Kisebb problémák fotózás témakörben

Tárgy: Kisebb problémák fotózás témakörben Csüt. Nov. 06, 2014 5:20 pm

Amy & Rappold

[You must be registered and logged in to see this image.]

Kisebb problémák

fotózás témakörben

Vegas ezen részének egyetlen előnye, hogy legalább a parkolás nem lehetetlen. Ezt a megállapítást akár Rappold is tehetné, ha először járna külvárosi lakótelepen. Szinte minden amerikai nagyvárosban van – minimum – egy tűzlétrás, lepukkant környék agyongraffitizett falakkal, néger és/vagy latin utcakölkökkel és az utakon lassan cirkáló, nyitott ablakú rendőrautókkal. Egy ilyen jármű éppen a Yukon mögött halad el, majd a sziréna bekapcsol és a kocsi nagyobb sebességre váltva továbbiramodik az úton.
Rappold erre felkapja a fejét, az autó órájára néz, ami pontosan 13:55-öt mutat, magához veszi az anyósülésen pihenő cipzáras bőrmappát, kiszáll, majd lezárja a kocsit. Ez után még egyszer gondosan ellenőrzi, hogy tényleg zárnak-e az ajtók. Nem mintha egy helybeli suhancnak a zárt kocsiajtó problémát jelentene, ha fel akarná törni a járgányt. Volt már rá példa, az újságíró ezért sem hagyott semmi értéket a kocsiban, és ezért sem öltözött ki nagyon (nem mintha egyébként szokása volna): fehér pólót, szürke farmernadrágot, fekete bőrkabátot és ugyancsak fekete bakancsot visel.
Elindul az épület felé, majd becsenget… becsengetne, de a kaputelefon láthatóan nem csak összefirkált, de rossz is. Máskülönben nem nyomná vagy masszívan két percig, válasz nélkül. Már venné elő a mobilját, hogy felszóljon az itt lakó fotósnak, de egy éppen ekkor hazatérő helybéli végül nyitja az ajtót, s mögötte Rappold is besorol a házba. A cím jó, ellenőrizte (hellyel-közzel a kaputelefon gombja mellett is kivehető volt az A.L. Cooper felirat), ha mégsem, úgy legfeljebb elküldi a negyediken lakó, ha nem ő az, akit keres. A liftet már meg sem várja, hiszen pont az előtt hívta valaki, mielőtt a férfi odaért volna hozzá.
Rappold a lépcső felé fordul, s megindul felé. Nagyjából a harmadikon járhat, mikor találkozik a lefelé csilingelő felvonóval
Nem! Ez messzemenőkig nem normális. – gondolja, s tovább rója a fokokat. Ha nem tudná, hogy nem, azt gondolná, hogy haza igyekszik éppen. (Náluk viselkednek a liftek ehhez hasonlóan.)
Mire a férfi felér a negyedikre, örül, hogy nem kellett még egy emeletet megmásznia. Szemrevételezi az ajtókat, s midőn megtalálja Ms. Cooper ajtaját (hacsak nincs még egy Amy Lynn keresztnevű nő az emeleten), becsenget, majd egy lépést tesz hátra.
Kétségtelen, hogy kíváncsi a fotósra. Néhány kollégája már dolgozott vele és többen közülük esküdöztek, hogy nagyon tehetséges. Valóban, Amy képei meglehetősen sajátosak és megkapóak… megint néhány kolléga igyekezett lebeszélni Rappoldot még arról is, hogy a nő közelébe menjen, mert „zűrös természetű a kicsike”. Ez csak addig foglalkoztatta az újságírót, míg újranézve a szabadúszó – pontosabban gyorsan munkára fogható – fotósok képeit, ismét Cooperét találta a legmeggyőzőbbnek. A többi pedig kiderül. Legfeljebb első közös munkájuk az utolsó is lesz.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Halk, majd egyre erősödő zene töri meg a lakás viszonylagos csöndjét ahogy a a telefon igyekszik tenni a kis telefondolgait és felébreszteni. Kitartó a kis kütyü, de sajnos velem szemben nem sok esélye van. A zörej is egész elviselhetőre halkul miután röpke matatás után a kanapé párnája alá szuszakolom a kis vackot. Szóval már megint a kanapén aludtam... -jön a felismerés, de csak futólag, s már alszom is vissza. Mégis ki a fene állított be ébresztőt és miért?

Fogalmam sincs mennyi idő telik el, mire újra felébredek. Valami állat ráaludta arra a cseszett kapucsengőre. Kénytelen leszek tényleg kipiszkálni a gombot a helyéről.... feltéve, hogy egyszer valami normális szituációban is eszembe jut a dolog, nem csak akkor, mikor épp a csilingeléstől akar széthasadni a fejem.

