Dear Lena,

Show me the way!

  L ássuk csak röviden hogyan kezelik a helyieket a reptéren…
- Maga menni kapu, és keresni London. - kezdi magyarázni egy, még az elején kedvesnek látszó hölgyemény.
Kár, hogy megszólalt. Ráadásul még kalimpálva mutogatja is a dolgokat, mint egy idióta kölyöknek.
- Rendesen beszélek és értek angolul, cseszd meg! - szinte kitépem a kezéből jegyemet, és haladok is tovább a beszállókapuhoz.
  Szegény nőci köpni-nyelni nem tudott abban a pillanatban, de akinek nem tanítják meg, hogy hogyan kell bánni a leendő utasokkal, az vessen magára.

---

  Gyerekkorom legnagyobb álma volt az, hogy egyszer eljuthassak Londonba. Akkor furdalt a kíváncsiság, hogy mégis mi a fenétől olyan hírhedtek azok a piros buszok. Emeletesek, az oké, de más színben előfordulnak Korában, s Vegasban is. De nem, állítólag annak hangulata van, ahogy a telefonfülkéknek is.
Kérdem én, ki a picsa használja ki azokat manapság?! A graffitiseken kívül...
  Mivel bőven megvolt a pénzem arra, hogy eljöhessek ide, nem cicóztam, máris két hétre foglaltam magamnak jegyet, s szállást az egyik főtér környékén. Bátyám - hála a jó égnek - nem akart velem jönni, mert félt, hogy elkapják a reptéren.
Chhh, kis beszari. Mondjuk neki jóval több félni-, és takargatnivalója van, mint nekem, de attól még beszari.

---

  A rövidnek tűnő út - ami valójában olyan tíz órás volt, de miután felszálltunk, úgy egy órán át Mahjongoztam, majd egyszercsak valaki dörmögő hangjára ébredtem - nem tett jót nekem. A tömeg meg végképp nem, mikor leszálltunk. Mindenki csak háborgott az előtte, mellette, mögötte levő miatt...mondjuk én is, de ez nem meglepő nálam. Az lett volna szokatlan, ha mindenkire mosolygok. Akkor aztán valóban megártott volna a kis hajnali/délelőtti szunyóka.
  Kiérve a reptérről máris egy taxiba vágtam magam, s csomagjaimat, majd kipakoltattam magam a Trafalgar téren. Annyi eszem nem volt, hogy a hotel előtt dobassam ki magam….így hát most bízom abban, hogy egy köpésnyire lesz a szálláshelyem.
  Nem szeretek jópofizni senkivel sem, turistát játszani egyszerűen ki nem állok, de muszáj leszek valakit megkérdezni, hogy mégis hol a tökömbe van a hotel, ahol szállást foglaltam. A taxi elhozott a térre, ezzel eddig nincs is baj…

  Nem. Először egyedül próbálok elindulni, aztán ha egy másik városban kötök ki, majd akkor kezdek el pánikolni, és segítséget kérni. Talán.
  Telefonom táskám zsebében, kikapcsolva, és baromi lusta vagyok azt előrángatni, így az őskori megoldásnál maradok; térkép. Állítólag minden szálloda, étterem, bolt rajta van, de engem csak egy valami érdekel...hogy hol fogok sziesztázni esténként.

