Cipőim sarka kellemesen koppannak újra és újra, ahogy normál tempóban lépkedek a Munkahelyem felé. Így tekintek arra  helyre, munkahely. Már régen kiszállhattam volna, de utána mihez kezdjek? Megszoktam egy életstílust, szeretek vásárolni – Jimmy Choo és Louboutin nagy kedvenceim, de Chanel és Yves Saint Laurent is a nyomukban jár közvetlenül – és közel a harminchoz, felvállalható önéletrajz híján, mégis hová vennének fel? A picikét költséges szenvedélyem mellé meg elég lenne egy saját kis üzletre sprólolni. És még ha menne is, mégis milyen üzletet tudnék én beindítani?! Így jobb híján maradtam és meg kell mondjam, azért annyira nem rossz. Azzal már régen megbékéltem, hogy az vagyok ami, nem szégyellem, mindenkinek meg kell élnie valamiből. Sőt most még az is ott van, hogyha okosan forgatom a lapjaimat, akkor megvan a kiutam ebből az életből, méghozzá vele.
Csakhogy. A komplikáció eleve vele kezdődik. Mi ketten ugyanis olyanok vagyunk, mint hét természeti csapás egy időben. Mert a szex az jó. Mi több, fergeteges, eszméletlen, fantasztikus, utolérhetetlen. De. Mert mindig van egy „de” is… ugyanígy képesek vagyunk földrészeket megmozgatni, amikor összekapunk. Mert mindig van min veszekedni. Egy másik nő, egy másik kurva, egy másik férfi, egy másik kliens miatt. Néha csak szimplán a másik agyára megyünk, néha csak túl sok az együtt töltött idő. Néha lenyúlja az egész takarót éjszaka, amit nagyon utálok… Nesze neked együtt alvás! Mindenkinek biztonságosabb, ha nem alszunk együtt. És mégis megtesszük újra és újra, mert olyan ő nekem, mint egy mágnes vagy mint lepkének a gyertyaláng. Nem bírom ki, hogy ne legyek a közelében, nem bírja ki, hogy ne legyen a közelemben. Szívás az ilyen mi?! Én már csak tudom.
Beérek és az első, hogy meglátom. Persze, hogy azonnal kiszúrom őt, nem is lehetne másként. Mondom, hogy van valami ebben a vonzás dologban. Látom, ahogy az asztalnál unja magát, azt is, hogy a pulthoz megy. Beljebb megyek én is, legszívesebben már suhannék is felé, de adja meg a rák azt neki, hogy lássa rajtam, vágyom rá. Nincs azaz isten, azt akarom, hogy ő lángoljon értem. Nekem is van tartásom, hiába vagyok prosti.
És elkapja Miát. Hát az eszem megáll, de komolyan mondom. Még a számat is eltátanám, ha nem kapnék észbe. Tehát ma ilyen kedve van… Oké nagyfiú, ha játszunk, hát játsszunk!
Áthajolok a pulton, intek Joshnak, beteszem a táskám, hogy ne keljen lába, közben pedig egy férfi lép oda hozzám. Ezt a véletlent?! Mintha csak megrendezték volna. Meg akar hívni egy italra. Könnyedén belemegyek. És amíg bemutatkozik és kap tőlem egy nagyon őszintének tűnő, de annál hamisabb mosolyt, Max felé pillantok, hogy ehhez vajon mit is szól majd. Ó tudom én, hogy a műsort nekem szánja és képes lesz lelépni Miával, én meg legszívesebben a hajukat tépném – semmiképpen sem az enyémet, ahhoz túlságosan is szeretem a vöröses szőke tincseimet – és mégsem tehetem. Nem kellene féltékenynek lennem. De az vagyok, mert Mia nem tölti nála az éjszakáit és nem találkozik vele nappal is és nem megy a lakására. Kész agybajos leszek itt mindjárt.
Összébb hajolnak, borzasztóak. Vagyis nem. Vagyis de. Arghhh….
- Mit is mondtál? – bájolgok a pasival, mert dunsztom sincs, hogy miről is vakerál itt nekem, de nagyon szépen pislogok rá, megérintem a karját, ő meg a derekamat. Kezemben egy pohár ital, a fickótól kaptam, de nem iszom bele. Munka közben nem szoktam. Már ha ezt most itt munkának lehet nevezni, mert ahelyett, hogy a dolgommal foglalkoznék, Maxet sasolom, hogy majd kiesik a szemem, de persze azért annyira diszkréten, hogy ne legyek feltűnő.
