Egyedül jöttem ide. Távol Grace-től, távol Raintől és az egykori… bikájától, távol a klubtól, Clementin emlékétől, és a tegnapelőtti kis.. incidenstől. Egyedül kellett lennem. Ami hülyeség, ha azt vesszük hogy vagy százak vesznek körbe, de egyiküket sem ismertem. Vagy csak nemakartam észrevenni senki olyat akire ráismernék, és amíg ők sem akaszkodtak az én nyakamba, nincs is ezzel semmi gond. Hogy tartottam e valakitől? Nem, nem igazán. Azért mert az esetek többségében két benga állat vonul a nyomomban még nem vagyok én olyan szar, elpuhult alak. Ahogy arról a két napja történtek is tanúskodnak.. - mozgattam meg a jobb öklömet, még mindig fájt, de ronggyá vertem azt a pár gyereket. Mázli, hogy egy se maradt ott a ringben. Egy hulla sosem jó ómen, de benne van a pakliban. Ha belépsz.. ott bármi megtörténhet. - emeltem újra a messzibe a tekintetem -  Rosszkor volt.. rossz helyen. Ilyen az élet. - sóhajtottam nagyot, ahogy az útközben megindult újabb futammal járó zúgolódásra kaptam fel a fejemet. Ha valaki kötözködne.. simán elintézem. Habár azért Günter csak ott állt valahol a távolban a belépti kapuknál ha mégis kellene. Soha nem tudni mikor repül egy golyó valakitől akinek nem tetszel...

Egy cetlit szorongattam. Körülöttem mindenki üvöltött, bíztatta a lovat, de engem most nem érdekelt. Csak megszokásból fogadtam. Nem forogtak kockán nagy összegek, nem is vesztettem volna sokat, egyszerűen csak a magány kellett. Az, hogy magam legyek egy ormótlan kupleráj kellős közepében. És azt hiszem erre nem is kellett jobb hely. Itt senki nem azért volt hogy beszélgessen vagy hogy lezavarjon kínosnak ígérkező csevegéseket. Ez kellett nekem. Hogy mindenki szálljon le rólam, egy kicsit ne halljam, hogy főnök így.. meg főnök úgy.. és hogy mi legyen. Kellett! Ez a kis kikapcsolódás kellet a holnapi nagy meló előtt. Csak hogy feltöltődjek...

Ez a nap kiváló alkalom volt arra, hogy bedobjam a mély vízbe újdonsült hátasomat. Bár nem személyesen, de gondoskodtam arról, hogy legyen ki megülje erre a körre, és persze minden más kellékről, ami szükséges a versenyhez. Ez alatt azt értem, hogy a finanszírozó szerepében tetszelegtem, miközben csak képről láttam a jószágot. Az volt az egyetlen kritériumom, hogy hozzák el nekem a legjobbat. Egyáltalán nem lehetetlen feladat, remélem boldogultak vele, és ma bizonyosságot is szerezhetek róla. Emellett még annyit lehet tudni róla, hogy ébenfekete színű, és Vesuvius a neve, a többi már csak mellébeszélés. Egy tehetős embernek ezt a fajta sportot is ki kell próbálni minimum egyszer, akár csak a golfot. Ezek olyan elvárások, amiknek meg kell felelni, ha csak nem akarunk hátránnyal indulni a társadalom neves tagjaival szemben. Na jó, ezt a baromságot, még én sem gondoltam komolyan, de biztos vagyok benne, hogy van olyan elvont elme, akinek nézőpontja megegyezik az előbbivel.
Míg Bobby a parkolással múlatta az időt, cseppet sem mulatva, én nem loptam a napot, utat törtem magamnak a nagy tömegben, miközben meg-megálltam egy-egy ismerős arcnál, hogy illő módon üdvözöljem őket.
- Szevasz Billiy rég láttalak, csak nem megdöglött valami  fejeden.. vagy az  a hajad?! - csak éppen annyi időt töltöttem vele, míg kezet fogtunk, és már mentem is tovább. Jól tudtam, hogy parókája van, és most sem bírtam ki megjegyzés nélkül.
- Üdvözlet Ray, látom még mindig nem mondtad el az asszonynak, mi történt múlthéten. - csókoltam kezet a karjával támasztott hölgynek, kinek rögtön lehervadt az a bájos és szívélyes mosoly arcáról. Ray nem rossz srác, de nem kellett volna megnősülnie, ő sem éppen hűséges típus.
Intettem még pár embernek, majd meg sem álltam a kasszáig. Mit nekem helyfogadás (?).. hiszen úgy álltam hozzá, hogy Vesuvius mindenkit maga mögé utasít. Egy kisebb vagyont tettem rá, bár a tapasztaltabbak nem szoktak így kezdeni, én mégis optimizmusra törekedtem. Kezdőké a szerencse, nemde?! Mindeközben folyamatosan folyt a verseny, rengeteg lovat regisztráltak, és úgy tűnt sosem lesz vége. A papírfecnit a zsebembe süllyesztettem, majd a nézőtér felé vettem az irányt, hogy helyet foglalva várjam a rajtot. Le is heveredtem az egyik szabad helyre, és elővettem a zsebkulacsom. Nem kell aggódni, természetesen, most is fel voltam szerelkezve itallal. Könyökömmel eközben akaratlanul is meglöktem a mellett ülő tagot.
- Elné... - fordultam felé, hogy elmondjam, mennyire restellem, ekkor láttam csak igazán ki az a jómadár, akibe botlottam.
Széles mosoly kúszott képemre, de azért napszemüvegem lebillentettem orromról, hogy meggyőződjek arról, nem csak rémeket látok. Nem nem képzelődtem, ő biza Vincent Morris Belvedere volt az személyesen.
- Lám, lám, ezt a meglepetést. - hirtelen nem tudtam mit mondhatnék, meglepett, hogy itt találkoztunk. Remélem, nem vagyok vele egyedül.

