Halk, lágy zene hangzik fel a szobában, Lily pedig álmosan fordul az oldalára és szidja a felmenőit mindenkinek, aki ilyen hajnali órákban képes őt felébreszteni. Csukott szemmel tapogatja ki a telefont a feje mellett, nyomogatja meg random helyeket majd fekteti a fülére a készüléket, mert tartani valahogy túl fárasztónak tűnik. Néhány morcos „Halló” és a nem halkuló zene után már neki is feltűnik, hogy valami nagyon nem stimmel. Résnyire nyitja szemeit, újra a kezébe veszi azt az átokverte nyavalyát, pillog párat a kijelzőre mire felfogja, hogy csak az ébresztője ilyen veszettül kitartó.... nem véletlenül. Lilyt felkelteni nem egy egyszerű  dolog. Félálomban de folyékonyan káromkodva mászik ki az ágyból és szidja a telefont, saját magát, amiért nem állította át az ébresztőt az este, a telefongyártó céget, az alkalmazást, amiért nem tudja fél mozdulattal elhallgattatni ezt az a hülye ricsajt, a papucsát, amin keresztül esik majd fogja a jó előre beállított vonalkódot a hűtőről s végre jó helyen megnyomva a telefont bescanneli, a zene pedig végre valahára elhallgat.
Elégedetten mosolyogva, még mindig alig nyitott szemekkel veti a hátát a hűtőnek s csúszik le ülésbe a hideg járólapra. Újabb lapos pislogással próbálja beazonosítani hány óra is lehet, de olyan veszettül világít a telefon kijelzője, hogy nem győz hunyorogni a szöszke.
8:05.
Határozottan embertelen időpont. Pláne ha az ember 4 körül zuhan be az ágyába annyira kómásan, hogy még a másnapi ébresztőt is elfelejti átállítani. Még pár pillanat, vagy perc mire hajlandó felkelni a kőről s vadászni egy pohár almalevet magának. Csak ekkor tűnik fel neki az alkarját teleszövő iromány, de ennek a megfejtéséhez már kénytelen lezuttyanni a konyhaszékre. Egy telefonszám! Fejti meg magát meghazudtoló leleményességgel a kislány majd veszettül elkezd agyalni, hogy ugyan mégis miért és ki írta fel a telefonszámát a kezére fekete szemceruzával az este. Emlékszik, ahogy odasétál hozzá egy macska.... nem... egy lány volt, de jelmezben. Persze, tegnap mindenki jelmezben volt, s még csodálkozott is a szöszi mit is akarhat tőle az a lány. Nem mintha nem lett volna csinos -keskeny csípő, hosszú lábak, világos szemek, hosszú barna haj- de mintha most nem sikerült volna leszbire innia magát a szöszkének. Vagy mégis?
-Ha érdekelne egy meló, ha szeretnél elszabadulni a társadalmi normáktól, és valami különleges helyen dolgozni.... Hívd fel ezt a számot. – fogta meg Lily karját és írta fel rá a most már kissé elmosódott számjegyeket.- Beszélj Lady Estherrel és mondd, hogy Belle ajánlott.
Ha nem lenne a telefonszám a karján két névvel – mert ahhoz határozottan ragaszkodott, hogy a neveket is felírja Belle – akkor szent meggyőződése lenne, hogy csak álmodta az egészet. De most mégis itt van, s az utolsó számjegy már határozottan olvashatatlanná kopott. Határozottan minimális gondolkodás után kezdi el feltárcsázni a telefonszámot, majd a cirka nyolcadik próbálkozásra mintha sikerülne jól betippelnie az elmosódott számjegyet is s nem rázzák le nagyon morcos emberek, amiért hajnal 8kor zavarni merészeli őket.
-Jó reggelt! Lady Esthert keresem. –mondja a telefonba, majd megfogadja, hogy ez lesz az utosó kísérlet. Azt sem tudja egyáltalán miért próbálkozott újra és újra, miután elsőre közölték vele, hogy téves szám és egyébként is mit képzel magáról, hogy....... Biztos a tequila a hibás....
-Egy pillanat türelmét kérem Miss.... –válaszolja a hang a túloldalon, s Lily határozottan meglepődik, amiért tényleg sikerül elérnie valakit a megadott névvel, a megadott számon. Biztosan valami tréfa.
-Hallo? –szól bele egy határozottan kellemes női hang a telefonba kiszakítva a szöszit mindenféle összeesküvés elméletek szövögetéséből.
-Jó reggelt. Lily Claire Demian vagyok és Belletől kaptam meg tegnap a telefonszámát. –Magyarázza ügyesen puskázva vissza a macskanő nevét az alkarjáról. –Úgy hallottam volna szabad állás Önnél. – Hangja jelenlegi állapotához képest meglepően határozottan cseng, de a beszélgetés fonalát egyértelműen a vonal túloldalán levő hölgy vezeti. Nem is csoda. Másnaposan és kialvatlanul senki nincs a a topon.
-Ma 14:00? –lepődik meg látványosan és abszolúte nem színészkedve.