- Aham… és mit is mondtál, mi a neved? – kérdezek vissza kedvesen, de erre mérges lesz és lelép. Én meg széttárom a kezeimet, nagyon döbbent képet vágok, még az ajkaim is elnyílnak csodálkozásomban és a pasas hátát látom már csak. Nem volt egy helyes egyed, szóval nem kár érte, de így 1:0 Max javára. A francba!
Még mindig enyelegnek – na jó nem, de innen úgy tűnik – és elunom. Hajjaj, ezt nem kéne, de az eszem cserben hagy, pontosabban nem hallgatok rá és odatipegek melléjük, a pultra könyökölök.
- Josh, ezt visszaadom. – tolom felé a poharat, amibe bele sem ittam. Nem is fogom meginni. Josh jön és elviszi.
- A szobám szabad, ha Mia a tiédben még van valaki. – nem nézek rájuk, de arcomon ott egy angyali mosoly és úgy teszek, mintha ezt korántsem inkább a hímnemű egyednek címezném, hanem a lánynak. Aki nem mellesleg a „munkatársam”.
- Ó, Max… hát te is itt vagy?! – oké, ez kicsit béna volt, de akkor sem adom meg neki azt az örömöt, hogy beismerjem, ebben a körben én vesztettem. Helyette inkább ő is kap egy bájosan őszintétlen, de annál is szélesebb és angyalibb mosolyt. Na meg persze szempilla rebegtetést is.

zene: [You must be registered and logged in to see this link.] | megjegyzés: | szószám: ide | [You must be registered and logged in to see this link.]

Hogy nekem ezzel a fickóval miért kell mindig játszmákat játszanom?! Nem tudom, talán, mert élvezem, mert szórakoztat – mondjuk inkább akkor szórakoztat, amikor én vagyok nyerő helyzetben, most azért nem annyira – és ezért egyszerűen muszáj ezt tennem, ezt tennünk.
Ó, nagyon is tudom, hogy piti dolog volt tőlem a felbukkanásom és megszólalásom, de nem érdekel. Időm is van, kedvem is van, hát megzavarom a kis párost, na nehogy már jó legyen nekik. Vagy ne teljesen.
- Oh… mily elbűvölő vagy ma is. – villantok egy széles mosolyt Maxre, aztán nézem, ahogy elvonul Miával. A háta mögött a mosolyból egy grimasz lesz, még nyelvet is öltök rá és a szemeim is összeszűkülnek. Megfordul a fejemben, hogy utána menjek, de ha megteszem, csak még olajat locsolok arra tűzre, ami most engem égetne és azt nem akarom. Helyette inkább rendezem arcvonásaimat és a grimasz helyét némi sértettség váltja fel.
- Mégiscsak kérem azt az italt, Josh. – pedig nem akartam inni, de belül esz a méreg. Pontosabban a féltékenység mar, mint a sav, ahogy élesen látom magam előtt őket, igencsak nagy lelkesedéssel örömüket lelni egymásban. Ajkaimat összepréselem és visszanyelem azt a nagy adagnyi keserű ízt, ami a torkomig mászott fel.
Josh ideadja azt a felest, amit alig két perccel ezelőtt adtam neki vissza és egy húzóra kiiszom a tartalmát. Összehúzza az arcomat a tömény alkohol, még pislognom is kell néhányat, no meg persze visszafojtani a köhögési ingert, de amikor mindez sikerül, akkor már érzem is a jótékony hatást, miszerint bizsereg a fejbőröm. Intek Joshnak, hogy nem kérek többet – ezt sem kellett volna lehúznom – aztán gondolok egyet és elindulok utánuk, dühösen és megbántottan, de nagyjából mire a lépcsőhöz vezető út feléhez érek, megtorpanok. Mégsem ronthatok rájuk valami idióta picsa hisztivel, így idegesen toppantok egyet a lábammal, a mennyezetre emelem a tekintetem és dühödten szorulnak ökölbe a tenyereim.
- Basszátok meg! Főleg te, Max! – morogom az orrom alatt, hogy azért más ezt ne hallja, aztán visszafordulok és visszatrappolok a pulthoz. Veszek egy mély levegőt, mutató és hüvelykujjam közé fogom az orrnyergemet és pár pillanatig nyomás gyakorolok ide, így sikerül valamelyest lenyugodnom, de attól még rosszul esik. Persze, hogy rosszul esik. És ekkor lép oda hozzám egy másik fickó. A legbájosabb énemet veszem elő és próbálom elterelni a gondolataimat arról, ami az épp az emeleten folyik.
