Egy Dallasi orvos házaspár későn érkezett gyermeke. Édesapja a Dallas Memorial elismert szívsebésze Dr Konrad Wintersen. Kevesen vannak még ebben az óriási metropoliszban is akik ezt a nevet ne ismernék. Elismert szaktekintély, számos ismert és kevésbé ismert páciens megfordult az évek alatt a műtőasztalán.
Édesanyja Dr Lucinda Wintersen (született: Hawthorne) fogorvosi magánpraxist vezet a 31. és az 51. sarkán nem messze az előkelő negyedtől, amelyet a helyiek csak "Little Chesnut Hill"-ként emlegetnek. A hetvenes években kezdett felkapott lenni a hely, amikor egy helyi merész és tökös ingatlanbefektető úgy döntött kertvárosi részt csinál az egykor szarvasmarhák legeltetésére szolgáló földdarabból. Itt vásárolt magának otthont és rendelőt is a Wintersen házaspár, ahova aztán Lucinda berendezkedett. Sokáig úgy tünt nem lehet gyermekük, és lassan feladni készültek a reményt, amikor '82 májusában az asszony be nem jelentette akkor már jóval negyven felé közeledve, akárcsak férje, hogy első gyermekükkel várandós. A terhesség nem volt mentes a komplikációktól, tekintve, hogy az asszony jóval harminc felett járt, és ez volt az első gyermeke.
Végül aztán egy szokatlanul ragyogó, napütéses délutánon '83 kora telén felsírt Dallasban egy lánghajú kislány, akit Mara néven tartottak nem sokkal később jó katolikus szokások szerint a keresztvíz alá.
A lányka roppant tanulékony volt, még alig volt két éves amikor már érthetően beszélt és járt, hét évesen zongorázott.Hamar elmerült a saját kis fantázia világában, és minél ügyesebben olvasott annál többször volt képes éjjeleken keresztül fenn maradni és meséket olvasni saját magának. Vagy éppen a takaró alatt elemlámpával sunyulva a sokadik könyvet csempészni be. Mit tud ilyenkor egy szülő tenni? Büntesse meg a gyermekét mert az túlságosan érdeklődik a világ dolgai iránt? A Wintersen házaspár sokáig szemet húnyt az efféle dolgok felett és olyan" büntetésekkel" próbálták szabályozni engedetlen lányukat mint az esti kakaó megvonás (nyolc éves korától ezt már kifejezetten cikinek tartotta), vagy éppen valamelyik rajzfilm megtekintésének a tiltása ez többnyire röhögőgörcsöt váltott ki nála, mert nem értette hogyan képesek egyesek behatárolni a fantáziájukat előre megrajzolt figurák által. később persze maga lett az első számú rajzfilm rajongó).
Az általános iskola után egy nem túl előkelő, de mégis jónevű középiskola tanulója lett. Eredményei kiválóak voltak. Külön jeleskedett latinból és görög nyelvből. Nagyjából tizenhat éves kora környékén döntötte el, hogy orvos szeretne lenni és gyermekekkel akar foglalkozni. Ezen döntésében nagy szerepet játszott későbbi legjobb barátnőjével Emily-vel való megismerkedése. Ennek a találkozásnak aztán a domino-elv alapján a későbbiekre még igen nagy hatása volt. Emily és ő egy iskolába jártak, de addig a nyári délutánig gyakorlatilag nem is nagyon beszéltek egymással. A lány öccse, Sammy felmászott a fára, egy macska után, és egyszerűen nem volt bátorsága lemászni onnan. Mara volt az aki végül nagyjából két órás intenzív pszichológiai rábeszélés útján leimádkozta onnan. Akkor döntötte el, hogy gyerekekkel kell foglalkoznia, és akkor volt az a nap, amikor egy tál meggyes pite és egy bögre forró mézes tej kíséretében a két lány barátságot kötött. Igaz két ennyire különböző személyiséget nem is nagyon hordhatott volna a hátán a föld. Emily hosszú szőke hajú, világítóan kék szemű hajrá lány volt, míg Mara a könyvtárban gubbasztó, a délutánokat az uszodában vagy éppen az atlétika pályán rövidtávfutóként töltő vörös hajú, kinyúlt pulóverekben, szarukeretes szemüvegben megismerhető lány volt. Mara volt az ész,Emily az érzelem ebben a barátságban. Így egészítette ki egymást a racionalitás és emocionalitás.
