Üdvözöljük a mesés Las Vegasban!

Nem sokkal a landolás után Mia még egy darabig fecsegett Rupertnek a jóég tudja, hogy miről, nála aztán nem kellett a szomszédba menni témáért, majd ahogyan haladtak a hatalmas előcsarnokon kifelé, és ahogyan kezdte megszokni a teste az új klímát és a környezetet, úgy kezdett csendesedni is, mert egyre több lett a látnivaló. És ő még csak hat éves, nem tud egyszerre több dologra figyelni, ha valami leköti a figyelmét, ha csak rövid időre is, akkor teljes erejével arra koncentrál. Első körben arra, hogy a nagy tömegben el ne engedje az apukája kezét. Ezt már korábban is megbeszélték, hogy ha a férfi azt mondja Mia figyeljen a lába elé, és figyeljen arra, hogy erősen fogja a kezét, a kislány bólogatva vette tudomásul. Figyelni fog méghozzá nagyon. Persze azért nem maradhatott el a szokásos fejtekergetés sem, meg persze a bámészkodás, aminek a vége időnként egy-egy botladozás lett, de az utolsó pillanatokban mindig korrigált erősen megkapaszkodva az apukája karjában. Néha azonban nála is működésbe lépett a fékező effekt, amikor például azt a színes ruhás turista csoportot meglátta, akik mindegyike Elvis jelmezben flangált a reptér hatalmas épülete előtt. Nos igen, Vegas és a Király figurája a hetvenes években végérvényesen összeolvadtak. A pici lányt teljesen lenyűgözte a napfényes csillogás, amely a városra volt jellemző, és amely egyelőre őt tökéletesen elvarázsolta, New York ködös gettója után. Ez volt életében az első alkalom, amikor maga mögött hagyta a negyedet, és nem csupán a város egy másik pontjára ment el, hanem egyenesen másik városba, másik államba. De lassan szoktatnia kell magát a gondolathoz, hogy most már ez lesz az új otthona. Tátott szájjal követi Rupertet és még jó is, hogy fogja a kezét, mert ha nem így lenne a kislány biztosan már kisétált volna a világból anélkül, hogy észrevenné, miközben mindent megbámul, és megszemlél. Néha vigyorog, néha homlokráncol értetlenül. Az érzelmek teljes skálája az arcára van írva, és a csöppség, úgy érzi magát mint aki valóban egy mesebirodalomba csöppent. Meg sem mer egy darabig szólalni, annyira  a hatása alatt van még az érkezésnek. A repülőn más volt, ott még kicsit New Yorkban érezte magát, de ez most itt már Vegas. Sokkal messzebb az ő egykori otthonától. Nem nagyobb, sőt ha azt vesszük kisebb, de mégis a nyüzsgéstől élettelibbnek és mosolygósabbnak tűnik a kislány számára. Bár az is lehet, hogy a kora tavaszinak tűnő időjárás meg persze a tarka forgatag teszi, amely egyre erőteljesebbé válik, amikor az apukája autójával elindulnak. Mia láblóbálva ücsörög a hátsó ülésen, és tekergeti a fejét, néha megemelve a medvéjét, hogy ő is kilásson az ablakon, ő is láthassa hol is fognak élni ezentúl.
- Tessék Mr Wilson, már te is látod. Fúúúú odanézz látod azt a nagy tornyot? Olyan mintha egy nagy gombócot szúrtak volna a közepére ami világít! Rupert odanézz....egy palota!- kiált fel a kislány az egyik alaposan és színes fényekkel kivilágított hotel láttán, amely előtt óriási szökőkútból lendületesen fakadtak a vízsugarak, mintha ritmusra táncoltak volna. Aztán voltak ott fura jelmezes alakok, és mindenféle népek, amelyek még egy olyan sok mindent látott kislánynak is meglepetéssel szolgáltak amilyen Mia volt.