A fickó kedves és helyes és szép a mosolya. Elmennék vele – már csak azért is – de mielőtt még erre kerülne a sor, megszólal a telefonja és közli, hogy kint akarja felvenni. Intek neki, hogy csak nyugodtan, és emiatt nem figyeltem magam mögé, a lépcső felé, így teljesen váratlanul ér, amikor valaki átölel, akinek az illatát ezer közül is felismerném és akinek a karjaiba úgy simul a testem, mintha más dolga sem lenne. Áruló dög! Mármint a testem, ami vágyik erre és még ki is mutatja, miközben én meg mérges vagyok és csalódott és féltékeny és megbántott.
Hangja, lehelete a fülem, nyakam birizgája, jól esik, ohó! de még milyen jól! Mégsem fordulok felé, nem adom meg ezt még. Csúnya dolog volt, amit tett. Eszembe jut három epés és csípős megjegyzés is és csak azért nem vágom oda neki az elsőt, ami eszembe jutott, mert nem tudok dönteni, hogy melyiket is mondjam neki.
- Á, hát már vissza is jöttél? Áttértél gyorstüzelőbe? – tisztában vagyok azzal, hogy ez övön aluli volt – szó szerint is – de megbántott és azt akarom, hogy tudja mit tett és azt is, hogy ilyet nem lehet csakúgy tenni. Velem nem.
Persze azért ezután a mondat után diszkréten hátra nyúlok és gyengéden rámarkolok legbecsesebb ékszerére.
- Vagy csak rájöttél, hogy Miánál van itt jobb is… – hát ez viszont már halkra és gyengédre sikerül, az eszem megáll, hogy milyen hatással van rám. Egy pillanat alatt képes vagyok doromboló kiscica lenni, pedig még tényleg nem hevertem ki az iménti kis akcióját.
- Tehát… mi is van ezzel a mentsvár dologgal? – kérdezek rá miután megköszörültem a torkomat, hogy azért ne tűnjön úgy, mennyire is ki vagyok rá éhezve. Nem kell, hogy még jobban elszálljon magától. Sokkal inkább tőlem…

zene: [You must be registered and logged in to see this link.] | megjegyzés: | szószám: ide | [You must be registered and logged in to see this link.]

Nem mondom, hogy nem akad bennem a levegő egy pillanatra, amikor magához húz. Elképesztő hatással van rám és ez… ez borzasztó. És egyben lenyűgöző is. És fantasztikus. És utálom, hogy ilyen hatással van rám. Akkor követtem el a legnagyobb hibát, amikor először nála aludtam. Nem kellett volna, mert az, hogy a magánéletben is találkozunk, túlságosan is közel sodort hozzá érzelmileg. Ami egyszerre bosszant és tölt el izgalommal.
- Nem tudhatom mikor térsz át valami másra. Lányok terén például szeszélyesebb vagy, mint az április. – még ott állok előtte, háttal neki, érzem a bőréből áradó meleget, fürdöm az illatában és bizsergek tőle minden egyes porcikámban.
- Szóval… miért is jöttél vissza? – fordítom el kicsit oldalra a fejem, de még sem látom valójában, ahogy mögöttem áll. Rámarkolok, de el is engedem hamarosan és a kezem az előttem lévő üres feles pohárra siklik. Ujjaim végigszaladnak rajta lassan, fentről lefelé.
Izgató és kellemes bizsegés szalad végig a gerincem mentén, amikor a hajamat a fülem mögé igazítja és a fülcimpámba harap. Azonnal megfeszül ölem minden izma és önkéntelenül is összeszorítom a combjaimat.
- Ha úgy véled, hogy nincs, tudod merre a lépcső és nyilván még arra is emlékszel, melyik szobában hagytad Miát. – most viszont már megfordulok, szándékosan úgy, hogy a fenekem neki dörgölöm az ágyékának. Szemben állok meg vele és egy nem létező pöszt simítok le a mellkasáról.
- Ugye tudod, hogy ezzel a mosollyal nem éred el célod. – ja persze, csak olyan nedves leszek tőle, hogy lassan egy törölköző kell alám, de forduljak fel, ha ezt bevallanám neki. Na azt már nem. Helyette inkább tőlem is kap egy mosolyt, pimasz helyett elbűvölőt és hosszú szempilláim alól nézek fel rá, mert hát ugye magasabb nálam.