Elmerengtem... Na igen, így is mondhatjuk, de sokkal inkább sorolta a holnapi menetet a fejem. A tegnapi nap folyamán mindent átveséztünk Grace-szel, mindenre felkészültünk, igyekezve előre látni az előreláthatatlant, ami meg nem jönne össze, ott az a díjbirkózó gyerek, gyomorforgás nélkül szemvillanás alatt szedi le. 3 millióval nem packázik a józan ember és ennyi pénzért én hajlandó is voltam akár bárkin átmenni!
De aztán egy pillanatra az eszembe jutottak az emlékek is. A régi emlékek, még Dave-vel... Sose gondoltam hogy én egyszer képes leszek még megtalálni a közös hangot valakivel, de úgy festett David elég jó úton haladt. Jó bulikat csináltunk mi ketten, még ha a rablás végül nem is úgy sült el ahogyan azt eredetileg elterveztük. De azután felrémlett a vérbe fagyott képe is. Ahogy tartottam a kezeimben, ráztam, hogy tartson ki, mindjárt itt a mentő, ne csinálja ezt, ne csinálja ezt Ritával, nem hagyhatja itt, de akkor már nem volt benne élet. Hogy halottam e a golyózápor után elhúzó autót? Hogyne hallottam volna. És igen, egy pillanatra az is felrémlett hogy eldobok mindent, utánuk rohanok és szarrá verem őket, elég nekem egy.. kés.. de aztán az eszem győzött az érzések felett. Megesznek.. reggelire! Toretto nem viccelt. Sose viccelt és David kiterült holtteste volt a legjobb bizonyíték. Átjött az üzenet. Ha nem tűnünk el talán napjaink se maradtak volna hátra. És hogy mi ebből a tanulság? Sose húzz ujjat egy nálad nagyobb kutyával!

Egy hirtelen lökés rázott ki a gondolataimból, de nem hatott meg. Épp annyira volt elég hogy visszatérjek a jelenbe, egy görbült sóhajtás kíséretében, de aztán követte egy hang is. Egy igen ismerős hang. Ne adj Isten! Már mintha hinnék az efféle szarságokban...

- Mi az Corvin, maga nem csak ott jelenik meg ahol aranytálcán osztják az ételt!? - tettem fel az első, zsigerből jövő kérdést, de hogy sértésnek szántam e? Nem.. nem hiszem. Csupán kimondtam a igazságot, miközben visszavezettem a tekintetem a neonszínekben pompázó fövenyre.

- Bocs... felejtse el.. - javítottam ki magam, erősen ott keringett a fejemben az üzleti kapcsolat vele, - már csak az kéne hogy keresztbe tegyen -, de Ward szavai annál inkább! Derítse ki mire készül, különben csak egy telefon és a hűvösön találhatja magát.. Nem ezekkel a szavakkal, de ez volt a lényege. Csessze meg minden pénzes seggfej!

Az egymásba fonódó, összetett gondolatokra, amik a fejemben cikáztak össze vissza, a friss vidéki levegő egyáltalán nem volt semmiféle hatással. Vidéki alatt a lócitrom adta savanykás bűzt értem, ami általában jellemi a kisebb tanyákat. A diagnózis tehát; nem bírom kikapcsolni az agyam, a jövendőbeli vállalat részletein törtem már sokadik napja a fejem - ami nem feltétlen jelent rosszat, de így nem lehet kikapcsolódni -, ráadásul még az orromat is facsarja ez az aroma. Erre az igen kedvező helyzetre már csak Morrisnak kellett rátennie még egy lapáttal, a puszta jelenlétével. Vagy talán ő lenne az, aki kizökkent a gondolatmenetből?! Meglátjuk, melyikünk fogja a lapát szaros végét. Briliáns hasonlat nemde?!
- Ha jól látom, maga is messzebb merészkedett a "hatáskörétől". De nincs gond, ne feszélyezze magát a jelenlétemben, hagyjuk a formaiságokat. Házon kívül vagyunk, élvezze a szólás szabadságát. Úgy hogy, hajrá, ne kíméljen. Tudom, hogy ódákat tudni zengni arról mennyire nem imponálok magának.- lassan elkezdtem kiteregetni a lapjaim, hiszen az átlátszóság levétől voltak rongyosak.
Ráadásul kíváncsi voltam, most is visszafogja-e magát, mint legutóbb, vagy végre megtörik a jég , és tisztázásra kerül minden. Hallani akartam egy újabb vélemény magamról, hogy mérlegeljem valóban minden rétegből ugyan így látnak-e. A véleménye - ha kapok - nem arra fog szolgálni, hogy bármilyen változást is mutassak a külvilág felé, csupán az apátiát próbálom levetni magamról, ilyen formában. Mellesleg Morrist nem túl beszédes embernek ismertem meg, de majd most elválik, hogy 1. valóbban az-e, 2. nem az, 3. az csak még mindig leplezi.
- Amúgy meg, mit keres itt, azon kívül, hogy látszatra fogadott az egyik lóra, és most azért eszi a túlzott izgalom, hogy első helyen végezzen? Csak nem vár valakit? Egy nőt? Egy szőke, formás nőt? Egy szőke, formás nőt, negédes természettel? - minden szóval szűkítettem a lehetőségek tengerét, de nem adtam egyértelmű választ.
Ha negyed akkora esze van, mint nekem, nincs is rá szükség. Egy pár mondatban ki is térnék arra, mit gondolok róla. A következő sorok gyenge idegzetűek számára nem ajánlott. Nos, hol is kezdjem?! A legtalálóbb szó talán a retardált. Senki ne vegye sértésnek, csak Belvedere, de számomra rejtély, hogy mégis, hogy került - hogy is fogalmazzak - abba a pozícióba, ahol most van.
Minden bizonnyal jó taktikus, keménykezű törtető, nem mellesleg ő sem szűkölködik semmilyen értelemben. Talán szövetségeseinek száma sem csekély, kik rengeteg okból tartozhatnak neki. Ezek a részletek addig nem érdekelnek, míg nincs egyikükkel tervem. Ki tudja mióta fogdostam az a kulacsot, úgy, hogy még bele sem kortyoltam. Egzisztenciális lépést kellett megtennem, ennek orvoslása érdekében, így letekertem a tetejét, és jólesően meghúztam az itókát, majd baloldali belső zsebemben kutattam a másik flaska után, hogy felé nyújtsam, merő udvariasságól.
- Vissza nem térő ajánlat. - csúsztattam közben vissza szemüveget szemem elé, majd a pálya irányába fordítottam fejem, kezem még mindig felé tartva. - Ne szégyenlősködjön. - az enyhe alkoholizmusomnak ellenére sikerült rávennem magam, hogy felajánljam a másik tartalékomat, kímélve ezzel is a májam.

