Gondolataim úgy pattogtak elmémben, mint a bolhák az állatok bőrébe, s olyan makacsul ragaszkodtak fejemhez, mint a kullancsok. A hangok elviselhetetlenek voltak, eltorzultak. Sátáni morajlások és ördögi kacajok visszhangzottak agyvelővel töltött koponyám üregébe. Fejemet a térdeimhez szorítottam és befogtam a füleimet, cselekvésem, olyan volt, mint halottnak a csók; értelmetlen. Legszívesebben újszülött csecsemőként sírtam volna fel. Lemeztelenedett térdeimen csúsztam, éreztem ahogy a húst nyaldossa az aszfalt. Csípős és fájdalmas érzés volt. Büntetés. Ez csak az lehetett, semmi más. ujjaimat magam előtt szorítottam össze és az ég felé nyújtottam karjaimat. Elcsontosodott végtagom elfehéredett a szorítás következtében. Könyörgöm Istenem, békítsd meg lelkem, s szabadíts meg ezektől a gonosz hangoktól! Képtelen voltam elviselni tovább. Szabadulni akartam az engem fogva tartó átoktól, azonban az nem eresztett karmai közül. Nem értettem egyetlen Istenem miért kárhoztat ilyen sorsra. Feladat, feladat. Visszhangzott a kósza gondolat koponyám sötétjéből, s a gonosz kárörvendése tovább gyötört, mivel már hetek óta nem találtam a helyes utat. Letértem a nekem kijelölt ösvényről, s ezért ezt a büntetést kell elviselnem. Nem hallottam Istenem hangját, hiába térdepeltem a hidegben, egy szál pólóban és nadrágban, hogy bocsánatot nyerjek elkövetett bűneimért, amelyekből megannyi akadt, hiszen nap mint nap vétkeztem én magam is.

Magamhoz tértem. Ismeretlen helyen találtam magamat. Felültem, majd odébb lökdöstem egy érdektelen patkányt, ami nyomban tovább is állt. Kedveltem a patkányokat, nekem is volt otthon egy – habár folyton elkóricált, eddig minden alkalommal visszatért hozzám. Kedves állat volt, néha napján viszont kissé harapós. Rustie-nak neveztem el, illett hozzá a név. Vöröses színezetét bárhol észre lehetett volna venni, élénkzöld tekintete pedig mindig kutakodó.
Nehézkesen feltápászkodtam a földről, majd elindultam. Egy kellemes hang, amelyet már jól ismertem, arra utasított, hogy menjek el és vásároljak cigarettát. Nem értettem, hogy mire fel, de azt tettem, amire kért. Alaposan válogattam, habár nem értettem hozzá. Végül egy olyat vettem le a polcról, amelyet a legtöbb ember szájában látni véltem – úgy gondoltam, hogy ezzel csak nem lőhetek nagyon mellé, majd útnak indultam, arra amerre utasítottak. Nyugodtan sétáltam a kihalt utcákon. A sikátorokból néha sikolyok, olykor elfojtott nyögések hangja szűrődött. Hiába akartam segíteni menni, a hangok nem engedték, hogy letérjek az útról – és féltem is Istenem haragját, s az angyalok büntetését, ezért engedelmeskedtem. Nekem nem volt félni valóm a sötét árnyaktól. Megvédtek engem, így volt ez mindig is. Szerencsésnek mondhattam magamat, azt hiszem, ám alkalomadtán megsajnáltam másokat, s ezt a szerencsét inkább más valakinek adtam volna, hogy az élet végre neki is kedvezzen, ám ezt nem tehettem meg, ilyesfajta erővel nem rendelkeztem. Emberi szemmel nézve jelentéktelen voltam. Láttam, hogy mások megbámulnak napközben, piszkos ruhám, kócos hajam és lesoványodott testem láttán.
Merengésemben a megszokott késztetés állított meg. Megtorpantam egy kocsma előtt. Nem kérdőjelezve meg a felsőbb akaratot, beléptem. Füstös volt a hely, mire felköhögtem. Orromat mindig is csikarta ez az illat, s rossz érzéssel töltött el. Halállal és betegséggel. Lopva körbepillantottam az embereken, nem tartva tekintetemet tovább rajtuk a kelleténél. Leszegett fejjel indultam el helyet foglalni. Nyugodtan ücsörögtem. Vártam a jelre, ami majd biztosít afelől, hogy mit kell tennem, s közben az asztal alatt tartott ujjaimmal szorongattam a cigarettás dobozt.
Sokáig vártam, mire történt valami. Időközben verekedés alakult ki, amivel nem törődtem, mert nem éreztem a késztetést, hogy beleavatkozzam, aztán hirtelenjében valaki helyet foglalt velem szemben.
– Van – bólintottam rögtön, majd az asztal felett átcsúsztattam a dobozt. – Az egész a tiéd, neked hoztam. – Megerőltettem egy halvány mosolyt. Most már biztos voltam abban, hogy Istenem most fog segíteni jó útra térni. Örömömben legszívesebben elsírtam volna magamat.
 – Astrid vagyok. Te ki vagy?