Anchorage, Alaszka. Nem egy túlzottan meleg, fantasztikus álomváros, pláne nem télen. 1987-ben születtem Édouard és Amanda Moulange elsőszülött lányaként. Egy orvos, és egy fegyver áruházlánc tulajdonos gyerekeként nem szenvedtem sok mindenben hiányt, de azért nem voltunk kőkazdagok. Akkor kicsit romlott a helyzet, amikor anyám abbahagyta az orvosi pályáját és társtulajdonos lett apám bizniszében, de ez a veszteséges időszak nem tartott sokáig. Átlagosan éltem a gyerekkoromat a hideg városban, az általános iskola éveiben az volt a legizgalmasabb pont, amikor kaptam egy papagájt, de egyszer véletlenül kizártam az erkélyre, és halálra fagyott. Pár évvel később megszületett a húgom, Alexia, akit anya terhessége alatt nagyon vártam, de miután megtapasztaltam a babák eléggé változékony sírási szokásait, azt kívántam, hogy bárcsak kizárhatnám őt is az erkélyre. Persze ez a nagy utálat nem volt hosszú életű, hamar megszerettem a kistesómat, és ahogy nőttem, egyre jobban akartam vigyázni rá, egészen a középsuliig. Akkor én is elzüllöttem kicsit, mint annyi más tinédzser, de nem annyira, hogy drogokhoz nyúljak. Kurvulni se kurvultam el, de ha az egész életemet nézzük, akkor ez a második időszak, a "Legtöbb férfi legrövidebb idő alatt" toplistán. Nekem tetszett, hogy a szüleim fegyverek eladásából jól meg tudnak élni, ezért nem is dédelgettem hatalmas álmokat az érettségi megszerzése után. Oké, a gyermeteg álmok, mint például az Alaszkai Malamut tenyésztés, megfordult a fejemben, de ezt senki se támogatta volna. Ezzel együtt egyetemre se akartam menni, inkább egy másfél évig különböző dolgokban próbáltam ki magamat, pincérnősködés szintű munkákban, nem másban. Ebben a másfél évben volt egy-két komolyabb párkapcsolatom, de ezek említésre sem méltóak. Később, mikor már elég idős voltam hozzá, én is dolgozhattam anyáék boltjában, ami ekkor már sok államban megtalálható volt. És elérkeztünk ahhoz a ponthoz, vagyis inkább személyhez, akit a legjobban szeretek, és utálok is egyben (de inkább utálom): Blakehez. Vele akkor ismerkedtem meg, mikor már jó ideje a fegyver eladással foglalkoztam, ő volt az egyik vásárlóm. Nem szeretnék belemenni a részletekbe, szerelem volt első pár látásra, azt hittem róla, hogy  normális, mert annak is tűnt. Később kiderült, hogy egy hülye paraszt elmebeteg állat, de ne szaladjunk ennyire előre. Szóval összejöttünk meg minden, bemutattam a szüleimnek, és fél év múlva már költöztem is vele Észak-Dakotába, Bismarckba. Fiatal voltam még, huszonnégy éves, de már nagyban elterveztem, hogy egyszer lesznek közös gyerekeink, stb stb. Három évig voltunk együtt, és ha egy este nem támadtak volna ránk a saját házunkban, és Blake nem öli meg a támadót, akkor még mindig vele lennék. Ekkor derült ki, hogy nyakig benne van a maffiás dolgokban, és így már nem akartam látni sem. Szakítottunk, a legtávolabbi államba akartam költözni, messze tőle, végül Las Vegasig jutottam, ahol most is élek immáron egy éve. Idő közben Alexiát is idefújta a szél, nagyjából akkor, amikor a szüleink terjeszkedni akartak a nagy és híres boltukkal, csak Las Vegast kihagyva. Mi meg pont itt akartunk nyitni egyet, amit meg is tettünk, így kerekedett az egészből egy nagy családi balhé, a sok-sok minket elválasztó kilóméter ellenére. Később lenyugodtak a kedélyek, a bolt inkább lett a miénk, mint az övék, de támogatnak minket pénzzel. Nekem meg van egy házam, a fegyver eladás a munkám, és végre van egy kis nyugalom magam körül, aminek nagyon örülök.