Ó Julian... mindig is csodáltam, ahogy egy hangszerrel bánsz... már évek óta ismerlek, hiszen együtt turnézol apával, de sose mertem még csak a közeledbe se menni... kivéve azon a bizonyos estén, amikor lebuktattál zenélés közben.
Sajnos én még mindig úgy tekintek rád, mint az elérhetetlenre... te pedig úgy rám, mint egy kislányra, hiszen az voltam, amikor megismertél.
Mérhetetlenül tehetséges zenész vagy, több hangszeren is játszol, de ezt ugyanúgy titkolod, ahogy én azt, hogy egyáltalán tudok zenélni.
Természetesen piszok jól kezeled a hírnevet és piszok jól bánsz a rajongókkal is... olyan természetesen mozogsz mindenhol, hogy már csak emiatt is érzem kicsinek magam melletted, s pont ezért annak is látsz.
De azt hiszem lassan csak összeszedem majd a bátorságom és megpróbálok a közeledbe férkőzni, mert borzasztóan kíváncsi vagyok arra, hogy milyen ember vagy te igazából, az a mosoly mögött, amit mindenki lát. Mert valahogy érzem, hogy sokkal több van benned...