Oké, még a szám is eltátom azon, amit mond és roppantmód színpadias döbbenetet mutatok neki. Ha már játszani akart, meg műsort, akkor legyen kerek az egész, nemde?! Szerintem is!
- Sejtem mennyire a szíved lehetett az. – látványosan sliccére téved a tekintetem és már a nyelvemen van, hogy megkérdőjelezzem azt a hatalmasságát, de nem akarok túllőni a célon. Különbség van játék és taplóság között és utóbbit igyekszem elkerülni több okból is kifolyólag.
- És halljam mit is szeretne az a hatalmas szíved cserébe a mentőakcióért! – lassan, rajta legeltetve a tekintetem – és közben élesen látom magam előtt, hogyan is fest a ruhái nélkül… wohááá… - végül pedig a tekintetébe kapcsolódik az enyém és kis sunyi mosolyra húzódnak ajkaim.
- Vagy pusztán önzetlenségből és szívjóságból könyörülsz meg rajtam? – ujjaim a mellkasát érintik megint és lassan felfelé simítok rajta.
- Hmm… hogyan is hálálhatnám ezt meg neked? – hangom suttogóvá és búgóvá válik, míg játékosra és egy hangyányit talán cinikusra is veszem a figurát. Ha már lúd, legyen kövér.
- Vagy netán már kitaláltad mire is vágysz? – mert valamit akar, ha visszajött hozzám. Ő is tudja, én is tudom, a változatosság kedvéért csinálhatnánk úgy, hogy mindketten tudjuk.
Most rajtam a sor, hogy közelebb lépjek és hozzásimuljak, majd íriszeibe fúrom a sajátjaimat és olyan közel hajolok hozzá, hogy joggal hiheti, megcsókolom. De nem fogom. Orrunk szinte összeér és én a lehető legártatlanabbul pillogok rá, kíváncsian várva a válaszára, mintha valami ostoba liba lennék.

zene: [You must be registered and logged in to see this link.] | megjegyzés: | szószám: ide | [You must be registered and logged in to see this link.]

A hűség valami olyasmi, amit én még csak hírből sem ismerhetek. És ennek ellenére a féltékenység folyamatosan mardos, amikor valamelyik másik lánnyal megy el. És még csak szóvá sem tehetem nyíltan, mert nekünk még csak ennyi sem jár. Én meg szépen lassan meghibbanok. Ehh…
- Igaz. Nehogy véletlen kimaradjon bárki is a sorból. A végén még lemaradnál valamiről. – upsz. Ez talán egy picit epésebbre sikerült, mint szerettem volna, de legalább a felképelés elmaradt. Nem mintha nem viszketne a parányi kis tenyerem úgy egyébként. De nem hiszem, hogy jót tenne akár az üzletnek, akár a kettőnk kis ügyének – akár annak, amit én akarok elérni – ha fogtam volna magam és szépen felpofoztam volna. Nem, ezt nem tehetem meg.
Hogy a viharba ne lenne nyilvánvaló, hogy miért is jött vissza?! Csakhogy, a női hiúságomnak – meg úgy nekem általánosságban véve – miért ne járna, hogy halljam is, miért is jött vissza. És ami késik nem múlik, pláne, hogy még puszit is kapok – amibe egyébként totál bele is borzongok és jól eső bizsergés rohangál végig a gerincemen, hajjaj – és ha nem lennék eszemnél, akkor ebbe most bele is borzongnék. Csakhogy, ha megteszem, akkor Mr. Egómanó egója még magasabbra szökik. És kell az nekem? Na nem. Én is így gondoltam. És ha ezt már így gyorsba meg is beszéltem magammal, akkor jöhet a következő, miszerint ne nyögjek fel a fülcimpaharapásra. Ez a pasi kikészít, de komolyan.
- Mertem remélni. – azért egy kis sunyi mosoly felszalad az ajkaimra. Értem jött. Most legszívesebben szabadon engedném a milliónyi kis pillangót a hasamból, amik úgy döntöttek, hogy házibulit tartanak. Aztán a sunyiból elégedett mosoly lesz, amiért el sem jutott a szobáig vele. Már épp csípősen szólnék, amikor a szavamba vág – mondjuk még levegőt se vettem – és máris megfoszt attól, hogy picit élcelődjem ezen az egészen. Na jó, ha nem hát nem. Majd legközelebb.