-Nem, nem gond. Csak nem gondoltam, hogy már ma...... Egy címet kaphatok? –kérdi el is felejtkezve mindenfajta ellenkezésről vagy másik időpont ajánlásáról. Ha a Lady délután 2kor óhajtja őt látni ugyan ki ő, hogy ellent mondjon neki. Pláne ilyen állapotban....
Lejegyzeteli a címet és a nevet még egyszer, majd elköszön, s a híváslistából kiírja a helyes telefonszámot is, majd elnyúlik az asztalon, s újból elalszik.


Pár perc múlva ébred fel újra arra, hogy veszettül fázik a talpa és kegyetlenül elnyomta a seggét a konyhaszéken. Álmosan pillog a telefonjára....
11:15..... qrvaélet....!
Úgy tűnik az az öt perc mégsem öt perc volt. Erre persze kipattannak a szemei, majd átrongyol a lakáson a fürdőszoba felé. Levetkőzni sem áll meg, menet közben szórja le magáról a hajába gabalyodott maszkot, a tegnapi szoknyát, derékfűzőt, inget, melltartót, neccharisnyát s zuhan be a zuhany alá szinte szó szerint ahogy kibuktatja magát a harisnyával. Néhány pillanat vacogás míg felmelegedik a víz, de ez pont kell is ahhoz, hogy funkcionálisan elkezdjen- ugyan csak alapjáraton, de üzemelni a szöszi s képes legyen abszolválni a zuhanyzás és hajmosás rendkívül bonyolult műveletét. Röpke fél óra alatt végez s vonul át törölközőbe csavarva az ágyba a laptopjához, hogy megkeresse hova is kellene neki eljutnia  2 óra múlva, majd meglátva az erőteljesen külvárosi címet inkább hív egy taxit.


13:50
Kellemesen időben gurul be a taxi a külvárosi villa elé s száll ki belőle a szöszke. Immár két kávé után egészen humanoidnak érzi magát, s első ránézésre annak is tűnik. Haja a szokásos lágy hullámokban omlik le a vállára, öltözéke szerinte elegáns – tunika, cicanaci, blézer, magassarkú szandál kombó, avagy a fene sem tudja hogy öltözzek fel, mert nem tudom milyen interjúra is jövök szerelés. A hajszárítás, reggeli, kávé és ruhaválasztás mellett már pont arra nem maradt ideje, hogy utána nézzen mi is ez a kastély, de... majd kiderül, nem?
Táskáját a vállára veszi majd kifizeti a túlzottan is kommunikatív taxist majd felsétál a kastély bejáratáig és becsönget. Pár szívdobbanás csak, így kinyílik az ajtó.
-Jó napot! Lily Claire Demain. Lady Estherrel van találkozóm 14kor. –mondja kissé idegesen szinte egy szuszra, s kezdi érezni milyen végtelenül ostoba ötlet volt reggel telefonálni és nem utánanézni a helynek, de most már itt van, nem tud mit tenni. lehetőségeihez mértem magabiztosan mosolyog az ajtóban állóra, majd ha beengedik bemegy az előtérbe, vagy a lakás azon helységébe ahova irányítják őt.

Látható meglepetéssel az arcán méri végig az előtte álló lányt, a tegnapihoz annyira hasonló ruháját, a hajában figyelő cicafüleket, tekintete végül megállapodik Belle szemein, amik a fekete tustól szintén cicás hatást keltenek.
-Elég... rendhagyó volt a meghívód. –találja meg a megfelelő szót, s mosolyodik el ő is, bár sokkal visszafogottabban, mint a cicus. A lányról viszont azonnal siklik is tovább a tekintete a kastény belsejére ahogy belép. Nem is meglepő, a hely gyönyörű. Ragyogó, kíváncsi tekintettel méri végig a hallt, a lépcsőket, a mindenhol domináns vörös burkolatot végül pedig a csillárt. Elegáns és grandiózus. Az ábrándozásból Belle cipősarkainak koppanása szakítja ki, így ő is elindul a lány után. A cicafarkat meglátva ismét elmosolyodik, majd újra a berendezést kezdi el szemlélni. Fogalma sincs mi ez a hely, de ha nem kell levetkőznie, akkor ő itt akar dolgozni. Ez körülbelül a harmadik szoba után már egészen biztosan tudja a lány, s egyre éberebb, egyre kíváncsibb. Egy biztos, Belle különleges helyet ígért neki, a Kastély pedig ennek tökéletesen megfelel. No de mi is volt a társadalmi normákkal?
Az ajtó előtt megáll, majd egy Köszönöm és egy mosoly kíséretében halad el a cicalány mellett, mikor az beljebb invitálja. A szobába belépve már az őt üdvözlő nőre igyekszik koncentrálni a  figyelmét, több kevesebb sikerrel. Sokat segít, hogy a Lady legalább annyira különleges és figyelmet követelő, mint a Kastélya, így Lily is tartja a korábbi mosolyát s viszonozza a kézfogást a nőéhez hasonló határozottsággal és erővel.