- Rupeeeerrtttt! Ott...ott egy fúúúmiaz?- elgondolkodva ráncolta a homlokát egy szokatlanul giccses, műrózsákkal feldíszített kápolna előtt. Ezekből aztán volt a városban rengeteg, de hiszen ez volt az egyik fő nevezetessége Vegasnak.
- Az nem is igazi rózsa.- biggyesztette le a pici száját amikor közel elhaladva az épület előtt, világossá vált, hogy csupán művirágok tarka tengere tekergi körül a bejáratot.
- Ha én nagy leszek, akkor nekem igazi és valódi rózsa kertem lesz, olyan szép rózsákkal amilyet Belle-nek adott a hercege. Csak az enyémek fehérek lesznek. Nem tetszik a piros. Olyan mintha valaki megszúrta volna a kezét és jól összevérezte a virágot. Sokkal szebb a fehér rózsa, ugye Rupert?- magyarázott és csicsergett tovább lelkesen, de folyamatosan kifelé bámult, mindent amit csak lehetett megnézett, néha dörgölve meg csak a szemét, ügyelve, hogy még mindig ne maszatolja el az alapozót. Amíg haza nem érnek addig vigyáznia kell rá. Bár ebben a melegben, már igencsak kezdett gyöngyözni a pici lány homloka
- Melegem van nagyon Rupert.- állapította meg kicsit nyűgösebben, talán ezért sem nagyon beszél olyan sokat, csak kicsit feszengve ficereg a hátsó ülésen, próbálna szabadulni a biztonsági övből, de nem nagyon sikerül, ráadásul Rupertnek rá is kell szólnia, hogy fejezze be, mert nem véletlenül lett az az öv bekötve. Mia biztonsága mindenek előtt való. Így aztán a lakásig hátra lévő úton Mia marad a csendes szemlélődésnél inkább, csak néha lehet hallani, ha szuszogva tovább fészkelődik, vagy éppen csodálkozva sikolt fel, amikor meglát valami díszesebb vagy szebb épületet.
- Végre! Azt hittem már mindig így maradok. Nem szeretek így egy helyben ülni, Miss Robinson is mindig panaszkodik, hogy nem vagyok képes öt percet a hátsómon ülni, de ha egyszer utálok- fintorodik el, és valóban érezhető abból, mennyire jobb neki így, hogy máris belekezd a szokásos dumába, aminek se füle se farka, egyáltalán néha nem is szól semmiről, és minden ember nagyjából két perc után elveszíti a fonalat ha Mia belekezd. Most éppen arról értekezik amit látott, meg arról, hogy itt mennyivel melegebb van mint New Yorkban, aztán már megy is az eszmefuttatás tovább arról, hogy itt biztosan nem lesznek jegesmedvék mint New Yorkban, vagy pingvinek, mert azok nem bírják ezt a sivatag közeli hőmérsékletet. Aztán már jön is a következő téma, hogy szeretne megtanulni síelni, de fél is tőle, mert hogy lehet azokkal a hosszú botcipőkkel járni, és látott egyszer egy műsort amiben fiúk ilyen deszkán ugrabugráltak le jeges sziklákról, na az neki jobban tetszik. Naná, nem is Mia lenne, ha nem egyből a snowboard-ot akarná kipróbálni az unalmas síelés helyett. És amíg a lift feljut velük a 21. emeletre, a kislány gyomra lassan kihűlő állapotba fog kerülni a rengeteg fecsegéstől. Persze Rupert mindezeket már megszokta, így nem valószínű, hogy bármilyen meglepetést fog neki okozni a kislánya szószátyársága. Akkor hallgat el azonban először amikor átlépik a lakás küszöbét. Ekkor tökéletesen belé fagy a szó, csak áll ott dermedten és szinte be sem mer lépni az előtéren túlra. Neki ez egy csodaszép álomlakásnak tűnik, főleg azok után ahol eddig élt. Nem volt rossz Rupert new york-i otthona sem, de ez....ez itt tökéletesen lenyűgözi az apróságot. Annyira elfeledkezik magáról, hogy csak megtámaszkodik az apukája vállán, hogy le tudja venni róla a csizmát, a kabát fogalma sincs róla hogy került le róla. Csak öleli magához a macit, és olyan édesen ácsorog az előtérben mint akivel most közölték, hogy átlépheti egy mesebirodalom küszöbét ami innentől csak az övé. Picit zaklatott lesz az izgalomtól és az örömtől egyszerre és szuszorogva kezdi venni a levegőt. Ez az az állapot mielőtt sírni kezd. Görbülnek a pici ajkak, és elkerekednek a szemei, apró ujjaival egyre görcsösebben szorítja a medvéjét, majd előre hajol, mintha azt akarná meghallani amit Mr Wilson súg neki, majd sokat mondóan bólogat.
