Chryseis Olivia Campbell

Karakter személyisége

Azt hiszed ismered? Azt hiszed, hogy elragadó, angyali, ártatlan, kedves, mindenkit szeret, mindenki szereti, egy tökéletes kis porcelánbaba? Nos…egy dologban igazad van: egy tökéletes porcelánbaba. Minden más? Felejtsd el. Nem a barátod, de amíg okos vagy nem is az ellenséged. Nem a barátnőd, nem a szerelmed, nem a jótét-lélek tündér keresztanyád, és egy pillanatra se ringasd magad abba a tévhitbe, hogy _ismered_. Az igazi Chryseist egyetlen egy ember látja az egész világon. Egy és nem több. Ugye ki tudod találni, hogy ki az?

De mégis mit vártál valakitől, akinek ennyire elcseszett családja van? Tudom, tudom, kívülről nem látod, hogy milyen az, kívülről minden mesébe illő, de tudod mi történik az emberekkel, akik mindig hisznek a szemüknek? Csalódnak, kiábrándulnak, megkeserednek. Ne higgy a szemednek! Közelről minden más, mint amilyennek tűnik. Ha ezt még nem tanultad meg…mikor fogod?

Csak hogy tisztán láss, legalább így elméletben: ha távolról ismered, akkor csak azt láthatod, amit mutatni akar neked. Elegáns, csinos kis gazdag lány, egy icipicit talán még el is tudod képzelni, hogy elkényeztetett, de soha nem fog eszedbe jutni róla, hogy buta. Kifogástalanok voltak a jegyei világéletében, okos, szemfüles, körültekintő, óvatos, semmi nem kerüli el a figyelmét, szorgalmas, ambiciózus. Ez még igaz is. Bizonyára azt hiszed igazi kis stréber, aki bárkinek szívesen és önfeláldozóan segít. Segít, persze, hogy segít. De hogy nem önzetlenül, az egészen biztos. Ha tőle kérsz szívességet, bármilyet, bármiért, akkor annak egészen biztosan meglesz az ára. Ó, nem, sokan ezt észre sem fogjátok venni, hiszen ha nem érzi szükségesnek ezt nem köti az orrodra…mindezt nem azért csinálja egyáltalán, hogy befolyásolja, manipulálja az embereket. A legtöbb ember számára abszolút láthatatlan. Ilyesmit csak azok élhetnek meg mellette, akik valamiért közelebb ismeretségben vannak vele, vagy akik épp belőle akarnak hasznot húzni.

És az, amit nem fogsz látni, vagy ha már láttál, akkor legszívesebben nem akarnád látni, az ez. Számára az emberi kapcsolatok semmi mások, csak üzletek. Semmit sem ad, ha nem kap valamit, és aki az ő adósa, és nem óhajt fizetni, az bizony akarata ellenére fog. Érdekbarátai vannak, nem igaziak, akikkel mindez ráadásul csak galád játék – adok-kapok, felelsz, vagy mersz, mered vagy nem? Mennyit érnek a titkaid? És a családod titkai? Végtére is, a valóság önmagában unalmas, valamivel csak fel kell dobni…örökké bezárva a gazdagok és felszínesek unalmas köreibe, ő igyekszik a saját életét úgy élni, mint valami abszurd társasjáték, aminek a szabályait csak a beavatottak ismerik.

Mint olyan, lényegében nem nagyon lehet benne megbízni. Szeszélyes, lobbanékony, önfejű, ráadásul mindez csak a felszín alatt. Sosem lehet tudni mit, miért csinál, néha az sem tiszta neki egyáltalán mi a haszna a történésekből, de az biztos, hogy ő nem megy soha fejjel a falnak, neki mindig van valami terve, valamit mindig el akar élni minden egyes lépésével. Mindezt pedig mi tagadás, ugyancsak csinos csomagolásban tudja mások orra alá tolni. Mint Hook ajándékcsomagja Pán Péternek a ketyegő bombával…

Persze mindez most borzalmasan hangzik, de azért lássuk be, egyáltalán nem olyan rossz társaság. Szellemes, általában jó kedélyű, közvetlen, könnyen szóba elegyedik másokkal, bármilyen helyzethez remekül alkalmazkodik; és ha úgy akarja, mellette bárki különlegesnek érezheti magát. És hogy vezet-e út ennek a lánynak a szívéhez? Nos, tartok tőle, azt ki kell találnod.

