Az esti party előtt kénytelen voltam még hazamenni és átöltözni, mert az étterem, ahová ebédelni mentem egy kollégámmal, akivel együtt forgatjuk a legújabb filmem, pontosabban barátokat alakítunk, ami nem nehéz úgy, hogy egyébként is azok vagyunk, szóval az étteremben sikeresen rám borított egy nő egy nagy pohár vörösbort. Mint utóbb kiderült, felismert és nagyon szeretett volna egy autogrammot kérni és olyan lendülettel próbált tollat szerezni, meg valamit, amire ráírassa a szignómat, hogy a végén sikerült rám ügyeskednie az italát. Szerencse az egészben, hogy a fekete pólón nem virított annyira, mint mondjuk, ha fehéret viseltem volna, de ettől még nem örültem neki túlzottabban, hogy meglocsolászott.
Akárhogy is, nem történt tragédia, megértettem, hogy véletlen volt, még közös képet is csinálhatott, aláírtam a papírt, amit az orrom alá dugott, beszélgettünk pár szót kedélyesen, aztán ki-ki a maga dolgára ment tovább.
Az ebédet azért még befejeztük, bormámor ide vagy oda, majd fogtam magam és autóba ütem, hogy hazamenjek, mielőtt még meg kell jelennem azon a bulin, amit igazából nem is tudom, hogy ki tart, de az ügynököm szerint elengedhetetlen, hogy megjelenjek, szóval gondolom valamelyik producer is itt lesz és aki a pénzt adja a filmre, annak nem árt ha az ember nem mond nemet. Magyarán a békesség és az együttműködés elvén én is hivatalos vagyok, megjelenés kötelező. Medencés a party, de nem fogok fürdőnadrágban pózolni, ezért egy farmer-póló-zakó együttes mellett döntök. Hajamba beletúrok és kb beáll, ahogyan egyébként is lenni szokott. De mindezt csak egy gyors zuhany után teszem meg, mert marhára nem jönne jól, ha alkoholtól bűzlően jelennék meg. Még csak az kéne, hogy a sajtó – ami ezen a rendezvényen is biztosan jelen lesz – lehozzon rólam olyasmit, hogy alkoholista vagyok vagy ilyesmi. Vannak akik szerint mindegy, hogy miért vagy címlapon, a reklám az reklám és mindenképpen jó, ha beszélnek rólad, de ami engem illet, én ezzel a felfogással nem tudok azonosulni. Ne azért beszéljenek rólam az emberek, mert ittam vagy nem ittam vagy éppen kivel és hol és mit csináltam, hanem azért, mert esetleg tetszik nekik, amit csinálok a munkámban. Mert jó alakítást látnak tőlem és ez valamilyen érzelmet elindít bennük. Szeretik vagy gyűlölik a karakterem, az mindegy, szóval egy a lényeg, ne a bulvár miatt tudják a nevem, hanem azért, mert esetleg látták a filmeket vagy színdarabokat, amikben játszottam és az kiváltott belőlük valamit. Talán idealista elképzelés ez, de annyi baj legyen.
Megérkezem a számomra idegen házhoz. Rengetegen vannak itt. Látok pár ismerős arcot, de a legtöbben teljesen idegenek számomra. Összefutok az egyik producerrel, kedélyesen váltunk is egymással pár szót, aztán tovább megy. Meglátom egy színészkollégámat, vele is váltok pár szót, aztán úgy döntök kell egy pezsgő nekem is, de nem is sejtem, hogy a következő pillanatban már meg is kapom… csak épp nem úgy, ahogy szerettem volna, mert ma már másodszorra locsolnak le. Meglepetésemben először köpni-nyelni nem tudok, de végül rezignáltsággal veszem tudomásul, ez egy ilyen nap.
- Nem történt semmi. – egy éppen felénk járó pincértől elkérem a karján lógó fehér anyagszalvétát és elkezdem felitatni az italt magamról.
- Nem vettük észre egymást, megesik az ilyesmi. – gondolom ő se nagyon nézett körül és amikor sarkon fordultam, én se láttam a közelgő „veszélyt”. Megesik az ilyesmi.
- Rád is fröccsent? – gondolom, mint itt minden nő, ő is valami méregdrága ruhakölteményt visel. Kellemetlen, ha sikerült magát is megöntöznie. Közben végzek az esélytelen próbálkozással, mert ennyitől bizony nem fog eltűnni a pezsgő folt rólam.
- Azt hiszem lassan megéri majd minden alkalommal váltás ruhát hordanom magamnál. – jegyzem meg az orrom alatt, hiszen lassan tényleg lesz ennek értelme, ha ennyi itat kapok a nyakamba eztán, mint ma is.