  Hátamon egy méretes hátizsák, magam mögött húzom a bőröndöm, míg szabad kezemmel a térképen próbálok kiigazodni (le sem tagadhatnám, hogy idegen vagyok ezen a környéken), amit még a reptéren csórtam. Hogy kiterítsem teljes méretére, meglóbálom párszor, akárcsak egy zsebkendőt, mire azt veszem észre, hogy nekimegyek valaminek. Vagyis valakinek. Kivételesen talán örülök, hogy egy emberrel ütköztem...nem mintha egy villanyoszlop kellemesebb lett volna, de ez a lány talán többet tud nekem mondani, mint az oszlop tenné.
- Bocs, nem láttalak ettől a szartól. - mormogom magam elé, miközben összehajtom ezt a rettenetet a kezemben, s a vörös hajú szemébe nézek.
- De ha már így neked vetődtem, elárulhatnád merre van ez a Corin... - nyúlok zsebembe egy cetliért, mire felírtam a hotel pontos nevét.
- ...ez a Co-rin-thi-a hotel. - lassan mondom ki nevét, mert saját macskakaparásom is alig bírom elolvasni.
- Corin...ó bazdmeg, még itt is a szomszéd neve van, vagy ahhoz hasonló. Soha nem fog kilépni éltemből az a nő! Soha!
  Ideges, pontosabban feszült vagyok. Soha nem voltam, és nem is vagyok kedves, de ha ez a lány most azon fog fennakadni, hogy milyen a modorom...akkor leszájkaratézom, és megyek tovább utamra - ami egyelőre a semmibe vezet.

Dear Lena,

Show me the way!

  Azt sem tudtam, hogy egyáltalán egy helyinek, vagy egy turistának ütköztem. Nem is érdekel igazából, csak tudja hol van az, amit keresek, aztán mehet tovább útjára. - Igen, megengedem neki.
- Héhahó! - nyúlnék a térkép után, mintha az akkora kincs lenne, de máris visszakapom. Az angolok elvileg a kedvességükről híresek, de úgy tűnik valaki hiányzott akkor, mikor azt osztogatták.
- Most komolyan ennyire hülyének nézel?! - sóhajtva, szemem forgatva gyűröm össze a térképet, majd galacsinná gyúrva azt, hajítom bele a nem messze levő kukába - vagy sokkal inkább arrafelé.
- Ééééééssss, nem talált! - hiába, magasságom ellenére sosem érdekelt a kosarazás.
Kérdésére felkapom a fejem. Nem tudom melyik általános iskolát hagyhatta abba, ha ekkora baromságot kérdez. Lány létére, jesszusom!
- Általában semennyire, de most kénytelen leszek, asszem. - vetek rá egy furcsa pillantást - amolyan ,,Jézusom! Te még élsz?! félét -, majd hunyorogva végigmérem szemeimmel, s megvonom vállam. Nem mintha egy ilyen vöröskétől kéne tartanom, de ha már csak magamból is indulok ki, nem árt az óvatosság.
- Miért, fordított esetben te megbíznál bennem? - lássuk csak mit felel ez a lányka. A fél fejem rá, hogy helyeselni fog.

  Szemöldököm homlokomra szalad mikor meghallom a motor szót. Remélem ezt csak egy viccnek szánta, így hát megengedek magamnak egy vigyort felé.
- Na, így már aztán pláne nem bízok senkiben! - halkan felnevetek, és nem magam miatt, hanem a lány miatt. Előttem van a kép, ahogy ő meg egy motor...na persze. Én meg átúsztam az utat Vegasból Londonig félkarral.
Ám legyen, úgy teszek, mintha elhinném, hogy valóban mocizik. (Ettől függetlenül magamban mindvégig röhögök ezen.)
- A bőröndömet melyikünk nyakában képzelted el, hm? Vagy azt húznám majd magam után, míg el nem kopik a kereke? - tipikus nő...előbb szólal meg, mintsem gondolkodna. Fiú létemre meg nekem kéne felvilágosítani arról, hogy milyen butuska, mi?
Höhöhö...
- Figyelj, van két lábam. Bőven megelégszem azzal, ha azt mondod menjek balra, jobbra, előre, hátra. Állítólag itt van a környéken ez a… - ekkor felkapcsolódik a láthatatlan villanykörte a fejem fölött. Hát a piros busz. A PIROS BUSZ!
- A piros emeletessel mennyire van messze? - témát váltva kapom le hátamról a hátizsákom, majd annak aljára túrva előkapom pénztárcám.
  Bemelegítésnek én azzal is megelégednék, ha a tér körül mennénk egy kört. Legalább majd elmondhatom a bátyámnak, hogy már az első perctől igazi turista voltam és nem a fenekem nyomát akartam örökre otthagyni a hotelszobámban levő fotelen.
Ettől függetlenül; ami késik az nem múlik...