-Jó napot! Lily Claire Demian. Részemről a szerencse.–köszön ő is és mutatkozik be egy szuszra. Izgul és ez meg is látszik rajta. Gyorsan végigtekint a nőn, s kezdi határozottan alulöltözöttnek érezni magát. A nyaktörő cipőben cirka egyforma magasak lehetnek, így Lily könnyen tartja meg vele a szemkontaktust. Esther öltözéke abszolút nem feszélyezi a szöszkét, sőt, meg kell állapítania, hogy kimondottan jól áll a nőnek ez a stílus. Viszont mindez együtt, a Lady, a cicalány és a ház maga egyre kíváncsibbá teszik a lányt.
-Köszönöm. –mosolyodik el a dicséret hallatán, majd a kérésnek megfelelően helyet foglal a jobb oldali fotelban. Táskáját letámasztja maga mellett a földre, majd kényelmesen elhelyezkedik, s keresztbe fonja lábait.
-Egy pohár mentes ásványvizet elfogadnék, ha van. Köszönöm. – mondja még mindig mosolyogva. Bárhol máshol kávét kért volna, de most kellőképpen felcsigázták a lány érdeklődését, hogy koffein nélkül is teljesen kinyíltak már a szemei. Amíg  a nő kitölti az ásványvizet csak körbepillog ebben a szobában is.
-Gyönyörű háza van. –jegyzi meg hangosan s valóban így is gondolja. Az egész környezet, a vörös összhatás, a hatalmas bútorok és a festmények is, mind pompázatosak és varázslatosak a lány számára.

Érdeklődve figyeli a Lady ténykedését, ahogy nyílik a szekrény, s feltárul a bár.... Tetszetős. A poharat egy köszönet kíséterében elveszi tőle majd belekortyol s kezeit lassan leereszti az ölébe.
-Szóval ez az Ön otthona? –kérdez vissza automatikusan, kissé csodálkozva s újra körbetekint a szobán. Nem is tudja miért lepődik meg ezen annyira, pedig tény, hogy a kastély egész megjelenése valahogy illik Estherhez. Mégis, azt hitte ez csupán a nő munkahelye.
Tekintete hamar visszatalál a Ladyéhez, s a dicséretre büszkén elmosolyodik. Még akkor is, ha kissé rendhagyó csomagolást kapott ez akkor is dicséret, s Lily imádja, ha a tánctudásával kitűnhet mások közül.
-Táncos vagyok. –válaszol mosolyogva a kérdésre, majd apró szünetet hagyva hozzáteszi. –Kiskoromtól kezdve tanulok balettezni. Lehetőségem volt több stílusba is belekóstolni azóta és..... a tanáraim szerint mindhez volt érzékem.
Pimasz, magabiztos mosoly ül ajkain. Láthatóan szeret erről beszélni, de túlzottan áradozni sem szeretne róla, így aztán egyelőre ennyiben hagyja a dolgot, hacsak Esther nem erőlteti a folytatást. A következő kérdések viszont határozottan meglepik, s ez látszik is rajta. Nem csak a ház, Belle és a Lady szokatlan kinézete, de maga az interjú is elég rendhagyónak tűnik. Ami talán nem is baj – a szokásos kérdéssoron mindig elhasal a szöszke.
Nem válaszol kapásból, viszont eszébe sem jut elbohóckodni a kérdést. Egyszerűen csak megpróbálja átgondolni, s magában elkülöníteni a két dolgot. Vagy csak neki tűnik úgy, hogy a két kérdés határozottan más választ igényelne?
Tekintete összefonódik a nőével s most kezdi csak igazán érezni, hogy mekkora ostobaság volt úgy idejönnie, hogy semmit sem tud se róla, sem a kastélyáról. Kortyol még egyet a vízből, bár ez mér inkább csak időhúzás, s ezt ő is nagyon jól tudja.
-Imádok táncolni. Ez az, amiben megtaláltam önmagam. Amiben kiteljesedhetek. –kezd bele kissé elgondolkozva a lány, s próbálja úgy csavarni a szavakat, hogy Esther is megértse mire gondol.
-Mindenképpen szeretnék ezzel foglalkozni. Nem feltétlenül profi szinten, viszont nagyon kevés olyan munka van, amiért hajlandó lennék feladni ezt a szenvedélyt. Akármilyen gyönyörű is a leendő munkahely, vagy szimpatikus a leendő főnök. –mosolyodik el. Talán nem épp a feltett kérdésekre válaszolt, vagy nem úgy, ahogy Esther azt várta volna, de ennél jobb sajnos nem jut az eszébe a lánynak. Ha valami másra kíváncsi a Lady akkor úgyis felteszi másképp a kérdéseit. Valami azt súgja Lilynek, hogy ebben a tekintetben nem kell nagyon félteni a nőt.
-Persze, ha olyan a munkaruha, mint Bellé.... –szélesedik a mosolya ahogy félbe hagyja a mondatot. Azt mondjuk őszintén nem tudja, hogy ez előny vagy hátrány lenne, mindenesetre a cicalány öltözéke érezhetően megragadta Lily fantáziáját.  
