncert helyszínére. Szép kis bűnlajstrom.

Még olcsón megúsztam egy „bazd meg”-gel. Az égiek mindig is szerettek.
- Ehhm… Szia Mick! – mosolygom rá ártatlanul, ahogy felfedezi; egy és ugyanaz vagyok azzal a bizonyos rádiós csajjal.
Mondjuk jobb lett volna, ha pont Mick-kel nem akadok ma össze, és egyáltalán nem szerez tudomást a kis kihágásról, de ha már így alakult, akkor…
- Örülök, hogy látlak. – vallom be. Tényleg boldogsággal tölt el a tudat, hogy él-virul és semmi baja. Ő valószínűleg másként értelmezi a helyzetet, tuti azt hiszi, hogy őt jöttem kukkolni, mert annyira rá vagyok gerjedve. Jah, speciel bejövős kategória a pasi, de nem a rajongás hozott ide ki. Az majd holnap hoz a koncertre. Már amennyiben Mickey nem kéri vissza a jegyeket, amiket küldött.
Nem, nem kéri. Helyette rámparancsol, hogy én kérjek elnézést a biztiőrtől. A szemeim eleve hatalmasak, hát még ha kimeresztem őket. Mi van? Hogy én meakulpázzak annál a fickónál, aki súlyzónak nézett, meg dobált??? A harapás jogos önvédelem volt, már elnézést.
Jól van, oké. Nem vagyok egy hiszti kriszti, úgyhogy lenyelem ezt a békát és csak sóhajtok egyet beletörődve. Mielőbb meg akarok szabadulni izomgyuritól, úgyhogy eleget teszek a metálos óvóbácsi óhajának. Szerintem egy pillanatra összekevert Ravinnal, mert úgy beszélt velem, mint egy gyerekkel.
A zord ábrázatú biztiőrre nézek. Próbálok a lehető legőszintébbnek hatni.
- Ne haragudj. – mondom bűnbánatot erőltetve magamra. – Sajnálom.
…Hogy nem haraptam nagyobbat. Fogalmazódik meg a gondolat a fejemben, aztán kedvesen a pasira mosolygom. Jaj, de álszent vagyok ilyenkor. Hehehe.
Ha Warren megbékél velem és elenged, visszafordulok Mickey-hez. Egy hatalmas kérdőjel vagyok. Úgy pislogok rá, mintha csak azt kérdezném: Nos? Megfelel?
- Okés, mindenképp bejelentkezem előtte. – vigyorodom el a szitu szürrealitásán. Ennél viccesebben nem is alakulhatott volna. Kár, hogy mindent én sem látok előre.
Állom a szemkontaktust, aztán már csak somolygom a vállboxon. Egyszer szét fogja verni azt a felem.
A zsákos bókra, meg a megjegyzésre, hogy milyen szerelés van rajtam, elnevetem magam.
- Pf. Köszi! Gondoltam elvegyülök.
Úgy mosolygok Mickey-re, mint egy angyal. Máshogy nem is tudnék. Rá biztosan nem.
- Tök jó lenne dumálni, tényleg. De csak egy percre másztam át a biztonsági kordonon. – duruzsolom az orrom alatt vigyorogva.
Amint megemlíti, hogy nem sokára várja a színpad, rácsodálkozom Mickey-re.
- Hogy mi??? Ma még próbáltok?
Akkor nem is holnap szakad rájuk az ég, hanem ma. Most. Szó szerint nagy durranás, aztán égés lesz az egész, ha belekezdenek. Ezt meg kell akadályozni valahogy.
Megcsóválom a fejem.
- Mick, ebből baj lesz. Azért jöttem, hogy figyelmeztesselek titeket, csak nem tudtam kinek szóljak.
Veszek egy mély lélegzetet. Lövésem nincs hogyan magyarázzam el, amit tudok. A zenei kísérleteken is kamillázott rendesen, hát, még ezen mekkorát fog. Biztosan felmerül benne jónéhány kérdés, hogy honnan veszem én mindezt. Persze csak miután megkérdőjelezte az épelméjűségemet. Valahogy meg kell győznöm, hogy higgyen nekem.
- Jól van, oké. – tárom szét megadóan a karjaimat, majd leejtem őket. Most rajtam a sor, hogy én nézzek mélyen a szemeibe. Bárcsak más okokból kifolyólag nézegethetném ezeket a barna férfiúi szemeket, de most ez nem az a pillanat.