Az ékesszóló beszéd csak visszacsalogatta rá a tekintetem, pedig élesen elhatároztam hogy nem fogom senkivel megtölteni a fejem, ez a mai nap.. a délelőtt.. csak a szórakozásé. - gyűrtem össze a kezemben eddig feszítő papírdarabot, igazából eddig sem érdekelt.

- No.. Csak nem ennyire kiismerhető vagyok!? - sikerült őszintén, de egy cseppet sem vádlón vagy úgy egyáltalán meghökkenve, sokkal inkább valami véletlenszerű tompaság volt megérezhető a hangomon. Hogy vágytam e rá? Az nyilvánvaló hogy nem, és bár alig mögötte néhány méterrel még Heinz-et is kivette a szemem, de nem volt eszemben csak egy kötekedő féreg miatt itt hagyni a mai napi tervemet. Bocs.. délelőtt.
Visszafordítottam a fejem, talán jelzendő, nem érdekel, de csaknem fogta be, egyre gyártotta az elméleteket és bár nem mondom hogy bármelyik is meghatott volna, mégis valahogy kényszert éreztem, hogy továbbra is belebámulva a messzeségbe válaszoljak.

- Ismeri azt az elméletet, hogy mindenki önmagából indul ki? - bámultam továbbra is az újra felcsapó porfelhőket, ahogy újabb kört megtéve a kocsik a levegőbe kaparták a pezsgő homokot a futófelületen.
Mégis vontatottan fordult oda a fejem, amikor az orrom előtt egy igen.. díszes laposüveg jelent meg. Ha Corvinból indulok ki nem filléres löttyel volt megtöltve, és ezért.. vagy nem pont ezért nyújtottam minden további szó nélkül ki felé a kezem, és ujjaim rátapadva az üvegre csak úgy a jólneveltség fokán köszönőn emeltem meg és húztam a saját orrom elé, hogy továbbra is félig megtámaszkodva a térdemen csendesen húzzam meg. Valóban... Nem egy hétköznapi whisky volt.

- Kösz! - billentettem vissza az üveget, nem vagyok pofátlan.. már amikor, és alig néhány korty után csavartam vissza a tetőt.

- És ha nem vagyok indiszkrét.. továbbá az üzleti viszonyunkat is hátrahagyjuk.. maga mi a fenét keres itt? - fordultam ismét felé, valahogy ezzel egyetemben egyöntetűen nyújtva neki vissza az üveget.

A lelátóban több ezer ember összegyűlt, hogy a maga baráti társaságában szurkoljanak egy-egy négylábúnak, és izguljanak együtt a végeredményért. Bár nagyon is jól tudják, hogy nem csak nyerhetnek vele, mégsem hagyják ki az alkalmat. Akiknek bejön a tippje, azok a szerencsenapjukra hivatkoznak, na de mi van azokkal, akik ugyan így gondolkodtak, de pénzüket beszippantja a süllyesztő?! Ebbe a kategóriába én is beletartozom, csakhogy ha akarom, egy lapra feltehetek mindent, mert nekem semmi sem számít. Amit egyik nap elveszítem, azt másnap visszaveszem.
- Inkább egy hosszadalmas novellának mondanám, minek sorait olvasom, és emésztem. Viszont megtorpantam a százegyedik oldalon. - vakargattam meg a tarkómat, mintha nagy gondban lennék ez miatt, de ami még bosszantóbb, hogy ez így is van.
Talán pihentetnem kéne az utána való kutakodást, hiszen most ezerszer fontosabb dolgaim is vannak. Emellett még nem mérgesedett el közöttünk a kapcsolat - idők kérdése -, és az igazat megvallva, lassan a hátrahagyott morzsái is kezdenek teljes kalácsot alkotni. Vagy talán inkább arra ösztönöznek, hogy ne álljak meg?! Az igazat megvallva kíváncsi vagyok, hogy mi rejlik e mögött a sajátos eset mögött.
- Hallottam már róla, és elég nagy baromságnak tartom. Meglehet, hogy általános igazság, csakhogy én a kivételek közé tartozom. Személy szerint a tényekre támaszkodom és a megérzésekre, de ha nem így lenne, sem állnék távol a valóságtól. Ki-ki sajnálatára, jobban hasonlítunk, mint azt gondolná. - leszámítva a jó modort, a stílust, a nők adta piedesztált és a fergeteges humort, mikkel kettőnk közül én rendelkezem.
Már megint.. a ketyegő, megint rakoncátlankodni kezdett, ami nem éppen kellemes nyilalló, feszítő érzést takar. Nem akartam eljátszani a hattyú halálát, pláne nem Morris előtt. Ismét meghúztam a flaskát, bal kezemet pedig ökölbe szorítottam, így tűrve az alig pár percig tartó fájdalmat. A grimaszt, mit eközben ejtettem betudható, ha másnak nem,, az ital erősségének, így rémlem nem korbácsoltam fel a figyelmét. Nem mellesleg a napszemüveg is fedte valamelyest eltorzult arcom.
- Tartsa meg, a ház ajándéka. - mondtam immáron felszabadultabban, magam elé meredve, és csak ezután elégítettem ki kíváncsiságát.
Meglehet, hogy nem csak másokkal kéne foglalkoznom, hanem annak is utánajárnom, hogy mi okozza ezeket a hirtelen felbukkanó "rohamokat" Az idővel vagyok gondban, nem elég ahhoz, hogy orvoshoz rohangáljak, biztos, csak a....
- Nem maga után koslatok, ha erre akart célozni. - szögeztem le már az elején, remélem feleslegesen.
Nem vagyok az a fajta, aki személyes jár utána dolgoknak, csak speciális esetekben. Mire való a sok ember, ha nem adok nekik a feladatot?! A feladat meg legtöbbször vájkálás mások után, amit könnyen el lehetne kerülni, ha együttműködően beavatnának a pikánsabb részletekbe.
- Néhanapján lejövök ide, hogy fogadjak, bukjak rajta, vagy nyerjek. Egy idő után ez is unalmas, ezért én is beszereztem egy táltost. Ha jól tudom a következő kör az övé. Miért, mire számított? - mindig is szerettem tévhiteket hallgatni.
A hangosbemondóban már el is kezdték sorolni az indulókat, először Vesuviust említve, a többi már nem is érdekelt.