-Mondja, milyen munkát ajánl nekem, Miss Broughton? –kérdi lágyan, érdeklődő hangsúllyal a nőtől, hiszen egyre biztosabb kezd lenni benne, hogy nem táncosként szeretnék őt itt alkalmazni, az pedig, hogy a sötétben kell tapogatóznia határozottan kezd nem tetszeni a szöszinek.

Érdeklődve hallgatja a Lady válaszát, s apró bólintással veszi tudomásul a hallottakat. A ház gyönyörű és hatalmasnak tűnik kívülről és belülről egyaránt. Nem csoda, hogy több embert is el tud itt szállásolni Esther, mégis.... ott ébredni, ott élni ahol dolgozik az ember majd ugyanott lefeküdni aludni. Nem a szöszi világa. Valahogy olyan kollégium életérzés az egész. Bár akkor ez lehet a világ legkirályabb kollégiuma. De akkor is túl zárt.
-Szerencsém van. –egy apró megjegyzés csupán, s tényleg így is érzi. Persze, rengeteg kislány álma, hogy balerina legyen, de hányan vannak, akiket valóban beíratnak a szülei egy csoportba, akinek tudják fizetni az óráit, aki a saját élvezete miatta tanulhat és nem pedig anyuci igyekszik megvalósítatlan álmait megélni a csemetéjében, nem külső elvásásoknak akar megfelelni, hanem tud szívből és az élvezetért táncolni? Az mondjuk már Lily fejében is megfordult nem egyszer, hogyha tánc helyett zenélni kezdett volna el vajon most a zongorákról vagy a hegedűkről áradozna-e ilyen szerelemtől csöpögő hangon....de ezt úgysem fogja megtudni soha. Neki igenis szerencséje volt, hogy azt csinálhatta és olyan formában, ahogy  ő szerette volna. Hisz akármennyire is imádja a táncot, ez akkor is csupán egy hobbi. És hogy kész lenne-e  mindent feladni érte?
-Ne értsen félre, nekem nem célom megélni a táncból. Ahhoz túlságosan is szeretem. –nevet fel röviden, jókedvűen, s ha ellentmondásosnak is hat amit mondott egyelőre nem fejti ki jobban.
-Nem, nem adnék fel érte mindent. Ahhoz viszont, nos, nem is tudom mi kellene ahhoz, hogy abbahagyjam az egészet. -Lágy mosoly marad az ajkain, s egy pillanatig sem zavarja Esther tárgyilagos hangja, vagy az, ha ismét nem viszonozza a nő a mosolyát. Nem látja értelmét annak, hogy az alapvető személyiségében másnak mutassa magát, mint amilyen. Nyilván, egy megbeszélésen, főleg egy állásinterjún mindenki igyekszik a leginkább megfelelni a leendő főnökének és ha Esther pont egy csendes, komoly lányt keres akkor számára is hamar nyilvánvalóvá válhat, hogy nem Lily az ő embere. Színészkedni egy pár órás interjún egy dolog, de napi 8 órában.... lehetetlenül kimerítő.
Figyelmesen hallgatja a folytatást, s Belle cicaruhája is értelmet nyer így, vagy csak azt hiszi, hogy érti? Mindenesetre ha Esther ilyen szabad kezet ad az alkalmazottainak és hagyja őket kiteljesedni ez akár a világ legjobb munkahelye is lehetne. Mégis, egyre jobban várja a szöszi azt a bizonyos csapdát, aminek egyelőre csak a létezését érzi, de vagy túl naiv, vagy túl kevés kávét ivott még ahhoz, hogy észrevegye. Apró bólintás ismét a bemutatóra, majd kérdőn szalad fel a szöszke lány szemöldöke, ahogy Esther berendel a szobába egy.... egy mit is? Kíváncsiság csillan szemeiben, de néhány pillanatig még a Lady tekintetét keresi. Persze a női természet és a kíváncsiság briliáns kapcsolatáról sem véletlenül szól annyi történet – Lily sem bírja sokáig, s csak elszakítja tekintetét a nőétől és hátrapillant az ajtóra.

Tekintete Esther arcán pihen, s a mosolyra egy mosollyal válaszol.
-Nagyon is. –mondja ki a nyilvánvalót, hisz egész lényéből süt a kíváncsiság. De ahogy nem nyílik az ajtó ő is újra visszafordul a fotelben, tekintete az előtte helyet foglaló nőn állapodik meg, majd ahogy a házigazda feláll s elindul ő is felkel. Nem tudja mire számítson, s Esther megjegyzése is csak tovább tetézi az amúgy is rengeteg kérdést a Kastéllyal és a munkával kapcsolatban. Nyitottság? De mégis mire? Mégis csak bólint egyet válasz helyett. Tekintete újra végigpásztázza a szobát, majd a Ladyn állapodik meg ismét, ahogy a nő elindul, s kinyitja az ajtót.
