Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
”Unatkozom, nincs kedved játszani egyet?” Önmagában az is meglepő volt, amikor megláttam a telefonom kijelzőjén, ki is keres engem. Egy olyan ember, akinek a börtönben a helye, legalábbis a hírek szerint. Mert ugyan ki vagyok én, hogy ítélkezzek? Az igazi meglepetés viszont akkor ért engem, amikor felvettem a telefonom, és ezt a kérdést szegezték nekem. Mint amikor a macska előtt elhúzzák a madzagra erősített madártollakból készült játékot, és hatalmasra tágult pupillákkal figyeli pár másodpercig újdonsült prédáját, majd ráveti magát. Abban a pillanatban így éreztem magam én is. ”Húsz perc, és ott vagyok.„ Ennyi volt csupán a válaszom, és további kérdés nélkül bontottam a vonalat. Minden információ a kezemben volt, amire szükségem lehetett. Tudtam, hol lakik, és azt is tudtam, mire számíthatok. Lelki szemeim előtt felderengő képek az elkövetkezendő pár óra lehetséges alakulásáról, több mint zavarba ejtőek voltak, és akkor még igencsak finoman fogalmaztam.
Talán két éve lehetett, amikor először találkoztam a férfival. Ha szentimentálisan akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, sorsszerű találkozás volt. Egy középszerű helyre tértünk be azzal a kisebb társasággal, akivel éppen mulatni indultunk. Mulatni.. no igen, így is nevezhetjük, de nem éppen a szokásos módon tettük ezt. Még egy óra volt a hely nyitásáig, és úgy gondoltuk, előtte megiszunk pár pohár italt, már csak a hangulat oldódása végett is. Amikor beléptünk, minden szempár ránk szegeződött. Az, hogy hirtelen kiemelt figyelmet kaptam én, és a barátaim, érthető volt. Apró szoknyák, szegeccsel díszített ékszerek, feltűnő sminkek, és a bőrre simuló bőr, s latex egyvelege árulkodott arról, mik is vagyunk valójában. Legalábbis annak biztosan sikerült beazonosítania, aki csak egy kicsit is nyitott szemmel járt a világban. Tudtam, sőt, biztos voltam benne, hogy Ő azok közé az emberek közé tartozik, aki nem csak olvasott, vagy látott erről a világról valamit, de némiképp érdekelte is. Természetesen nem a nem létező telepatikus képességeimnek köszönhettem ezt. Elég volt azokba az acélkék szemekbe belenézni abban a pillanatban, amikor tekintetünk először akadt egymáséiba. Piszkosul tetszett, amit akkor és ott láttam.
Nem mondanám, hogy szoros kapcsolat fonódott volna kettőnk között. Ez inkább volt egy érdekkapcsolat, hiszen mindketten olyat kaptunk a másiktól, amit igen csak nehezen találtunk meg más embernél. Ezzel pedig az ég egy adta világon semmi probléma nem volt Részemről legalábbis, és úgy gondolom, Brandon is így volt ezzel. Ha pedig valamire, akkor játékra mindig vevő vagyok. – Hello szépfiú. – szólalok meg édes kis mosollyal az arcomon, amikor végre ajtót nyit. Az ígéretemnek megfelelően pontban húsz kerek perc telt el a telefonos beszélgetésünk óta. Könnyedén libbenek be a házba, még azt sem várom meg, hogy beinvitáljanak. Elvégre ezért hívott fel, hogy jöjjek el, és íme, itt is vagyok! – Ahhoz képest, hogy egy gyilkosságban vagy gyanúsított, igen csak jól nézel ki. – Ugyan az elmúlt időszakban nem beszéltünk sokat, de vannak dolgok, amik soha nem változnak meg. Ebbe a kategóriába tartozik bele a kissé felvágott nyelvem.