- Senki sem tökéletes. – fordult meg a számban a nyelvem, csupán valahogy kiszáradt itt a nagy porhintésben, mégsincs eszemben se tovább foglalkozni vele. Corvin-t nem ismertem. A hírét annál inkább! Képes lehazudni az égről egy csillagot, vagy kibeszélni az emberből a reggeli vacsorát, de ééén jelen esetben nem vágytam egyikre se, talán épp ezért is fordultam vissza a pálya felé, jelzendő, hogy nem feltétlenül érdekel hogy mire is akar kilyukadni a szentbeszéddel. Ma.. délelőtt.. nemigen vagyok kíváncsi senkire, ma csak a magány az egyetlen kedvező társam, mégsem hagyta abba a szájmenést amin nem is csodálkozom. Különben nem is Corvin lenne! Megint felé vetült a tekintetem, csupán érzékeltetendő, hogy szőke.. barna.. vagy vörös.. a nap és az év nagy részében nőkkel vagyok körülvéve, ami most az egyetlen indokom az a nyugalom, volt... , deee.. megintcsak akad hozzáfűzni valója. Nakihinné!

- Vicces ilyen szót hallani az Ön szájából, hogy "baromság…" – mosolyodtam is el talán előadva az első benyomásomat, de aztán hamar észre térve inkább lényegesebbel folytattam a beszédet. – De tudja Corvin… - kezdtem bele nyögvenyelősen, nem mert nehezemre esett, hanem mert talán keresgéltem a megfelelő szavak között, na és a tanultak.. Igen, jó esetben nem engedtem hogy az a régi, lobbanékony balfék legyek – lehet hogy előbb kötném fel magam, mint hogy magára hasonlítsak is bármiben. – vetülhetett bele némi könnyű fintor is amint visszafordítottam a szemem a már ügetőbe váltó újabb futamot végigvizslatva. Nem mintha komolyan érdekelne pusztán arrafele jobb volt a kilátás, mint idefenn mellettem. Egy felém tornyosuló üveg mégis kivert a nagy ábrándozások közül, nem mert hajtottam az ingyen lére, sokkal inkább mert porzott a szám a nagy hevületben és egy könnyű biccentéssel karöltve meg is húztam könnyedén. Eeez már igen! Ezt hívják úgy, hogy minőség…

Talán a gesztus.. talán az hogy már én is kényelmesebb vagyok és talán még az is közrejátszott, hogy félretettük a szokásos üzleti konfliktust fordultam megint felé és visszanyújtva az üveget kérdeztem rá arra amire végül is kíváncsi vagyok. Ő lett volna a legutolsó ember akire errefelé számítok.
Elhúztam a szám amikor visszaintette az üveget és ugyanezen mozdulattal is rejtettem be fél kézzel a zakóm egy szem belső zsebébe, már útközben érlelgetve a válaszom.

- Mertem remélni hogy nem vagyok ennyire érdekfeszítő… - jutott a fintor végére, ahogy újra megigazítva a zakót a mellkasomon megintcsak felé fordultam. – De hm. Nem is tudom.- rántottam meg a vállam csak csekély elgondolkozással telve. – Talán valami izgalmasabbra. Hogy pont most világosodott meg, rájött hogy a világ mennyivel jobb hely lenne maga nélkül vagy csupán eljött szegény.. pórnép halandók közé hogy kedvére szórakozhasson az élményen. – fordítottam vissza ismét a pályára a fejem.

- De igaza van. Az jóval nyomósabb érv. – kutatott a szemem a rajtvonalon, csak úgy futólag, mégis alaposabban szemügyre véve a lovakat, mint azt egyéb esetben tenném. – És mi vitte rá az állattartásra? – kérdeztem aztán mégis megint zsigerből engedve – én azt hittem csak emberek kizsákmányolásával foglalatoskodik… - engedtem egész lazán, egy percig sem vádaskodva csak úgy megjegyzésként fűzve hozzá a hangomat.

