1 hónapjaKifáradtan üldögéltem egy kétszemélyes asztalnál egymagam. Nagy szerencse, hogy az egyetemtől a lakásomig fellelhető ez az egy Starbucks. Nem is tudnám, hogy mit kezdenék magammal, akkor ha nem tudnék minden nap beülni ide egy teára vagy kávéra. Valószínű akkor már rég megörültem volna a fáradságtól. Már most is a végkimerültség szélén állok. Nem elég, hogy két állásban dolgozom, de még egyetemre is járok. Habár nincs nagyon más választása annak aki elhagyja a családját. Ez így nagyon keményen hangozhat, de volt rá okom. Fejemet kényelmesen az asztal lapjára hajtottam és behunytam szememet.
Már lassan három hónapja, hogy otthagytam Koreát és Amerikába jöttem. Most sem fényes a helyzetem de sokkal jobb mint ott. Nem számíthatok rokonok támogatására csakis a saját magam keresetéből tudok megélni valahogy. Biztosíthatok mindenkit arról, hogy bárki más ezt tette volna a helyemben. Az ottani viszonyok enyhén kifejezve is szörnyűek voltak. Egy viszonylag kicsi lakásba voltam kényszerülve két bátyámmal és öcsémmel. Anyámat nagyon ritkán láttam mert folyton dolgozott. Apámnak pedig hol volt állása hol nem szintúgy a bátyáimnak. Nekem meg akkoriban volt, hogy három-négy állásom is volt az iskola mellett. Mondhatni, hogy az egész családot én és édesanyám tartottuk el. A sok munka ellenére is rengeteg adósságunk volt, amit szinte lehetetlen feladat volt kiegyenlíteni és mindezeknek az okozója apám volt. Az alkohol és a lovak voltak a szenvedélye, amire rá is ment a kínkeservesen keresett pénze és ezért uzsorásokhoz folyamodott. Szinte mindenkit utáltam a családomban kivéve anyát. Apám folyton elherdálta a pénz, a bátyjaim engem terrorizáltalak és okoltak mindenért ráadásul az öcsém miatt nézek ki úgy ahogy. Ő rakta tele a hajam rágóval és nyírbála meg azt idősebb testvéreim közreműködésével mert unatkoztak. Akkor mondtam végleg búcsút a derékig érő hosszú hajkoronámnak. A fiúk kinőtt ruháiban és rövid hajjal már tizenhat éves koromban is fiúnak néztek. Sajnos az öltözködési stílusom a mai napig megmard, habár mentségemre szóljon erősen próbálok ezen változtatni. Viszont ami berögzül azon nagyon nehéz alakítani. Most így visszagondolva furcsa, hogy vártam a költözéssel anyám lelépésig. Valahogy nekem is csak akkor nyílt ki a szemem amikor ő otthagyott, azokkal az emberekkel akiket én nem hívok soha többet a rokonaimnak. Egy szó nélkül képes volt otthagyni az egyetlen lány gyerekét. Na nekem is ekkor telt be végleg az a bizonyos pohár és a hosszú ideje félretett fizetéseimből megvettem az Amerikába szóló repülőjegyeimet és úgy tettem mint ő. Azóta nem tudok senkiről semmit és vagyok teljesen független. Nem vágyom vissza és a mostani életem is sokkal békésebb. Habár olyan napokon mint ez, amikor nem alszok sokat és kimerült vagyok a munka és tanulás egyvelegétől. Az ilyen napokon sokszor eszembe jut mind az ami akkor történt. Mindaz amit legszívesebben felejtenék.
Fejemet kissé felemeltem az asztal lapjáról és oldalra fordítottam. Tekintetem egy férfi tekintetével találkozott. Hirtelen kihúztam magamat és óvatosan körülpásztáztam a terepet. Senki más nem ült a közelemeben így holtbiztos, hogy engem figyelt. Megfogtam a kávés poharamat majd a számhoz emeltem és kortyoltam belőle. Biztos csak beképzelem futott át az agyamon, miközben még mindig a szám közelébe tartottam a poharat.