-Jól van na! Megyek már! –kiáltok rá a telefonra, s lassan tápászkodni kezdek. Nem kell elkapkodni, elvégre még csak hajnali..... hunyorgok kicsit az órára.... 2 van. Ki a fene lehet? Álmosan dörzsölöm meg a szemem, s már emelném a kezem a kagylóért, mikor az végre valahára csak elhallgat.

-Ha nem, hát nem. –vonom meg a vállam, s irtózatos késztetést érzek visszabotladozni a kanapéra, de talán csak nem kellene. A konyha felé veszem inkább az irányt, némi matatás, keresgélés és csörömpölés eredményeképpen elővarázsolom a kotyogóst, s alig szórom szét a kávét, ahogy megpróbálom összehegeszteni az egészet. Ha ezzel megvagyok felteszem a tűzhelyre, s valami isteni csoda folytán még be is gyújtok alá. Nagyon penge vagyok ma reggel.

Alig végzek a reggeli tornával, mikor csöngetnek, én meg kérdőn vonom fel a szemöldököm és pillogok párat a bejárati ajtóra. Ezek szerint mégsem téves volt? Végigpillantok gyorsan magamon – rózsaszín pamut farnciabugyi tele fekete cicatappancsos mintával, [You must be registered and logged in to see this link.] pedig lelkesen hirdeti, hogy Unikornisnak lenni királyság. Miután vendégfogadásra és elüldözésre is alkalmasnak nyilvánítottam magam végigcsattogok mezítláb a linóleumon, majd a kis lukon pipiskedve kikukucskálok az ajtóm elé. Mi a fene? Fél kézzel lazán beletúrok a vörös és feltehetően kissé kóc tincseim közé, majd vállat vonok, s kinyitom az ajtót.

-Hali. –köszönök a nálam nem picivel jobban öltözött pasinak, s hamár így az ajtómban áll viszonylag leplezetlenül végig is mérem. Nem rossz bár egy kissé túl merev így elsőre.

-Nagyon lelkes jehovás, vagy megint megfeledkeztem valamiről? –érdeklődöm tőle elfojtva egy ásítást, miközben kérdőn pillogok fel rá a küszöbről. Ha kitalálja mi a jó válasz talán még be is engedem.

Tárgy: Re: Kisebb problémák fotózás témakörben Vas. Nov. 09, 2014 8:09 pm

Kimondottan sokat várakoznia nem kell, az ajtó nyílik, s a nő, aki kinyitja, nem feltétlen olyan, amilyenre Rappold számított. Bár nem biztos, hogy konkrétan számított valamilyenre. Túl régóta van a szakmában ahhoz, hogy tudja, mennyire elborult egyik-másik kolléga, igaz hogy a legtöbbjüknél az elborultság rendhagyó/eszelős gondolkodásban, valamint lepukkant külsőben jelenik meg. Pár hete képeket is látott a nőről, s akkor azt gondolta, hogy a színes haj és a modernkori harlekinné sminkelt arc csupán egy témához készült alkalmi viselet volt. Tévedett a mellékelt ábra szerint. Amíg Amy végigméri őt, úgy az újságíró is végigpillant a lányon, s kb. tíz másodperce elakadt lélegzetét is újraindítja.
Legalább jó csaj.
– Jó napot kívánok. Nem terjesztek semmilyen vallást. Tiltja a vallásom – szólal meg enyhe mosollyal, majd vesz egy mélyebb levegőt. – Ön Miss Cooper, ha jól sejtem. Uriah Rappold vagyok a Reale Scorától, mára beszéltünk meg egy találkozót munka ügyben – mondja végig, s vár.
Van egy olyan sanda gyanúja, hogy Amy elfelejtette, emellett mintegy 1%-nyi esélyt ad annak, hogy ez a nő nem az ő potenciális fotósa, de erről a kis Unikornis minden bizonnyal nyilatkozni fog.

[You must be registered and logged in to see this image.]

A pasi válaszát hallva kérdőn emelkedik meg a szemöldököm. Lehet, hogy rossz volt az első benyomásom? Mondjuk az, hogy ez a pasi sem teljesen százas határozottan megnyugtató érzés.

-Amy. –vágok közbe határozottan, ahogy a vezetéknevemen szólít, a bemutatkozására viszont elmosolyodom s biccentek egyet. A furcsa nevű pasi. Igen. Így már rémlik valami, de ha egy shutgunt nyomnának a fejemhez akkor sem tudnám megmondani, hogy azt a talit mára beszéltük meg.

-Gyere be. –lépek el az útjából is, majd ha bemerészkedett újra behajtom mögötte az ajtót.

A lakás ma is egy kincsvadászat ideális helyszínére hasonlít, kivéve az apró konyhát, ahova a bejárati ajtó nyílik. Tekintve, hogy azt alig használom ott viszonylag tűrhető állapotok uralkodnak. Hűtő, konyhaszekrények és egy tűzhely alkotja a minimáldizájnos berendezést. Étkezőasztal nincs, de nekem soha nem is hiányzott.