– Ugye megkaptad anyukádtól a spéci járókeretet? Fekete, rajta lángoló „Rock N’ Roll” felirat van. - figyelem Mick arcvonásainak legkisebb rezdülését is. - Nem, Ravin még nem töltötte föl a netre. Nem onnan tudom mi volt a csomagban. – teszem hozzá gyorsan, még mielőtt Mickey nekiállna kombinálni. – Anyukádat sem hívtam föl, hogy kifaggassam, a számát sem tudom... Ééés nem! Nem törtem be hozzád, nyugi. - válaszolom meg sorjában azokat a kérdéseket, amik megfogalmazódhatnak benne.
Előbb megvárom mit reagál minderre, csak azután szembesítem a látogatásom apropójával. Amíg nem megy föl a banda a színpadra, és kezdenek zenélni, addig nincs gáz.

A telószámra megrázom a fejem. Nincs az az isten, hogy én kopaszoknak adjam oda. Böszme, primitív és tudatlan az összes kondibérletes dinnyehordó. Warren végre eltiplizik, közben szépen kisimítgatom a hajam, hogy mégse úgy fessek, mint akit megtéptek.
- Azért nem hívtalak, mert gondoltam elfoglalt vagy. Meg aztán nem tudtam mit mondjak. Még a menedzsereteken agyaltam, hogy talán vele kéne beszélnem. Végül elvetettem az ötletet. Jobb, ha a saját szememmel látom, hogy kijavítják a hibát.
Minden esetre nem akarom, hogy Mickey legyen az apám. Olyan hatásosan tudja előadni magát, hogy akaratlanul is összeszégyellem magam. Ez a karba font beállás halálos.
- Pedig hatalmas égés lesz. – fűzöm hozzá határozottan Mickey azon szavaihoz, hogy mindent beállítanak és bőszen gyakorolnak. Mindjárt meg is kapja a magyarázatot a kijelentésemre.
Látom, még a mami járókerete sem győzi meg igazán.
Hogy honnan veszem az egészet?
- Meglepődnél aranytorkúkám. Ilyesmikkel nem szoktam szórakozni. – fúrom a pillantásom mélyen a szemeibe. Szinte már úgy is érezheti, hogy egészen a csontjaiba hatolok. Láthatja, igen elszánt vagyok. Az arcvonásaim halálosan komollyá lényegülnek. Pont nem érdekel, kinek a véleménye változik meg rólam, én csak teszem a dolgom; azt, amire az élet rendelt, és amihez értek.
- Ha jól rémlik, 8 lángszórót kaptatok a fejetek fölé.
Tisztán emlékszem a képre, ahogy a srácok ott zenebonálnak nagy elánnal a színpadon. Hirtelen felcsapnak a látványlángok, és a következő másodpercben már dől is az acélváz a nyakukba lángszóróstul. A gond, hogy nem csak a hangszerek és a hangszórók kapnak lángra, hanem az együttes tagjai is.
- Figyelj, Mick, bizarr lesz, amit mondok, de hinned kell nekem. Rosszul rögzítették a lángszórók tartószerkezetének a jobb oldalát, és leszakad az egész, amikor azt kezded énekelni, hogy „You don't know nothing yet about the dreams I have, I will make you sleep”. – én nem állok neki énekelni, csak a dalszöveget hadarom el. Fogalmam sincs ezt a dalt hányadiknak tervezték be, de amikor Mickey belekezd az éneklésbe, a lángcsóvák kilövellnek fölöttük, és BUMMM, bekövetkezik az ősrobbanás miniatűr változata.
- Az hagyján, hogy a berendezést összezúzza és szétéget mindent. A dobosotok kivételével mindegyikőtök súlyos égési és egyéb sérüléseket szenved. Ha fölküldesz valakit oda, hogy nézze meg, állítom, ő is meg fogja erősíteni, hogy szar a rögzítés és újra kell telepíteni.
Gondolom nem kis fejtörést okozok Mickey-nek, de a biztonságuk és a testi épségük megér annyit, hogy felzavarjon egy illetékes szakembert a magasba.
- Ha nem bánod, megvárom, míg lecsekkoltatod. – duruzsolom, aztán csibészesen elvigyorodom. – Ha ezt telefonban közölöm, melyik résznél nyomsz ki?

Vigyorogva csóválom meg a fejem.
- Szegény Carol, ha tudná, miket beszélsz róla.
Mickey úgy mered rám, mintha be lennék lőve. Nem is vártam másféle reakciót. Amíg nem küld vissza anyám szülőcsatornájába, addig jól állok. Ha nem hallgatna meg, akkor sem tágítanék. Addig tüntetnék, amíg valaki meg nem un. Mondjuk az Warren lenne. Ha csak az erőviszonyokat nézem, én járnék rosszul.