Újra a rejtélyes alak felé emeltem a tekintetemet majd döbbenten konstatáltam, hogy felém tart. Gyorsan leraktam a kávémat és még jobban kihúztam magamat a széken.
- Bocsánat!- szólított meg.- Leülhetek ide? A nevem Roger Banks.
Alaposan végigmértem az előttem álló fiatal férfit. Nem lehetett több huszonhat évesnél, magas volt és öltönyt viselt. Biztos valami nagykutya mondjuk egy szálloda vagy kaszinó tulajdonos. Fejemmel a szabad szék felé biccentettem ezzel jelezve, hogy foglaljon csak helyet.
- Tudod egy modellügynökségnek dolgozom mint közvetítő és menedzser. Úgy gondolom, hogy megfelelő lennél a mostani megbízatásunkhoz. Hiszen pont olyan férfiakat keresünk mint te.- kezdett bele mondókájába lehengerlően mosollyal az arcán.
- Sajnálom de akkor én nem jöhetek szóba.- mondtam és láttam, hogy kezd leesni neki a hangom miatt, hogy nem vagyok férfi. Szerencsére ő nem botfülű mint mások. Sokak még akkor sem realizálják ha megmondom nekik nem, hogy a hangomból.- A nevem Ahn Min Seo és biztosíthatom, hogy nő vagyok.
- Tökéletes!- kiáltott fel. Erre a szemeim tágra nyíltak a meglepettségtől és a riadáságtól.- Úgy sem szeretek férfi modellekkel együtt dolgozni. A nőkkel könnyebb szót érteni.
Teljesen összezavarodtam. Nem így szoktak általában reagálni. Ő még örül is ennek és úgy vigyorog közben rám mint valami eszelős.
- Azt mondta férfi és nem női modellt keres. Ez esetben velem nem tud majd mit kezdeni uram.- mondtam hidegen. Azt gondoltam, hogy talán ezek után végre elmegy de nem így tett.
- Az egyén nemi hovatartozása nem számít. Gondolom hallottál már olyan modellekről akik egyszerre dolgoznak mind női és férfi modellként mert az arcuk tökéletesen passzol mid a kettő nemhez. De van olyan is aki csak az ellenkező nem stílusát képviseli.- olyan lelkesedéssel magyarázta, hogy egyszerűen nem tudtam nem odafigyelni arra amit mond. Mielőtt még bármit is hozzáfűzhettem volna a kis beszédéhez megcsörrent a telefonja.
- Itt a névjegykártyám. Ha érdekel a dolog holnap fél négyre gyere a kártyán feltüntetett címre.- hadarta el majd felvette a telefonját miközben felpattant a székről amin ült és rohant is a dolgára.
Nem tudtam, hogy hogyan is kéne erre reagáljak és csak bámultam magam elé mint aki megtébolyodott.
Rá következő naponA gyomromban hatalmas görccsel álltam az irodaház előtt. Gyorsan elővettem a kapott névjegykártyát és közel emeltem az arcomhoz így elemezgetve azt. A kártyára néztem majd az óriási modern épület feliratára majd újra a kártyára. Ezt a mozdulatsort megismételtem vagy hússzor mire sikerült meggyőznöm magamat, hogy igen jó, tényleg jó helyen járok. Amikor Roger Banks odajött hozzám azt hittem, hogy csak azért ilyen lelkes mert biztos hiányán van az embereinek, mert csak egy kis lepukkant modellközvetítőnél dolgozik. Erre itt állok egy óriási felhőkarcoló szerű erődítménynél. Na erre még álmomban sem gondoltam volna. Egy ilyen menő helynek mi a fészkes fenének van szüksége egy olyan modellre mit én?