-Erre. –mutatom neki a rendkívül nehezen megtalálható utat a nappaliba. –A helyedben nem venném le a cipőt. –jegyzem meg, ha bármi ilyesmivel is próbálkozna. Semmi kedvem tetanuszoltásra rohanni vele, ha netán belelépne valami szanaszéjjel hagyott...... akármibe, amire elég nagy esély van a szoba állapotát elnézve. A kanapé mondjuk kivételesen elég rendezett, mégiscsak ott aludtam este, így minden, ami eddig azon volt – ruhák, plüssállatok, párnák manó tudja micsodák szépen átkerültek az egyik fotelba. Előtte a dohányzóasztalon laptop és mindenféle fotós kellékek – fényképező, objektívek, egy tál mindenféle édességgel, egy halom könyv és magazin. A sarokba támasztva állványok előtte pedig egy nagyobb pálma, aki remélhetőleg rajtam kívül az egyetlen fix élő lakosa a helységnek. Néhány szekrény tárva nyitva, a ruhaszárító tele ruhákkal, amit mindig lusta vagyok elpakolni, még egy fotel, egy festőállvány épp üresen, egy ablak ami előtt a tűzlétra is fut és egy újabb ajtó, ami a szobámba vezet. A falak dizájnja is elég egyedi – néhány szöget vertem bele, a rájuk kifeszített drótokon, szalagokon pedig rengeteg fénykép sorakozik. Főleg macskák, tájképek és partifotók borítják így a fal szinte minden elérhető négyzetcentijét.

-Kérsz kávét? –fordulok Uriah felé, ahogy hallom hogy lassan elkészül az is, majd visszafordulok a konyhába és nekilátok kiönteni a válaszától függően egy vagy két csészényi feketét.

Az Amy beszúrásával most nem törődik, ahogy a lány megemelkedett szemöldökével sem, bár gyanítja, hogy sikerült valami különösen okosat/butát/rendhagyót mondania. Ami alapvetően nem rossz. Sosem árt az emlékezetes belépő… bár a fotós kolléga mellett ez ugye eltörpül… Az informális nyelvezet azonban meglepi bár a csaj elég hippiszerű, ezért ezt az újságíró nem rója fel neki. A lány külsejét és a lakás állapotát elnézve, legalábbis nem látja értelmét, csak fölösleges vita lenne, neki pedig kell egy fotós, és ha a bordóhajú kiesik, akkor kajtathatja a sorban következőt. Belép a lakásba és körbepillant, először csak arra az időre tervezi az egyéb irányba való nézelődést, míg Amy felöltözik…
…aki végül nem öltözik fel, hanem kimegy a konyhába.
Ha nem, hát nem.
A férfi eközben – ügyelve arra, hogy véletlenül se lépjen semmi földön hentergő cuccra – közelebb sétál a falra kiragasztott fotókhoz, majd vesz egy mélyebb levegőt, mialatt tekintetét végigfuttatja pár fotón. Addig néz a nő felé, míg válaszol a kávét érintő kérdésre.
– Igen, kösz. Cukor és tej nélkül – azzal visszafordul a kiaggatott képek irányába. Egyelőre nem ül le, megvárja, míg a házigazda szervírozza a feketét, majd megmondja, hova teheti le magát. Csak akkor szólal meg újra, mikor Amy visszatér hozzá, s átveszi tőle a kávét (feltéve, hogy a vöröske magával hozza a csészét/bögrét/poharat). – Klasszak a fotóid. Helyi partikon készültek? – majd iszik a kávéból. Annyi ideje nem volt, hogy tüzetesen megfigyelje a helyszíneket, s a helybeli celebek és egyéb hírességek, akik szerepelnek rajtuk, bárhol megfordulhatnak Vegas és LA között, ráadásul valahogy be kell vezetni a témát is. Az ajtóban Amy elég álmatagnak tűnt, nem biztos, hogy jó ötlet volna egyből a tárgyra térni.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Vissza a konyhába, elzárom a gázt majd kivszek két bögrét a szekrényből. Nem nagyon válogatok közöttük – normálisat úgysem találnék, és hát a tartalom a lényeg nem a külcsín. Szimpla bögréből amúgy sem az igazi a kávé. A főző nem túl nagy így szimplán csak ketté öntöm a lefőzött kávét, a kotyogós meg megy a csap alá, mielőtt szétolvadna benne a gumi. Egy párszor már sikerült ezt a verziót is bejátszanunk ugyan, mire automatikussá vált a művelet. A két bögrével indulok vissza a nappaliba, majd Rappoldot és az asztalt megkerülve sétálok a kanapé távolabbi végéhez.

-Tessék. –nyújtom neki a [You must be registered and logged in to see this link.] bögrét, a viszonylag [You must be registered and logged in to see this link.] pedig megtartom magamnak.