- Igen...szerintem is.- és a sírós száj egy mosolyba húzódik, majd ismét görbül le. Mia boldog izgalmában egész skáláját éli meg az érzelmeknek, amiket próbál feldolgozni egy pár perc leforgása alatt. Rupert hangja téríti kicsit észhez és a lányka megrázza a fejét, majd a medve bucijára nyomva egy csókot megindul az apukája irányába, útközben leülteti a medvét a kanapéra.
- Jó nagy hely, és az egész a tiéd, Mr Wilson. Most segítenem kell az apukámnak pakolni, de nem hagylak sokáig magadra.- azzal lendületet véve és igyekezve megszokni az új helyzetet segít kicsomagolni. Ez a kis idő bőven elég arra, hogy Mia a ruhák rámolásával és ahogyan látja a holmikkal megtelni a szekrényt szépen lassan megszokja a helyet, megszokja azt, hogy innentől ez lesz az új otthona. Még pakolás közben kinézte magának amit szeretne felvenni, így aztán azokat a darabokat nem pakolja be a szekrénybe, hanem félreteszi. Ebben nem lesz olyan melege, nem olyan vastag, viszont nincs még annyira jó idő sem a harisnya jól fog jönni.
- Mrs Taylor azt mondta, hogy egy kislánynak mindig figyelnie kell magára. Tudod mert a lányok sérülékenyebbek, azt mondta. És emiatt nem szabad felfázni, ezért ha kicsit hideg van mindig kell harisnya. És azt is mondta, hogy vizes hajjal sosem szabad kimenni az utcára még jó időben sem, meg úgy sem, hogy frissen van megszárítva a hajunk mert olyankor a hajhagymák még didereghetnek. Hajhagymák.- kuncogott Mia
- Nem tudom miért hívják hagymának, amikor nem is lehet megenni.- az utolsó adag ruhák is bekerültek a szekrénybe, majd odament az apukájához és amennyire elérte átkarolta a derekát.
- Igen kihagytál. Neked mit fogunk venni?- meglepő mondat volt ez tőle, de Mia számára egyértelmű volt, hogy ha az ő kedvenceit megveszi Rupert akkor neki is vegyenek valamit.
- Az úgy igazságos, hogy ha én kapok epres tejet, meg gyümölcs levet, jaaaaa tényleg ananászosat kérek!- jegyezte meg mintegy mellékesen, hogy mi is a kívánsága.
- És mogyorós csokit, de egész mogyorósat, mert a kicsikére darált belemegy a fogamba azt nem szeretem. Na szóval azt akartam mondani, hogy ha én mindezt megkapom, akkor neked is vegyünk valamit. Kiválaszthatom én?- vigyorgott onnan lentről felpillantva a papájára, majd hátranézett a kikészített ruhára.
- Átöltözhetünk. És mehetünk. És csak boltba megyünk vagy máshova is? És a szememnél elmosódott ez az izé kenőcs. Ezt is megcsinálod?- fecsegett tovább, lassan oldódni látszott.
