Majdhogynem meztelen hátamat a hűvös falnak vetettem, mire a libabőr villámként cikázott végig a testem minden egyes porcikáján. Még éjfél sem volt, de az éjszakám nagy része már romokban hevert és talán nem csak ez hanem az elkövetkező néhány másik is, merthogy az este határozottan rossz biznisznek ígérkezett, tekintettel arra, hogy a börtön női részlegén ücsörögtem az egyik cellában, minek miután bátorkodtam felajánlani a morcos tekintetű rendőr bácsinak egy kis ellenszolgáltatást az állandó fáradozásaiért, valamint a szakadatlan törekvést, hogy megtisztítsák az utcát a kurváktól és a pitiáner kis bűnözőktől – néminemű irónia azért volt a hangomban talán ezt vehette rossz néven és sok férfival ellentétben ezért nem volt vevő az ötletemre. Mindenekelőtt természetesen azt még meg kell jegyeznem, hogy ezt csak azt követően vetettem fel, mikor már a járműben ültem, elvégre nem egy üresfejű liba voltam. Ezt leszámítva ez minden bizonnyal egyáltalán nem javított az amúgy is kényelmetlen helyzetemen. Az egész esti fizetésemnek annyi meg egy bambi – és ezzel most rendkívül enyhén fogalmaztam, merthogy jelen pillanatban nagyon úgy tűnt, hogy egy ideig még nem juthatok ki innen, hogy összeszopjak egy kis pénzt színvonalasabb fehérneműre, amiket a kuncsaftok előszeretettel tépnek szét, ahelyett, hogy kicsatolnák és félre dobnák… Persze, ez még a jobbik eset talán, mert voltak már olyanok is, akik lenyúlták… Legrosszabb esetben pedig még is az, amikor összekenik az ondójukkal – amit persze azért nem a legkönnyebb eltüntetni. Ami viszont ennél is nagyobb problémát kellett volna hogy jelentsen, azaz, hogy egy ideig lehet az itteni koszt az egyetlen, amin eléldegélhetek gyomorkorgás nélkül, ami valljuk be, meglehetősen kétségbeejtő… Elégedetlenkedve sóhajtottam fel, az utóbbi hónapokban valahogy nem úgy mentek a dolgok ahogyan szerettem volna, habár jobban belegondolva az egész életem nem úgy zajlott ahogyan szerettem volna, de ahogyan mondják ember tervez, isten végez. Rám a tervezés különösen jellemző volt, de a segítség valahogy sohasem érkezett meg, mert végül is mindig szarban maradtam – alkalomadtán nagyobban, mint korábban. Éppen evégett mostanság már nem is terveztem igazán semmit sem, mert az elhatározásom úgy is romokban hevert volna – legalább is valaki vagy valami tett volna arról, hogy ne sikerüljön. Lábaimat keresztbe raktam magam előtt és átpillantottam a túloldalra, ahol a két spanyol már isten tudja, hogy mióta veszekedett és nagyon úgy tűnt, hogy képtelenek egy pillanatra is befogni, bánatomra azonban nem tudtam szórakozni rajtuk, merthogy mindezt az anyanyelvükön tették, ennél fogva nem értettem sok szót, csak az olyanokat, mint a „puta” vagy a „perra”, ami lényegében ugyan azt jelentette, méghozzá a kurvát. Ironikus volt, hogy egymást csépelték, holott ők maguk is azok voltak. Szinte gúnyos mosolyra húztam az ajkaimat, miközben a fejemet csóváltam, de továbbra is azt próbáltam kiötletezni, hogy vajon min veszekedhetnek, mindenféle szöveget kitaláltam csakhogy elüssem valamivel az időt.
Felpillantottam, amikor a cella ajtaja megnyikordult. Cellatárs. Legalább is erre tudtam gondolni, amikor belökte a lányt. Nagyon úgy látszott – és habár ez valamilyen szinten vigasztalt – hogy nem én voltam az egyetlen szerencsétlen az este folyamán.
– Kimberly vagy Kim, ahogy tetszik. Te pedig…? – minden bizonnyal barátságosabbnak hatottam volna, hogy ha szavaimat mosollyal toldom meg, de az igazat megvallva, nem volt kedvem mosolyogni.

#504  [You must be registered and logged in to see this link.] #a legközelebbi jobb lesz