Dear Lena,

Show me the way!

  Mindig hangoztatom, hogy átok ül rajtam. Vagy a karma játszadozik velem egy igen rossz játékot. Amint kilépek az utcára, máris valami ,,csodás” dolog történik velem. Bíztam benne, hogy ez elmúlik, ha máshol tartózkodom, de úgy tűnik, hogy nem.
Mindegy, nem puffogok nyilvánosan emiatt.
- Jesszus! Ez kidobja? - Neeem, csak itt hagy.
[...]
Baszki, tényleg kidobta!!! - miután visszalép hozzám hármat pislogok, mintha nem érteném a helyzetet.
  Ha az itteniek nagy része olyan, mint ez a lány, akkor már most kezdem magam rosszul érezni. Más város, más emberek, de akkor is. Mintha csak Koreában lennék. Csak itt kisebb a tömeg. Ott a legtöbb ember törődik a környezetével, de azért ez nekem már sok...

- Jólvanna, nem kell ennyire kiakadni. Csak megtaláltam végre merre vagyok, erre te elrontottad örömöm. - gondolom nem fogok ezzel a lelkére hatni. Nem mintha ez lenne a célom, csupán aprócska megjegyzés volt részemről.
,,Bla bla bla, le sem tagadhatnád, hogy Amerikából jöttél.” - ezen muszáj vagyok elvigyorodni. Biztos a bőröndön levő kis címkén látja Amerika zászlaját, és abból gondolja, hogy odavalósi vagyok. Végül is...igaza van.
- Uramatyám! Te vagy az első, aki ilyet mondd. - kissé talán lelkesnek tűnhetek, ám egy csöppet sem vagyok az. Meglepett, hogy valaki amcsinak néz, miközben valójában nem vagyok az. Leginkább a pufók palacsintafejem, és a vágott-szemeim árulják el hovatartozásom.
- Általában mindenki lekínaiz. Ami még nem is lenne elszomorító, ha nem koreai lennék. - ha érdekli ha nem, felfedtem a nyilvánvaló titkomat.
Nem vallom magam amerikainak, hiába élek Vegasban már öt-hat éve. Koreai vér csörgedezik ereimben, ezt soha a büdös életben nem tagadnám le. Hazamennék szívesen, de nem tehetem. Meg nem is lennek kihez mennem.

  - Előbb gondolkodik, aztán beszél… - bátyám mondogatta ezt nekem mindig. Neki ez a mottója, és mindig csesztetem, hogy tetováltassa a homlokára, mások számára emlékeztető gyanánt.
- Még annál is komolyabban. Kis törékeny vagy te, a motor nem neked való. Sőt, még egy triciklire is félve ültetnélek fel. - nem akarom én megsérteni, de ami nyilvánvaló, azt ki kell mondani. Tarthat nagypofájúnak, egy bunkó köcsögnek - nyugodtan hangot adhat ennek, de az ilyesmik leperegnek rólam. Az a furcsa, hogy ha valaki a kedves szót használja rám. Talán általános iskolában mondta nekem azt valaki. Ismétlem: talán.
- Ha lesz időm, majd elpirulok. És ha már piros, akkor szaladjunk a buszra, mert nem érek rá egész délután itt ácsorogni. - pénztárcám a pulóverem kenguruzsebébe rakom, majd kettőt tapsolok, jelezve azt, hogy iparkodjunk.
  Megragadom a bőröndöm, s amint elindulunk, az átlag, lassú tempóm hozzám képest gyorssá válik.
- Rüng düng düng düng rüng düng rüng düng düng rüng düng. - szól a fejemben az a remek dallam, amit a tér köve, s a bőröndöm kerekei alkotnak.
- Attól, hogy mondasz egy nevet, még nem fogok megbízni benned. Hívj csak Noelnek, ettől függetlenül még idegen leszek számodra is. - az igazi nevem úgyse tudja meg. Meg tulajdonképpen felőlem Suzanne is lehetek, ha neki az jobban tetszik.
A szomszédom állandóan törpikézik, csak tudnám miért! A magam egynyolcvanával egyáltalán nem vagyok törpe, ezt kikérem magamnak.