- Itt olyan jó. Otthon illata van, ezentúl ez lesz nekem az otthon illat.- jegyezte meg még mindig onnan vigyorogva lentről Rupertre.

Tag:Rupert| Reag Muzzak: [You must be registered and logged in to see this link.] |Outfit of Mia:[You must be registered and logged in to see this link.]

Üdvözöljük a mesés Las Vegasban!

Az örökké fecsegő kislánynál vannak bizonyos helyzetek, amik elakasztják a szavait. Ilyen volt ez a mostani is, amikor a papájával megérkeztek az új otthonába. Mia számára pedig egy valódi tündérmese kezdődött, legalábbis ahhoz képes, amiben idáig része volt. A lakás az ő mértékével mérve is hatalmas volt, de ami igazán meglepő volt a számára, hogy nem volt külön szoba benne, illetve a klasszikus értelemben véve nem volt, és ez fel is tűnt Miának, de annyira belemerült a pakolászásba meg a ruhája kiválasztásába és a közben saját maga által kreált téma körüli fecsegésbe, hogy ez egész ki is ment a fejéből. Mikor már a harisnyánál tartottak akkor kezdett kuncogni a hajhagyma említésére, ami állítólag az alakja miatt kapta a nevét. Neki akkor sem volt semmi értelme, de a magyarázatot elfogadta és bólogatott, hogy felfogta. Néha, öltözködés közben körbesandított, hogy most már tüzetesebben megszemlélje a lakást, az otthonát, ahol majd ők ketten fognak élni. De biztos hogy ketten? New Yorkban az egy hét alatt sosem voltak Rupertnek vendégei, nem jött hozzá senki, mint egykor az anyjához, és ez fel is tűnt Miának, ahogyan az is, hogy minden este ott van mellette, hogy mesét nézzenek, és képes volt akár ezredszerre is megnézni Belle történetét, vagy éppen a kislány új kedvencét a Jégvarázst, amiből a ruháinak egy részét is összeválogatta, többek között azt amiben érkezett. Képes volt arra, hogy fogja a kezét ha rosszat álmodott, és minden este volt jó éjt puszi, amiből a kislány bevezetett egy új szokást, a jó-éjt-orr-puszit. Ezt nagyon imádta, mert a végén össze lehetett piszézni apuval és gyakran lett homlokkocc a vége, ami rém mókás volt, Miából gyakran csalt elő nevetést. Meglehet az apukája néha rá is játszott, hogy hú bizony mennyi okosság lehet abban a buksiban ami ilyen keményen koppan oda az ő homlokához. A kislány meg szívből jövően nevetett.Mia egyre vidámabb lett, de továbbra is maradtak azok a furcsa délutáni vagy éppen a nap bármely szakában "telefonálgatások" vagy a rémálmok, amelyek ugyan már ritkultak de nem múltak el teljesen. Mintha a múlt így akarna távozni belőle, mintha most kezdené el feldolgozni az őt ért megannyi rossz dolgot, hiszen eddig csak elnyomta magában de sosem volt képes igazán szembenézni velük. De hogyan lehetne elvárható egy hat éves kislánytól, hogy azzal a rengeteg mocsokkal, amely nap nap után kéretlenül benyomakodott az életébe képes legyen felvenni a harcot. Még sokszor a legkeményebb emberek is elbuknak benne. Ez a csöppség pedig egyszerűen az alaptermészetéből fakadó jóságnak és vidámságnak, nyíltságnak köszönhette, hogy mindezt sikerült túlélnie. Persze nyomai maradtak, láthatóak és láthatatlanok us az előző életének. A láthatóakat egy jó sebész el tudja tüntetni a láthatatlanok pedig majd