Na igen, nem vagyunk tökéletesek, de épp ettől válik oly értékessé, minden egyes eltöltött perc az életünkben. Ilyet sohasem mondanék ki nyilvánosan, senkinek, semmilyen körülmények között - ártana a hírnevemnek - de én sem vagyok az. Már csak egy karnyújtásnyira van tőlem a perfekció, de az a bizonyos kézmozdulat, amivel megszerezhetném, inkább egy jófajta, szeszes italért kapna előbb. A nagy filozófusok szerint az alkohol butít, kisemmiz, aztán megölt. Nos, ez egyáltalán nem reális, ha engem hozzunk fel példának. Csak nekem kezd feltűnni, vagy tényleg sok közmondást, szólást hazudtolok meg, a puszta lélegzetvételemmel?! Nem pazaroltam a szavakat ezzel kapcsolatban, csak egy alig érzékelhető bólintással tudomásul vettem a zord, szívbemarkoló tényt.
- Ugyan, nekem is vannak alapismereteim trágárkodás terén, habár nem szívesen alkalmazom, vagy ha mégis, csak visszafogottan. De ha így jobban tetszik: nonszensz, képtelenség, ostobaság, balgaság, értelmetlenség... Válogathat kedvére. - hoztam fel néhány szinonimát, miközben a szemben lévő lelátót kémleltem, mintha csak kerestem volna ott valakit. Ez részben igaz volt, vártam valakire. Egy nagyon fontos személyre, kinek jelenléte elengedhetetlen egy ilyen helyzetben. Általában baseball sapkát viselnek, és rikító színekben pompázó pólókat, hogy magukra vonzzák az itteniek figyelmét, és megkísértsék őket alattomos charme-jukkal. De amire szükségem van, az nem maga az ember, hanem a portékájuk, amire pofátlanul rábeszélnek, hogy aztán függőként pénzt csaljanak ki a szegény emberek zsebéből. Ilyet máshol nem lehet kapni, egyszerűen utánozhatatlan és hamisíthatatlan. Ha erre tévedek, egy alkalmat sem hagyok ki, hogy pénzt áldozzak rá. Csak jöjjön már!
- Ó ez most mélyen megérintett. De mikor lesz?! Meg kell néznem, ráérek-e aznap! Mármint a temetés, ha küld meghívót szívesen tiszteletemet teszem. Ki tudja hány női szív szakad meg, de az én vállamon kisírhatják magukat, emiatt ne aggódjon. Nem szeretném már most a koporsójának szögeit verni, de törődjön bele. És ne vegye zokon, de én sem dicsekednék azzal, hogy magával vagyok hasonlatos. Viszont megnyugtat, hogy az én bőrömben nem állná meg a helyét. utolsó mondtam teljesen önkéntelenül hangzott el, majd ez után a hosszú egybefüggő szájtépés után ismét felfrissítettem magam egy korttyal, végül visszaraktam oda a flaskát, ahonnan előhúztam. Ki tudja meddig maradok..
De hol van már a a fékevesztett fenevad?! Talán még nem szakította el láncait, ez lenne a probléma?! Hirtelen megéreztem közelségét, s rögvest a jellegzetes illat után kaptam a fejem, hogy szemüvegem alatt rejtőző csillogó szemekkel, és egy hangos füttyentéssel megkísérve intsek felé. Még nem is kaparintottam meg, de már magaménak éreztem, az ízt, és utóízt.
- Parancsol egy hotdogot?
A válasz egyértelmű volt, így hát nem haboztam választ adni, mindenféle kertelés nélkül. A céltudatosság és határozottság most is észlelhető volt hangomban.
- Másra sem vágyom, hagyd csak itt mindet. Rakd le ide. - biccentettem fejemmel mellettem lévő üres helyre.
A fiatalember értetlenül bámult rám, majd bizonytalanul leakasztotta a nyakából a cipzározható, hőszigetelő táskát, mire én előhúztam két Benjamin Franklint, hogy megfizessem.
Semmit mondóan megvontam vállam. Nem fedem fel céljaim egyikét, ami alatt Morris megfejtését kell érteni.
- Nem is rossz gondolat, de sajnos téves. Az első feltételezés felettébb szellemes. Ami a másikat illeti.. nem túl nagy élmény, inkább kiábrándító. De legalább a nagy tömeg magába olvasztja a lakosság elit krémjét is, mint én. Ezek azt sem vennék észre, ha Lollobrigida szaladna el előttük meztelen. - magyaráztam, bár volt egy olyan sejtésem, hogy nem érdekli, mit mondok. Nem hibáztatom érte.
- Hogy is mondta? Mindenki magából indul ki?! - úgy tűnt valaki eleresztette a gyeplőt, csakhogy az itteni szójárással éljek.
Végül is nem zavart, csak meglepett, hogy Morrisnak sem kell tanítani az élcelődést. Elsőre túlságosan is fegyelmezettnek, és skatulyák határolta embernek mutatkozott.
- Igazából egy kisvárosában születtem, és nevelkedtem, azt hiszem a véremben van, hogy ragaszkodom  az ilyen közeghez. Anyám frissen fejt tejet szolgált fel reggelente. A házat a tanyasi aromák járták át. Apám a földeket járta, hogy a fáradságos munka után a család melege fogadja. Én pedig sokszor nyargaltam a naplementében cowboykalappal a fejemen, alattam pedig a zabolázatlan musztánggal. - most, hogy a lehető legkomolyabban elmeséltem a képzelet szülte életem meghitt hangulatát, és hihetetlen bonyodalmait, rajtam volt a sor, hogy kérdéssel álljak elő.
- És maga? Honnan szalasztották?
Még csak mostanra jutottam el odáig, hogy kitárjam a táskát, és csomagolt, melegen tartott finomságokkal szemezzek, majd találomra kivettem egyet, hogy megkezdjem.
- Óhajt egyet? Van belőle bőven. - sandítottam megint felé, majd beleharaptam az enyémbe.

Újabb mosollyal töltött el ahogy hazudtolja önmagát, de íme az újfent példa! Ő is csak ember. És pont ezért nem is legyőzhetetlen. Csak pénz kérdése. De abból van ám neki rendesen..