---

  Ha odaérünk a buszmegállóba, leülök a megálló mellett levő padra, majd karba teszem kezem, s rátámaszkodom bőröndömre, s úgy pillantok Lena felé.
- Elkísérsz, vagy csak elmondod hány megállót menjek? - teszem fel neki a kérdést, miközben a forgalmat figyelem.
Nem tudom, hogy mit akarok. Akarom-e egyáltalán, hogy velem jöjjön? Elkél a segítség, nem tagadom, de a telefonom, mint harmadik barátnőm szinte mindenben tud segíteni…
Habááár, egy helyinek talán inkább hinnék, mintsem a kütyümnek.

Dear Lena,

Show me the way!

  Had ne áruljam el neki, miért nézek úgy rá, mint borjú az újkapura. Ez a környezettudatosdi nem az én asztalom, meg nem is illik se az amerikai életvitelhez, se az enyémhez. Szemléltettem vele, hogy sokszor én még a kukáig is képtelen vagyok elmenni. - Lustaságom határtalan, ez egy tény.
  Lehet jobb lett volna ha itt hagy, nem? - De. Nem. De. Nem…nem tudom.

  - Jó szemed van...igen, onnan jöttem. - egy halvány mosolyt villantok felé, mikor ő puskázik a bőröndömről. Ez csalás, nem?
Lelkesedése láttán felvonom szemöldököm, és egy fél lépést odébb is állok. Értem én, hogy hajtja a bizonyítási vágy, na de na. VÁROSNÉZÉS?! Nem akarok én még meghalni. Ha gyalog mennénk, talán igent mondanék a burkolt meghívására. Ismétlem: talán. A motor meg a nő külön-külön is veszélyforrás, nemhogy a kettő együtt.
- Miért ilyen szerencsétlenekbe kell nekem ütköznöm?! MIÉRT?! - szemem forgatva fogom meg bőröndöm, és indulok a megálló irányába...vagyis indulnék, ha a kis vörös végre megmutatná merre van…