szépen lassan fognak a felszínre kerülni, amikor szembe találkozik azzal, hogy milyen is lehetett volna az élete és milyen volt eddig. Például itt volt ez a lakás. Mia a jóval kisebb new york-iban is jól érezte magát, mert vele volt aki az apukája, és biztos, hogy akár a gettóban is jól érezte volna magát, ha foghatja Rupert kezét. Egy gyereknek mindig biztonságot fog adni a hozzá legközelebb álló érintése, ahogyan a pici kezét az övébe teszi és kapaszkodik, szinte csimpaszkodik, mint valami csöppnyi mosolygós kis gyümölcs, ahogyan most Mia is tette. Ahogyan azóta tette, hogy Rupert megjelent az életében. Átkarolja a nyakát ahogyan a mosdó felé tartanak, de akárcsak a belépése után, most is forog a feje mint a szélkakas és mindent nagyon megnéz. A mosdóban aztán nyugodtan ül, és a kicsi száját is összeszorítja, még levegőt is alig mer venni, hogy minden tökéletes legyen. Tisztában van vele, hogy amíg a szeme alatt az a csúnyaság meg nem gyógyul erre mindig szükség lesz, és nem akarja, hogy elvegyék őt az apukájától. Mert Rupert azt mondta, hogy ha azt valaki meglátja azt fogja gondolni, hogy ő bántotta Miát. Ami alapból képtelenség, de nem szabad senkinek elmondani azt sem, hogy a kukából halászta ki, mert azért is elvinnék. A pici lány nem értette, hogy egy olyan hőst mint az ő papája miért akarna bárki is bántani és miért akarnék őt tőle elvenni. Mert ő igenis megmondaná, hogy vele akar maradni, mert neki jó itt, ő nem hagyja egyedül, ő vele van amikor fél, és betakarja amikor fázik, és megígérte, hogy soha többé nem hagyja, hogy bántsák....és vesz neki mogyorós csokit is, meg epres tejet, és hagyja, hogy a pizzáról az ananászt külön egye meg, és mág a báránykáról is lemondott a kedvéért. És amikor elaludt az ölében nem rakta le. Mia számára az apró dolgok jelentették az egészet, ebből állt össze a ragaszkodása és a feltétel nélküli szeretete a papája iránt. Mikor végül kész lett a smink, immáron tökéletesen készen állt arra, hogy vásárolni induljanak, és már éppen csusszanna le, hogy kiszaladjon a szobába, amikor Rupert ölbe kapja és maga viszi vissza a hatalmas üvegablak elé. A kicsi lányban csak most tudatosul, hogy a csupa üveg lakásból milyen pompázatos látvány terül el alattuk. Mintha egy nagy felhőn csücsülnének....vagy nem is. Ujjongva kezd bele újra a fecsegésbe.
- Óóóóó....ez olyan mintha egy nagy hógömbben lennénk és onnan néznénk a világot. Hihi, az új otthonom egy Hógömb.- Mia teljes fogsoros vigyorral tekintett vissza az apukájára, és egy hatalmas puszit adott az arcára, csöpp kezeivel megtámaszkodva a mellkasán kezdett ficeregni, hogy tegye le kicsit maga akar odamenni az üveghez, mint valami apró kis manó odanyomni az orrát és szemlélődni. Mikor végre sikerült elérnie, hogy a papája letegye Mia gondolt egyet és visszafutott a kanapéhoz, magához véve a medvéjét, és vele rohant vissza az ablakhoz, ott ugrabugrált meg bolondozott.
- Egy naaaaagy felhön van az otthonom, és alattam van a világ. Néééézzzd Rupert milyen kicsik az autók...óóóóó- egészen odanyomult az ablakhoz, egyik kezét felemelte vékony kis mutatóujját az üveghez érintve.