Történet vagy szerepjátékos példa

2010. Anglia. a semmi közepén. bentlakásos iskola.

Itt a hajnal, az ég alján már sziporkázik egy kevés a felkelő nap sárgájából, és mindent rózsaszín, lilás, álomszerű ködbe burkol. Imádom a hajnalt! Meseszép, csendes, és a harmat mintha megtisztítana mindent, ami a nap, főleg az éjszaka során bemocskolódott. Még engem is. Fájdalmas minden lépés a magas sarkú cipőkben, ahogy a lépcsőkön kaptatok felfelé, félúton végül meg is szabadulok tőlük; a tetőre vezető ajtót már mezítláb lököm ki.
Hangtalan macskaléptekkel kúszok előre, de még így sem lephetem meg a zakója, és egy üveg valami mellett táborozó ikremet. Először a cipők, aztán én landolok mellette, pillantásomat rajta tartva pár röpke pillanatig, amíg magamba szívom a jelenlétét. Hogy itt van, most itt van mellettem, és senki másra nem figyel. Mosolyogva néz rám, megemeli az üveget – Ünneplünk.
- Pazar nap? – kérdezem elemelve az üveget, aprót kortyolok belőle, jól esően melenget odabenn az alkohol a hűvös órán.
- De még milyen – visszacsúsztatja ajkai közé a füstölgő cigarettáját, megtámaszkodik, tekintetem pedig kitartóan, fürkészve csüng rajta - A végén már komolyan fontolgatták a játszópajtik, hogy lelőnek. Ez az átka, ha nem csak tisztességes emberekkel pókerezel – sóhajt fel.
- Mert szerinted a szerencsejátékosok tisztességesek.. – vágom rá gondolkodás nélkül, szemtelen, okoskodó mosolyommal nézek rá, pedig egy pillanatra apró kis szúrást érzek a szívemben. Mi lenne, ha egyszer _tényleg_ lelőnék? Mi lenne velem? Mi lenne a világommal? A világunkkal?
- Miért, talán úgy gondolod, hogy én tisztességtelen vagyok? - homlokát ráncolva néz vissza rám, amire csak annyival felelhetek, hogy ártatlanul pislantok egyet, majd vállára hajtom a fejemet, egy pillanatra a szememet is lehunyom. Itt most minden olyan békés. És egyszerű. Ilyenkor nem bánom, ha egyszerű - Freudi filozofálgatás nélkül erre nem tudok válaszolni. Hol is voltál ma?
- Egy bár hátsó kis raktárában. Apánk egyik kedves beszerzőjével és annak a sógorával. Tudod, az a nagydarab, ötven körüli, kopasz pasas, aki mindig dicsérgeti az alakodat. Van néhány illegális biznisze, amikhez kellett volna pénz. Izgalmas játék volt, nagy tétekben. És taroltam. Mint mindig – lepöccenti a csikket a mélységbe, és még az sem igazán nyugtat meg, hogy puszit nyom a homlokomra - És a te napod hogy telt?
- Ugh, Franco? Ki nem állhatom azt az embert. Egy öltönyös disznó jut róla eszembe. Még a hangja is olyan - kényesen fintorgok, már a pasas gondolatától is felfordul a gyomrom. Apának is kell ilyen malacokkal dolgoznia. Ettől még a kérdését is elfelejtem azonnal megválaszolni - Muszáj ilyen emberekkel játszanod? Én nem is élvezném őket megkopasztani...
- Áh, nem számít, hogy kivel... – legyint, és kiveszi a kezemből az üveget, amit nagylelkűen átengedek - Jól tudod, hogy nekem csak a játék a fontos.
- Azért remélem jelentenek némi intellektuális kihívást. Nem szeretném, ha elpuhulnál - vigyorgok fel rá hirtelen - És visszatérve...egészen tűrhető napom volt. Úgy sem hiszed el, mire vettük rá Redwoodot.
- Ne aggódj, szinten tartom magam – visszavigyorog, fél karját körém fonja, és kényelmesen belefészkelődöm az ölelésbe - Na mesélj, te agyafúrt nőszemély.
- Jött Felixnek eggyel...a múltkor alul maradt a felelsz vagy mersz partin. És tudod, volt az a rendszeres szobalányos ügylete, ami miatt az apja majdnem Új-Zélandra küldte bentlakásosba. Hát…most bemeséltük neki, hogy a húga magántanára odavan érte. Az a hülye még házi videót is csinált. Khm, visszaküldtük a tanárnőnek. Kíváncsi vagyok most, hogy magyarázza majd ki magát. De ííírtó ideges volt.
Érzem, hogy megcsóválja a fejét, amitől én is csak somolygok az orrom alatt - Esküszöm, ha nem a húgom lennél, félnék tőled. De azért vigyázz. Te se szívózz olyannal, akivel nem kéne. Imádom a csinos pofid, de az se segít mindig.
- De hát én nem is csináltam semmit - felemelkedem, ártatlanul pislogok rá, csak galád mosolyom árul el. De hát…annyian hisznek az ártatlan kék szemeknek! És egyébként is. Tényleg óvatos vagyok - Felixé a balhé. Én csak finoman elejtettem pár lényegretörő infót a tanárnőről. Ő sosem figyel a részletekre... – színpadiasan felsóhajtok, megigazgatom a szoknyám gyűrődéseit - Úgyis tudod, hogy a végén megússza. Te is megúszol mindig mindent – viccelődve oldalba bököm. De attól még aggódni fog értem. Hiszen én is mindig aggódok érte. Sokkal jobban, mint magam miatt.
- Jó, most nem. De azért... Tudod, hogy mire gondolok. - jelentőségteljes pillantást lövell felém, de én csak mosolygok - És még jó, hiszen én csak játszok. Azt meg tudtommal szabad.
- Tudok vigyázni magamra. Ahogy te is. De az illegális pókerjátszmáidért meg én nem vagyok oda - hangtalan nevetés rázza meg a vállaimat, apró sóhajjal nézek arra a valakire, aki a legtöbbet jelenti nekem a világon. Egyikünk sem tökéletes. De ketten együtt…ki merné azt mondani, hogy nem?
- Nos, ha te is, akkor én is tudok, nemde? - közben feláll és felém nyújtja a kezét - Gyere, induljon jól a napunk – megkapaszkodok benne, hagyom hogy felhúzzon és a párkányhoz vezessen. Pillanatokon belül felkel a nap. Új nap, új lehetőségek. Új játékok.