-Köszi. Néhány igen. –felelem majd kicsit keresgélek és rámutatok egyre. –Három utcával odébb van egy kocsma. Ez például az ottani egyik koncerten készült. –emelek ki random egyet, amire még emlékszem is. Rengeteg kép, van amin még a Sydneyi Operaház díszeleg. Vacak kép lett.

A laptopot kissé bentebb pakolom az asztalon, lerakom a saját bögrémet, majd Rappold felé fordulva törökülésben lezuttyanok a kanapé végébe.

-Ülj le nyugodtan. Eskü nem harap a kanapé. –mosolygok rá, majd eszembe jut valami, s előre lendülök mielőtt leülhetne és a párnák alól elővadászom a telefonomat. Talán még a pólóm is felcsúszik kicsit a művelet közben, de nem különösebben zavar a dolog. Ha épp a strandon futunk össze, akkor még többet látna belőlem. Persze akkor én is többet látnék belőle. Lehet hogy a következő talit valamelyik uszodába kellene megbeszélnünk?

-Most már tényleg. –szélesedik a mosolyom, ahogy visszamászok a helyemre és lerakom a telefont is az asztalra.

Tárgy: Re: Kisebb problémák fotózás témakörben Kedd Nov. 11, 2014 9:36 pm

A nő által mutatott képre tekint, s próbál kivenni valamit a berendezésből, de erről a képről akkor sem ismerné fel a helyet, ha az élete múlna rajta. Igaz, hogy a helyet sem feltétlen ismeri, ezért csak biccent, hogy megértette. Jó ideje nem jár már a város ezen részére szórakozni, a Reale Scortának többek között ezért hasznos dolgozni. Középosztálybeliként is simán tud meghívót szerezni szinte bármelyik Vegas-i előkelő partira, s mivel újságíró, még okvetlenül ki sem nézik onnan… no persze tudni kell, hogy hova érdemes elmenni és kivel…
Még egy korty a kávéból, aztán már ülne le, mikor a lány kutakodni kezd az ülőalkalmatosságon. Rappold reflexszerűen néz végig rajta, majd haloványan a fotósra mosolyog, ahogy összetalálkozik a tekintetük. Helyes csaj, nagyon helyes, de kissé harsány külsejű az újságíró ízlésének. Eme megállapítást követően a férfi leteszi a mappáját az asztalra, pont Amy telefonja mellé, majd leül a kanapéra.
– Riportot készítek a Reale Scortának a kertvárosi fétis klubról és a riport mellé szükségem lenne egy exkluzív fotósorozatra a helyről– tér a lényegre egyből, tekintete a lány arcát figyeli – Láttuk a portfóliód, határozottan minőségiek a képeid. Szeretnénk, ha Te fotóznál nekünk a kastélyban.
Ennél többet egyelőre nem mond. Fogalma sincs, hogy Amy ismeri-e az escort cég magazinját, vagy arról, hogy egyáltalán vállalja-e. Lady Esther Kastélyát sokan ismerik, és sokan vannak rossz véleménnyel róla, s bár a kis vöröske nem tűnik éppen egy vérbeli bigottnak, ki tudja, mit válaszol…

[You must be registered and logged in to see this image.]

Újra elhelyezkedem a kanapén, majd kinyúlok az asztalra s felveszem a bögrémet. Kellemesen melegíti a kezeim, ami azt jelenti, hogy a lötty még ihatatlanul forró. Mégis beleiszom, óvatosan- nem szeretném leégetni a nyelvem. Egy korty, s megy is vissza az asztalra. A kávé hidegen az igazi.

Hallgatom a férfit, s az első mondata után az egekbe szöknek a szemöldökeim a meglepettségtől.
-Lady Esther Kastélyáról? –kérdezek vissza, mikor végigdarálta a szokásos formaságokat is. Nyilván tetszett neki a munkám. Ha nem így lenne, most valaki más kanapéján kávézna a pasi.

-Piszok meggyőző firkász lehetsz, ha a Lady beleegyezett a riportba. –mérem őt végig újra, elismerően. Tudom, hogy többen is igyekeztek már egy riportot kicsalni a Kastély Úrnőjéből, de eléggé hamvában holt próbálkozás volt a legtöbb. A Lady nem épp a könnyen meggyőzhető fajta s a saját elképzeléseiből is keveset enged. Ami persze jelenleg akár engem is érinthet, így kissé elkalandozott tekintetem újra visszavezetem az újságíróra.