Végigfuttatja tekintetét az ismét előkerülő cicalányon, s a kacsintásra jókedvűen elmosolyodik. Újra végigméri a lányt, s csak így másodjára tűnik fel neki a pálca és Belle hátul tartott keze, s kezd az az egyre határozottabb elképzelése lenni, hogy a lány mögött van az a csapda, aminek a felbukkanására már számított a szöszi. És micsoda húsvér csapda ez? Egy felnőtt, jól megtermett férfi követi a cicalányt egy póráz végén látható elégedettséggel, s Lilynek mégis az az első gondolata, ahogy meglátja, hogy még ezen az öleben is több latex van, mint szerény személyén. Pedig a pasi igazán nincs túlöltözve.
A döbbenet csak pár pillanattal később zubog végig rajta, ahogy Esther átveszi az irányítást a férfi felett, s Belle elköszönésénél már Lily meglepett, kérdő tekintetével találkozhat a cicus. A szöszi tekintete gyorsan siklik vissza a tiszteletére rendezett magánszámra, s enyhén megrándul az arca, ahogy csattan a pálca a férfi hátán. Az a nyögés viszont..... akármilyen artikulálatlan is, nem a fájdalomról árulkodott, sokkal inkább volt... élvezettel teli? Ahogy a tekintete is, mikor elindul Lily felé. Lassan, lépésről lépésre követi a lány a mozgását, képtelen elszakítani a tekintetét a férfitól. Szemei és arca lassan hagyják maguk mögött az érzelmeket, s mire összekapcsolódik a tekintetük már tökéletes pókerarccal néz a férfi szemeibe a szöszi. Nem mozdul a helyéről, nem akar, vagy talán nem tud, csak áll a fotel mellett, ahova korábban lépett, s figyeli ezt a furcsa jelenetet.
A második csapásra már a szeme sem rebben, viszont az a gyönyör, amit az ismeretlen szemekben lát újra meglepi. Ő pedig hagyja lehullani a pillanatokkal korábban felépített falat, amit az újdonság kizárására, az érzelmei magába fojtása miatt emelt maga köré. Esther hangja még erőteljesebben csattan, mint az ostor, s Lily újra a nőre emeli a tekintetét. Szemeiben a kétkedés, és megannyi kérdés mellett ott csillan a kíváncsiság apró lángja is.
A szájpecek lekerül róla, a férfi pedig megszólal, s Lily nem tudja nem azt gondolni, hogy a pasi akarattal szegül ellen Esther óhajának. Akár azzal, hogy húzatja magát, akár azzal, hogy szándékosan rosszul válaszol, amivel egy újabb csapást, jutalmat(?) zsebelhet be az Úrnőjétől. Nem is figyel a mozgásra, csak elindul a lány s lassan, nagyon lassan körbejárja a furcsa párost. A törékeny, szőke nőt aki olyan magabiztosságot és hatalmat áraszt magából mint kevés férfi, s az előtte meghunyászkodó ölebet, s lassan a helyére kerülnek a fejében is a dolgok. Abban mondjuk teljesen biztos, hogy valahol a bejáratnál nagyon csúnyán benézhetett egy „Mély víz! Csak úszni tudóknak!” táblát. Tekintete tartózkodó, mégis kíváncsi, de nem szólal meg amíg vissza nem ér a helyére, a fotel mellé.
-Ez a Kastély, az Ön otthona, egy exkluzív fétis klub. Ön pedig lehetőséget kínál, hogy itt dolgozzam, mint... domina? –hangszíne nyugodt, inkább kijelentéseket közöl, ahogy összefoglalja a nőnek az eddigi következtetéseit. Csak az utolsó szót kérdezi, hisz abban sem teljesen biztos, hogy egyáltalán jól használta a kifejezéseket. Tekintete csak a domina szó elhangzásánál siklik újra a Lady arcára, s néz most az ő szemeibe várakozón, kérdőn. Abban ugyan teljesen biztos, hogy ez nem az ő műfaja, mégsem utasítja el kapásból az ajánlatot, bár ő maga sem tudná megmondani miért nem. Talán csak a kíváncsiság, talán valami egészen más az, ami itt tartja még a lányt.

Tekintete felváltva siklik végig Estheren és a lábai előtt térdelő kutyuson. A párosból talán a férfi lehetne az különösebb, a hivalkodóbb Lily figyelmét mégis a nő köti le jobban.  Érdeklődve figyeli ahogy a gyönyörű arc átlényegül –igaz a kettejük beszélgetése során sem volt egy tipikus ovónéni a nő, de most… Tökéletesen idomul bele a szerepébe, s ha nem lenne mellette a férfi akkor sem volna kétséges, hogy Esther melyik szerepet hivatott képviselni. Egyszerre rémisztő és csábító, Lily pedig egyre biztosabb abban, hogy szeretne ezzel a nővel együtt dolgozni, és hogy semmi esélye sincs megszerezni a felkínált állást.
A kérdést hallva apró, alig mozdulattal rázza meg a fejét s már nyitná a száját, hogy válaszoljon is, de Esther folytatja, Lily pedig figyelmesen hallgatja a morzsányi részleteket egy olyan világról, melynek a létezéséről tudott ugyan, még a fantáziáját is megmozgatta, de amit sosem érzett igazán a sajátjának.
