Las Vegas, 1995. április 5. 19. Luxusprostituált Prostituált Rosie Huntington Whiteley

Karakter személyisége

- Mondd meg nekem, szerinted ismersz már engem eléggé, kedvesem? - kérdezem, és választ sem várva folytatom. - Vagy csak egy prostituáltnak tartasz, aki a pénzedre pályázik? - látom rajta, hogy tiltakozni akar, de a mutatóujjamat az ajkaira helyezve, elmélázva a pirosságukon kezdem el megismertetni magamat, vele. - Sokan mondják, hogy a gazdagság nem minden. Ők azok, akik valószínűleg soha sem éltek Las Vegas nyomortelepén, és nem egy szegény családban kellett felnőniük. Lehet, hogy ők sem kaptak meg mindent az élettől, de az alapok meg voltak adva nekik, hogy építkezhessenek rájuk. Nekem ez az alap nem létezett. Aprólékosan kellett felépítenem az életemet, és, hogy idáig eljutottam azt csak az akaraterőmnek köszönhetem. Soha még egy ilyen akaratos, makacs lánnyal nem lehetett dolgod, kedvesem, ezt garantálom neked. Ellenben, találkozhattál már ilyen mániákus alakkal, aki mindent, amit csak lehet, szeretne megkapni magának, és ezért képes a legmélyebbre is lesüllyedni. Igen, én is ilyen vagyok, ha kell manipulálok, ha kell a legmocskosabb dolgokban veszek részt, mindezt azért, hogy soha se kelljen már úgy élnem, mint a gyermekkoromban. Nem akarok megint szegény lenni, ezért inkább teperek, hajtok a csúcs felé, vagy így, vagy úgy. Nem érdekel, hogy kin kell átgázolnom, éppen ezért nem is tartok barátokat. Nem kellenek, hiszen nem értenének meg, nekem pedig nem hiányzik az, hogy bárki is rettentő okos tanácsokkal lásson el engem. Megvagyok én nélkülük. De a pénz nélkül.. én nem is létezem. - rázom meg a fejemet. Hitetlenkedő arcára esik a tekintetem. Elmosolyodok. - De ne hidd, hogy csak ez vagyok én. Mondtam, hogy nem ismersz. Még. Bennem egy olyan lány is rejlik, akit senki sem ismer. Egy lány, aki optimista, aki lelkes, és, aki sokat mosolyog. Vannak rossz napjai, de rengeteg jó napot él meg az életében. Hiába nincsenek barátai, azért van egy, két ember, akiket megpróbál közel engedni magához, mégha ez nehezen is megy neki. - vonom meg a vállamat, majd mélyen a szemeibe révedek. - Te is egy vagy ezek közül az emberek közül.

Történet vagy szerepes példa

- Mesélj magadról! - kéri tőlem, miközben a jobb könyökére támaszkodik mellettem az ágyban, és csábító mosollyal az arcán tekint rám. Hiába is próbálnék, nem tudnék neki ellenállni, talán soha, és semmi másban sem, éppen ezért egy huncut mosollyal jutalmazom meg, majd egy pillanatra a szemeibe révedek, mélyen tanulmányozom azokat, és csak aztán kezdek el magamról mesélni neki. - Ha ennyire szeretnéd hallani, megosztom veled az életem történetét, kedvesem, de előre szólok, nem lesz olyan eget rengető, mint a teljesítményed az ágyban. - nevetek fel, kacsintva egyet. - Egy szegény édesanya gyermekeként láttam meg a napvilágot itt, Las Vegas városában. Az édesapámat nem ismertem soha sem, az édesanyám sem mesélt róla semmit sem, nem szerette volna, ha megismerem, pedig lehet, hogy egy sokkal jobb élet lehetőségét adta volna meg nekem, de mindegy. Ami volt már elmúlt rég, én meg nem szorultam rá senki segítségére sem soha sem, ahogyan akkor az édesapáméra sem. - enyhén megrázom a fejemet, majd annak hatására kénytelen vagyok kisimítani egy hullámosan kósza hajtincset az arcomból. - A gyermekkorom nem volt semmiben sem kiemelkedő. Habár az édesanyám mindent megtett, hogy megadjon nekem mindent, amit egy gyermeknek meg lehet adni, nem ment neki, így inkább a szegénység előnyeit, és kellemességeit próbálta meg belém tuszkolni, kevés sikerrel. Én mindig is a gazdagságra vágytam, szerettem volna mindent megkapni, és, hogy ez nem így történt, mindig dühvel töltött el. Meg sem tudom számolni, hogy hányszor akartam megkeresni az édesapámat, és hányszor álmodtam arról, hogy ő egy gazdag férfi, aki kimenthetne engem abból a mocsokból. Nos, ezekből a vágyálmokból nem lett semmi sem. - rosszallva csóválom meg a fejemet. - Jártam általános iskolába, gimnáziumba, és a mostani munkámnak köszönhetően jelenleg az egyetem tanulójának mondhatom magam, igaz, még csak elsőéves diákként, de annál nagyobb lelkesedéssel. A munkámat sem hanyagolom el, amint láthatod, és érzékelheted. - ezzel ajkaimat csókra nyújtva, hagyom, had húzzon magához, és hagyom, had forrjon a testem a puszta érintésétől, amelyet rám ró. Soha sem számolom a perceket, amiket más kuncsaftoknál igen, mégis, mintha egy örökkévalóságig tartana csak a csókunk is, és ennek ellenére sem szeretném, ha véget érne. Csak magamnak akarom őt, csak azt akarom, hogy az enyém legyen, én pedig az övé, de a jelenlegi életem miatt ez talán soha sem lesz a vágyaim szerint. Elégedetten hajolok el tőle, egy percre lesütöm a szemeimet, majd folytatom az életem meséjét, noha legszívesebben élvezném az együtt töltött időt, de a kérése számomra parancs, még ha ezért nem is fizetett nekem, én akkor is szívesen osztok meg vele mindent magammal kapcsolatban. - Kerek 1 éve kezdtem el ebben a szakmában dolgozni, és bár rengetegen megvetik, nekem semmi problémám nincs ezzel az élettel. A rendkívül jó fizetéssel mindent megkaphatok, amire valaha is vágytam, ez pedig önmagában elég ahhoz, hogy jól érezzem magam a nekem szánt életemben. Az édesanyám mit sem tud a munkámról, a barátaimnak sem szóltam róla, de nem azért mert szégyellem, egyszerűen csak nem szeretem az ostoba kérdéseket, amiket ezzel kapcsolatban kapnék tőlük. Sokkal jobban szeretem, ha másra szánhatom az időmet. - ezt a mondatot szánom befejezésül az életem történetének, majd magamhoz húzva a férfit engedem meg neki, hogy megint a magáévá tegyen.