- Ruppppeeeeertttt nem is látszanak az emberek, mintha pici hangyák lennének. Óóóóó ez igazi felhőpalota. Te egy igazi felhőpalotába hoztál engem. Én leszek Belle aki egy nagy  vattacukor felhőn él és minden reggel lenéz a világra, éssss...éssss mit is csinál egy hercegnő minden reggel? Már úgy értem amikor megreggelizett? Pfúúúúú de sok dolgunk lesz Mr Wilson.- nézett a medvére, és őt is az üveghez nyomta, hogy jobban lássa a várost. Hömpölygött alattuk a színes forgatag, Mia meg hol az üveg előtt ugrabugrált, hol odébb szaladt, mint valami megkergült kis örökmozgó, egyszerűen tökéletesen fellelkesült.
- Látod Mr Wilson? Oda fogunk a papával menni vásárolni. - mutatott az előbbi plázára Mia, majd fogta a medvét és visszavitte a kanapéra.
- Egyelőre ez lesz a helyed, amíg k nem találjuk az apukámmal, hol lesz a legjobb amikor éppen nem lehetsz velem.- aztán Mia már szaladt is vissza a papájához kis kezeivel jelezve, hogy visszamenne most már az ölébe.
- Ugye keresünk valami helyet majd Mr Wilsonnak? Ettél már igazi tejszínhabos banánkarikát, Rupert? Azt nagyon ügyesen tudom elkészíteni, Mrs Taylor megtanította nekem.- na nem mintha nagy művészet kellett volna ahhoz, hogy a felkarikázott banánokra tejszínhabot nyomjon, de Mia nagyon érvezte ahogyan a hab sisteregve és kacskaringózva jön ki a flakonból. Persze a végére a haja, és még a füle hegye is habos lett de rettentően viccesnek találta az egész bohóckodást.
- Szomjas vagyok. Mielőtt elindulunk kérek szépen inni.- pillantott végül az apukájára, jelezve, hogy ha végre teleihatta magát, felőle akár indulhatnak is.

Tag:Rupert| Reag Muzzak: [You must be registered and logged in to see this link.] |Outfit of Mia:[You must be registered and logged in to see this link.]

Üdvözöljük a mesés Las Vegasban!

Huh, hát most Mia roppant büszke magára, főleg azért az egy mondatért, amit Rupert mondott neki a fürdőszobában, hogy jól viselkedik és ezért az apukája boldog, ami azt jelenti, hogy ha azt szeretné, hogy a továbbiakban is így maradjon akkor szót kell fogadnia. Nem esik nehezére, hiszen egy hete olyan mint valami matrica, le sem lehet vakarni Rupertől. Legyen szó bármilyen tevékenységről, vagy éppen arról, hogy segíteni kell felszeletelni a húst, netán sikeresen kipacsálta a kádból az éppen játéknak használt flakonokat, mivel az ottani lakásban Rupert nem tartott ilyesmit, de megígérte neki, hogy itt Vegasban lehetnek kacsái. Akármilyen színűek és akármilyen méretűek, és lehet még bármilyen vizi marhaság, amit csak szeretne becipelni magával. Persze túlzásba nem szabad esni, mert lassan olyan lesz a víz felszíne a kislány körül mint valami színes műanyag és gumi holmikkal telepettyezett vízfelület. Taylor néninek hatalmas régi fajta öntött vas kádja volt, ami valóságos úszómedence volt Miának, és ha sejtette volna, hogy a papája hova készül őt elvinni valószínű még egy fél óráig nem is indultak volna el annyira magán kívül lett volna örömében. Egy gond volt csak, hogy a pici lány, bár vízben igazán elemében volt, nem tudott úszni. Ugyan ki tanította volna meg rá? Strandot is csak akkor látott, amikor Tyalor néni unokaöccse Connecticut-ból meglátogatták az idős hölgyet és úgy döntöttek a kislányt kiviszik magukkal az élményparkba. Sajnálták is talán a törékeny madárcsontú apróságot, és az igazat megvallva, mivel nekik nem lehetett gyerekük, elgondolkodtak az örökbefogadásán. Még tárgyaltak is Barbarával arról, hogy Mia esetleg hozzájuk kerülhetne, és ők voltak a legjobban elhűlve amikor egy mocskosul magas összegért a nő lemondott volna a saját lányáról. Ha lett volna  pénzük, ha lett volna annyi, Mia talán már egy éve élvezhetné Connecticut erdeinek szépséges látványát. De nem volt, így csupán az az egy nap jutott amikor megadhattak neki szinte mindent amire csak vágyott. A férfi, akit Conradnak hívtak, de a felesége rendszeresen Connie-nak szólított tanitgatta ugyan az akkor négy éves csöppséget úszni, és volt is neki hozz érzéke, de egy nap alatt nem lehet ezt elsajátítani, legfeljebb az alapokat, hogy a víz felszínén maradjon. Ha Miára úszótalpakat adtak volna, és a vízbe eresztik, valószínű ki sem tudják onnan imádkozni, mert minden bizonnyal sellővé változott volna. Az ablaktól Mia nevetve fordult most vissza amikor Rupert arról beszél, hogy a lakás nem lehet hógömb mert nincs benne hó.
