Amint belépett az ajtón tudtam, hogy meg kell szereznem magamat. Az a szőke hajzuhatag, az enyhe parfűmillat, ami állandóan körülvette egyszerűen megbénított a reális gondolkodásban. Nem érdekelt, hogy mi helyes és mi helytelen, mert belefészkelte magát a lelkembe egy mocskos és mélyre gyökeret eresztő birtoklási vágy, ami nem eresztette elmémet. Fogalma sem volt róla, hogy mit tesz velem és ez csak még bosszantóbbá tette a dolgot, hiszen még csak igyekeznie sem kellett ahhoz, hogy magával ragadja gondolataimat.
Folyamatos mozgásban van, ami hihetetlenül jól áll neki. Dinamizmust áraszt magából és örörkös lendületet. Kiváncsi vagyok, hogy vajon hanyatt fekve is ilyen szép-e. Igen… egészen biztos vagyok benne.
Hirtelen áll meg, mintha a nevét mondtam volna és rámemeli a tekintetét. Egyetlen arcizmom sem rezdült meg, nem mozdultam csak ültem az asztalnál és figyeltem őt ahogyan összeállítja a mesterművét a családomnak rendezett partyt. Nem mond semmit, ahogyan én sem. Nem tudom, hogy visszajelzésre vár-e, de egy pillanatra résnyire nyílnak ajkai én pedig kicsit előre dőlve felkönyökölök az asztalra és tekintetem mélyen a szemeibe fúrom. Arca egy árnyalattal rózsaszínebb lesz és elrántja tekintetét rólam, mintha ez valami bűnös dolog lett volna. Halvány mosoly kúszik ajkaim szegletébe miközben tovább figyelem. Egyetlen dolog ránt ki gondolataimból, ami nem más, mint a telefonom csörgése. Előhúzom zsebemből az érintőképernyős készüléket és elolvasom a nevet. Azonnal eltűnik a mosoly az arcomról és kisétálok a teremből mielőtt felvenném.
-Mit akarsz?-szólok bele a kelleténél és az indokoltnál jóval ingerültebben.
-Késik a szállítmány uram. A hajónak be kellett volna már fútnia.-férfi hang szól bele. Egy alkalmazottunk. Egy kis hangya a sok közül, akinek így jóval több pénz csurran, mintha egy áruházban dolgozna, mint árufeltöltő. Az üvegezett ajtó felé fordulok, hogy tekintetem megpihenhessen a szőke tincseken és agyamat ne öntse el a düh.
-Alexei! Mit mondtam neked tegnap este?-kérdezem jóval türelmesebben, mint hittem.
-Tegnap este felhívtalak. Mit mondtam neked?-egy fokkal már több ideg van bennem, mint az elmúlt néhány másodpercben.
-Hogy késni fog a szállítmány, mert a hajót ellenőrzik és le kell fizetni az ellenőröket. Ezt mondtam?-kérdezem megint egy fokkal dühösebben.
-Igen, uram. Elnézést uram.-szól bele egy rövid szünet után és megszakítottam a vonalat. Nem akartam, hogy most látványosan elboruljon az agyam, mert túl sok ember lett volna a szemtanúja. A fegyvercsempészet nem egyszerű meló, főleg ha ilyen munkaerővel dolgozik az ember. Visszacsúsztatom a készüléket a zsebembe és visszamegyek a terembe. Megállok közvetlenül Natalie mögött, aki heves mozdulattal fordul meg és indulna is el, de egyenesen nekem ütközik, ami igencsak meglepi. Dereka köré fonom kezeimet egy gyors mozdulattal nehogy elessen magassarkújában.
-Igazán remek munkát végeztél. Holnap elvinnélek vacsorázni, ha nincsen más programod…. Lenne hozzá kedved?-kérdezem kiváncsian miközben lassan elengedem őt. Meglepetten néz rám és szóra nyitja a száját, de egy hang sem jön ki rajta, így inkább csak bólint néhányat.
-8-ra érted megyek..