A középiskolás évek alatt a lányok barátsága elmélyült és tökéletesen képesek voltak támogatni egymást, noha Mara világ életében félénk volt és visszahúzódó, Emily képes volt úgy magával rángatni bármelyik középiskolás bulira, hogy a lány szinte a középpontban érezte magát.
"Ismered a legjobb barátnőmet, Marát? Apám, senki nem tud többet nála a gyermekkori pikkelysömör szövődményeiről. Hogy nem tudod mi az? Na látod, még jó hogy elhoztam magammal. Mara, ő itt Rick, Rick ő itt Mara, itt van két üveg bambi aztán hajnalig elő se keveredjetek!"
Nagyjából így zajlottak ezek a bizonyos bulik, amiknek alkalmával a lányok aztán nem is látták egymást úgy éjfél magasságáig. Ezeknek a vége többnyire az lett, hogy Mara józanította Emilyt a mosdóban, vizes ruhát pakolgatott a homlokára, és győzködte, hogy ki kell józanodnia, mert az apja megöli, ha ilyen állapotban megy haza. Emily apja megyei főügyész volt, és minden bizonnyal nem fogadta volna kitörő örömmel a nem gyengén kapatos lányának hazaérkezését. Mara volt aki felhívta aztán és közölte, hogy a lánya nála alszik, nincsen semmi baj, csak túl jó volt az esti film, és Emily bealudt neki meg nincs szíve felébreszteni.
Ezek a falazások aztán havonta egy alkalommal előfordultak egészen a középiskola végéig. Cserébe Emily mindig tudott keríteni időlegesen valami fiútársaságot, aki persze nem nagyon nyerte el Mara tetszését.
" Ja igen, ne várj tőlük bonyolult matematikai számításokat, hacsak azt nem vesszük alapul, hogy magukban már kiszámolták az idő és a sebesség legkisebb közös nevezőjét azt illetően, hogy a bugyidtól megszabadítsanak."
Nagyjából ez volt jellemző rájuk az egyetemi évek kezdetéig. Az Nevada államiba mentek Vegasba mindketten, ez nem is volt kérdés, a két lány együtt szeretett volna maradni. Emily apját követve a jogi tanszékre iratkozott be, Mara pedig az orvosira. Közös kollégium, közös élet volt rájuk jellemző, és úgy tűnt a lányok sok éves barátságát semmi nem fogja kikezdeni, egészen 2003. szeptemberéig, a harmadik félév megkezdéséig.
Emily egyszer csak bejelentette, hogy vége a kicsapongó életnek, megütötte a főnyereményt, egy sötétszőke hajú, lehetetlenül jóképű fiú személyében. Mara csak mosolygott és bólogatott, majd túl lesz rajta egy hét múlva. De legnagyobb meglepetésére Emily nem lett túl rajta, és még abban az évben, karácsonyra közös bulit akart rendezni alig pár hónapos kapcsolatával és annak legjobb barátjával, Michaellel. Volt olyan balga, hogy belement. Persze ha meglenne az embernek az a képessége, hogy előre lát a jövőben, nem évekkel, hanem elegendő lenne csupán néhány hét, biztosan sok dolgot másképp csinálna, vagy egyszerűen nem is tenné meg. Ő például mondhatta volna, hogy haza kell mennie az ünnepekre a szüleihez, hiszen várják őt. Helyette maradt a barátnőjével, a sötétszőke hajú ismeretlen lovagjával, meg az állítólag igen jóképű haverjával. És tényleg, Emily nem hazudott. Michael valóban helyes, kedves, rendes és udvarias fiú volt, akárcsak a barátja, Damien, építészmérnöknek készült. Marát egyből levette a lábáról az előzékeny és kifinomult stílusával és azzal, hogy valóban érdeklődést mutatott nem csak iránta, hanem a hobbijai iránt is: nagyjából 12 évesen kapta az apukájától az első porcelán babát, egyenesen Kínából, ahol egy orvosi konferencián vett részt. Azóta rajongott ezekért az érzékeny és gyönyörű darabokért és valódi gyűjtő lett belőle. Az évek alatt nagyjából 500 darabosra duzzadt a gyűjtemény.