- Jajj Rupert, nem vagyok buta. Mondjuk akkor játszásiból, hogy kifogyítottuk belőle a havat. Ez ilyen hó nélküli hógömb, de akkor is olyan, mert itt van alattunk az egész város.- persze nem az egész volt, de Mia számára innen úgy tűnt, mert nagyon messzire el lehetett látni, és a távolban, apró pontként megjelent már a nevadai sivatag. Úgy tartják, hogy ha jó sok időre a várost magára hagynák a sivatag megint utat találna magának benne. Sőt még az is igaz, hogy volt időszak, amikor olyanokat alkalmaztak, akik a homokot seperték a lassan felvirágzó kaszinó város, és a fények tengerének tartott Las Vegas utcáiról.
- Igeeeeeen megkaptam, Mia Belle és a palotája!- illegette ide-oda magát mint valami kis hercegnő, még néhány tánchoz hasonlatos lépést is tett, ami kicsit hasonlított a balerinák kis kezdő lépéseire, még  a lábacskáit is úgy pakolta. Egy ingyenes óra keretében tanulta meg, amit Mia iskolájában tartottak, és amin kiderült, hogy a csöppségnek az úszáson kívül a tánchoz is lenne tehetsége, és akkoriban sajnos az alkata is megvolt hozzá, mert mindig olyan kis tejfehér bőrű, törékeny kislány volt. Miss Robinson szerint Mia egy olyan védeni való ritkaság volt, akiért kár, hogy New York mocskában kell, hogy felnőjjön. De hát a tündérmesék nem mindig indulnak szépen, ám úgy tűnik ezúttal a kislány számára szépen fog folytatódni.
- Ééééésssss akkoooorrr a hercegnő megkezdi nyitó táncát!- bohóckodott tovább Mia nevetgélve, még az indulás előtt. Jobbra és balra is pukedlizett illedelmesen, ahogyan azt egyszer látta egy táncversenyen a tévében. Azok a nénik is igazi hercegnők voltak, és olyan volt mintha siklanának a parkett felett. Akkoriban standard versenytáncos akart éppen lenni, bár ha megkérdezték ő azt mondta volna, hogy olyan szép ruhás táncos. Annyira izgatott és boldog volt egyszerre, hogy nem bírt magával. Forgott és pörgött és élvezte, hogy a haja ezerfelé reppen, mint az igazi mesebeli szépségeknek a filmekben, végre nem kellett összefogni. Odarohant Ruperthez átölelte a lábát, majd már futott is tovább megint. Élvezte a nagy teret, élvezte, hogy mindenhol csupa üveg minden és olyan volt mintha a világ tetején táncolna. Végül aztán csak lenyugodott amikor Rupert odaadta a flakon innivalót, és szuszogva kifáradva szürcsölt belőle.
