MANHATTAN, 1989.02.12. huszonöt sebész rezidens civilians Odette Yustman

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok: humoros, gyengéd, intelligens, türelmes, megértő, kitartó.

◆ negatív tulajdonságok: hirtelen haragú, néha túl csendes, néha meg túl sokat fecseg, hangulatingadozós , vitatkozós, büszke, makacs.

◆ egyebek: Peyton egy határozott, céltudatos és karakán nő, aki mindig megmondja a véleményét, sokszor ironikusan vagy gúnyosan fogalmazva, pláne akkor, ha kihozzák a sodrából, vagy nagyon felmérgesítik. Alapvetően jókedvű, mosolygós alkat, jóízűen tud kacagni, kedveli a humort és ő maga is humoros személyiség.Aggódó típus, minden apróságot el tud túlozni, néha hisztérikusan tör ki, és meg kell nyugtatni ahhoz, hogy átlássa a dolgokat.

Pey kedveli a magassarkú cipőket, ezekhez szoknyákat vagy egyrészes ruhákat hord különféle övekkel, kiegészítőkkel. Szeret csinosan és dekoratívan öltözködni, de arra mindig ügyel, hogy csak annyit láttasson, amennyit illik, se többet, se kevesebbet. Nem szereti a zárt, hosszú ujjú ruhákat. Nadrágot is csak kényelmi szempontból visel, ha kirándulni megy, vagy éppen otthon takarít.

Történet vagy szerepes példa

- Égési sérült, tizenkilenc éves lány, a testének hatvanöt százaléka megégett. Kapott morfint és infúzióra kötöttük. A család többi tagját is ide szállítják, gázrobbanás volt. – Dermedten álltam a kezelőben, kezemben egy zacskó sóoldattal, mikor betolták a sérült lányt és az asztalra helyezték.
- Dr. Addison jöjjön és segítsen..- Eltorzulva hallottam Dr. Camden hangját, pillantásom a lány megégett testére szökött, szinte az orromban éreztem az égett hús illatát, s úgy éreztem, lángol a testem. Lángol, s millió kést vágnak a bőrömbe. Torkomat füst kaparja, nem kapok levegőt, a gyomrom fel-alá ugrál.
- Dr. Addison..- Hirtelen tértem észhez a rég múlt emlékeiből, de gyomrom túlságosan felkavarodott ahhoz, hogy farkasszemet tudtam volna nézni a beteg sérüléseivel, vagy az új főorvossal, aki még csak alig néhány hete érkezett a kórházba. Úgy éreztem, rohannom kell, a sóoldatot kiejtettem a kezemből, úgy szedtem a lábaimat, ahogy csak tudtam, s meg sem álltam a sürgősségi bejáratáig, amit szinte kivágtam, s úgy törtem az éltető, friss levegőre. Émelyegve szaladtam az egyik kukához, hogy kiadjam gyomrom tartalmát, s megküzdjek az árnyakkal, az emlékekkel, melyek újra megrohamoztak.
Pedig már két év is eltelt a baleset óta, vagy talán több, mégis örökre nyomot hagyott bennem az eset. Nem csak a hátamat fedték a lángnyelvek ostorcsapásai, valahol mélyen a lelkem is megsérült abban a tűzben. Mélyről vettem a levegőt, igyekeztem rendezni légvételemet, s felfrissülni a friss levegőn.
- Peyton, jól vagy? – Rezidenstársam, Nancy szólított meg aggodalmasan, miközben megérintette a vállamat, hogy maga felé fordítson. Ő pontosan tudta azt, hogy mi történt velem annak idején, s nem is vont kérdőre amiatt, hogy elhagytam a kezelőt.
- Igen, jól. Máris visszamegyek..- Bólintottam a szeplős arcú, vörös, göndör hajú fiatal lányra, aki mosolyogva bólintott egyet.
- Jól van, Camdennel meg ne törődj, majd kimagyarázzuk neki. Szedd össze most magad és siess vissza, jó? – Még megvárta, míg biccentek kérésére, s csak azután sietett vissza, hogy segítsen a szerencsétlenül járt családon.
Azon a délutánon le kellett küzdenem a félelmemet, s bármilyen nehéz is volt, segítenem kellett annak a lánynak. Tudtam jól , hogy milyen fájdalmakon megy keresztül , s hogy ez mennyiben változtatja meg majd az életét. Együtt éreztem vele, s éppen ezért , összeszedve a gondolataimat teljes erőmmel azon voltam, hogy segítsek rajta.