---

  A megállóban ülve meglepődöm, mikor leheveredik mellém. Gondoltam majd elálldogál, nézi nekem, hogy jön-e már a megfelelő járat. De nem, neki feltétlenül le kellett ülnie. És még duruzsol is.
- Igazából én se hiszem. - megvonom a vállam, miközben unottan pillantok előre a buszra várókra. Remélem mindenki pont arra fog menni, amelyik nekem kell, hogy még véletlenül se férjek fel majd a cuccaimmal...
  Elveszem a lánytól papírfecnit, majd el is tépem lassan orra előtt.
- A holnap reggel tízet elfelejtetted? - újabb sóhaj hagyja el a számat, és a két papírdarab a földön landol. Nem kell nekem a telefonszáma. Tudja hol a hotel, én meg tudom mi az a tíz óra.
A kereszteződésnél felfigyelek arra, hogy egy piros busz várja, hogy szabad utat kapjon. Biztosan ez az, mert idő van!
Felállok, nyújtózom egyet, hogy kiroppanjon a hátam...ó, az öreg csontjaim...átmehetne rajtam akár egy úthenger most.
  A várakozók libasorba állnak, mire én csomagjaimmal előre furakszom. Más gyerekkel van, én bőrönddel. Az emberek nemtetszésüket fejcsóválással, nagy sóhajokkal, apróbb morgásokkal fejezik ki. Puffogjanak csak, nem tud meghatni.
- Azt hiszi hogy bármit megtehet, amiért ázsiai?! - dörmögi egy fazon, mire felé nézek, majd értetlen fejemet bevetve megvonom vállam, mintha nem érteném mit dünnyög.
- Igen. - válaszolom neki telepatikusan, miközben a busz megérkezik, és a sofőr már nyitja is az ajtót.
- To boyao! - köszönök anyanyelvemen Lena-nak, majd intek neki egyet, s felszállok a buszra. Megveszem a jegyet, hiába játszadoztam a gondolattal, miszerint a hátsó ajtón szállok fel, csak úgy, aztán viharzok is fel a tetőre…
Mindegy, a lényeg most az, hogy a piros busz tetején ülök!
- Végre! - fellélegzem, majd bőröndömet a mellettem levő üres ülésre pakolom. Hátizsákom magam elé kapom, hogy telefonomat elővarázsoljam belőle, s életre bírjam azt.
Míg fényképezek, az egyik sarkon megpillantom a haloványan világító Corinthia hotel feliratot. Biztos ami biztos alapon lecammogok az alsó szintre, s a következő megállónál leszállok. Körbenézek, s pont a hotel oldalában állt meg a busz. Ennél jobb nem is kellett volna!

  Belépek az épületbe, ahol két kedves hölgy fogad. Meglepő volt, szó se róla, de biztos ezért kapják a szépséges summájukat. Szerintem annyi pénzért még én is beállnék a pult mögé vigyorogni. De elvagyok én a magam pénzszerzési módjával.
  A harmadik emeleten van a szobám, ahova tátott szájjal lépek be. Becsapva magam mögött az ajtót, a bőröndöt otthagyom a kis előszobába, majd hátizsákom csak félrehajítom.
- Ez jobb mint a neten! - forgolódok jobbra-balra, benézve az összes helyiségbe. Az óriási ágy mellett a hatalmas fotelon akad meg a szemem. Bátyámmal veszekednénk, hogy ki ülne benne, s mennyit...de szerencsére nincs itt az a mamlasz.
  Muszáj vagyok egyből a kanapéra huppanni. Elsüllyedek benne, és egy elégedett mosoly jelenik meg arcomon. Ám ez hamar el is illan, mikor a holnap reggelre gondolok. Gondoltam sziesztaképp délben kelek, hiába van a reggeli bent az árban.
Nem akarok reggel motorozni. Egy lánnyal meg pláne nem. Röhej az egész. De annyira rám akarta tukmálni a városnézést...ami nem is jönne rosszul. Legalább száz ember helyett csak egyet kell kérdeznem.
Hmmm…
Hmm.

  A fürdőbe ellátogatva egy hatalmas tükörrel találom magam szemben. Egészen a csapig ballagok, ahol közelebbről szemügyre veszem a fejem.
- Kitudom mázolni magam...vannak amolyan lányosnak tűnő ruháim is… - kezdek el gondolkodni, miképp is tudnék változtatni magamon, mire…

- Azonnal mondd meg hol van a legközelebbi fodrászat. - ,,szépen és kedvesen” kérem a recepcióst, ki hirtelen nem tudja hogy most vegyen-e levegőt vagy sem.
- A wellness részlegen, a medencék mellett. - jelenti ki nyugodtan, miközben a hátam mögé mutat. Ujja irányát követve fordulok meg, s a lányra vigyorgom.
- Ááááh, köszönöm. - széles mosollyal az arcomon távozom a pulttól.