- Vicces fiú maga Corvin.. - fintorgom a következőt, egy kényelmetlen sóhajjal is megtöltve, nem mert a személye az ami feltétlenül zavar, hanem az állandó szövegelése amit ééén az saját köreimben nemigen tűrök meg. Akkor használjam a számat beszédre ha van is értelme annak amit közölni akarok, ha csak felesleges szófordulatok, minek!? Ő.. mégsem én. Ahogy az alkalmazottam sem, vagyis kénytelen kelletlen csak hallgatom és tűröm, hogy előrebocsássa azt ami útközben kikívánkozik. Ezt is túléljük majd valahogy... Reménykedem benne. De amik majd erősen segítenek ebben, a szemem előtt lebegő milliók... - De ha maga mondja.. - fűzöm hozzá csak egy önkényes szemöldökemeléssel vezetve a tekintetem inkább előre, mint hogy folyamatosan őt figyeljem, ki tudja!? Még spontán talán az élettől is elmenne a kedvem, vagy épp a munkától. Amit meg nemigen szeretnék. Sose nézd, hogy honnan jön a lé, csak tegyél meg érte mindent, mindenki elégedett legyen, és úgy neked is könnyebb lesz az életed. EZ az én politikám. És eddig remekül meg is éltem belőle.

De aztán.. éles füttyszó a fülemben. Erre már tényleg odakapom a fejem, és nem mondom, második meglepetés a napon, az ital után az ezüstérmes, ahogy Corvin egy hotdog-árussal üzletelget, és már nem is éreztem olyan különlegesnek a mi.. korábbi üzletünket. Persze azért kinek ne jönne jól az a hárommillió dolcsi...

- No lám.. ennyire éhes, vagy csak előre spejzol az elkövetkező évre!? - teszem fel a kérdést csak úgy véletlenül, tudattalanul útközben, amint az árus vigyorgó pofáját látva szemem visszarepül az elhelyezett tálcához. Mi mindenre nem képesek a gazdagok.. - vonul még át a fejemen, de aztán nem foglalkozom vele többet. Nem lényeg. Sokkal inkább térek vissza az előbbiekre, egy kérdés.. ami ha jól emlékszem elhangzott, és máris ott a válaszom. Amire meg az ő szája nyílik újra beszédre, és én megint sóhajtok. Lesz ennek még valaha vége?

- Na jah... - válaszolok ennyit, nem többet az említett hírességre, itt most egész másról folyik a menet. És amint megtudom, hogy mi az ami kicsalta ide, belőlem is kitör az első gondolat.

- Tudja én sosem tagadtam miből élek. - fordultam már felé a következő szavai hallatán - Csak éppen én nem adom úgy el magam, mint egy megbecsült nagylelkű mesebeli herceg. - tértem rá a lényegre, de egyáltalán nem megvetésképpen mondtam. Vagy mégis. Ki tudja!? Már az ösztön beszélt belőlem, és soha nem tagadtam hogy nem csípem azt a fajtát, aki a seggét verve a földhöz míg más keményen megdolgozik, mindent megtehet.
De aztán.. ledermedtem. Úgy figyeltem minden szavát. Corvin? Ez mit szedett!? És amikor befejezte még mindig hosszú másodpercekig csak csöndben figyelve a hirtelen semmiből szólaltam meg.

- És ezt mikor álmodta!? - volt a hangom teljesen nyugodt, egy percig sem vádaskodó csak éppen hitetlen. Corvin és a tanyavilág egy lapon említése is egyenlőnek tűnt a lehetetlennel, habáár.. én sem vagyok tévedhetetlen. Kíváncsi vagyok a lapok mennyire azok.
Mégis még döbbenten álltam. ÜLTEM! Egészen addig míg meg nem hallottam a következő kérdésáradatot. Ez volt az ami mindet kitisztított a fejemben.

- Nos.. én és a tanyavilág piszkosul távol állunk egymástól, legalább mint Washington Texastól. - tért ki összesen ennyire az ismertetésem, szemmel végig követve ahogy a szájába dugaszol egy hotdogot. Nehezemre esett hogy ne fintorogjam el magam. - Kösz.. - hárítottam el inkább egy kézlegyintéssel, elsősorban éhes sem vagyok, másodikban pedig nem vagyunk akkora haverok hogy itt anekdotázgassunk kedvünkre a lovin a szánkba sorozatos hotdogokat tömve. Azt hiszem...

