Új Mexikó-Santa Fe, 1987.12.09. 26 Fekete munkák Maffia Cheryl Cole

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok:
-Kitartó
-Merész
-Elszánt
-Eszes
-Megfontolt

◆ negatív tulajdonságok:
-Túl érzékeny
-Naiv
-Túl jóhiszemű
-Titkolózó
-Üldözési mániában szenved

◆ egyebek: A fia a mindene, és bármeddig képes lenne elmenni azért, hogy végre újra az övé lehessen [You must be registered and logged in to see this link.]. Esküdt, és legádázabb ellensége az ex-férje, aki belekeverte minden olyan mocskos dologba, amiből már soha nem fogja tudni magát kihúzni. Ilyen például a mexikói maffia ügylet. Kevint alig húsz évesen szülte, de a gyerek apja négy év után elrabolta a fiát, és csak a számára ismeretlen helyen nyugvó Bones családi vagyonért cserébe lesz hajlandó visszaadni Maxinenak Kevint.
A Lizzie becenév ex-férjétől ragadt rá. Terepjáróval (amivel egy lakókocsit vontat maga után) járja a világot, hogy visszaszerezze Kevint. Bűnöző háttere miatt nem vonhatja be a hatóság embereit, így egyedül kell szembenéznie a veszéllyel, miközben Stan (az ex-férje) emberei a sarkában vannak.  

