Hajnali Üvegházhatás

Fogalmam sincs hogy kerültem a szobámba, ahogyan arra sem emlékeztem, hogy mikor aludtam el.Haloványan még rémlik, hogy Matt becsukja maga után a Roulette- szoba ajtaját, és ott hagyott a kétségbeesett gondolataimmal amelyeket a szavai okoztak. Eddig nem ismertem milyen valakit úgy elveszíteni, hogy valójában ott marad. Eddig nem tudtam, hogy milyen valakit úgy szeretni, hogy az fájdalmas is egyszerre. Ezt valahogyan senki nem tanította meg nekem, ahogyan nem készítettek fel a lelki pofonra sem. A fizikaira igen, ismertem a test fájdalmát, de nem tudtam, hogy ezt okozhatja az ami a szívben születik, amelyet olyan okoz, akitől nem is várjuk. Féltem tőle, és szerettem is egyszerre, és pokoli volt ez az egész. Volt egy kis világom, amelybe benne voltunk ő meg én, amelyben védelmeztem, magamhoz öleltem, de rá kellett döbbennem, hogy nem őt magát ölelem, hanem csupán az árnyékát. Csak egy eszményképet aki lehetett volna a számomra, miközben ő a ködös távolban szemlél engem, mint egy kísérleti nyulat. Most ismertem meg a csalódást, most ismertem meg ilyen az amikor darabjaira törnek, és ott hagynak a saját fájdalmamban. Nem akartam hozzá átmenni a szobájába, pedig mindennél jobban szükségem lett volna az ölelésére. Nem akartam vele beszélni sem, pedig annyira vágytam a hangjára. A szoba csendje kétségbeesett nagy takaróként terült el rajtam, és az éjszaka megnyugtató sötétjében az álomtalan álom magával rántott. Üresség vett körül, és azt hiszem valamikor hajnalban arra ébredtem, hogy vacogok, pedig a takaró rajtam volt. Felültem az ágyon és a lábamat magam alá húzva átkulcsoltam a térdeimet, megtámasztva rajta az államat és ringatózni kezdtem. Próbáltam nem gondolni rá, próbáltam összeszedni magam, hogy ha majd elérkezik a reggel, a legtökéletesebb álarcot öltve magamra menjek ki reggelizni. Engedelmes leszek, de elveszítette a bizalmamat elveszítette azt a hitet amit felé tápláltam és a szerelmem egy darabját is magával vonszolta amikor ott hagyott abban a szobában. De nem akartam ott lenni nélküle, nem akartam a szavait újra meg újra hallani a falakból suttogva, hogy láthatatlan kúsznak hozzám, és belém vájnak belém marnak. Annyira fájt ez most és nem tudtam vele mit kezdeni, csak abban voltam biztos, hogy össze kell szednem magam, hogy talpra kell állnom, mert Elina néni is mindig arról beszélt, hogy erős kislánynak kell lennem. Hogy a könnyek csupán arra valók, hogy az érzelmeket tisztára mossák, de nem lehetnek tartósak. Egyetlen fájdalom sem lehet olyan erős, hogy a lelkünkben vendégeskedjen kéretlenül. Én most mégis azt éreztem, hogy képtelen leszek ezen felül emelkedni. Azt hiszem az elmúlt napon felnőtté kellett válnom immáron végérvényesen, nem volt a továbbiakban választási lehetőségem. Illetve volt! Felkaptam a fejem és az égboltra lassan vörös palástjával megérkező hajnali napsugarakat figyeltem. Hiszen ő adta meg nekem a lehetőséget. Szabaddá tette a gondolataimat, szabaddá tett engem. Az érzés még nagyon új volt, és hirtelen nem is tudtam vele mit kezdeni, úgyhogy először csak óvatosan hajtottam le magamról a takarót és keltem fel az ágyról, hogy az ablakhoz sétáljak. Végigpillantottam magamon és azt hiszem a tegnapi este óta először mosolyodtam el, amikor megláttam öntudatlanul mit vettem magamra. Egy kissé merészebb hálóruha volt, de határozottan tetszett. Én választottam magamnak, az én döntésem volt. Az első azóta, hogy otthagyott, és a gondolat egészen felvillanyozott. Ilyennek látom magamat, ilyennek, hogy ez illik hozzám? Megfordultam és a hívogató tükörhöz léptem, megnézni magam. A bőröm olyan volt mint a