Ambrosia

Úgy érzem elvesztegetem a tudásomat és a tehetségemet ezekre a barmokra, akiket a kollégáimnak kellene neveznem. Egyik nagyobb balfasz a másiknál és ennek ellenére rendőröknek, nyomozóknak vagy éppen a főnökeimnek képzelik magukat. Hiányzik London. A kimért emberek, a kellemes teák, de főleg az ottani ügyek. Én nem tartoztam volna bele a leépítésbe, de a társam, aki az egyetlen élő ember volt a Földön, aki hajlandó és képes is volt tartani velem a lépést már kevésbé volt szerencsés. Nélküle azonban nekem sem volt különösebb értelme ott folytatnom, hiszen bárkit kaptam volna segítőnek csak az utamban lett volna. Az itteni szerződésem  lejárta után valószínüleg végleg visszatérek szülővárosomba és soha többé nem hagyom el azt a helyet. Ahhoz, hogy ez ne történjen meg valószínüleg valamilyen csodának kellene történnie és ezt nem hiszem, hogy elvárhatom egy csütörtök délutáni műszaktól. Ráadásul hamarosan végzem... akár el is kezdhetnék összepakolni.
Hirtelen csörren meg a telefonom és benne van az esély halvány árnyalata, hogy talán ez lesz az a csoda amit vártam. Névtelen bejelentést kapott a drog csapat, de mivel máshol tartanak éppen razziát, így engem kértek fel, hogy néhány emberrel kutassuk át a házat. Mérhetetlenül megalázó. A végső elkeseredettség sóhaja szakadt ki tüdőmből, de választásom már korántsem volt. Összeszedtem valami csapatnak nem igazán nevezhetó embertömeget és elindultunk a megadott címre. A többiek egy kisfurgonba tömörülve utaztak, én azonban saját autómmal mentem. Eszembe sem volt hallhatni a többiek történeteit a hétvégi bulikról, ivásról, nőügyekről. Egyik sem kifejezetten az én szakterületem. 10 perccel elöbb érek oda, mint a csapat, így nem elég, hogy ez nem tartozik bele a munkakörömbe még várnom is kell.
Amikor odaérnek végül mind állok felfegyverkezve, golyóálló mellényben várta az utasításokat. Jobbanak láttam ha ők biztosítják a terepet, én meg majd körbenézek és ha találok valamit, akkor intézkedem.
Nem szákásunk ilyen ügyekben kopogással finomkodni, udvariaskodni, mivel gyakran emiatt lépnek meg a bent tartózkodó személyek. Hagyom, hogy berúgják az ajtót, öten biztosítják a helyszínt és csak ezek után csatlakozom a bentlévőkhöz. Egyetlen nőt találtak meg odabent, őt lehasaltatták a földre, hogy mi nyugodtan körbenézhessünk. Ketten figyeltek a nőre, amíg mi átnéztük a lehetséges helyeket. A mosogató alatti szekrény felső részére volt felragasztva egy gondosan lezárt csomag körülbelül 2 kg kannabisszal megtömve.
Visszatérek a nappaliba és megállok a nő mellett, akit azóta lábra segítettek.
-Kisasszony attól tartok, hogy velem kell jönnie...-mondom miközben felmutatom neki a csomagot.
-Bilincseljék meg és tegyék a kocsim hátsó ülésére. Maguk ellenőrizzék még a házat és utana menjenek haza az örsön majd segítenek elhelyezni a kisasszonyt.-adom ki az utasítást mielőtt kikísérném a megbilincselt hölgyet.

Ambrosia

Nem igazán számítottam arra, hogy egyetlen nőt fogunk a házban találni. A jelenléte és a ház dekorációja arra enged következtetni, hogy nem egy bűnbarlangról van szó sokkal inkább egy családi kis fészek, amibe annyira nem illik a kábítószer. Ennél mocskosabb dolgokra is derült már fény nyomozások során. Eléggé hihetetlen lenne számomra, hogy ebben a hölgy keze van benne, hiszen meglepődöttsége őszinte volt, viszont nem tart sokáig ez megfeneklett párkapcsolatra utal, ahol gyakoriak a nézeteltérések és a férfi sokat hibázhatott az elmúlt időben. Se időm se kedvem finomkodni valamint ezzel az üggyel foglalkozni, de nem áll módomban bármelyiket is elhagyni.
A nyomozóiroda kopói majd szépen áttúrják a lakás és kis felfordulás árán, de majd minden kábítószert kiürítenek a házból. Addig lesz időm kihallgatni a hölgyet valamint, ha akar vallomást tehet párja ellen, aki szerény véleményem szerint nem véletlenül nem tartózkodott a lakásban amikor meglentünk. Már az is megfordult a fejemben, hogy talán ő maga jelentette be a kábítószert, hogy megszabadulhasson a feleségétől és mindent ráhárítva megléphessen. Ilyen piti ügyek miatt azonban nem fogom felszántani az egész várost, hogy egy csaló nyomára bukkanjak és a neki megfelelő cellába zárhassam.
-A bilincs nem kiváltság, hanem előírás. Elnézését kell kérnem a kellemetlenségért.-intek, hogy bilincseljék meg. Annyi kényelmet megengedek neki, hogy elöl és ne hátul bilincseljék meg. Az szokott lenni a megoldás, de ezesetben hajlandó vagyok eltekinteni tőle.
-Ne aggódjon. A zárat megjavítják távozásuk előtt és egy járőr majd néhány óránként ránéz a lakásra. Hozzák ide, amit kért.-szólok oda embereimnek. Kezébe adom személyes tárgyait és én magam kísérem le a kocsihoz és ültetem be az anyós ülésre. Beültem a volán mögé és magunk mögött hagyva a házat indultunk el a rendőrség felé.
-Christian Westwood vagyok, hölgyem. Körülbelül 2-3 éve jöttem Amerikába és természetesen a munka miatt.-valószinüsíthetően akcentusom leplezett le, hogy nem igazán vagyok idevalósi. Sosem törekedtem igazán arra, hogy beolvadjak az amerikaiak közé és végleg elveszítsem szülőországom minden jegyét. Figyelemre méltónak tartom azonban, hogy észrevette és hogy érdeklődéssel reagált arra, hogy nem tartozom teljesen ide. Sokan megszólnak amiatt, hogy angol vagyok bár a tapasztalatom az, hogy a nők mindig érdeklődéssel reagálnak egy külföldi férfi jelenlétére. Bár mondhatnám én is, hogy nők iránt nőtt az érdeklődésem. Félreértés ne essék nem vagyok meleg. Egyszerűen nem találtam semmi figyelemre méltót egyik amerikai vagy angol nőben sem, ami tényleg megragahatta volna a fantáziámat.