Megforgatom a szemeimet. Sőt, elméletben nyomok egy akkora face palm-ot mellé, hogy behorpad az arcom.
- Szörnyű! Nincs smár? Most mi lesz? Bele fogok halni… - gúnyolódom, aztán ismét Mickey-re nézek igencsak jelentőségteljesen. Végül kiböffen belőlem egy kurta nevetés. - Mick, ha azt akarnám, hogy pókhálózz le nálam, Isten látja a lelkem, egyből rád csörögnék ahelyett, hogy a biztiőrrel kergetőzzek bemelegítés gyanánt.
Látom Mickey-n, hogy erősen gondolkodik. Vagy csak azon agyal milyen nyelven állítson Föld körüli pályára.
- Mick, kérlek. – veszem elő a komolyabb énem. – Csak nézesd meg, nem veszítesz semmit. Ha nincs igazam, és vaklárma, lecseszhetsz, felkoncolhatsz és kilógathatsz közszemlére a színpad elé elrettentésül. – mondom, mikor indulatosan elfordul. Figyelem, ahogy tesz néhány lépést, majd visszajön. Hogy hisz-e nekem, vagy sem, nem tudom. De inkább az utóbbira tippelnék. Legnagyobb megkönnyebbülésemre azonban mégis úgy dönt, hogy a végére jár a dolognak. Akkora kő esik le a szívemről, hogy ezt még Mickey is hallhatja.
Magával int, én pedig némán követem. A nagydarab mérnők a színpad előtt intézkedik épp. Mikor Mickey bemutat neki, egy mosolygós hellóval üdvözlöm. Meg sem mukkanok, míg a főnök ossza az ukázt. És amikor a fickó kéretni kezdi magát, Mickey egy új, számomra eddig teljesen ismeretlen arcát veszi elő. Keményen a mérnök képébe nyomul. Nem csak az a nagydarab ember szeppen meg, de még én is.
Hű! Aztaaa! Egy igazi predátor! Álmaim férfija. Mickey most rohadtul felizgatott. Érzem az energiát, ahogy tetőtől talpig elönt. De inkább kussolok, és csak sóhajtok egyet.
Mikor engem is megfenyeget a közössel, szerényen elvigyorodom.
- Legalább lesz egy jó napon. – duruzsolom heherészve. Ettől függetlenül csöppet sem vágyom a közösbe.
A mérnök elmegy, és a színpad előtt ácsorogva figyeljük mi történik. Nem sokra rá már kapaszkodik is felfelé az acélvázon az egyik technikus a megfelelő szerszámokkal. A lángszórók tartópillérére nem merészkedik rá, hanem oldalról vizsgálja a rögzítését. Nem telik bele néhány percnél többe, visszatér a főnökéhez, mire a nagydarab dühbe gurul, és még egy tarkós saller is elcsattan. Valami olyan képzi a vita tárgyát, hogy hogyan használhattak kisebb csavarokat az előírtnál.
A körszakállas Biggy Boy nem meri azt megtenni, hogy nem közli a tényállást Mickey-vel. Töredelmesen bevallja, hogy valaki bakizott. Szegény ember. Nem lennék a helyében. Fix, Mickey azt latolgatja, hogy kiheréli.
- Na ja… És ő honnan tudta? – kérdezi nem túl barátságosan Biggy, miközben villámokat szóró tekintettel mered rám. Egy fejjel magasabb nálam, de még így is könnyebb átugrani, mint megkerülni.
Nyilván nem szeretik a szakik, ha hozzá nem értők kotnyeleskednek bele a munkájukba.
Biggy morogva lelép. Hatalmasat sóhajtok. Megkönnyebbülök, és most már a hamisítatlan Gwen-féle vidám mosoly terebélyesedik az arcomon.
- Dehogy jössz! – legyintek Mickey szavaira. – Csak a dolgomat végeztem… Egy lááátnok vagyok. – magyarázom kimeresztett szemekkel, miközben megrezegtetem az ujjaimat a levegőben, mintha varázsolnék. Végül elnevetem magam. Azt hiheti, hülyülök. Valahogy úgy, de mégis igazat mondok.
- Megérzek dolgokat. – kacsintok Mickey-re. A teljes igazságot még így sem ismeri. Attól tuti padlót fogna.
- Kérhetek egy apróságot? – pislogok kérlelőn. – Ha Warren nyüstölne a telószámomért, könyörgöm, meg ne add neki!