Láthatóan nincs ínyére a jelenlétem.. vagy talán a tartalmas beszélgetésekkel áll hadilábon?! Kezdem azt hinni, hogy magának való ember némi ázsiai rasszizmussal. Kihasználom a helyzeti előnyt, hogy az idegein táncolhatok, és a megszokottabbnál is szókimondóbb legyek. Köztudott, hogy nem vagyok egy visszafogott, félénk személyiség, akit a körülötte lévő tömeg fel tud emészteni. Én vagyok a fekete olajfolt a kéklő tengerben, a vakító napkorong a matt-kék égbolton, egy pompázatos virág a gyom közepén.. na jó ezzel kicsit elragadtattam magam. Remélem mostanra mindenkinek eljutott a tudatáig, mennyire más vagyok. De ez a fajta másság jó! Aki elítéli, csak is egy okból teheti: irigység! Az emberi jellem velejárója. Tehetetlenek vagyunk ellene. Bármilyen formában megmutatkozhat és a gyengébb idegzetűek egészségi állapotát is nagyban befolyásolja.
- Roppant szellemes ma. - jegyeztem meg még mindig a lovakat fixírozva.
Jómagam is börtönviselt ember vagyok, függetlenül attól, hogy mennyi időt töltöttem ott. A legnagyobb bűnöm, ami oda juttatott?! Nos, az a legnagyobb áldás is ennek a világnak. Az alkohol. A józan ítélőképesség és máj ősi ellensége. A nős és agglegény férfiak egyetlen mentsvára. Az első emlékem Las Vegasról. Nem volt túl sok időm megtapasztalni a börtönkosztot és egyéb hírhedt dolgokat, míg bent mulattam az időt. Egy viszont biztos, nem megyek vissza. Egyrészt mert előbb ragad el a májelégtelenség által bekövetkezett halál, vagy ami most aktuális a szívbaj. Egyik sem ígér kedvező véget, nemde?!
Akkor szerettem bele ebbe a városba, és lettem a rabja a felhőtlen szórakozásnak, és gátlástalanságnak. Viszont jobb emberré is tett, meg kell, hogy mondjam. Miami a szülővárosom csupán az edzőm volt, aki felkészített, hogy talpon maradjak a bűn városában. Az igazat megvallva nem is a bűn volt, ami csábított - az is csak egy alternatíva, amit választottam -, hanem a megannyi lehetőség. Ki ne vágyna rá, miután a majdnem házassága romba dőlt, ráadásul megteheti?! A tudatmódosító szereket felváltotta az alkohol. Milyen bizarr csak így, egyszerűen kijelenteni, hogy a régi életem antialkoholistaként éltem.
- Valóban?! Ez inkább hangzik paradoxonnak, mintsem az év vallomásának, tekintettel arra, hogy még szabadlábon van. Lehet csak az én látóköröm specializálódott erre, de úgy tűnik maga nem éppen a tisztesség bajnoka. Az erkölcsi romlottságról nem is beszélve, ami egy fagyos zord, mondhatni gyilkos személyiség alatt bújik meg. Az emberi szimpátia kirekesztettje, ha így jobban tetszik. De pontosabban mi is az, ami a zöldhasút a házhoz vonja? Van egy olyan érzésem, hogy nem a pilates oktatás. - ugyan már!
Egy szemsérült öszvér sem feltételezne színtiszta legálisságot, ha meglátná Morrist egy sötét sikátorban, vagy bárhol máshol. Ha iménti füllentése helyénvaló lenne, most nem itt üldögélnénk a külváros lóversenypályájának közepén. Ő a sitten játszhatná a nagy-legényt, míg én egy informátor képébe röhögnék a hír hallatán, arra gondolva mekkora egy zöldfülű barom a mi Morrisunk. Ahogy e idilli kép megjelent lelki szemeim előtt, alig láthatóan ívelődött felfelé szám sarka. Mesebeli herceg? Ez poénos! Csak azért nem vettem magamra ezt a láthatóan nekem szánt célzást, mert így említette. Én nem herceg vagyok, én vagyok maga a király. Ettől függetlenül minden nagy embert a többi tehetségtelen balfék teszi naggyá. Ezt ő is tudhatná.
- Miért? Talán nem hiteles? - ívelődik felfelé jobb szemöldököm, félig felé fordítva fejem.
Tervbe van véve egy fotósorozat minek témája a vadnyugat. Ezerarcú Corvin egyike a "Legelő hőse". Ennyi kényeztetés jár a sóvárgó hölgyeknek, aki nem tudnak a közelembe férkőzni. Nagy teher nyomhatja a szívüket emiatt: ki nem mondott szavak, magukba fojtott érzelmek, depresszió!
- Akkor meg nem értem miért van itt. Talán kedve támadt szórni a pénzt? Úgy értem.. ha a hatáskörén kívülre esik az állattartás, nem ígér túl nagy jövedelmet, ha lóversenybe fektet. - vontam meg a vállam, majd hozzátettem. - Nem mintha az én dolgom lenne. - ez az ízharmónia, amit megízlelhettem páratlan.
Nem tudom, mit raknak vele a forrókutyába - és talán szerencsésebb is ha nem tudom -, de piszkosul jó. Morris nem tudja, miről mond le. A hangosbemondó végre a várva-várt futam kezdetét jelezte, így nem volt más dolgom, mint hátradőlni, és kevés unalmat tanúsítva a helyükre vezetett jószágokat figyelni. A feszültség tapintható volt a nézők soraiból. Egy pillanatra mindenki visszafojtott lélegzettel mered a mélybe, várva, hogy felharsanjon a rajt kürtjének igéző, fülbemászó dallama. Annak elhangzása láncreakcióként indította el a sikolyok és drukkrivalgások sorozatát. Én meg csak türelmesen ültem, és falatoztam, közben pedig elégedetten követtem szememmel Vesuviust, ahogy az élre tőr.

- Néha muszáj lazítani.. - jegyzem meg, de nem is igazán érdekel hogy ezzel akar e valamihez kezdeni. Tény és való, nem sok szószátyár emberrel sodor össze úgy általában az élet, és főként nem is szoktam megtűrni azokat. Van akik mentséget keresnek.. vannak akik az életükért könyörögnek, és vannak olyanok is tömegével akik akár még a halott anyjukra is megesküsznek, hogy márpedig az őő kezük színtiszta és nem volt benne a dologban. Kár érte.. Mármint a szavakért, nem szoktam figyelembe venni őket, de Corvin szavai mégis valamelyest pikáns értelemmel teltek és hogy őszinte legyek ezt valahol tiszteltem benne. Valahol mélyen. Nagyon mélyen!

- Ha most ezzel sértegetni akar, előre közlöm hogy vastag a bőr a képemen. Volt alkalma megedződni. – fordulok vissza a pálya felé, hisz nem zavar. A véleménye, ahogyan másé sem teszi, már rég feladtam hogy bárkinek is megfeleljek, hogy meg akarjak felelni, valamikor még ott az iskolapadban.. Kanadában.. amikor volt az a kis.. "összezördüés" az igazgatónővel. Akkor adtam fel mindent. Vagy talán már sokkal előbb is... – Az üzleteimről meg nem szoktam cseverészni.. már ha megengedi nekem. – adtam meg a már évekkel ezelőtt felvett stílust és szavakat, de.. de kedvem lett volna csak úgy lazán pofán vágni, elkapni a nyakát és addig szorítani amíg csak utat talál benne a szusz. Ahogy régen. De azóta… hát… nem vagyunk állatok. Olykor… - Hisz tudja hogy van ez.. Maga sem adja ki az információt ha végzett a prosztatavizsgálaton, hát én sem közlöm minden jöttmenttel hogy mi mindenbe ér bele a kezem. Legyen elég annyi amivel már amúgy is tisztában van. – rendeztem le a beszélgetést egy biccentéssel és ilyenkor értékelem a többségében fennálló hidegvéremet. Már amikor…
De aztán újabb téma kerül terítékre, a velem szemben álló.. ÜLŐ! korábbi élete és elég sanszos a dolog hogy ne higgyek a mellébeszélésnek. Bár.. Corvinnál soha nem lehet tudni..