frissen hullót szűz hó, a hajamról visszaköszönt a hajnali égbolt pírja, vagy akár a Szent Iván éjjen gyújtott máglyák lobogása, összefűzve a kócos kissé kusza tincseket. Az arcom volt egy picit szomorú, amelyben ott csücsült a galamb- szürke szempár. Az ajkaim aprók voltak, mint egy kicsi málnaszem. Mosolyogni próbáltam újra, és egy mély sóhajt követően visszasétáltam az ablakhoz és a csendbe burkolóztam, talán egy fél óráig. Vártam, hogy a napfelkelte itt találjon.Szerettem nézni, és szerettem volna vele megosztani. A gondolataim minduntalan visszakalandoztak hozzá, és eszembe jutott, hogy most magányosan alszik, nélkülem, holott tegnap még arról beszélt, hogy mellette a helyem. Igen mellette, de nem vele. Egyszerűen képtelen voltam túllépni azon ami történt, amit tett velem, ahogyan megkínzott, ahogyan beismerte milyen is ő valójában. Ó egek és még így is szeretni voltam képes, de egyszerűen féltem közelebb engedni magamhoz. Egyszer megtettem, többé nem tudok bízni benne. Nem akarom, hogy bántson, nem akarom, hogy utat találjon hozzám. Aztán eszembe jutott az érkezésem első pár órája amikor a tetőkertről beszélt nekem, és az orchideáiról, meg arról, hogy ott van az üvegháza, a növényei. Hirtelen született gondolat volt ez tőlem, még éppen csak világosodott, a távolban a Golden Gate pillérei téglavörösben úsztak, és a víz egészen feketén hullámzott alatta, én pedig pár perc múlva becsuktam magam mögött a szobám ajtaját és megálltam egy pillanatra, hogy hallgatózzak, de csupán a gépek sistergő halk zaja töltötte be a házat, minden méla lassú árnyékot vetett a falakra, a bútorok kontúrjai rajzolódtak ki csupán, meg az én apró balerina cipellőbe bújtatott lábaim neszezése hallatszott ahogyan a lépcsők felé surranok. A nappaliban egy pillanatra megtorpantam és lehunyva a szemeimet mélyet szippantottam. Éreztem, esküszöm éreztem az illatát, és egy időre bele is feledkeztem. Még akkor is ha fájt, még akkor is tudtam, hogy mit tett velem egyszerűen magának az érzésnek nem tudtam ellenállni. Akartam mindenestől, akartam, hogy egy kicsit beleburkolózzak, megfürdőzzek benne. Elloptam magamnak ott a csendesen ásítozó nappaliban a saját elképzelt Matthew-mat, hogy aztán képes legyek elviselni a közelemben azt a másikat, aki testet öltött, aki nem ő volt. Nem lehetett ő. Körülnéztem a lassan ismerős helyen, és megrázva a fejem folytattam az utat a tető felé. Próbáltam minél lassabban surranni, a falon lassan kattogó órára pillantottam, öt perc múlva hat óra. Minden reggel hatkor volt ébresztőnk, nem keltem sokkal korábban most sem, úgyhogy pont jókor, hogy a nap első csiklandozó sugarai, már az üvegházon keresztül érjenek. Matt azt mondta csak akkor zárja be ha elmegy itthonról, most tehát már nyitva volt. Úgy éreztem magam ebben a pillanatban mint egy kis tolvaj, aki ellop valamit a titkaiból, de nem törődtem vele. A szabályok megszegése egészen felpezsdített, és egyáltalán nem volt rossz érzés, sőt. Felbátorodtam tőle, úgyhogy be is léptem. A páradús levegő arcul csapott, mintha a dzsungel lenne, ahol az ember tüdejére nehezedne egy esőtől terhes felhőtömeg, amely vizet ásít. Az ajkaim elkerekedtek a látványra. Ilyen gyönyörűséget régen nem láttam, hogy pontos legyek soha. A papám tulipánokkal foglalkozott, azok gyönyörűek tudnak lenni, tarkák és szépséges selymes szirmúak. Ezek a virágok azonban nem csupán szépek voltak, hanem fenségesek. Ahogyan beljebb lépkedtem, óvatosan mintha valami törékeny holmik között haladnék az jutott eszembe, hogy miképpen képes valaki arra a fajta keserűségre, és sötétségre mint Matt ha közben ilyen csodaszép dolgok kerülnek