- Ne kérdezz semmit, csak csinálj belőlem egy csajt. - jelentem ki a fodrásznak fapofával, ki épp azzal küszködik, hogyan tartsa vissza nevetését.
- Ha-ha-ha. Röhögj csak baszki. De ha a helyemben lennél… - durcás kölyökként dörmögök neki, mire eszembe jut a hangja.
- ...bocs, már abban vagy. - gondolok itt arra, hogy miszter fodrász tűzforró, s lányként funkcionál, mintsem pasiként. Már a mozdulat, ahogy a köpenyt vagy mit rám tette...éreztem a meleg szellőt, ha fogalmazhatok így.
- Túl sokat beszélsz, cicabogár. Lazulj el, és bízd rám magad. - végigfut hátamon a hideg, ahogy meghallom a hangját, és az már csak hab a tortán, hogy egy szemfedővel eltakarja szemem.
- Nyak alatt minden tabu. - jegyeztem meg halkan, még kipillantva a szemfedő fölül. Gyilkos tekintetem bevetve, a srác halkan kuncogni kezd. Gondolom sejti mire gondoltam, és ő már hozzászokott a hasonló megjegyzésekhez.

  Miszter meleg festéket kever...az erős, szúrós szagból érzem, na meg persze a kevergető mozdulatait is hallom. Ismerős hang, hiszen otthon én szoktam magamnak festeni a csodálatos frizkóm.
Remélem pirosat akarnak rám kenni. Annak még talán örülnék is.

  Abban a fél órában, amit a festék miatt töltök egy másik székben, a szemfedőt leveszem, s körbepillantok a szalonban. Pár kíváncsi szempárt vélek felfedezni, kik a csodára várnak, avagy hogyan lesz Noelből Noelle. Lefagyva ülök a székben, kissé már belepirulva abba, hogy ennyi ember néz. Felkapom az egyik pletykalapot, s elkezdem lapozgatni azt. Csupán a képeket nézem, a szöveg egy cseppet sem érdekel.

  Az utolsó hajsimítási mozdulatnak vége, egy átfésülés, s a hajlakk sziszegő hangja,s fullasztó illata...majd végül lekerül rólam az az átkozott szemfedő. Páran tapsolni kezdenek, mire apró mosoly szökik arcomra, de mikor meglátom magam...
  Kissé sápadtan fogadom, hogy bemelírozta szőke fejemet [You must be registered and logged in to see this link.]. Azt hittem tesz bele egy-két csíkot...na de ez?! Kell pár perc, míg felfogjam, mi is történt itt. csak el ne ájuljak!
- Aigo! - szólalok fel koreaiul felállva a székből, s magamat csodálkozva nézegetem a tükörben. Nem tudom, hogy tetszik-e a látvány, vagy sem. Oké, most már valóban csajnak nézek ki. Végül is ez volt a cél...de ez már túlzás.
- Írd a 310-hez a végösszeget... - eltűrve frufrumat sarkon fordulok, s kapucnimat felhúzva ballagok vissza az átmeneti barlangomba. Ha a homár srác valami csillagászati összeget képzel el magának, majd gondoskodom arról, hogy visszahozzam a realitás talajára.

---

---

  Pontban nyolckor megszólal az [You must be registered and logged in to see this link.], mire hirtelen felülve, riadtan ébredek. Mindig ez van, ha ezt állítom be csengőhangnak. Ritka eset, ez is csak akkor van használatban, ha időre megyek valahova.
Olyan jól aludtam ebben a franciaágyban, hogy vétek lenne kihagyni a 10 perces szundimat.

  Kilenc ötvenkor a korábbinál is nyúzottan ébredek. Az időt megpillantva kilövöm magam az ágyból. Nem nézek a tükörbe, jobb, ha elkerülöm most messziről azt. Elég volt a tegnap esti látvány, miután a fodrász levette a szemfedőt. Másoknak tetszett, nekem annyira nem. Még szerencse, hogy pár mosás után elvileg fakulni fog, s legközelebbi festéskor eltűnik.
  Mivel nincs időm átöltözni, ezért a három számmal nagyobb, piros-fehér pöttyös pizsigatyámba, egy fehér trikóba battyogok le a hotel elé. Persze a szállodai papucsot egy tornacsuka váltja fel. Így is, meg úgy is bolondnak fognak nézni…
  Pontosan tízkor lépek ki az ajtón. Ha Lena jön, én biztosan felismerem őt.
De vajon igaz lesz-e ez fordítva?

