Kialvatlan vagyok és nagyon nyűgös ahogy hajnalban ülök az ágyam szélén egy szál cigivel a kezemben és azon tűnődöm hogy talán ideje volna főznöm egy kávét, mert fotózásra kell mennem, cirka két órán belül. Két óra. Másnak ennyi idő jut alvásra, evésre, életre, nekem el kell készülődnöm. Gondosan lemosom magamról a zuhany alatt az éjszaka mocskát, és minden ruhám a mosógépbe tuszkolom, aztán megnyitom a vizet is, és alaposan kiáztatom magam. A hajmosás után, törülközőbe csavarodva indulok el hogy feltegyem végre a kávémat hiszen amíg kifő addig mást is csinálhatok. Multifunkcis vagyok na. Nyűglődve szabadítom meg a hajam a kócoktól, és ahogy vagyok a derekamon törülközővel, félig vizes hajjal állok neki reggelizni és kávézni, Lacy meg fog ölni ha meglátja milyen állapotba vagyok. Arról viszont nem tehetek hogy pont az éjjelre jött be egy sürgős munka, ami nagyon fontos volt, és sok milliót kerestem vele ami már a bankszámlámon díszeleg. Hát igen, a modellkedésből csak egy ideig lehet megélni, mindig kell valami más, és jobb ha az ember több lábon áll mellette. Na persze, vigyorgok ezen a gondolaton hiszen elég távol áll a két szakmám egymástól. Lassan elkészülök, bár semmi kedvem ehhez de mégsem mondhatom le, és egy órával később, már egy külön nekem szánt szobában készülődöm a fotózásra, és éppen a nadrágba gyömöszölöm be magam, ami elég szűk lett a méretemhez képest, de tény hogy remekül kiemeli az alakom, és a hozzá illő nyitott nyakú ing is csak javít a látványon. Megfésülöm a hajam, hogy csak úgy ragyogjon. Nem vagyok különösebben hiú amúgy, de magamra vettem a páváskodást egy kicsit, hiszen a modellek hiúk a külsejükre és nekem is annak kell lennem. Nem sokkal később, megfordulok a tükröm előtt, egész alakos nagy ronda jószág és átlépek a másik szobába ahol Malachy már osztogatja a parancsokat.
- Már nem kell szólni, elkészültem - jelentem be selymes, kedves hangomon, aminek köze sincs ahhoz, amin éjjelente szoktam beszélni. Vagy éppen csak azokkal akik ostoba módon belém kötnek, azt gondolva hogy csak egy szépfiú vagyok, és nem vagyok képes semmire sem. Azok jól elcsodálkoznak mindig. Megvillan a szemem ahogy Lacy pillantása rám téved és pontosan tudom mennyire ki van száradva a szája, torka tőlem. Meg fogom szerezni azt a pasit. Mert ellenáll nekem, és mert kell a botrány, hogy szem előtt legyek. Az emberek szemük előtt keresik utoljára a hiányzó szemeket. A rendőrség folyamatosan a nyakamban liheg az igaz, de messze járnak tőlem, lehet bármilyen szuper kopójuk. Én nem adom olcsón az irhám, és élve engem nem visznek be. Elkalandoztam kicsit a fotózástól, tudom, de abban aztán végképp nincs semmi érdekes hogy kisüti a szemem a sok vaku és villanás, és nekem mindezt halvány mosollyal, türelmesen tűrnöm kell. Legalább háromszor öltöztetnek át, és csillagokat látok magam előtt, mikor végre letelepedhetek mert más jön soron. Kigombolom az ingem a nyakamnál, legalább két gombot, és ledobom a nyakkendőt is, nem kell az, idegesítően fojogat csak, inkább mást figyelek. Malachy. Hihetetlen férfi, olyan nőies, rózsaszín és mégis micsoda erős és tekintély szorult belé. Nem csoda hogy ennyire népszerű és elismert a szakmájában. És mindennek ellenére, ahogy kinéz, amit visel, ahogy viselkedik, vonzónak látom. Akarom őt. Azt veszem észre, hogy nyíltan bámulom, és visszanéz rám felvont szemöldökkel. Sürgősen össze kell szednem magam, de bassza meg.... istentelenül álmos vagyok...
- Hé, Linda! Rendelj kérlek a recepcióról egy méreg erős kávét... - szólítom meg az egyik kisegítőnket, kis mosollyal, hiszen ez a szerep, ezt kell játszani. Csak játszani és játszani és sosem lebukni. Egész szépnek hangzik, nem?