ki a keze közül. Ezek a virágok nagyon sok gondoskodást igényeltek, és volt amelyik ritkán és rövid ideig mutatta meg a világnak a virágait. És ő ezért is a kis időért nagyon sokat kellett, hogy foglalkozzon velük. Ide-oda forgattam a fejem, és egyszerűen csak töltekeztem a látvánnyal, a virágok gyönyörű és pompázatos orgiájával. És minden egyes virág róla mesélt nekem, de még kétkedve fogadtam...nekem ezek még csak egyszerű orchideák voltak, amelyeket  történetesen ő gondozott. Megálltam az egyik előtt és elmosolyodtam. Éppen olyan színű szirmai voltak mint a hajam. Narancsvörös. A virág fölé hajoltam, de nem értem hozzá. Törékeny volt akárcsak én magam, féltem megsérteni a szirmait.

Tag:[You must be registered and logged in to see this link.]|Muzzak: [You must be registered and logged in to see this link.] | Outfit: [You must be registered and logged in to see this link.]

Hajnali Üvegházhatás

Alig mertem akár két lépést is tenni az üvegházban, a virágokhoz pedig egyáltalán nem mertem nyúlni, egyszerűen csak gyönyörködtem bennük. A gondolat, a párhuzam köztük és köztem pedig egyenesen szíven ütött. Miért nem tudott ő is csak így bánni velem, ahogyan ezekkel az egyébként kényes növényekkel? Annyira nem vártam el cserébe semmit, és mégis a legszebb lettem volna nekik. Halk csörrenés hallatszott ahogyan megmozdítottam a kezem. A bilincsek még mindig rajta voltak, hiszen ezek is, ezekkel sem bizonyítottam neki eleget? Mi kellett volna még vajon mit kellett volna még tennem, hogy megfeleljek neki? Hiszen azt mondta, hogy  az voltam akire mndig is várt, akkor miért teszi ezt velem? Újabb lépések oldalra és egy hamvas rózsaszín szirmú kis szépség előtt álltam éppen, amelyben a hófehér bibék mint megannyi piciny gyémánt könny csordult a külvilág felé. Több virág volt rajta, olyan szépen felfelé törekedve az ég felé, akár egy szabályos szőlőfürt. Ahogyan újra odahajoltam magamon kezdtem el kucogni, hogy hiába is akarnám megszagolni őket, nincs illatuk, mert ők mással vonzzák magukhoz a figyelmet, másképpen hálálják meg a törődést. Azt gondoltam, hogy én is pontosan ilyen lennék neki, ha jobban foglalkozna velem, ha nem akarna mindenáron és folyamatosan bizonyítékokat tőlem, és ezeket nem úgy akarja megkapni, hogy először kételkedik bennem és csupán aztán enged magához közelebb miután képletesen szólva arcul csapott. Én nem hittem, hogy csak erre képes, és minél több időt töltöttem itt a virágai között, látva, hogy szinte mindegyik gondosan összeválogatva, bizonyos szempontok szerint helyezkedik el, annál biztosabb voltam abban, hogy másképp kell hozzá utat találnom. Másképpen kell megtalálnom azt a pontot amikor megnyílik nekem, úgy igazán. Minden mosoly amit eddig kaptam hirtelen világossá vált, hogy hamis volt, hiszen maga mondta, hogy nem hitt bennem, és én meg nem hittem abban, hogy ha valakiben nem bízunk meg, arra őszintén tudunk tekinteni. Vajon bármikor is a nap folyamán megpróbálta, vajon akár egyszer is megpróbált őszintén tekinteni rám, és nem úgy mint egy méregdrága babára, akit a tengeren túlról hoztak ide neki? A gondolatra furcsa érzések kerítettek hatalmukba, éreztem, hogy picit ingerültebb vagyok a kelleténél, ami velem korábban soha nem fordult elő, kivált Matt kapcsán. Meglepődtem, de nem akartam az érzést elhatalmasodni magamban, mégis amikor az ajtó felől lépteket hallottam ez az érzés megváltozott és átvette a helyét valamiféle kíváncsiság és félelem vegyes keveréke. Beszélgettünk az üvegházról, de azt nem mondta, hogy ide is bejöhetek. Mindegy már...megtörtént, nem fogok rajta változtatni, és ha büntetni akar hát tegye meg!