Gondolatai elkalandoznak egy pillanatra, elképzeli saját magát a Lady testre simuló latex ruhájában, kezében lovagló pálcával és egy pórázzal, egy vadidegennel, aki lesi minden szavát, rezdülését. Aki akarattal szegül ellen neki, nem mert ne élvezné a helyzetet, hanem mert vágyik a büntetésre amit a kihágásáért kaphat. Tekintete lesiklik a kutyus vágyakozó tekintetére, s elképzeli hogy ő osszon neki parancsokat s az ő ütése okozzon vörös csíkokat a hátán.
Tekintete összekapcsolódik a férfiéval ahogy az a pálca mozdulatának engedelmeskedve felemeli a fejét, s válaszol úrnője kérdésére. A válasz pedig… több, mint zavarba ejtő. Az iménti gondolatok, képek újra átcikáznak a fejében, a kérdéssel, hogy vajon ő vágyik-e arra, hogy megalázza ezt a férfit. Vágyik ő arra, hogy megalázzon bárkit is? Teljes uralmat gyakorolni a másik felett… Igen. Látja a vonzerőt a lehetőségben, de van egy olyan sanda gyanúja, hogy ez sokkal többről szól, mint amit eddig látott, vagy amiről tudomása lehet.
Önkéntelenül lép hátra egyet, ahogy a cipői kerülnek az érdeklődés középpontjába. Alapvetően nem tartja magát sem prűdnek sem ítélkezőnek vagy épp fantáziátlannak, de ha valamit sosem tudott megérteni az az ilyen cipő – vagy más egyéb tárgy fetisizálása volt. Az pedig hogy ő végiggyalogoljon a pasi hátán? Tűsarkú cipőben?
Tekintete továbbra is érdeklődő, bár már felsejlik benne a lemondás apró szikrája ahogy újra a jégkék tekintetet kezdi fürkészni. Apró, udvarias mosoly ül ajkain, majd meglepődve kerekednek el a szemei, ahogy Esther a szub szerepet említi, kínálja a lánynak. Meg sem fordult a fejében, hogy az ő nyakára is kerülhet a póráz, s a döbbenet látszik is az arcán.
-Értem. –jegyez meg csak ennyit első körben, de ez valahogy túl kevés. Tudja, hogy el kellene utasítania az ajánlatot, hiszen annyira de annyira nem az ő világa mindez, valahogy mégsem fűlik hozzá a foga. Lassan rázza meg a fejét még mindig kissé kételkedve, döbbenten.
-Nem hiszem, hogy a szub szerepe nekem való lenne. –siklik végig újra a férfin, a hátának nyomódó cipősarkon és a nyakörvön, majd visszavezeti a tekintetét Estherre. –És ami azt illeti a dom szerepét sem éppen rám szabták. –mosolyodik el őszintén. Tekintete és hangja kissé lemondó, de koránt sem ítélkező vagy távolságtartó.
-Köszönöm az ajánlatot Önnek és Belle-nek is, de….. ez nem az én világom. –vallja be végül még mindig azzal a barátságos mosollyal az ajkain. –Ön egy nagyon szimpatikus nő Lady Esther és szívesen dolgoznék Önnek ha valami más pozícióba keresne embert, de ezt a munkát nem vállalhatom el.
Egy apró csavar, egy próba hátha, hisz tényleg tetszik neki a Kastély és Esther is, de nem lenne értelme hazudnia csak hogy megkapja a munkát. Ahogy az interjú elején is próbálta önmagát adni, most még nagyobb ostobaság volna másnak tetetnie magát, mint aki valójában. Kérdőn, érdeklődve fürkészi a nő vonásait, tekintetét és vár. Egy lehetőségre, vagy elutasításra.

Tekintete a Ladyn pihen, s az első mondatára csak még szélesebb mosolyra húzódnak a lány ajkai.
-Nagyon valószínű. –ismeri el szinte gondolkodás nélkül, s még egy aprót bólint is mellé. Igen. Ha a cicalány részletekbe menően is mesél a felkínált munkáról, akkor több, mint valószínű, hogy nem jelentkezett volna rá. Bár...... a kíváncsiság nagy úr. – Belle elég meggyőző volt. De nem bántam meg, hogy eljöttem. –teszi még hozzá s húzódnak játékos mosolyra ajkai.
Tekintete újfent lesiklik a férfire, ahogy egy rövid időre újra ő kerül a főszerepbe. Figyeli ahogy lekerül róla a póráz, a fizikai valójában látható póráz, de ez mit sem változtat a szerepén. Pár lépésig követi csak tekintetével, majd figyelmét visszavezeti Estherre. Csöpp zavarodottság tükröződik csupán a testbeszédén, a vonásain és a mozdulatain. Nem is csoda. Új és merőben furcsa még neki ez a szituáció – talán mindig is az lesz és.... őszintén a leghalványabb elképzelése sincs, hogy hogyan kellene kezelnie a pasast.