-A fotózással kapcsolatban milyen kikötései voltak, illetve... mik a te elvárásaid? –kérdem, hisz nem egyszer találkoztam már olyan igénnyel is, hogy hiába készítek jó képeket, ha nem vagyok hajlandó minimum egy kiskosztümöt húzni magamra, akkor viszontlátásra, inkább dolgoznak egy másik majommal. Valahogy kétlem, hogy pont ennél a munkánál lenne egy húsz oldalas dress code, de sosem lehet tudni. Engem mindenesetre nagyjából már meg is vett Uriah. Egy ideje már csorgatom a nyálam a Kastélyra, s az, hogy Lady elfogadta a férfit számomra tökéletes ajánlólevél.

-És ki a királyi többes többi tagja? –kérdezem még meg vigyorogva azt a szinte lényegtelen apróságot, ami még a fejemben motoszkál. De végülis... csak jó tudni kivel/kikkel is dolgozik együtt az ember.

A kastélyt érintő kérdésre rövidet biccent, még cinkosan el is mosolyodik, bár túlzásba nem viszi. A nő következő kijelentése valóságos dicséret, jól is esik neki, bár a firkász jelzőt jó ideje nem szereti magára értelmezni. Egyfelől azért nem, mert nem lófrászik már futóbolondként a sztorik után… fix munkahely, fix sztorik… Másfelől ez a megnevezés önkéntelenül is Simlisre emlékezteti, aki egyszerűen nem volt hajlandó más megszólítással illetni Rappoldot, s bárhova mentek, kvázi alvilági körökbe tartozó cimboráinak mindenhol így mutatta be, vagy hivatkozott rá. Akár egy hatvanas években játszódó bűnügyi regényben is szerepelhettek volna. Igaz, akkor Simlis még mindig élne… az efféle regények vicces karakterei sosem a sztori elején dobják be a törölközőt.
Node ennyi szentimentalizmus elég egy hónapra is.
Újabb korty következik a kávéból, s a férfi hallgatja tovább a vöröskét, miközben felfedezi a bögrére írt feliratot is, aztán a bögre visszakerül az asztalra.
Az utolsó kérdést hallva Rappold hátradől a kanapén, s jobb kezét a karfára fekteti. Amy fején találta a szöget a Lady kikötéseit illetően, ez megérdemel egy kesernyés mosolyt, ugyancsak rövidet.
– A Lady személyesen válogatja ki a képeken szereplő lányokat és állítja össze a lányokon lévő öltözéket. Feltételezem meg fogja határozni azt is, hogy mely helyszíneken történjen a fotózás a kastélyon belül, erről precízen leszerződnek a magazinnal, ebbe nagyon egyikünk sem szólhat bele. Én legalábbis nem, de Te, mint fotós, aki ért hozzá, sanszosabban ráveheted a saját elképzeléseidre. Én azt akarom, hogy a képeken ne egyszerűn szépen sminkelt szoborcsoportok pózoljanak. Szép, mozgalmas, jól megkomponált, de főleg életszerű képeket szeretnék látni. Nagyjából, mint a partifotóid a falon. Ezért választottuk a Téged. Nagyon remélem, hogy ez a koncepció megvalósítható… a magazin kikötése a Lady felé, hogy a képek kizárólag a magazin tulajdonát képezik, máshol nem jelenhetnek meg hivatalosan. Gáz lenne, ha ez mégis megtörténne. Ezért adjuk mi a fotóst – rövid szünet és előrehajol a mappájáért, majd kicipzározza és előkapja belőle az újság egy példányát, aminek a címoldalán néhány a Velencei karnevált idéző maszkos revütáncosnő szerepel. A magazint átnyújtja a nőnek és a mappát maga mellé fekteti.
– A királyi többes rajtam kívül a főszerkesztőt, Gerardo Molinát és a marketinges munkatársnőt, Hunter Blossom-ot takarja.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Figyelem ahogy az érzelmek kiülnek az arcára, azon pedig egy pillanatig sem csodálkozom, hogy Lady Esther ilyen szép kívánságlistát mellékelt a fotózáshoz. De persze nincs is ezzel semmi probléma. Ő pontosan tudja mit akar, de vajon ez a férfi tudja-e milyen fába vágta a fejszéjét? A magazint elveszem tőle, de csak egy gyors pillantást vetek a címoldalra. Egyelőre nem igazán foglalkoztat.

-A Lady határozott, de nem irracionális nő. Nyilván szeretné jó színben feltüntetni a helyet, de ehhez te is kellei fogsz. Ha van valami javaslatod a helyszínekről, a beállításokról vagy akármiről szerintem beszéld meg vele. Még a szerződések előtt. A cikk sikere az íróján fog múlni és a legkevésbé sem függ attól, hogy kinek a neve szerepel azon a papíron. Én pedig olyan képeket igyekszem csinálni, amilyeneket kérsz tőlem, tehát... akárhogy is nézem, ez a te bulid Drága.-mosolygok s még kacsintok is egyet a jótanácsok mellé. A képek koncepciója tetszik, de ennek a megvalósításához csak Esther lányai édes kevesek lesznek.