~ Ana ne feszegsd a határokat!~
A belső hang megszólalt de én nem foglalkoztam vele, most az egyszer nem. Tegnap óta valamiféle dac költözött a szívembe, ami ellen akart állni neki, annak a férfinak, akinek bármit megtettem volna, most viszont annak a lehetőségét keresem, hogy miképpen bújhatnék ki ez alól, miképpen tudnék úgy engedelmes kis...mi is vagyok én neki pontosan? Még ezt sem tisztáztuk. Csak arról beszéltünk, hogy szabályok és kötelezettségek. Mi az amit Anának be kell tartania, mi az amit Anának el kell viselnie, mi az amit Anának megtanítottak....ó igen mindent megtanítottak, de a tegnap este volt az első olyan lecke amin a saját bőrömet vittem a vásárra és nem esett jól.Illetve túlságosan is jól esett, csak éppen maga a helyzet nem. Ami utána következett, amikor elmondta miért tette. Nem azért, hogy velem jót tegyen, hanem azért, hogy megtudja meddig megyek el, mi az amit még kibírok. Sok dolgot kibírtam, hiszen erre tanítottak, de ez nem jelenti, hogy nincsenek saját érzéseim és gondolataim, bár mindig törekedtek rá, hogy kiöljék belőlem, és amikor ideérkeztem, azt hittem ez lesz a jó, ha elhitetetm ezt magammal, ha elhitetem magammal, hogy csupán engedelmeskednem kell neki, feltárni az érzéseimet és amikor szembe találkozik vele, amikor majd a fényemben fürdőzhet velem, érezni fogja, pontosan ugyanazt amit én. De nem...a virágainak több fény jutott mint nekem az övéből. A sötétségbe akart száműzni magával vonszolni...vagy már magam sem tudom mit akart. Igaza volt. Nem tudtam eddig milyen a gonosz valódi arca, és most egy pillanatra megláttam, talán nem hitt benne eléggé, hogy én képes vagyok rajta változtatni. Nekem megvolt a hitem önmagamban, ő már rossz kufár módjára már régen elpazarolta, azt hiszem, és bárkivel találkozott eddig még azt a keveset is elvette belőle ami volt. E pillanatban nem gyűlöltem őt, olyat én enm tudok, egyszerűen nem megy....sajnáltam, fájdalmas volt a tudat, hogy nem olyan amilyennek elképzeltem. Az orchideái voltak talán azok a számára, ahova elmenekült a saját démonai közül, a virágok amelyek megnyugvást hozhattak neki. Ekkor döbbentem rá, hogy mik voltak neki: az egyetlen hely ahol körülveszi őt a tiszta szépség. Éppen egy fehér lepkeorchideánál álltam amikor meghallottam a hangját. Első reakcióm egy összerezzenés volt, mint a gyerek, akit rajtakaptak, hogy a tiltott csokoládét dézsmálja. Kicsit szégyelltem is magam, de aztán rájöttem, hogy nekem ezt nem tiltotta meg senki, igaz fel sem hatalmazott rá. De ami nem tilos...az elvileg szabad. Szóval megfordultam, és próbáltam a helyzethez illő lehetőség szerint legbarátságosabb módon megszólalni.