Tekintete a fotelbe hajított pórázra siklik, majd vissza Estherre, akinek láthatóan még Lily válasza ellenére sincs kedve befejezni ezt az interjút, ami meglepő? ..... megnyugtató? Manó sem tudja, az viszont biztos, hogy kíváncsisággal tölti el a lányt. Vajon mit akarhat még tőle Esther?
A kérésnek megfelelően újra helyet foglal a fotelban, lábait keresztbe veti s némán vár az újabb vizsgára. A dicséret viszont váratlanul éri és kissé túlzónak is találja azt. Ennek ellenére tetszik neki, hogy a nő pozitív véleménnyel van róla, s nem is siket őt kijavítani.
-Nem, köszönöm. -utasítja el apró bólintással a cigarettát, majd figyeli a rituálét, ahogy a jól idomított férfi kérés nélkül is kiszolgálja az úrnőjét. Különös és a legkülönösebb az egészben, hogy olyan természetes hatást kelt ez a páros. Valahogy összeillenek – hiszen hogy is lehetne valaki úr, ha nincs mellette senki, aki szolgálja? Lágy mosolyra húzódnak a lány ajkai a gondolatra.
Figyelmesen hallgatja a magyarázatot, könyökeit közben megtámasztja a fotel karfáin, s az ölében összekulcsolja az ujjait. Apró bólintással jelzi csupán, hogy érti Esther szavait, sőt, egyet is ért velük, bár szerinte közel sem takarja a teljes magyarázatot vagy épp a valóságot az, mit a nő leírt neki. Nyitná is a száját, hogy válaszoljon, de kénytelen visszanyelni a szavakat, ahogy a Lady folytatja a mondandóját.
Magabiztos mosolyra húzódnak ajkai a kérdést hallva, mégsem válaszol rá kapásból. Szüksége van pár lélegzetvételnyi szünetre, hogy összeszedje a mondandóját, hisz hogy is magyarázhatná el azt, hogy egyszerűen csak szimpatikus neki a nő?
-Első benyomásra Ön őszinte és egyenes nő és ez határozottan tetszik. –kezd bele. – Tudja mit akar és hogy mit vár el az alkalmazottaitól. Azt kínálja amit el akar adni és nem a sorok közül kell kiolvasnom a velem szemben támasztott követelményeket, ami frissítő újdonság egy állásinterjún. –húzódik szélesebbre a mosolya, majd tekintete újra lesiklik a férfire, s szemeit összehúzva szisszen fel, ahogy Esther a tenyerébe hamuzik. Noss igen. A Lady meglehetősen kevés kérdést bízott Lily fantáziájára.– A munkája, a Kastélya és Ön is elgondolkodtat és.... zavarba ejt, mégis....   –nem, ez így nem lesz jó. Megrázza a fejét, majd zavart mosollyal az arcán folytatja.
-Táncos vagyok és nem egy olyan állásinterjúba futottam már bele, ahol a leendő főnök nem csupán a színpadi tehetségem miatt szeretett volna alkalmazni. –fogalmaz finoman, bár nincs kétsége afelől, hogy Esther érteni fogja a célzást.
-Igaza van. Sokakat vonz a pénz, viszont sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy ne nyomják el a saját akaratukat és ne idomuljanak bele egy elvárt szerepbe. Akár egy domináns szerep eljátszásáról van szó, akár a fellépések utáni privát öltáncról a főnök szobájában. –húzódik keserű, cinikus mosolyra a szája. Igaz, hogy az ő szakmájában sem feltétlenül ez az általános hozzáállás a lányokkal szemben, de saját tapasztalata szerint és barátnői beszámolói alapján is egyre több az a hely, ahova már nem is jelentkeznek dolgozni.
-Köszönöm a bókot és az elismerést, bár inkább azt mondanám, hogy szerencsés vagyok, hogy van lehetőségem válogatni a munkák közül. –lassan szelídül a mosolya. Nem mond többet egyelőre, nem is tudja hirtelen, hogy mit tehetne még hozzá az eddigiekhez. Kissé kihúzza magát ültében, tekintete Esther kék szemeit keresi. Fogalma sincs mennyire sikerült azt lekommunikálnia a nő felé, amit akart, de a kimondott szavakat már úgysem tudja visszaszívni. Zavartan harapja be az alsó ajkát, de nem kel föl a fotelből. Tökéletesen tisztában van vele, hogy ennek az interjúnak majd akkor lesz vége, ha a Lady úgy nyilatkozik, hogy befejezték.

Laza, szolid mosoly ül ajkain ami csak egy cseppet szélesedik, mikor a Lady is előbújik az álarca mögül. Érdekes mennyivel másabb hatást kölcsönöz a nő arcának, vonásainak és az egész megjelenésének egy lágyabb, természetes mosoly, mégsem érzi igazán Lily, hogy a domina szerep igazán álarc lett volna – az ugyanolyan természetesnek tűnt tőle, mint ez a mostani lágyabb vonal. Mindkettő Esther személyiségének szerves részeként hat, mintha a dominancia nem is csak egy szerep lenne a nő számára. Talán nem is az.