-Ha pedig ilyen képeket szeretnél –bökök a falon pózoló fotók felé –kelleni fog néhány önként jelentkező, akiken a lányok dolgozhatnak. Színészek kizárva, nem tudnák hitelesen megjeleníteni az érzelmeket. Esetleg Esther tudna szerezni pár embert? Volt már szó róla? –Várom a válaszát, de persze az is lehet, hogy olyanokat közöltem vele, amiket már rég tudott ő is, bár....

-Te mennyire mozogsz otthon a BDSM világában? –teszem fel neki a kérdést, mikor végre ez is eszembe jut. Ha jól sejtem valamennyire biztosan, ha mást nem legalább a cikkhez tuti, hogy utánajárt a témának, de más az, ha az élete része és ha csak olvasott róla. Nekem pedig eszerint kell majd dolgoznom vele.

Rezzenéstelen arccal hallgatja végig a burkolt sértéseknek is beillő jó tanácsokat. Végső soron számított arra, hogy a megbeszélés beiktatott zökkenőkkel fog menni, éppen elegen figyelmeztették erre, jelen pillanatban azonban az is tisztán kivehető a férfi számára, hogy a nő vállalja (vállalná?) a fényképész szerepét ebben a történetben. Ez határozottan jó, mert tehetséges a kicsike. Az már sokkal kevésbé tetszetős, hogy vele is le kell bokszolni, hogy „ki legyen felül”.
Mire Amy befejezi, Rappold pár másodpercig kivár, majd megszólal.
– Köszönöm a szakmai tanácsot, Miss Cooper – bólint, miután a tekintetét visszavezeti a fotókról Amy felé. Ezen a ponton nem fog belemenni egy gyerekes civakodásba egy fotóssal. Nem jobban, mint amennyire kell. – Emlékezni fogok rá – igyekszik a lány arcára fókuszálni. A hangja nyugodt, s már majdhogynem tárgyilagos. Már amennyire lehet egy félmeztelen csajjal tárgyilagos hangon beszélni. Bár a mai világban ez sem túl bonyolult, hiszen valljuk be: Vegasban minden harmadik óriásplakátokról legalább egy alulöltözött nő vigyorog az emberek képébe. Valahol gyalázat, hogy mindent a meztelenséggel akarnak eladni.
– A szerződés nem fog kitérni a beállításokra, az tökéletesen felesleges volna. Csak a lányok, a ruhák és a helyszínek lesznek kötöttek. Ahogy mondtad, Broughton nem irracionális nő, tudja jól, hogy nekünk ez nagy sztori, de szembesülni fog azzal is, hogy a magazinnak milyen megkötései és elképzelései vannak. Magam részéről nem gondolkodom előre a képeken. Mindenképpen kell a kastélyról, a Ladyről, és a lányokról néhány, ha már az Úrnő kiválogatja a ruhákat nekik. Hogy munka közben jó ötlet lefotózni őket? Azt menet közben kell eldöntenünk. A magazin célközönsége nem prűd, de szeszélyes. Óvatosan kell bánni vele.
Újra a bögréért nyúl, s pár kortyot iszik a kávéból.
– Visszatérve az utolsó kérdésedre… Kifejtenéd, hogy ennek mi köze a riporthoz?

[You must be registered and logged in to see this image.]

-Amy. – vágom rá újra reflexszerűen, mikor a vezetéknevemen szólít. Pláne, hogy még egy „miss”-t is képes elé biggyeszteni. Persze, örülök én neki, hogy ilyen jólnevelt kismókus a szentem, de azért nem kell túlzásba vinni a dolgokat.

Kortyolok egyet a kávéból és hallgatom ahogy a szerződést részletezi és úgy tűnik, hogy a magazin marad a normális keretek között. Határozottan pozitív, hogy nem akarják azt is lepapírozni, hogy hányszor nyomhatom meg az exponálógombot a fényképezőn.

-Ahham. Rendben. – nyugtázom a szavait, hisz a válaszával nagyjából megválaszolta a aggályomat is: azt a "mennyire kell finomkodni a célközönséggel" című népi játékot. Ahogy visszakérdez meglepetten húzom fel a szemöldököm s már nyitnám is a szám a válaszra, majd meggondolom magam. Francnak van kedve kifejteni neki mire gondoltam és magyarázkodni mikor gyakorlatilag már válaszolt is, nekem pedig ez tökéletesen elég.

-Perpill nem sok. Csak kíváncsi voltam. – húzom széles, Colgate reklámnak is beillő vigyorra a számat inkább. –Szóval mikor kezdünk főnök? –térek rá a perpill leginkább érdeklő kérdésre még mindig vigyorogva. Nem mintha erre a melóra ne tudnék bármikor időt szakítani. Esélytelen, hogy ennél izgatóbb kérés bejöjjön mostanában, minden más pedig nagyjából a helyszín elhangzásával egyidőben zuhant vissza egy lépcsőfokot a fontossági listámon. A fizetés pedig szintén hidegen hagy. Lady Esther kastélyát ingyen is szívesen fényképezem bármikor, de persze ezeket az aprócska részleteket inkább nem osztom meg drága újdonsült főnökömmel.