- Köszönöm, ehh...lééégg..hééég volt.- nyújtotta vissza a majdnem kiürült üveget az apukájának, majd a kezét hagyta belesimulni a papája jóval nagyobb tenyerébe, és boldogan pislogott rá, ahogyan haladtak lefelé a lifttel. Biztos a hely tette, vagy mert mert halálra unta azt a pár percet amíg leérnek, de Miának be nem állt a szája, egyfolytában fecsegett arról mennyire tetszik neki a város, és a lakás, és az egész hely, és a Hógömb az a legmesésebb. Így hívta Rupert lakását: Hógömb. Fantáziája kimeríthetetlen volt akárcsak a beszélőkéje, ez utóbbi különösen. És végre volt aki meghallgatta és nem csupán meghallgatta, de érdeklődött és tanította. És nem volt olyan öreg mint Mrs Taylor. Ezt meg is jegyezte Rupertnek, miközben bekötötte a kocsiba. Nem szívesen vette, ezektől a kötözős dolgoktól eléggé idegenkedett, de az apukájában megbízott, így aztán bólogatott.
- Tudod miért szeretlek még Rupert?- pillantott a biztonsági övvel bíbelődő férfira a csöppség.
- Mert te nem vagy olyan öreg mint Mrs Taylor és mindent másképp mondasz el nekem mint ő. Ezzel...csak azt akarom mondani énamúgyegyébként, hogy szeretem Taylor nénit, de téged mégjobban. Óóóóóó- kerekedett el a szája, és a saját kis praclijával homlokon csapta magát
- Mr Wilsont fenn hagytuk. Nem fogja nagyon egyedül érezni magát? Nem akartam egyedül hagyni. De....de biztos alszik, megviselte a hosszú út.- már elindultak amikor Mia még mindig gyomorhülésig dumált
- Amúgy Rupert mikor érünk már oda?- ezt nagyjából két perc tétlenség után kérdezte. Nem volt neki így kényelmes, és nem is látott ki rendesen, mert alacsonyan ült. Így aztán mikor a férfi elkezdte kibontogatni mikor megálltak, a kislány türelmetlenül kapaszkodott és csimpaszkodott a nyakába.
- Nem volt olyan hosszú, csak elég sokáig tartott!- na az egymásnak ellent mondó kifejezések a másik gyönyörűségek voltak Mia életében. Nem volt ez annyira pocsék, csak kimondottan rossz. Ilyen és ehhez hasonló mondatok még biztosan várhatóak lesznek tőle a jövőben. A gyermeküzletbe belépve azonban....ójajj Rupert nem volt előre tisztában mit vesz a nyakába azzal, hogy Miát engedte beszabadulni ide. Első körben a tőle megszokott haverkodás a pult mögötti eladókkal.
- Sziasztok! Mia vagyok.- nem volt szokása megvárni, hogy kérdezzék, a kislány nyílt őszinte és roppant vidám volt ha ilyen helyen járt. A két fiatal, egy lány és egy kissé idősebb, talán egyetemista korabeli fiú, nem lehettek többek huszonháromnál szélesen vigyorogtak a kislányra, majd Rupertre, bár ekkor már nem vigyorogtak annyira, kissé szigorúbb ábrázatú apuka, csak óvatosan.
Mia jobbra pillantott és a szája is tátva maradt a csodálkozástól.
- Mindenszentek!- és a két kis pofijára csapta a kezét, ez a felkiáltás pedig Taylor néni szavajárása volt és elég furán hangozhatott egy hét éves kislány szájából.
- Ugye oda fogunk menni Rupert, ugye mindent megnézhetek? Mit mit mit mit nézhetek meg mit?- izgatottan türelmetlen volt már ment volna, és úgy szorította Rupert kezét, de mivel szófogadó is volt addig nem rohant sehova amíg az apukája meg nem engedi neki.

Tag:Rupert| Reag Muzzak: [You must be registered and logged in to see this link.] |Outfit of Mia:[You must be registered and logged in to see this link.]