Springfield, 28.09.1980. 34 Sorozatgyilkos Civilek Brandon Lee

Karakter személyisége

◆ Pozitív tulajdonságok:
Pszichopata, eszelős, neurotikus, kiszámíthatatlan, a hangulata gyorsan változik, a végletek embere, elvont, az elméje teljesen el van borulva, hangokat hall.
Van humora, szeret játszadozni és ijesztegetni, művelt, óvatos, precíz, zseniális.

◆ Negatív tulajdonságok: Hahahaha…
Nem mindig végzi ki azonnal az áldozatait. Egyesek nagyon megszenvedik a vele való találkozást, mielőtt kilehelnék a lelküket. Neki speciel tök mindegy, ő élvezi, hogy kínozhat.

◆ Egyebek:
- Válogatott módszerekkel dolgozik. Mikor milyen kedve van.
- Gyakran beszél rébuszokban, vagy idéz irodalmi művekből.
- A nőket különösen gyönyörűnek és csodálatosnak tartja; ezért vadászik főleg rájuk. Nem szokta őket megerőszakolni, neki is van szíve.
- Másik gyengéi a depresszív, életunt emberek. Rajtuk örömmel "segít". Ösztönösen megérzi, ha valaki belefásult az életbe, és a nyomába szegődik.
- Éjszakai lény.
- Ritkábban használt beceneve: Lélektolvaj

Does it depress you? To know how alone you really are?

„Szörnyű szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló
Míg a lámpa sávja omló fényén roppant árnya száll,
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen – soha már!”


A lány mögött bezárult az éjszakai szórakozóhely ajtaja. Odabent úgy érezte, az épület inkább elnyeli, mint megvédi. Menekül. De ki, vagy mi elől? Napok óta úgy érzi, mintha egy árny settenkedne a nyomában. Ma végül megmutatkozott előtte ez az ördögi valami, amiről eddig csak azt hitte, városi legenda, amivel a srácok riogatják egymást.
A holló. Most érte is eljött.
A közelben ácsorgó, bámészkodó férfiak alaposan megnézték maguknak az összes porcikájában reszkető feketeruhás szépséget.
Tett néhány bizonytalan lépést a vörös csempékkel kirakott, alulról megvilágított táncparkett felé, s besodródott a tömegbe. Elviselhetetlennek megélt, förtelmesen rossz közérzet és egyre fokozódó halálfélelem tört rá. Szíve szaporán vert, a gyomra émelygett. Szédült, arca kipirult, és a torkát kemény gombóc zárta el miközben testében hőhullámok váltakoztak.
Már megbánta, hogy megváltásért fohászkodott. Nem egészen ilyennek képzelte. Gyűlölt űzött vad lenni.
Ki akart jutni a táncolók sokaságából. Szemét bántották az éles fényvillanások és a hangulatvilágítás vibráló színei. Attól félt, ha megfordul, a holló ott fog állni mögötte. Elveszettnek érezte magát a levegőtlen emberlabirintusban. Megállt ott, ahol volt. Habár körbe-körbe örvénylett körülötte minden, erőt vett magán, és megpördült. Üldözője, a furcsa fickó fehér ábrázata helyett azonban csak egy bőrfejű punk ugrált előtte drogoktól leépült, bamba képpel.
– Nem taláááált! – nyekeregte a rögeszmés kuncogás a lány fülére hulló, selymes, szőke hajtincsekbe.
Jenna utoljára vett lélegzete bennrekedt a tüdejében. Tekintete a tér egyetlen pontjára szegeződött. Idegei kötélként feszültek.
Emberek homályossá váló sziluettjei hömpölyögtek körülötte. Az idő lelassult, végül megrekedt a medrében. Érthetetlen szavak özöne és szárnysuhogás egyvelege tompította Jenna éber tudatát.
– El... elkábítottál… – sóhajtotta erőtlenül.
– Én így szeretem csinálni. Már amikor. – hallotta a kéjes suttogást a másik fülében, ahogy a holló áthajolt oda.
– Mit… mit akarsz tőlem?... Rémisztgetésből élsz?
– No, lám, a kicsi szemfüles Jenna. Miből jöttél rá, mondd?
– Meg fogsz… ölni? – hebegte a lány elveszve a valóság és a hallucináció között.
A holló rideg nevetése üvegkaromként karcolta végig a lány hátán a bőrt.
– Megígérem… nem fog fájni. Már nem tart soká a szenvedésed, szerelmem. – a férfi rejtelmes hangja körbeölelte Jennat. Kezei a karcsú csípőre siklottak és gyengéd erőszakkal maga felé fordította a lányt. - Ó, imádom, amikor a bizonytalanság ott remeg a tekintetedben.
Jenna nem volt biztos benne, hogy jól hallotta minek nevezte a holló. Hányinger és undor fogta el. Már-már fullasztotta a fickó önelégült vigyorfoszlánnyal dekorált jelenléte. Mégis epekedett érte, szinte vonzotta a tekintetét. Rémisztette a közelsége, ugyanakkor valamely megmagyarázhatatlan oknál fogva vére lelkesebben kezdett zúgni ereiben. Izgalom? Félelem? Vágyódás?
A rejtélyes férfi ravaszul fénylő lélektükrei alatt nem szűnt a baljós, finom mosoly.
A lány csigolyáin végigzongorázott a csalóka borzongás.
A holló enyhén leszegte az arcát, mosolya ettől még kegyetlenebbnek hatott. Hideg tekintete kifürkészhetetlen gondolatok szikrázó tükre volt, Jenna mégis felismerte bennük a vadászösztönt. Veszéllyel kecsegtető közelségét csábítónak találta. Elméje egyre csak tompult. Pislogott párat, mire a férfi eleresztette, s mint a forró sóhaj, beleveszett a tömegbe. Egyetlen szemvillanás alatt tűnt el.
A lány alig fogta fel a történéseket. Kiódalgott a tömegből és szédültében a bárpultnak tántorodott. El volt keseredve, hogy nem lel boldogságra, szeretetre, válaszokra, megértésre. Szorongott és lélekben reménytelenül kimerült. Rettegett a hollótól, de titkon hozzá fohászkodott, hogy ragadja el.
Tudta, nem éli már meg a reggelt…