Tárgy: Re: Kisebb problémák fotózás témakörben Vas. Nov. 30, 2014 9:31 pm

Másodszor engedi el a füle mellett az Amy-t. Pontosabban, hallja ő, de nem foglalkozik vele, annál inkább figyeli a nő egyéb reakcióit, de végül semmi olyat nem vesz észre, ami nehézséget jelentene a közös munkájukra nézve…
Leszámítva Amy utolsó előtti mondatát.
– „Perpill”? – kérdez vissza egy költőit, majd folytatja. – Ha most meg tudunk egyezni Veled, felhívom Broughtont és megkérdezem, hogy melyik nap érnek rá. Nem mellesleg… Te honnan ismered Őt?
Míg Amy válaszol – ha válaszol –, addig Rappold elővesz a mappából egy szerződést, s átnyújtja a nőnek. A papír az ilyenkor szokásos szöveget tartalmazza: egy adott munka elvégzésére veszi fel az illető fényképészt, egy meglehetősen csinos összeg ellenében. Csupán Amy adatai hiányoznak róla, valamint a magazin aláírása.
– A szerződésben foglalt összeget fizeti a magazin egy alkalmi fotózásért, a szövegben megtalálod a feltételeinket.

[You must be registered and logged in to see this image.]

-Perpill. –hagyom rá. Nem, még mindig nincs kedvem magyarázkodni neki, pláne, hogy igazán nem is kéri.

Tetszik a határozottsága, pláne hogy nem egy távoli jövőről és egy messzi messzi galaxisról csacsog. Még az is lehet, hogy ezt a melót nem fogom elfelejteni. Talán. Azért nem ártana szólnom neki, hogy vadásszon össze valahogy a fotózás napján. Biztos ami tuti. De ráér még a dolog.

Bólintok, a kérdésére pedig kihívó mosoly szalad ajkaimra.
-Dolgoztam párszor a Kastélyban. –tartom a mosolyt és a szemkontaktust. Azt már nem emelem ki, hogy nem fotósként jártam ott, de talán nem is szükséges. Ha jól ismertem meg Esthert, akkor megmutatta a háza pár titkát, ha mást nem minimum kíváncsiságból a férfinak, s ha így van Rappold pontosan tisztában lehet vele mire is gondolok.

A szerződést átveszem tőle és átfutom. Semmi extra, csak a szokásos szöveg, egyet leszámítva.

-Az elkészült fotókat szeretném megtartani. A szerződésben kiköthetitek milyen jogi következményei lesznek, ha kiadom egy harmadik félnek, de ehhez ragaszkodnék. –emelem rá a tekintetem. – Egyébként részemről megegyeztünk. –mosolyodom el. Miért is ne tenném. A pasi jófej, a fizetés pedig több, mint kellemes. Ezt hívják kérem úgy, hogy tökéletes meló.

Rappold végigméri Amy-t, ahogy az megjegyzi, hogy dolgozott a kastélyban. Még levegőt is vesz a kérdéshez, melyben megtudakolja, hogy ugyan mit? Már csak poénból is, de inkább ráhagyja. Nem biztos, hogy ezt itt és most akarja tudni, amilyen kis közvetlen a kicsike sanszosan kiderülhet még.
Amíg a lány átnézi a szerződést, addig az újságíró hátradől a kanapén és karba fonja a kezeit. Tekintete újra visszaterelődik a falra kiaggatott fotókra. A férfi csak akkor fordul ismét a házigazda felé, amint az megszólal.
– A szerződés kimondja, hogy a képek utáni jogdíj és az esetleges negatívok – kivéve, ha kizárólag digitális technikával dolgozol – a magazint illetik, az, hogy Te magadnak előhívsz, vagy megtartasz képeket kizárólag saját használatra, arról én hivatalosan nem tudok semmit.
Egy cinkos mosolyt megenged magának, de túlragozni nagyon nem akarja. Egyikük se ma kezdte a szakmát.
– Egyéb ide vonatkozó kérdés? Mert ha nincs, akkor nekem mennem kell lassan…

És nyilvánosan is megkövetlek a ronda késedelemért. Elnézést.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Türelmesen kivárom amíg végigmér, s már várom a kérdést. Azt a kérdést, amihez már úgy neki is készül, de valamiért csak meggondolja magát. Nem is rossz. Elégedetten mosolyodom el, bár pontosan én sem tudom miért tetszik ennyire, hogy hagyja elsikkadni a témát. Ügyesnek tűnik a firkász és ez kimondottan pozitív. Vagyis... nevezzük ügyesnek, mert tapintatos vagy épp visszafogott újságíróval még sosem hozott össze a sors.