Dear Lena,

Show me the way!

  A reggeli koránkelést nem nekem találták ki.Elvégre nyaralni vagyok, s ugyan aludni otthon is tudnék, nem kellett volna ahhoz elutaznom, azért ez a reggel 10 nekem még nagyon korai.

  Egy pár perc késéssel jelenek meg a szálloda bejárata előtt. Persze a recepciósok tátott szájjal néztek, nem tudták hova rakni mi történhetett velem az este, illetve éjszaka folyamán. Egy széles mosollyal, kacsintva intettem feléjük, és talán ez volt nekik a hab a tortán kora reggel. Tegnap még valami kisfiú forma, reggelre már egy magas modell lány flangál Corinthia hotel ,,gyönyörűséges” perzsaszőnyegén? Hujaj. Valami hókuszpókusz lehet abban a bűvös szobában? - gondolnák ezt azok, kik tegnap láttak.

---

  Lena harmadjára csak eltalálja nevemet, majd megpöccintem állát, ezzel is jelezve, hogy egész nyugodtan becsukhatja a száját.
- Elvesztettem egy fogadást. - vonom meg a vállam. Persze egyáltalán nem igaz amit mondtam, de neki nem kell tudnia a részletekről.
- Meg azt ugye te sem gondoltad, hogy majd fiúbőrben fogok mögéd ülni… - jegyzem meg unottan, majd egy félmosoly kúszik arcomra.
- Ilyen göncben meg pláne nem. - legyintek, majd Lena mögé pillantva motorjára szegezem tekintetem, és pár percig azon tartom szemeim.
- Egész pofás kis járgány, bár még mindig nem hiszem el, hogy használni is tudod. - eztán egy hatalmasat ásítok, Lena szinte a gyomromat is láthatja, ugyanis mire szám elé tenném a kezem, az már rég becsukódik.
- Jössz, nem jössz...nekem mindegy, de sietek. - sarkon fordulok, és a szobám felé veszem az irányt.

---

  Ha Lena velem jön, akkor egyik ajtónál sem engedem előre, elvégre én tudom mi, merre, hány méter errefelé. Az meg egy cseppet sem tud meghatni, hogy udvariasság. Nem létezik ilyen szó a szótáramban, éppen ezért nem is tudom azt alkalmazni.
  Lifttel felmegyünk a harmadikra, majd utána a szobám a következő állomás. Belépve az ajtón azonnal lekapom a trikómat, ledobom az ágyra, majd a bőröndömből kikapva egy sötétkék pólót veszek fel. Pöttyös pizsigatyámból kibújok, Lena feje felé dobom, remélhetőleg nem figyel, s kobakján landol. Nagy nehezen magamra erőltetek egy szűkebb farmert, ugyanis tornacipővel a lábamon nem olyan egyszerű művelet ez.

---

  Ellenben ha nem jön velem, s kint várakozik; a mizéria szinte ugyanaz, leszámítva azt, hogy Lena képébe nyomjam a pizsim. Körülbelül 10 perc után már megyek is vissza elé, majd a hajamat hátratúrva tekintek rá, és nehezen mondom ki a szavakat, amik nyelvemen vannak.
- Na, Tied vagyok...aztán csak óvatosan, mert aranyat érek. - ha felém nyújt egy bukót, azt elutasítom, és ha próbálna győzködni, én annál inkább ellenállok, és az sem érdekel ha lábbusszal kell felfedeznem a várost. Ha egyedül, ha nem. Korán keltem, akkor legyen már valami értelme is a napnak.