- Jó reggelt, Mr Bradock. Köszönöm. Az ágy nagyon kényelmes, az ágynemű pedig kellően finom és puha. Csakhát, hozzá vagyok szokva, hogy korán ébredem. Már gyermek korom óta hat órakor, a szervezetem me...me...ggszok..ttaaa- az utolsó szónál sikerült dadogásba váltanom, miután egyre közelebb jött hozzám, és megcsapta az orrom a nappaliban érzett illat. Ő volt az! Nem nem ő volt....csak olyan, még mindig csak olyan, de nem Ő. Létezik egyáltalán valahol az a Matt akit én keresek? Hinni akartam, hogy igen, de nem merem megengedni magamnak újra azt a luxust amelyet korábban, amelyet tegnap, amelyet a fürdőben. Egy nap alatt nem múlik el az érzés, csak csillapodik, mert csillapítani akarom, mert nem fogok újra engedelmesen a karjába omlani, hogy újra bántson. Így talán biztonságban vagyok tőle, egy kicsit. Hiányoztam neki...hogy ő mennyire hiányzott nekem, azt hiszem fogalma sincs, és nem is tudnám elmondani, de ha lennének szavaim akkor sem biztos, hogy el akarném neki mondani, mert félnék tőle, félnék, hogy visszaütnek majd rám a saját őszinte érzéseim, ahogyan kitárulkozom előtte. Már így is megtettem a múlt éjjel. Láthatta milyen vagyok, megismert, és aztán...az egyetlen menekülést választottam amit még képes voltam megtenni. Az arcom a simogatásába hajtottam és lehunytam a szemem, jól esett, és nem akartam tőle elhúzódni sem. Egyszerűen csak ezen túl nem akartam őt engedni. Azt akartam, hogy érezze...hogy elhiggye és ne azáltal amit mondok neki, hanem amit megtapasztal. Ő a szavak erejében hitt a tettekében, én viszont abban hittem, hogy ha valaki valóban szeret, akkor azt át tudja adni a másiknak. És én ezt akartam neki átadni, és elvenni az övét. Nem válaszoltam arra amit mondott, azért nem mert még nem hittem el. Vajon mi az amihez hiányozhattam? Vajon nem csupán a lelkiismerete beszél belőle?
- Ne haragudjon kérem a virágok miatt. Nem tudtam, hogy esetleg szabad vagy tilos ide bejönnöm. De mivel nem mondta külön, hogy nem lehet, így azt gondoltam ha nem tilos, akkor...- vontam meg a vállam, azt hiszem őszinte bűntudattal a tekintetemben. Magáztam, és azt hiszem ebből értenie kellett, hogy soha többé nem fogok tegezni amíg össze nem szedi a darabjaimat, amelynek egy része nálam maradt, egy részét pedig magával vitte maikor kisétált a szobából.
- Gyönyörűek, törékenyek, és rengeteg gondoskodást igényelnek....- jegyeztem meg egyszerűen a karjában, de nem karoltam át a nyakát nem bújtam hozzá, egyszerűen csak hagytam a mozdulatot, hagytam ameddig szeretné. Nem tiltakoztam, de nem is adtam biztatást, a továbbiak rá voltak bízva.
- Ha szabad szívesen itt maradok, amíg foglalkozik velük, de ha egyedül szokta meg...ígérem nem leszek láb alatt. Az apukámnál is sokat kinn voltam a tulipánok között régen...- elharaptam az utolsó mondatot, mert a múltamról kellett volna beszélnem, és nem tudom akarom e, hogy akarom e őt oda beengedni. Korábban akartam volna....most leginkább csak bizonytalanul toporogtam.

Tag:[You must be registered and logged in to see this link.]|Muzzak: [You must be registered and logged in to see this link.] | Outfit: [You must be registered and logged in to see this link.]