Zuhog az eső, valahol villámlik. Poszeidón a tenger mélyen dühöng. Hatalmas víznyalábok mossák Nápoly partjait. A turisták eltűntek a biztonságot nyújtó szállásokon. Csupán pár ember lézeng a kihalt kikötőben, a többségük vén tengeri medve, kik nem ijednek meg a nagyobb zivatartól sem.
Egy fekete kalapos férfi határozott léptekkel halad a kikötő utolsó hajója felé, amin cikornyás betűkkel a Felicita szó van felfestve. Felkapaszkodik a fedélzetre, majd hármat kopog az öreg, fehér ajtón. Ekkor a tér felől újabb leszegett fejű alak tart a Felicita felé, akit egyenlő távolságban négy másik követ. Mindegyikük hármat kopog a hajó fedélzeti ajtaján, ami ezután kinyílik.
Épp az utolsó alak kopog.
- Buon giorno, Signore Marino! Már csak magát vártuk.- üdvözli az elázott férfit az ajtónyitó öregember. Marino apró biccentéssel viszonozza az üdvözlést. Leveszi kalapját, a fogasra akasztja a többi látogatóé mellé.
Az öregember, Signore P., lecsoszog a rozoga lépcsőkön a hajó gyomrába. Marino tisztes távolságból követi. A lámpák gyér fényben lassan száll a szivar füstje. Halk mormogás hangjai verődnek vissza a feketére mázolt falakról.
- Kegyetlen az időjárás, nevvero?- veszi nehézkesen a levegőt Signore P. Hosszú élete alatt egyszer sem tette le a szivar, tüdeje szivacsos és kátránnyal teli.
- Ma sí- felel tömören Marino, és letörli a homlokára csöpögő vizet, ami a folyosó fölötti vezetékből esik rá.
A korábban hallott hangok felerősödnek. Kihallani az érces nápolyi akcentust. Elhaladnak két bezárt ajtó előtt, majd a harmadik előtt megállnak. Signore P. halkan kopog, mire nyikorognak a zsaluk és kinyílik az ajtó.
- Che bella sorpresa! Signore Marino, spero che si troverá bene qui da noi- áll fel az asztal mellől egy középkorú férfi, akit mindenki csak Háromujjúnak ismer. Húsz évvel ezelőtt egy hasonlóan viharos napon Háromujjúra és csatlósaira a helyi celere hajtóvadászatot indított. Azonban egy spicli riasztotta őket, így egy lépéssel a polizia előtt jártak. Viszont nem eléggé, lassúak voltak. A polizia beérte őket, ami végül Háromujjúnak két ujjába került.
- Maga akkor a legvisszataszítóbb, mikor kedves- ül le a felkínált helyre Marino.
Az asztalnál rajtuk kívül még hatan foglalnak helyet. Signore S., aki nem rég tért haza szerb útjáról. Signora M., a férje váratlan halála után örökölt pazar villát kétes hírű üzelmekre használja. Vesztes Diangelo, kinek háromszor hirdetettek vendettát. Draco Conti, aki apja nevében jött el. Signore Bianco, kit sosem kapott el rendőrség. Valamint Signore Leonardo, ki da Vinci nagy rajongója. Több elfeledett műve borítja Signore Leonardo falát.
- Most, hogy Signore Marino megérkezett- kezdi Háromujjú, miközben Signore P. kioldalaz a kabinból és behúzza maga után az ajtót.-, a cupola választ vár tőlünk. Nem halogathatjuk tovább!
Signora M. egyetértően biccent.
- Nem várhatunk! Remélem, ez mindnyájunknak világos- mondja Háromujjú és kezdetét veszi a hosszas diskurzus.
Marino rezzenéstelen arccal hallgatja a többiek tanácskozását. Nem óhajt állást foglalni.
- Lehet, hogy maguk ennyire ráérnek. Nekem azonban van ennél fontosabb elfoglaltságom is! Buon divertimento! Az árulót pedig találják meg mihamarabb!- áll fel a kényelmetlen székből Marino és elhagyja a kabint.
Signore P. már várja, végigmennek ismét a hosszú folyosón. Az öregember immár bottal sétál Marino előtt.
Ekkor kicsapódik a kabin ajtaja, hatalmas hanggal ütközik a hajó falával. A visszhangja még hallatszik. Marino lassan hátrafordul és Háromujjú szemei közé néz.
- Tudom, hogy maga az, Marino! Tudom, hogy maga az!
A pisztoly elsül.