Las Vegas, 1979. április 23. 35 Szobrász Clients Colin Farrell

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok:
- Pontos, precíz, és kreatív; munkámból adódóan muszáj , hogy meglegyen ez a három tulajdonság.
- Türelmem határtalan; szép is lenne, ha nem lennék türelmes.
- Kalandvágyó.
- Kitartó.

◆ negatív tulajdonságok:
- Makacs, önfejű.
- Hűtlen.
- Néhanapján agresszív vagyok; de ki nem? Biztos mindenkinél vagy egy bizonyos határ.
- Hazug; a kegyes hazugság is hazug emberré tesz?

◆ egyebek:
- Rendmániás vagyok. Talán betegesen is. Ha olyanom van, képes vagyok órákon át pakolászni, mit sem törődve azzal, hogy rengeteg más dolgom lenne.
- Utálom, ha dirigálnak nekem, és a nem szó nem létezik a szótáramban.
- Családalapításról hallani sem akarok. Elképzelni sem tudom azt, hogy egy nő uralkodjon felettem. Mint ahogy a munkámban is, úgy a nők terén is szeretem a változatosságot. És ezért még képes vagyok bevételem nagy részét nőkre költeni.

Történet vagy szerepes példa

    Szóval a csodálatos életem érdekel? Hmm, lássuk csak, valahol van egy eldugott cikkem magamról - bár nem mintha valami híres ember lennék -.
Ám mielőtt megkeresném, főzök Neked egy kávét. Addig helyezd magad kényelembe. Míg fő a kávé, valahonnan az egyik fiókomból előkaparom azt a cikket, amit nem is tudom, hogy miért őrzök. Elvégre semmi izgalmas nincs benne, de tessék, odaadom Neked, olvasd csak el, szürcsölgetve közben a kávédat.

[You must be registered and logged in to see this image.]Mario Dahl,szobrász

    Manapság egyre felkapottabbak a különféle grafikák, amit már az emberek számítógépen nézegetnek. A kézzel fogható dogok már nemigen mozgatják meg az emberek fantáziáját. Az e heti „5 perc a művésszel” rovatban Mario Dahl, szobrász válaszolt kérdéseimre.

- Mindig is szobrász szertett volna lenni?
Nem. Építésznek készültem, és ez talán már az óvodában is meglátszott. Állandóan építgettem, hol mesekönyvekből, hol építőkockákból.

- Akkor miért döntött a szobrászat mellett?
Nem én döntöttem így, mondhatni csak úgy jött az ötlet. Igaz, hogy ez most hosszú történet, de igyekszem aránylag röviden letudni. Általános iskolában rajz és technika órákon rengeteget gyurmáztunk, agyagoztunk. Persze kölyök voltam, rettentően örültem, mikor erre került a sor. A tanárok felfigyeltek arra, hogy míg a többiek kígyókat, csigákat csináltak gyurmából, én mit sem törődve azzal, hogy mit is kellett csinálni, nekiálltam embereket gyártani. Agyagozásnál mások unalmas poharakat csináltak, én meg vázákat. Mindig kidekoráltam őket. Sőt, az sem zavart, mikor kicsengettek, én ugyanúgy folytattam a munkát. Aztán telt-múlt az idő, képzőművészeti szakközépbe mentem - mily’ meglepő, igaz? -, aztán a képzőművészeti egyetemre. Építésznek nem vettek fel, így hát maradtam a szobrászatnál. Azt is élveztem, szó se róla, bár inkább szeretek tervezgetni, mintsem alkotni. De valamiből meg kell élnie az embernek, és panaszra nem lehet okom.

- Mikor kezdett el dolgozni?
Azt kell mondjam, hogy már az egyetem alatt elkezdtem kisebb-nagyobb szobrokat csinálni. Mivel akkoriban nem nagyon volt még ismert az Internet, ezért különféle vásárokban kezdtem el árulni a szobraim.

- És milyen szobrok voltak ezek?
Ha nem vágott volna a szavamba, elárultam volna azt is.*sóhajt*Mindenki egyszerűbb emberi alakokkal kezdi a pályáját. Vagy épp oroszlánokkal, amik mostanság az idősebb korosztály kertjében sorakozik hármasával.

- Van valami más is, ami érdekli a szobrászaton kívül?
Talán a rajzolás, de ez a szobrászattal együtt jár. Szeretem megrajzolni a terveimet, mielőtt bármit is szoborként adnék el bárkinek.

- Mindezek mellett mit csinál szabadidejében?
Nem nagyon van szabadidőm, a munkámnak élek. Hogy mit is csinálok, amikor nem dolgozom, arról inkább nem nyilatkoznék, különben közbotrány lenne.

    Nos, Neked elárulom, hogy az, amit akkoriban nem árultam el, az csupán annyi, hogy mint a férfiak legtöbbje (mert ugye kivételek, mindig, mindenhol vannak), rajongok a nőkét. Egy nő, az nem nő. Talán szakmai ártalom lenne az, hogy imádom a tökéletes domborulatokat? Nem tudnék egy mellett leragadni, nem bírom a dirigálást, a hisztit. Nem az az ember vagyok, akivel lehet lelkizni. Nem érdekelnek mások problémái, oldják meg maguk.

Most biztosan azt akarod kérdezni, hogy vajon nem szégyenletes dolog-e ennyi idősen még mindig szoknyapecért játszanom. A válasz rém egyszerű: nem.
A korom csak egy szám, sokan pár évvel fiatalabbnak gondolnak, mint amennyi valójában is vagyok. És ez jó.
De én a helyedben inkább azt a kérdést tenném fel, hogy mások élvezik-e a társaságom. Erre is egyszerű a válasz;
Pénzzel bármit meglehet venni. Még a boldogságot is. Hacsak egy röpke órára is.
És hogy jó-e ez így nekem?!
Tökéletes.