A válaszára szélesen vigyorodok el. Ez a munka egyre jobban és jobban tetszik nekem, már ha az alap lelkesedést lehet még fokozni. Rappold pedig.... ha munka közben is ilyen könnyen megértjük egymást akkor jó eséllyel pályázik rá, hogy ő legyen az új kedvenc újságíróm.

-Jobban szeretem a digitálisat, de van analóg gépem is, ha igény van rá. –fűzök minimális kommentet a témához.

-Nem. Azt hiszem nincs. –mondom rövid gondolkodás után. –Ha valami eszembe jutna úgy is tudom a számod és te is elérsz ha bármi változás lenne. –mosolygok, majd kortyolok egy újabbat a kávémból.

-Vagyis... még egy valami. Terveztek próbafotózást, vagy kapásból élesben megy majd? –nézek rá kérdőn. Igen, tudom, hogy többnyire ki szokták hagyni ezt a lépést, de szerintem kimondottan hasznos cucc tud lenni.

Semmi probléma Drága. Kisebb problémák fotózás témakörben 4022272399

– Van. Szeretjük a negatívokat – mosolyodik el röviden, majd hallva, hogy a lánynak nincs több kérdése, lassan feláll a kanapéról. Így kicsit drágább ugyan a mulatság, de a lap nem szereti a költségspórolást a saját érdekei érvényesítésében. Persze a próbafotózáson még elrágódhatnak. Ha közben Amy nem állt fel, úgy Rappold visszaül a kanapéra, hogy lehetőleg szemmagasságban legyen a fotóssal, máskülönben állva válaszol.
– Jó kérdés. A Lady ez előzetes megbeszélésen egyetlen napot jelölt ki fotózásnak. De nyilván meggyőzhető, hogy szánjon még egy napot erre. A lányait és a kastélyt elvileg még senki nem fotózhatta. A magazin pedig a lehető minőségibb képeket szeretné. Nyilván Broughton is így van ezzel.
Fejezi be – beleszőve némi önreklámot –, de ez jelen esetben inkább reflexből jön, nem pedig a miheztartás végett mondja.
– Erről holnap egyeztetek vele, talán még ma, ha el tudom érni. Majd értesítelek. Ha más kérdésed nincs, én megyek. Köszöntem a kávét – s kezet nyújt a nő felé, elvégre innentől fogva – feltéve, hogy nem történik itt és most semmi rendkívüli – ők ketten munkatársak lesznek.
A formalitásokat letudva Rappold a szerződés saját példányát elteszi, majd elköszön Amy-től, s elhagyja a lakást.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Röviden vonom meg a vállam, s egy sokatmondó félmosolyt villantok felé.

-Mindenkinek kell valami perverzió. – kacsintok a firkászra. –De legyen akkor az analóg. – egyezem bele, bár nem mondhatnám, hogy nagyon győzködnie kell. Az utómunkák szempontjából macerásabb csöppet ugyan, de egy rendesen összetákolt filmes masina tényleg lélegzetelállító dolgokra képes néha. Pláne a Kastélyban! Egy újabb korty kávé, majd én is feltápászkodom s lelkes vigyorral hallgatom a pasit.

-Okszi! Majd rácsörgök én is valamelyik nap, vagy.... nyugodtan említsd meg neki, hogy velem dolgozol. Esther csíp engem. – húzódik büszke mosolyra a fejem. Ha már önreklám, nagyon szívesen méregetem én össze vele azt, ami nekem max kölcsönbe adatott.

-Rendicsek. Várom aaaaaaaaa..... egy pillanat! – emelem az arcába egy ujjam, majd a felém nyújtott mancsával mit sem törődve csörtetek ki a konyhába, s az egyik sütis dobozból elővadászok egy névjegykártyát. A bögrét ledobom a pultra, úgyis mindjárt újra csak az övé lesz a figyelmem, de addig is – visszasétálok Rappoldhoz, s felé nyújtom a papírt. -Tessék! Nem tudom mimet kaptad meg eddig. – toldom meg egy kacsintással. Fekete élénkmagenta átmenet telefonszámmal, email és webcímmel és persze névvel. Az Amy Lynn jóval nagyobb betűkkel, mint a Cooper. Legalább volt egy jó napja a kivitelezőknek is.

-Egy élmény volt. Gyere máskor is! – búcsúzom, majd egye kutya, ha ő így, hát beleférhet egy kézfogás is. – Viszlát, Főnök! – intek neki az ajtóból még egyet, majd becsukom magam mögött a cuccot, s hátat fordítva neki boxolok elégedetten a levegőbe. – Yess! – hangzik élesen, s biztos vagyok benne, hogy a pasi is hallja, de annyi baj legyen. Azt hiszem ez már nem oszt nem szoroz mára.