– Köszönöm. – mosolyodik el szélesebben és emeli meg kissé kérdőn a szemöldökét. No nem azzal van a problémája, hogy bókra bókkal felel a Lady, sőt! szinte teljesen biztos benne, hogy a nő nem fecsérelné ilyen kötelezően ajánlott udvariassági formulákra az időt, vagy a levegőt, ha nem gondolná komolyan. A riposzt könnyedén lehetne alakoskodás, vagy bókba csomagolt sértés is, de Lily semmi ilyesmit nem érez mögötte. Az viszont, hogy valaki az ő természetét és szókimondó jellemét mint üdítő élmény jellemezze... Ezért már önmagában is megérte eljönnie erre az interjúra. És ez az, amit feltétlenül el kell mesélnie a barátainak. És közben levideózni a reakcióikat.
Hátradől a fotelben és érzi ahogy izmai szabályosan ellazulnak, ahogy befejezte a beszédet. Észre sem vette mikor hajolt előrébb. A téma láthatóan nem új Esthernek sem, bár van egy olyan sejtése, hogy egyetlen nőnek sem volna az, aki valaha valamit is el akar érni a szakmájában. Legyen szó akármilyen területről, a férfiak magasan a nők előtt járnak – talán csak az ápolónők esetében lehet kivétel. Manó sem tudja.
A választ hallva aztán újra elmosolyodik és csak bólint egyet. Ehhez már nincs hozzáfűzni valója, s nem is azért ülnek itt, hogy terveket szövögessenek a világ megváltásáról. Az talán majd egy másik délután lesz.
Lily újra a figyelméből eddig sikerrel kizárt férfi felé kapja tekintetét ahogy a csikk a bőréhez ér. Az emberi hamutál ugyan csak egy remegéssel felel, Lily viszont ismét élesebben szisszen fel a mozdulatot látva. Igyekszik újra tudatosítani magában, hogy a férfi azért van itt, mert itt akar lenni. Azért visel latex alsót és nyakörvet, mert erre vágyik. Lady Esther pedig azért lép a hátára a finomnak korántsem nevezhető tűsarkaival és azért nyom el egy csikket a bőrén, mert a férfi ezt várja el tőle. Lilytől mégis olyannyira idegen ez a szerep, ez a fajta önkéntes, teljes kiszolgáltatottság, hogy képtelen megérteni miért teszi ezt valaki saját magával? Hogyan tudja élvezni ezt a bánásmódot?
Tekintete a férfin, annak felemelkedő alakján, majd az eddigi helyén pihen. Szemeiben röpke értetlenség, mégsem követi a lány, a távozó alakot. Tekintete mindaddig az Esther melletti helyet pásztázza, amíg a nő meg nem szólal.
Érdeklődve emeli fel a fejét, fordul újra Esther felé és hallgatja a szavait. Aprókat bólint, bár nem igazán érti hogy jön ide most ez a cikk, de tulajdonképpen eddig sem igazán tudta követni hogy mi miért történik, így ez az aprócska váltás már igazán nem tudja kizökkenteni a lányt. A történet lassan, de egyre határozottabban alakul, Lily szemeibe pedig újdonsült kíváncsiság költözik, ahogy elkezdi sejteni merre is igyekszik alakítani a nő a beszélgetés fonalát.
– Egy rövid ideig. Mint kiderült a főnök csak az önálló munkavégzést részesíti előnyben. Az önálló gondolatokat már kevésbé. –feleli s cinkos mosolyra húzza ajkait. Az Esther által támasztott követelmények nagyrészt a szokásosak az említett pozícióhoz, annak viszont nem érzi szükségét, hogy a kompetenciáját bizonyítandó kezdjen kampánybeszédbe a lány. Az eddigiek alapján úgy sejti Esther nem ajánlaná fel neki ezt a pozíciót, ha nem érezné alkalmasnak rá Lilyt.
– Fél évig tolerálta, hogy az ő húsz éve jól bevált módszereit megpróbáltam megreformálni. – teszi még hozzá, s hogy ezzel plusz pontokat szerez Esthernél vagy épp a fát vágja maga alatt.... nos az rövidesen el fog dőlni. Mindenesetre a nő nem tűnik egy begyöpösödött őskövületnek, akinek csak az és csak úgy a jó, ahogy az ősrobbanáskor a legelső asszisztensével kialakította azt.
– Milyen feladatokat tervez kiadni a kezéből? És milyen időre? –érdeklődik, s a kíváncsiság a hangján is érződik. – Csak a cikk elkészüléséhez volna szüksége egy asszisztensre, vagy hosszabb távon és szélesebb munkakörben gondolkozik? – konkretizálja kissé a kérdést, már ha Esther nem gondolta meg magát Lily első reakcióját hallva. Ez az újonnan felajánlott munka mindenesetre határozottan kedvére való volna a lánynak, s a lelkesedés egyértelműen látszik is rajta.