Remekül sikerült buli, és valóban, Emily legújabb barátja nem csupán veszélyesen jóképű volt, de gáláns. A két fiú tökéletesen megtestesítette azt amire akkor Mara úgy érezte szükségük van.
A baj aztán egy év múlva ütött be először, szeptemberben Emily születésnapi partiján, ahol a lány eléggé felöntött a garatra és Damiennel együtt felváltva próbáltak némiképp életet lehelni belé. Azon az estén, abban a kertvárosi kis házban ültek az erkélyen, a fürdőből Emily nyöszörgése hallatszott, ők meg elkezdtek beszélgetni, úgy ahogyan azelőtt sosem tették. Ekkor jöttek rá, hogy igazán nem is ismerték a másikat. Aztán Mara azon kapta magát, hogy egyre többször fordul meg olyan helyeken ahol összeakadhat Damiennel, és a fiú és sokszor megjelent a könyvtárban ahol azelőtt szinte soha nem látták. Egyszerűen elkezdték egymás társaságát keresni azóta az este óta és Mara érezte élete legnagyobb ostobaságát készül elkövetni.
A baj aztán a diplomaosztó előtti évben következett be a nyári szünetben. Michael már az eljegyzést tervezgette az egyetem után amikor Mara egy tortáért indult édesanyja születésnapjára, hogy elhozza. A cukrászdában még várnia kellett így kisétált a hátsó kis kertbe, hogy azt a fél órát a virágok között töltse el. Damiennel találkozott a leander bokrok között, mint kiderül ő is süteményért ugrott be ide, mivel Mara korábban dicsérte neki a helyet. A nyári meleg tette, vagy a leanderek illata, esetleg valami egészen más, de ahogyan ott álltak és nézték egymást Mara tudta, hogy valami olyasmi történik, aminek nem lenne szabad. Egyetlen szó nélkül fordított hátat a fiúnak, és ment vissza az eladótérbe. Attól a naptól fogva ha egy mód volt rá kerülte a fiú társaságát.
A diplomaosztás évében szakított Michaellel, mint később megtudta ugyanez történt Emilyvel és Damiennel is. Barátnője San Franciscoba kapott egy visszautasíthatatlan kezdő jogi gyakornoki állás, mint aktatologató, Mara pedig a Memorial kezdő gyermek orvosaként helyezkedett el. Két éve az osztály vezető helyettes orvosává léptették elő, rosszmájúak szerint apja befolyásának köszönhetően. Ő nem foglalkozik az ilyen pletykákkal.
A kertvárosban vásárolt magának egy aprócska kis házat, kék kerítéssel, amilyet mindig is szeretett volna, és arról álmodozik, hogy egyszer élőben láthatja majd az óceán partján a naplementét. Emilyvel időnként, évente egyszer találkozik, a munka s a távolság szépen lassan őrölte fel a barátságukat. Ilyenkor szívesen megkérdezné mi van Damiennel, de mindig elharapja a ki sem mondott kérdést.
Az ő esetében ugyanis nem igaz a mondás, hogy az idő majd minden sebet begyógyít. Nála nem gyógyította be, sőt elmélyítette. Azóta is sokat álmodik arról a délutánról a cukrászdában...hogy mi lett volna ha...de ezek csak feltételezések. Nem valósulhattak meg soha.