Megfordulok és annyiban hagyom a Mia dolgot, magam és persze Max most sokkal jobban izgat. Szó szerint. Mikor visszakérdez, hogy Nem?, akkor legszívesebben a lábaim közé húznám a kezét, hogy ő is érezze, mennyire igaza van, mert totálisan célt ért, nedves vagyok már most és nem is kicsit. Csakhogy, akkor megint fennállna az egója egészségtelen és túlzott mértékű elhízásának, szóval erről szó sem lehet. Így csak megcsóválom a fejem válasz helyett. Pedig a fenéket nincs rám hatással.
Megkukkantom, hogy az ágyéka tájékán mi is a nagy helyzet, de megfoszt a látványtól. Ez nem szép tőle és így kénytelen vagyok ránézni és a tenyerem alatt érezni gyorsan kalimpáló szívverését. Hűha. Széles mosoly szalad szét az ajkaimon.
- Kezdem elhinni. – pillogok rá, akár egy ártatlan kiscica.
- Nos… ebben az esetben, azt hiszem segíthetek rajtad. – ha engem szeretne, mert éppenséggel én meg őt szeretném. Ördögi egy kör. De annál édesebb.
- Lehet a szíves sugallta, mert Te meg engem akarsz. – nem kérdezem, kijelentem. Mert ez egyértelmű. Én is őt, ő is engem, akár egy mesében lennénk. Csakhogy egy bordélyban vagyunk. Nem mintha számítana lokálisan merre is vagyunk, a végén mindig ugyanott kötünk ki; egymás karjaiban.
Mikor a popsimba mar és magához ránt, akkor közelebb kerülök hozzá, kezeim még mindig a mellkasán pihennek és amikor megcsókol, képes lennék kiugrani a bőrömből. De ehelyett inkább visszacsókolom és elindulok vele a lépcső felé, mintha csak táncolnánk, mert ez olyannak tűnik. Megszólal és úgy érzem a társalgásból kimaradok, mert mintha csak az ölemhez szólna, ami azonnal feszülni kezd, ahogy kijelenti, hogy engem akar maga alatt. Hát én meg magamon – és magamban – akarom őt tudni, szóval…
– Azt hiszem ezen segíthetünk. – jelentem ki nagy komolyan, mégis szélesen és bájosan mosolyogva. Megint megcsókol, megint viszonozom, aztán a keze után nyúlok és mellé lépve indulok meg a lépcső felé, finoman húzva magammal, feltéve ha hagyja magát.
Az emeletre érve a szobám felé fordulok és benyitok. Ahogy belépek, a nyaka köré fonom vékony karjaimat.
- Szóval… engem akarsz… de azt még nem mondtad… hogyan is pontosan… – minden egyes kis szünetben egy újabb finom csókot hintek ajkaira és közben letolom vállairól a zakót (ha visel), majd a gombokat kezdem kigombolni egymás után szépen lassan, nem elkapkodva semmit sem.

zene: [You must be registered and logged in to see this link.] | megjegyzés: nagyon gyengének érzem, bocsi | szószám: ide | [You must be registered and logged in to see this link.]

Végül is… ki ne akarna egy ennyire pofátlanul jó képű férfi fejével gondolkodni?! Egy sokat ígérő és csábos kacsintással, illetve ajkaim mosolyba fordulásával „válaszolok” csak erre. Tudom, hogy piszkál. De sebaj, állok elébe, mert én is őt. Már megint a régi jól bevált lemez ez. Nem is tudom, hogy képesek lennénk-e máshogyan egymáshoz állni egyáltalán. Aligha hiszem.
Szavaira a tekintetébe fúrom a sajátomat, de ahogy az arcomon simít végig a kezére pillantok és kicsit bele is simulok a mozdulatába. Nagyon ártatlan arcot öltök – ami nem esik nehezemre őzike típusú szemeimmel – és teszem a naivát.
- Valóban nem?! – azt hiszem külön kis előadásokat tarthatnánk arról egymásnak, hogy mennyire tudjuk egy mást – és hát persze önmagunkat is – átverni. Van egy olyan érzésem, hogy egyikünknek sem kell a szomszédba mennie, ha arról van, hogy kicsit ferdítsük az igazságot a másik számára.
- Lehet, hogy bölcs testvéreid vannak. – nem hagyja, hogy megnézzem mi is a helyzet az ágyéka tájékán, pedig roppantul érdekelne. Tudom ám én, hogy ez most itt egy éles témaváltás lesz. Ám legyen, állok elébe. És azért kicsit le is kukucskálok, mert muszáj látnom. De végül mégiscsak sikerül a terve, mert amit mond, az nem is kicsit vonja el a figyelmem feszülő nadrágjáról.