Vártam ezt a percet, hogy a saját házam falai között lehessek. Nem szándékoztam szökni, sőt kimozdulni sem igazság szerint. A börtönben nem tehetném meg azt, hogy felhívom a nőt, aki tudta, hogy mire vágytam pontosan. Aki akarta, hogy olyan dolgokat tegyek vele, amiket kevesen voltak képesek elviselni. Nehéz volt olyan nőket találni, akiken kiélhettem azokat a vágyaimat, amelyeket ismertem. Ne tudom máshogy tenni, hiszen én ilyen voltam. Az a sok-sok év fogság erre tanított. Mind a mai napig átélem újra és újra ezen alkalmakkor a gyermekkori tapasztalatokat. Soha nem beszéltem róla senkinek, de én voltam az, akit akkor sikeresen megtörtek. Egy évükbe telt, de megtették, és nem voltam rá büszke. Épp ezért nem tudja senki azt, hogy mivé lettem, hogy miért is van egy folyton lezárt és hangszigetelt szoba a lakásban. Senki nem ismerhette a funkcióját, csak én magam, és azok, akik vállalkoztak arra, hogy megfeleljenek. Olykor elszaladt velem a ló, s nem egyszer kellett elküldenem valakit, mert majdnem megöltem őt, de ez a nő más volt. Sosem menekült, sőt élvezte, amit vele tettem. Az első pillanatban tudtam, hogy ő más. Amint megláttam, láttam azt is, amit talán más nem. Ez nem szerelem volt, sosem lehetett. Nem engedtem közel senkit, és ő pedig szerencsémre nem az a nő volt, aki meg akart menteni. Élvezte a romlottságom, és az sem zavarta, ha elszaladt velem a ló. Nem könyörgött, hogy haza akar menni. Tökéletes volt a maga nemében. Egyértelmű volt, hogy őt fogom felkeresni, hiszen unatkoztam. Rettentően, és nem segített, hogy az ügyvédnő olyan kedves volt hozzám. Gyűlölni akartam, mégsem tudtam, ezért el kellett terelnem valahogy a figyelmem. Egy félmosollyal nyugtáztam a válaszát, miközben a zuhany alól szálltam éppen ki. Felöltözve az italos szekrényhez léptem, hogy tölthessek egy pohárral magamnak. Ki is ittam, és már töltöttem a következőt. Éreztem, hogy az alkohol szétáradt bennem, és jobban érzem magam tőle. Nem vagyok feszült, sőt jobban érzem magam. Tudtam, hogy pontos lesz, és ezért nem is aggódtam. Bementem a szobába, mely mindig zárva volt, most viszont nyitva hagytam az ajtaját, és visszatértem az eddigi elfoglaltságomhoz. Az italos szekrényhez, mely végre megkönnyíti tartalmával a lelkem.
Húsz perccel később kopogást hallottam, és egy félmosollyal sétáltam oda az ajtóhoz, majd kiittam az italom, és az ajtó mögötti szekrényre helyeztem azt. Ahogy nyílt az ajtó, ő már be is lépett rajta teljes valójában, ami megnyerő volt, de nem engedhettem, hogy kényelembe helyezze magát, így megakadályoztam, hogy beljebb kerüljön, és megragadtam őt, hogy a falhoz szorítsam. Derekára tévedt kezem egészen a nyakáig simít végig testén, és lassan fonódtak ujjaim a vékony nyakára, hogy satuként szorítsák azt, én pedig nemes egyszerűséggel csókolom meg durván, nélkülözve minden gyengédséget. - Csak óvatosan a szavakkal, nehogy kettős gyilkossággal vádoljanak - eresztettem meg egy félmosolyt, de nem engedtem el. - Mihez legyen ma kedvem, hm? - simítottam végig szabad kezemmel hasán, majd lefejtettem róla a kabátot, ami a földön landolt. Szerettem játszani, bár talán már régen elfelejtettem milyen is az...
● words: 648 ●● [You must be registered and logged in to see this link.] ●● Hello gorgeous ●
Nem először járok a férfinál, sőt, még azt is mondhatnám, hogy ismerem a járást. Igaz, nem mostanában volt az, amikor utoljára itt jártam. Az ismertségünk korántsem nevezhető átlagosnak. Soha nem volt az, és nem is lesz. Viszonyunk lett volna? Nem mondanám, elvégre a találkozásaink nem voltak rendszeresek, sem előre lebeszéltek. Minden annyira spontán volt, és semmit sem terveztünk meg előre. Barátságról, de még csak hasonlóról szintén nem beszélhetünk, hiszen semmiféle érzelem nem kötött össze minket. Nem akartuk igazán megismerni a másikat, sem pedig felesleges fecsegéssel, és lelkizéssel tölteni az együttléteink idejét. Nem kértük a másikat számon, hogy az éppen miért keresett, vagy miért nem. Testi vonzalom volt csupán, de abból a legerősebb, és ez nekem éppen elég volt.. sőt, biztos vagyok benne, hogy neki is. Ismertségünk a társadalom által deviáns viselkedésnek bélyegzett vágyak megélésén alapult. Épp ezt szerettem ebben az egészben. Semmi kötöttség, csak a nyers erő, és a puszta élvezet. Éppen ezért nem lepődök meg a fogadtatáson. Ahogy beljebb haladnék a ház előszobájába, az ajtó becsukódik mögöttem, Brandon pedig a falhoz nyom erősen. Ajka erőszakosan az enyémre tapad, s vehemensen