Történet vagy szerepes példa

"Új Mexikó"
Minden erre tévedőnek ez az üdvözlő tábla jelzi az állam határán, hogy elérte úti célját, ám engem a kíváncsi izgatottsággal ellentétben inkább a nyugtalan szorongás jellemez, és minél több métert haladok előre a kihaltnak látszó poros útszakaszon, annál inkább úgy érzem, mintha valami szöges drótgombolyag lenne a gyomromba, ami Stan gondolatára csak egyre nagyobbá és nagyobbá válik.
Ez lesz az első olyan tárgyalásunk, ahol nem kell attól félnem, hogy valamelyik embere meglincsel, vagy valami sokkal brutálisabbat kíván tenni. Valami olyat, amihez szükséges a nyolc napon túl történő gyógyulás, ami valljuk be, hátráltatna abban, hogy minél előbb újra magaménak tudhassam Kevint.
-Bastardo! - Sipítom anyanyelvemen az igen csak istenkáromlásnak számító szavacskát, miközben western csizmám orrával tövig nyomom a féket. Utálom a szülőhazámat!
-Most tényleg baszakodni fogtok velem?! - Morgom az orrom alatt, és hitetlenül lehúzom orrnyergemre a sötétített üvegű napszemüvegemet. Itt élek már közel majdnem harminc éve, és még mindig nem vagyok képes elhinni, hogy vannak olyan elvetemült emberek, akik képesek a marhacsordájukat úgy áthajtani az úton, hogy közben látja a nyomorult, hogy közel 100/h-val közeledik feléjük egy autó...
Amilyen hirtelen kellett a fékre taposnom, olyan sebességgel nyomom tövig újra a gázpedált. Nem marad utánam más, csak egy sűrű porfelhő, ahogy a kerekek felpörögnek a terepjáró alatt.
Alig fél órányi kocsikázás után végre megérkezem a kívánt célhoz. Pont olyan, mint ahogy emlékeztem rá... Mindenhol csak homok, néhány éhező állat az útszélén és a bádog raktárépület, aminek az oldalát számtalan lövésnyom ékesíti már. A három ujjnyi vastagságú rozsdarétegről meg inkább nem is ejtenék szót. Ezt már mindenkinek a fantáziájára bízom...
Megfontoltan szállok ki a kocsiból. Gondosan ellenőrzöm pisztolyom tárát, majd szakadt, koptatott farmer forrónacim derekába gyűröm, és határozottan, rezzenéstelen arckifejezéssel megindulok előre.
A homok minden lépésemnél fel-felporzik előttem. Járásom, arckifejezésem és tartásom elszántságról tanúskodik, legbelül azonban úgy rettegek, mint ezelőtt talán még soha az életemben. Útközben számtalan gondolat végig fut az agyamon. Természetesen az összesnek Kevinhez van köze, és ahhoz, hogy az a féreg talán kárt tett benne.
-Késtél. Egész pontosan öt tizedmásodpercet. - Akaratlanul is összerezzenek az egyenesen a fülem mellől érkező hangra. Nem szólok semmit. Csak szépen lassan, megfontoltan pördülök egyet a sarkamon, hogy szembekerülhessek azzal a jól ismert arrogáns pofával. Hogy lehettem annak idején annyira beleesve ebbe a fickóba, hogy képes voltam neki gyereket szülni, és még a bűnrészesévé is válni?!
Pecsétgyűrűktől fénylő ujjai gyengéden megragadják napszemüvegemet, hogy megszabadítson a feleslegessé vált kiegészítőtől, amit aztán ujjatlan, mély kivágású farmeringem dekoltázsába dug, szemeivel hosszasan időzve el nőiesebb domborulataimon.
-Ugye tudod, hogy ez a késés akár a fiunk életébe is kerülhetett volna?! - Legszívesebben képen köpném, és elordítanám magam, hogy ő nem a mi, hanem csak az ÉN fiam, de már megtanultam régebbről, hogy Stannél nem túl tanácsosak a hirtelen kitörések, így hát csak lenyelem a dühöm, és igyekszem figyelmen kívül hagyni azt az őrült, pszichopata vigyorát, amivel a szemeimet bámulja.
-Inkább azt mond kérlek, hogy mi volt olyan sürgős, amiért ma ide kellett jönnöm. Elvégre nem te álltad a benzinköltségeket. - A szívverésem vetekszik egy kolibri szárnycsapkodásaival, és a homlokomon gyöngyöző izzadtságcsepp a feszült csendben megkezdi útját, végig a halántékomon, hogy aztán az államról a forró homokba csöppenhessen.
Nem vagyok egy vallásos ember -soha nem is voltam az-, most mégis azon kapom magam, hogy imádkozom. Kevinért. Azért, hogy még életben legyen.
-Lizzie, lazíts már egy kicsit, ugyan! - Nevetésétől borsódzik a hátam, akárcsak az érintésétől, ami végig szántja a nyakam, majd befut a dekoltázsom rejtekébe.
-Nem dugni jöttem, hanem tárgyalni!
-Áu, de felvágták a nyelved. Nézzenek oda! Csak aztán nehogy a fiad bánja. - Újabb gombóc fut le a nyelőcsövemen, és emlékeztetnem kell magam, hogy Kiért vagyok itt.
-Na, de nem bánom. Térjünk is rá akkor az üzletre. Abból nyilván nekem is több hasznom származna. - Végre...
-Hallgatlak! - Felszegett állam, és tettetett határozottságom láttán újra felröhög, és jókedvűen megcsóválja a fejét. Örülök, hogy te ennyire jól szórakozol, seggfej...
-Mind a ketten tudjuk, hogy miért van nálam Kevin, és hogy miért cserébe vagyok hajlandó élve visszaadni neked. - A családi vagyon. Miután apa meghalt, mindenét rám íratta. A három villát, a kocsikat, a hajóját és a magángépét is. Egyedül a pénz az, amiről senki nem tud semmit, és ami Stannek kell a fiamért cserébe.
-Már mondtam, hogy nem tudom, hogy hol van. - Reszketeg sóhaj, és újra csak az jár a fejembe, hogy vajon Kevin él-e még.
-Na, és Camille?
-Mi van az anyámmal?
-Annak idején elváltak... kizártnak találom Lizzieke, hogy nem kapta meg a ribanc anyád a papucs apád vagyonának legalább a felét. - Azóta nem beszéltem, és nem is találkoztam anyámmal, mióta a bíróság apámnak ítélt. Egy éve kaptam tőle egy levelet Vegasból, de nem mondhatnám, hogy tartom vele a kapcsolatot, azt meg még annyira sem, hogy szoros anya-lánya kapcsolat lenne köztünk.
-Nem tudok semmit anyámról már tíz éves korom óta.
-Valóban? És nem akarod őt úgy egészen véletlenül meglátogatni, hogy aztán könnyekig hatódva egymás nyakába borulhassatok, és kiperkáld tőle a lóvét? - Amit Stan mond lehetetlennek tűnik. Hezitálok, és ezt nyilván látja is rajtam. Ez a gazember túl jól ismer már ahhoz, hogy bármit eltudjak titkolni előle.
-Emlékezz, hogy Kinek az élete forog kockán. - És ekkor beugrik Kevin vörös, égnek meredő haja, sötét bogár szemei, szerény kis vigyora, és a doromboló, engedelmeskedő kiscica azonnal védelmező anyatigrissé változik.
-Mennyi időt kapok? - Ezennel bátran állom a tekintetét, amiben pár másodperc erejéig felfedezni vélem az őszinte megdöbbenést. Na mi van te rohadék?! Aztán persze újra előkerül az az idegesítő mosoly.
-Van rá három hónapod, hogy az apád vagyonával együtt megszerezd. - A szívem újfent kihagy egy ütemet, de nem tántorodom meg, hiszen tudom, hogy mi a cél. Kevinért akár ölni is képes lennék!
-Meglesz! - Rázok vele kezet határozottan, majd egy utolsó elszánt pillantás, a napszemüveg visszakerül a helyére, én az autóba, és már indítok is. Innentől már nincs mese! Pörögnek a percek, másodpercek és én minden eltelt nappal közelebb kerülök a fiamhoz, mert tudom, hogy vissza fogom szerezni Őt!