Mint akinek földbe gyökerezett a lába álltam továbbra is az épület bejárata előtt és figyeltem ahogyan a siető emberek kerülgetnek ki jobbra-barra. Amikor ma felkeltem a kíváncsiság vezérelt, hogy jöjjek ide és mindenre számítottam de erre nem. Megráztam a fejemet majd újra vetettem egy röpke pillantást a névjegykártyára utoljára. Ha mindaz amit a fickó tegnap mondott igaz és tudna nekem munkát adni akkor biztos nem keresnék rosszul. Este rákerestem egy kezdő modell fizetésére és ha már csak annak az összegnek a felét kapnám akkor is boldog lennék. Végre otthagyhatnám a nyomorult, nehéz fizikai munkát igénylő munka helyimet és az összes energiámat a tanulásnak szentelhetném. Milyen szép is lenne. Most, hogy talán lehetőségem adatott rá nem itt kéne álldogálnom hanem élnem kéne vele.
Hirtelen megindultam a bejárat felé mint akit puskából lőttek ki de közben minden porcikámban remegtem. Beérve a gyönyörű fehér és márványpadlós aulába egyenesen, ugyan olyan határozottsággal vettem az irányt az adminisztrációs pulthoz.
Mielőtt még bármit is mondhattam volna az ott ülő hölgynek valaki megfogta a vállamat és erre én reflexből megfordultam.
- A hölgy velem van.- szólt oda a vállamat szorongató Roger az ott dolgozó idősödő nőnek. Amire csak válaszképpen bólintott.
- Jöttem a megbeszélésre és...- kezdtem bele de félbeszakított. Úgy érzem, hogy ő az a típus aki nem nagyon hagyja megszólalni a másikat. Ha nem ő lenne a leendő munkaadóm akkor jól visszaszövegelnék neki az biztos.
- Épp időben kérlek gyere utánam- majd elindult a liftek felé miközben engem a karomnál fogva húzott.
JelenKifáradva battyogtam, dehogyis battyogtam. Inkább vonszoltam hazafele magamat az egyetemről. Újabb hulla fárasztó napot tudhattam magam mögött. Nekem a fizikai és szellemi fáradság egy latba megy. Már egy hónapja annak, hogy lefojtattam a megbeszélést és elkészítettük a próba képeket majd egy hétre rá a megrendelést. A férfiparfümöt gyártó cég olyannyira komoly és diszkrét, hogy még maguknak a jelentkezőknek sem árulták el, hogy végül kinek a képeit választották. Ha kést szorítanának a torkomhoz akkor sem tudnám megmondani, hogy melyik cég termékéről van szó. Csak annyi ragadt meg, hogy valami nívós és híres. Talán Hugo Boss vagy valami ilyesmi. A lényeg, hogy még én sem tudom, hogy mi lesz ebből az egészből.
Kómásan vánszorogtam tovább az úton amikor is meghallottam, hogy csörög a telefonom. Azonnal végigtapogattam az összes fellelhető zsebet ami a nadrágomon található volt és persze, hogy az utolsóban volt a mobilom.
- Hallo itt...- köszöntem bele de félbeszakítottak.
- Ahn Min Seo, itt Roger Banks. Hol vagy most pontosan?- kérdezte nem leplezett izgatottsággal.
- Annak a Starbucks-nak a közelében vagyok ahol először találkoztunk. Miért?- kérdeztem mivel lövésem sem volt arról hogy mit akar.
- Az jó. Akkor menj tovább egyenesen.- mondta majd le is tette.
Mi a fene? Ez megőrült. Most már érdekelt, hogy mi lehet az oka annak, hogy hívott ezért szaporábbra vettem a lépéseimet. Haladtam egyenesen előre majd a kávézóhoz érve körülnéztem és szó szerint megfagytam. Már értettem, hogy miért is volt izgatott Roger. Velem szemben egy órás plakát helyezkedett el amiről én néztem vissza.
- Te jó ég!- kiáltottam fel majd bámultam továbbra is magam elé mit egy holdkóros.
- Képzeld el, hogy most ezzel van kiplakátolva egész Vegas! Vigyázz mert a végén nem fogod magadról lekaparni a nőket.- nevetett a hátam mögül Roger.
- Te meg, hogy kerültél ide? Már teleportálni is tudsz?- vigyorogtam felé tudomást nem véve a számomra más esetben sértő megjegyzését.
Közelebb jött hozzám majd vállamra tette a kezét.
- Élvezd ki! Mert úgy érzem jó kis karrier előtt állsz.- mosolygott le rám én meg vissza rá.