csókolom vissza. A nyakam köré fonódó ujjak hatására kissé megemelem az állam. Hosszú, fekete szempilláim alól tekintek Rá. – Úgy ismersz, mint aki óvatoskodó? - kérdezek vissza, és telt ajkaimon ott ül az a pimasz mosoly, ami annyira jellemez engem. Nyelvem hegyét kidugva nyalom végig lassan a felső ajkam. – Sokkal szórakoztatóbb vagyok így, elevenen. Ezt Te is tudod. – Ahogy a mostani találkozásunkat megelőző alkalmakkor, most sem hagyom magam olyan könnyen. Egyik kezemmel a mellkasát simítom végig, majd kapom bele az általa viselt felsője anyagába, egyszerűen összegyűrve azt. A másik kezemmel a karját érintem, amellyel a nyakamat tartja satuban. Hosszú hegyes, vörös körmeim végigkarcolják a bőrt. Az egész mozdulat akkor marad abba, amikor a fekete bőrkabátot lehámozza rólam, és az a földön köt ki. – Nagyon remélem, hogy a terveid között nem szerepel a felesleges fecsegés. – válaszolok a kérdésre, amelyet inkább magához intézett, mint hozzám. Mosolyom lassan szélesedik ki. – Bár ha a céljaid között szerepel, hogy halálra untass.. – Az utolsó szavaknál a felsőtestemmel az Övének feszülök, mint aki megkísérli a szabadulást.
Tulajdonképpen Belle volt az a fajta nő, aki nem fecseg feleslegesen. Legalábbis olyan dolgokról, amik nem érdekelnek. Néha elhagyja ajkait olyan dolog, ami engem nem érdekel, de ettől függetlenül képes tartani a száját. Annak ellenére is idejött, hogy tudta, néha elszalad velem a ló, és olykor túl durva vagyok még neki is. Persze ez hozzám tartozik, velem van, mióta is? Már nagyon rég. De feleslegesen fecsegnék ódákat önnön magamról, így csak várom a percet, mikor végre ideér. Mindig is a pontosságáról volt híres, sosem jött előbb, vagy később, inkább pont annyi idő múlva, amikor ő azt mondta, pedig a nők legtöbbje nem arról híres, hogy pontosan érkezzen. A kellő fogadtatáson sem kellett sokat gondolkodnom, hiszen egyértelmű volt, hogy nem leszek finom és gyengéd, sosem voltam, és nem is tudom, hogyan kellene olyannak lennem. Énem egy elrejtett része talán vágyott rá régen, de már feladtam, így inkább elnyomom magamban eme vágyat. Inkább élvezem, hogy én vagyok a domináns, és inkább durvább módszerekkel érem el azt, hogy jól legyek, legalábbis ami a vágyaimat illeti. Nem terveztem mást, csak hogy érezzem ujjaim alatt nyakának vonalát. Nem érdekelt, hogy nem vagyok gyengéd, tudtam, hogy ő nem az a nő, aki gyengédségre vágyik. Ha meg igen, akkor minden bizonnyal nem nálam fogja ezt megtalálni. Csókom rövid volt, és durva, ám mégis került bele egy csepp szenvedélyesség. Nem túl sok, csak éppen annyi, amennyi nekem elég, ő maga pedig talán nem is érzi ezt. - Egyelőre még szórakoztató vagy... De ez bármikor változhat - jelentem ki egyszerűen, ahogy a kabátot lefejtem róla, de ő még csak sejtheti, hogy miket tartogatok még a számára a mai este folyamán. Valahogy nincs kedvem elsietni a dolgokat, így lassan fogom kiélvezni az összes pillanatot. Tetszik, hogy karmait végighúzza bőrömön, mégsem adom jelét annak, hogy élvezem, csak annyit érezhet, hogy ujjaimat még szorosabbra fonom, miközben ő még a pólómat markolja, én addig előveszek egy kis játékszert, melyet gyorsan kattintok rá először az egyik csuklójára, majd a másikra, hogy két kezét így a feje fölé emelve tarthassam úgy, hogy közben éppen csak egy pillanatra engedtem el a torkát. - Tudod engem nem érdekel, hogy te mit remélsz jelen helyzetben, inkább akarom, hogy kövess - a csuklóin lévő bilincs végén egy hosszabb lánc van, ami eddig a nadrágom zsebében volt, de most előhúztam onnan. Még egyszer utoljára ajkait érintettem, majd alsó ajkába haraptam, erőteljesebben, de mégsem a legfájdalmasabban. Végül ujjaim elengedték nyakát, így engedve a könnyebb légzést. A bilincs végét a kezemre csavartam, és erősen tartom, nem szökhet meg egy ideig. - Szóval jössz magadtól? - hátráltam két lépést, aminek az lett az eredménye, hogy a lánc megfeszült. Most csak ennyit hoztam magammal, a többi meglepetésemet mind a szobában hagytam. Legalábbis majdnem mindet. - Vagy választod a nehezebb utat? - billentettem oldalra a fejem, és rántottam egyet a láncon. Ez még csak a bemelegítés, és nem leszek végig ilyen finom és kedves. Bár most sem vagyok az, mégsem teszek úgy, ahogy az eddigi találkozókon. Talán mert nem a szobában vártam őt az ajtó mögött állva, hogy lecsaphassak rá, hanem most én magam nyitottam ajtót neki. Meg nem akarok sietni, ráérünk, rengeteg időnk van reggelig. Hiszen nem engedem el egyhamar...
