Üres tekintettel nézem a kapkodó srácot. Az ember mindig jobbat remél. Na de, hogy miért... Mindig ugyanolyan szar. Számban tartom még az az alkoholt, a nyelv alatt úgyis nagyobb hatást fejt ki, mint lenyelve. Könnyebben felszívódik és közelebb van az agyhoz is. Tudom, hogy sokat ittam, de leszarom. Ki fogja a szememre hányni? Talán Toby? Úgyse megyek vissza ma hozzá. Felszisszenek. Hogy a picsába járhat még most is ő a fejemben?! Hiszen pontosan őt szeretném elfelejteni. Nyelek, és utána küldök még egy nagypohárnyit. Végigéget az orrom vonalán egészen az agyamig, és kellemes, forró zsibbadtsággal ajándékoz meg. Így már van elég erőm megfordulni az izgága, minden lében kanál fiúhoz. Lassan jártatom végig rajta pillantásomat. Egy igazi idióta. Lelkes, kapkodó, a szemében rajongás ül. Úgy rühellem, ahogy van. De a haja szőke és göndör, a bőre sápadt, és ajkainak megvan ugyanaz a dacos vonala. Hasonlít Tobyhoz. Csak ne tépné ennyit a száját, könyörgöm. Idegesít, zavar, irritál, de ezt már mind elmondtam neki.
- Jaj, Doktor Úr, azóta vágytam magára, hogy... - Szemet forgatok, sé félbe szakítok egy lesajnáló pillantással egybekötött sóhajjal
- ... hogy megláttál a sürgősségin? Tudom. Láttam a szemedben. Hálás lennék, ha most már tényleg befognád - Fintorodok el és lelököm az ágyra egy könnyed mozdulattal mászva fölé.

---

Ajkaim izmos hasfalára simulnak, érzem a forróságot, melyet bőre sugároz. Minden érzékem falja lélegzetvételeit, ahogy emelkedik-süllyed... beléharapok... Miért teszed ezt velem? Azt hittem, barátok vagyunk. A barátok nem ébresztenek ilyen érzéseket a másikban. Egy jó barátra nem ránt rá az ember magányos estéken, bezárkózva az irodájába, mert duplaműszakot vállalt. Egy igazi barát érintésétől nem emelkedik meg a vérnyomás és válik a légzés kapkodóvá. Ilyet nem tesz egyik ember a másikkal. Mert nem fair. Nincs joga ezt tenni. Elvonod a figyelmemet a munkáról, nem hagysz kikapcsolódni. Fájdalmat okozol! Hiába szeretnélek megütni, nem megy. Képtelen vagyok rá, pedig üvölteni akarok veled, bele az arcodba, hozzávágni a falhoz, míg abba nem hagyod, amit csinálsz! Mégis... tudom, hogy ez az én hibám. Túl közel engedtelek, nem szabadott volna megtennem, a testem ostoba kémiai reakcióit képtelen vagyok leállítani, pedig a pokolba is, igyekszem

---

Csípőm durván mozdul előre, követelve a figyelmet, ujjaim a szőke, selymes tincsekbe marnak. Egyik kezem a csípőjébe kapaszkodik, a másik tolja le a fejét. Jó látni, ahogy feneke újra és újra csípőmnek csattan, ahogy háta domborít, pedig homorítani akar, de erőszakos ujjaim nem engedik neki. Szemből akarta... na de ki ő ahhoz? Ugyanmár. Azt hiszed, mindent tudsz? Hogy ismersz? Ha ismernél nem vetted volna be azt a képtelen maszlagot, amit letoltam a torkodon, mikor tizenévesek voltunk. Még hogy váratlan vakáció. Irigykedtél... és én bocsánatot kértem, amiért nem szóltam, nem hívtalak el. Fogalmad sincs, mennyire égett a nyelvem, és mennyire forrón lüktetett az egész testem. Szerettél volna eljönni, te idióta? Jó lett volna, mi, egy padláson rothadni, míg valaki hébe-hóba beléd nyomja magát azt mesélve, mennyi pénzt fog kapni érted. Egy élvezet, tényleg kár, hogy nem jöttél, tényleg. Te is csak az orrodig látsz, de azt hiszed, mindent tudsz. Mondd meg, miért szeretlek ennyire, ha közben minden kis porcikámban gyűlöllek?!

---

Zihálva terülök el az ágyon. Hátratúrom barna, kócos tincseimet, hátat fordítok a fiúnak. Az óvszert már kihajítottam az ágy mellé készített szemetesbe. Lehunyom a szemem. Csak pár másodpercig. Mikor kinyitom azonnal a Jack Daniel's üvegre nézek. Magamhoz húzom. Nem húztam el rendesen a függönyt, egy kinti vörösen villódzó felirat bordóra színezi a piám. Csendben nézem, kicsit meglötyögtetem. El se tudod képzelni, hányszor készültem rá, hogy a te véredet is egy hasonló üvegbe öntsem. Akkor elmúlna ez az érzés, a szorítás az alhasamban. Végre kitakarodnál a fejemből és a szívemből is. Nem lenne több gondom veled. Mégis... csak akkor tudok erre gondolni, ha nem vagy itt. Ahogy egy levegőt szívok veled, cserben hagy ez a vágy, és egy teljesen másik gyújt lángot bennem, más szavak torulnak ajkaimra, melyek nem hangosak, nem követelődzőek. Bárcsak meghalnál magadtól, bánom is én, hogyan, nem érdekel. Ha elüt egy autó, éppoly jó lesz, mintha megcsúsznál a fürdőben és kitörnéd a nyakad a kád peremén. Nem érdekel.

---

Megcsörren a telefonom az üveg mellett. Toby... Szinte rögtön utána kapok, felveszem és beleszólok. - Haló, mondd! - Istenem, láttad ezt?! Hát nem szánalmas? Ahogy megszólalsz, vagy a neved feltűnik, ugrom, mint valami pincsi, és a szívem úgy dobog, mintha minimum az életedet akarnám megmenteni. Gusztustalan. Hánynék magamtól, ha nem irtanál ki minden gondolatot a fejemből, ami nem te vagy. Szeretlek. Mint még soha senki senkit. Megölni Téged?! Elöbb magamat. Bántani Téged?! Levágnám a kezemet is. Utálni Téged?! Csak elkeseredésemben. Ez nem utálat. Tehetetlen düh, amiért ennyire szeretlek, és nem látod. Mert a lábaid elött térdelek, és te képes vagy hétköznapi dolgokról beszélni és heherészni. Bárcsak megütnél, akarok egy istenes pofont, hogy végre helyre rázódjak, de erre csak te vagy képes. Akarom, hogy átláss rajtam... miközben nem mondok semmit. Szeretlek. De egy fasz vagyok.