- Oh. – hol az egyik, hol a másik szemét nézem és kissé meglepődök, de azért még uralom a helyzetet – vagyis inkább a saját arcvonásaimat.
- Hát már itt tartanánk? – veszem játékosra a figurát, de ettől még ott kattog az agyamban, hogy egy lépéssel megint közelebb kerültem ahhoz, amit akarok. Amit tőle akarok és ettől a gondolattó hevesebben kezd verni a szívem. Na jó, az is benne van, hogy hízeleg a hiúságomnak, eljutottunk arra a szintre, hogy bemutatna a testvéreinek. De vajon, hogyan tenné ezt? Én vagyok a kedvenc… kurvája?!
- Csak szólj, hogy mikor és legyen. – beleegyezek a családdal való találkozásba, aztán majd kiderül, hogy mi lesz.

Szándékosan nem sietem el a vetkőztetését, pontosan azért, mert épp ezt akarná. Látom rajta és hát a lépcsőn kapott fenékre csapás is ezt bizonyította számomra. Na nem addig van ám az, hogy majd mindent úgy kap meg, ahogyan akar. Neeem… kell a játék. Nekünk kell.
- Ó igen, ezt már mondtad. – helyeselek és bólintok is mellé, közben pedig tovább folytatom az ing kigombolását.
- Mmm… azt hiszem mind megoldható. – gondolom ki az utolsó kis haszontalan gombot is, majd szétnyitom rajta az inget olyan módon, hogy a mellkasa felől a vállai felé simítok, így lökve le róla az anyagot.
- Mit? – pillantok a szemeibe, amikor az anyag már a földön végezte. Szélesen – és elégedetten is – mosolyodok el.
- Micsoda gentleman vagy. – nem kell az ágyra néznem, hogy tudjam hová is néz.
Csókját viszonozva hátrálok az ágyig vele együtt. Feltűnik, hogy a ruhám zipzárjával szórakozik, majd amikor hirtelen rántja azt le, az anyag lehull a földre és fordít meg… az valami elmondhatatlanul finom érzést kelt bennem. Különösen a hasamban, ahol az izmok táncot kezdnek el járni. Pontosan tudja hogyan bánjon velem ahhoz, hogy az őrületbe kergessen és most ebben az esetben kifejezetten kellemes őrületre értem ezt.
- Te is nekem… – sóhajtom elfúló hangon és hátravetett fejem a vállán támaszkodik meg. Saját alsó ajkamba harapva, félig lehunyt pillákkal élvezem érintését és csókjait. Tudom, hogy a tükörből figyel engem, mert én is őt.
Fenekemet a férfiasságának nyomom, míg ő a melltartómtól szabadít meg. Melleimet kissé előre tolom, szebb látványt nyújtanak így és ha meg akarja őket érinteni, hát annál inkább tudok majd a tenyerébe simulni.
Persze, hogy hiányzott, és ezt akkor érzem nagyon is elevenen, amikor ujjai a lábaim közé találnak és a csipke bugyin át érint meg. Halk sóhaj szakad fel ajkaim közül, mellkasom pedig egyre szaporábban emelkedik és süllyed.
Amikor megfogja az állam és maga felé fordítja az arcomat, hátranyúlok magam mögött és a férfiasságán simítok végig. Nem okoz nehézséget kigombolni a nadrágját, lehúzni a sliccét és az anyag alá nyúlni, ahol immáron Őt érezhetem teljes pőreségében. A csókját közben viszonozom, aztán ahogy az ágyra dönt, eleresztem, és az ágytakarón könyökölök fel. Fejem előbb előre bukik, amikor megérzem a nyelvét a gerincemen, majd mikor a nyakamhoz ér, lassan emelem fel újra.
- Egyáltalán nem akartam azzal a másik fickóval lenni… – vallom be neki halkan és hagyja/engedi, akkor megfordulok alatta/előtte, hogy a hátamon legyek. Mindkét karom a nyaka köré fonom és megcsókolom, miközben bal lábam felhúzom, hogy a talpammal érintsem az anyagot. És így nem mellesleg a combjaim közé helyezkedhet, ha akar.
- Veled akartam lenni. – súgom neki két csók között és közben ujjaim a hátán simítanak végig úgy, hogy olykor a körmeimmel is végigkarcolom a bőrét.

zene: [You must be registered and logged in to see this link.] | megjegyzés: nagyon gyengének érzem, bocsi | szószám: ide | [You must be registered and logged in to see this link.]