● words: 648 ●● [You must be registered and logged in to see this link.] ●● Hello gorgeous ●
Látom a szemében megcsillanó fényt, miközben a keze a karcsú fehér nyakamra siklik. Ez egy teljesen más csillogás, mint amit az alkohol, a drog vagy bármilyen más élvezeti szerek nyújtanak. A rejtett énje éled újjá, akár csak a főnix, mikor hamvaiból feltámad. Roppantmód kedvemre való, hogy én vagyok az, aki ezt kiváltja belőle, és örömmel teszem ezt, hiszen ezáltal én is egy olyan oldalam tudom megélni, amit nem mindennap, és nem akárkivel tudok. Betegek lennénk? Szó sincs róla. Attól még, hogy a társadalom a magunkfajta viselkedését deviánsnak találja, még nem jelenti azt, hogy ez így is van. Legalábbis a magam részéről ezt biztosan kijelenthetem. Az, hogy Brandon lelkének mély bugyraiban mi lelhető fel, a legkevésbé sem érdekel, egészen addig amíg nem akar erről ömlengeni, és teszi azt, amit tennie kell. – Milyen morcos ma valaki. – gúnnyal átitatott hangon reagálok a szavaira, amelyben azt mondja, hogy ideig-óráig vagyok szórakoztató. Micsoda aljas hazugság! Én mindig az vagyok. Ajkaim lebiggyesztem, mint aki borzasztóan szomorú az imént említett megállapítás végett. Szorítása erősebb lesz a nyakamon. Halk, morgó hang rezegteti meg egész felsőtestem és a mellkasom. Ajkaim mozdulatlanok, mégis a férfi ujjai alatt érezhetően mozgolódni kezd a nyakam a hang kiadása közben. Akárcsak egy macska, akinek nem tetszik, hogy egyre közelebb és közelebb kerülnek hozzá, és ezzel figyelmezteti a másik felet, hogy jobb ha vigyáz magára. Ó, félre értés ne essék, szó sincs róla, hogy ne tetszene ez a kis fogadtatás, csupán ezzel is jelzem azt, ami mindkettőnk számára nyílvánvaló; a játék elkezdődött.
A fém hideg érintését érzem a bőrömön, és mielőtt még meghallanám a zár jellegzetes kattanását, máris tudom, mit forgat a fejében ez a kis huncut fiú. Ahogy ajkaimba harap, újabb morgás szakad fel belőlem, és próbálnék az ajkai után kapni, de sikertelenül. Ez persze nem szegi a kedvem. Karjaim, amelyek immáron össze vannak bilincselve, leengedem, és a láncot végigkövetve tekintetemmel nézek ismételten Rá. Az előző kijelentésére nem reagáltam ugyan semmit, de a most nekem szegezett kérdést nem hagyhattam figyelmen kívül. A lánc megfeszül, de én még sem mozdulok, csak egy hosszú pillanatig Őt nézem. – Eszemben sincs követni Téged. – jelentem ki, miközben szélesen elmosolyodom. A következő pillanatban már rántok egyet a láncon. Olyan erősen, hogy azt a férfi is igencsak megérzi. – Hát úgy ismersz, mint aki könnyen megadja magát? – A kettőnk között kialakuló hatalmi játszma végeredménye előre borítékolható. De ez is része az egésznek, és ugyan ki szeretné kihagyni az előjátékot?
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: † you are sick like me, baby. 
• 