Nincs is szebb, amikor ráérősen lógathatja a lábát a városban, persze nappal, amikor még az élet szerény, és a nagy része alszik. Nem kell belefulladnia a tömegbe, és nem is csábul el, hogy bemenjen valahová dorbézolni, na, nem mintha ez bármikor is gond lett volna, csak hát, néha dolga is akad, ami nem az írás, és nem kéne halasztani. Még a végén valaki fenékbe rúgja, azt pedig nem szeretné, mert abból sosem jön ki semmi jó, így inkább megcsinálja, amit kell, és utána mulatozik. Arra szerencsére mindig akad elég ideje.
Most viszont elég szerényen teszi. Teletömte magát a gyorsétteremben, hiába tudja, hogy műanyag hús, és semmi egészséges nincs benne, de egyszerűen imádja. Biztos ez teszi majd a sírba, de legyen, vállalja. Ezután jött a kávé, újságolvasás közben, és már el is ment egy rakat idő a semmire. A lapból fellesve pillant az órájára, majd a kávé maradékára. Összehajtogatja a sajtót, és kabátja belső zsebébe gyömöszöli, majd egy húzásra eltűnteti a kávét. Matat kicsit a másik zsebben, és már az asztalon is landol a kávé ára, no meg a vaskos borravaló, és feláll. Nyújtózkodva gondolja végig, hogy merre is kell mennie, mit jobb előbb, mint később, és rövid hezitálás után már indul is. A kocsija nem messze parkol, és az, ami érdekli, kissé messzebb van, amit lusta megtenni gyalog, oda-vissza, így a könnyebb utat választja. A tömegközlekedés sem lenne rosszabb, csak épp úgy rühelli, ahogy van. Áldja az eget, hogy sosem kell használnia, mert ha tönkremegy a kocsi, és autódoktorhoz kell vinni, bérel egy ideiglenest. Mindent megold. Nyammogva száll be, miután kiriasztózta, és kinyitotta az ajtót, és már indul is. Nem siet, nem előzget, amúgy sincs nagy dugó, nappal az autók, meg a sofőrös limuzinok, bérkocsik száma is alacsony, így nem kell anyáznia, és mutogatnia a böszme sofőrök felé, hogy „inkább áramot vezess, barom, ne autót!” Mondjuk épp bírja az ilyen eseteket, de mindegy.
Nyugodt tempójának egyhamar meglesz a gyümölcse, negyed óra telt el kábé, és máris a nem szokványos bolt előtt parkol le. Nem kenyeret készül venni, így matat kicsit az anyósülésen heverő táskában, és máris előkerül egy piros mappa, amit a hóna alá csap, és kiszáll. Az engedélye lapul benne, meg minden olyan papír, ami azt bizonyítja, hogy nem egy pszichopata állat, aki lelövi a családját – már ha lenne -, és kaphat fegyvert. Az más tészta, hogy többet vesz, és nem is magának, mert már rendelkezik annyival, ami neki kell, de erről senkinek sem kell tudnia. A munka tabu. Így, már lépdel is befelé, benyomja az ajtót, és a pulthoz sétálva pakol le, és legmegnyerőbb mosolyát elővéve pillant a kiszolgálók felé.
- Sziasztok. – és vár, türelmesen, hogy valaki csak vele foglalkozzon, ne a kasszával, vagy az árupakolással. Ő baromira ráér. Ha tudna kötni, még egy pulóvert is elkötögetne. A birka türelme sokszor hasznos.

Csak futólag tekint az órájára, és úgy dönt, nem kell mégsem annyira rohannia. Mondhatjuk úgy, hogy ő nem azért késik valahonnan, mert lassan öltözik, dugóba kerül, vagy akármi, hanem azért, mert élvezi. Nem, nem valami beteges vágy, egyszerűen szórakoztatja, hogy vannak olyanok, akik rá várnak, szétidegeskedik magukat akár már öt percért is. Komolyan.. ő annyira ráérősen tevékenykedik, és lám, nincs is őszhajszála, meg hatalmas ráncai, nem marja a stressz, se semmi. Mindenkinek így kellene gondolkodnia, de csak lelegyintik, „hülye hippinek” nevezik, vagy hasonló. Hát, akkor siessenek oda, ahova akarnak, ő nem fog. No de, visszatérve a mostanra, eldönti, hogy nem fog kapkodni, had rágják a körmüket azok, akik várnak. Ha már neki kell elintéznie a dolgot, a vásárlást, akkor ennyit szemétkedhet. Sőt, többet is fog, hiszen nem messze látott egy játékboltot, ahol biztosan beszerez majd pár, igazinak tűnő játék pisztolyt, hogy azt próbálgassák először. Ha pedig agyon akarják lőni, nem ad másikat. Háhá, egy-null neki.
Elmélázott, pedig amúgy a bolt igen kellemes hangulatú, leszámítva azt, hogy egész hatalmas mordályok is lógnak a falon. Bár, valakinek a kitömött állatfejekkel díszített szoba számít hangulatosnak, meg békésnek, szóval.. nem is olyan nagy dolog az, ami itt van. Futólag körbe is nézelődik, amíg a nő pakolászik, majd épp halálra riad. Na ezt nem akarta, ezért egy kedves mosolyt engesztelésül. Pedig nem is a rémisztő ingeinek egyike van rajta. Vagy nem vett gatyát..? Gyors leellenőrzi, majd az egészet az elfoglaltságnak számlázza. A kérdésre máris sok válasz vetül fel benne, de nem, most nem lesz túl szórakozott, hogy ellője a hülye poénjait. Látja ő ám a jeleket, hogy nem a legjobb napja van a hölgynek. Túl sok mindent látott már.
- Ohh, hát, nem meglepően fegyvert szeretnék vásárolni. Na de hogy pontosan milyet…  - szisszen fel, mert való igaz, modellszámot meg ilyeneket nem kapott, csak „vegyé’ valamit, oszt jó az. De nagyot szóljon!” – szóóval.. ebben kellene egy kis segítség, hogy mit ajánlana. Könnyű kell, precíz és… ennyi talán. Nem értek én ezekhez. – vakarja meg a tarkóját, mint aki zavarban van, de ez már játék. A fenéket van abban, ismeri majdnem az összest, amit ide kipakolta a falra, igaz, nem sokat, és sokszor használt, de tudja, kábé mi mit tud. Na de így fura lenne, így inkább adja a boldog tudatlant.