- Ha csak magából indulok ki, el nem tudom képzelni melyik ló tűrné meg a hátán.. - vettem panaszos sóhajt a kérdésre, bár az ő esetében tényleg semmi nem lehetetlen. Vajon a lovakat is le lehet fizetni?? - Ahogyan azt sem hogy bármi mást is képes értékelni aminek nincs parfüm, vagy édes, zamatos enyhén orrfacsaró szaga. - térek ki a szavakra bővebben, de igazán magam se tudom miért beszélek, talán ő az aki mindezt kihozza belőlem, vagy a méreg!? Talán még az is. Mégis visszavesz a szabadon eresztett ütem, ahogy most meg a múltam kerül szóba. Muszáj hogy résen legyek, ezért is adok kitérő választ, mellébeszélek, amire meg az ő meglepődése hallatszik a háttérben. Vagy lehet csak én képzeltem bele.

- Na látja legalább egy dologban egyet értünk.. - fordultam már felé, a térdeimen támaszkodó két könyökömet csak félig elengedve de a mai délelőtt folyamán először, valami véletlenszerű mosoly szele is átjátszott a szemeimen. Biztos a véletlen műve! - De ne mondja rám hogy faragatlan vagyok ezért elárulom. A holnapi munkához szedem össze a fejem. - beszéltem még mindig felé, már kiegyenesedve és bár még mindig nem tartottam jó ötletnek cseverészni vele, mégis valahogy elkapott a dolog ritmusa. A szemem rajta túl a hot-dogos tálcára tévedt, csak véletlenszerűen, de aztán a következőkben vissza a szemeibe és összedörzsölve a kezeimet inkább a kabátomba nyúltam, és elővéve a korábban rám bízott kis laposüveget, a tetejét lecsavartam és úgy istenesen meghúztam. Kell az energia a nap hátralévő részére.

- Egy kortyot!? - nyújtottam aztán felé enyhén biccentve, na nem mintha egy percig is azt gondoltam volna hogy elvenné, főleg hogy velem közösködne, de jó hecc volt megkínálni a saját whiskyjét. Miért ne szórakozzunk már egy kicsit, ha az embernek lehetősége telik benne..

Elveim legtöbbje a lazítás szón alapul, mint ahogy az ábra is mutatja, miszerint épp gondtalanul elherdálom a pénzt egy lóversenyen. Lehetne ennél nagyobb szórakozást elképzelni, aligha.
- Rögtön gondoltam, de nem, nem szándékoztam megbántani. Ha akarnám, az nem kerülné el a figyelmét. De most ugye nem fakad itt nekem sírva, a kis kori emlékek tömkelegének felszabadulása következtében, mikor is a Kicsi Morrist a buta szóval illették. - nézzük valóban olyan vastag a bőr a képén, mint ahogy azt állítja.[/font]
Fergeteges ez a szituáció, ami kialakult, ugyan akkor minden elismerésem az övé a törhetetlensége miatt. Azt hiszem, ezúttal sem fogtam vissza magam, de ő még mindig tartja magát, úgy ahogy. Tagadhatatlanul veszít a tűrőképességéből minden egyes másodperccel, ami felettébb szórakoztató. Attól függetlenül, hogy a rideg igazsággal ostromolom Morris szivárványból épült mentális auráját, nincs vele különösebb bajom. Ő sem karistolja még az én mályvacukorral bevont lelki világom, így hát nem beszélhetünk ellenfélről. Már csak azért sem, mert egy rövid időre nekem dolgozik, ami már magában eldönti ezt a vitát.
- Jöttment?! Ez sem éppen hízelgő, de szerencséjére engem sem érintenek túl mélyen a vádaskodások, bár ezzel még sosem vádoltak. Ezek szerint mindig hall valami újat az ember. Ami pedig a prosztatát illeti.. ha még csak azzal lenne gond. - hintettem el egy morzsát hogylétem felől, bár nem hiszem, hogy komolyan venné bármely szavam.
Eddig sem, tette, miért tenné az után?! Inkább szájmenésem egyik kikívánkozó megjegyzéseként foghatja fel, mint bárki, aki ennyi figyelmet fordít rám, mint ő. Senki ne kérdezze miért áll szándékomban megtudni róla egyet, s mást, mert a kérdés süket fülekre találna. Legyen elég annyi, hogy; "Mert a nyúl szőrös, és nem borotválkozik!". Remélem mindenki kíváncsiságát kielégítettem ezzel a tartalmas magyarázattal.
- A múlt elmúlt, ahogy a lovaglás iránti rajongásom, mint hajdanán. A régi szép időkben a szabad ég alatti vágta jelentette a szabadságot, felszabadulást, kötetlenséget, felhőtlen örömöt, de minden megváltozott. Legmerészebb vágyaim akkoriban, hogy lesz két tehenem és egy pasztalányka, akit feleségül vehetek, és boldogan élünk, míg el nem ragad valami tanyasi járvány. - folytattam tovább megható történetem, miközben elfogyasztottam a hotdogot.
Nem szoktam félbehagyni a dolgokat, ha csak nincs rá nyomós érvem, ebben az esetben viszont különösen élveztem, hogy beavathatom Mr Fantáziátlant, egyik előző életem kulisszatitkaiba. Hogy máshogy élhettem előző életem, ha nem a vadnyugat hőseként?!
- Ízlések és pofonok barátom. - tettem hozzá elmélázva, ahogy magam elé meredek.
Igaz, ami igaz, nehezen vagyok lenyűgözhető, így az értékrendem is magasan az átlag felett helyezkedik el. Nem tartom elítélendőnek, már csak azért sem, mert jómagamról van szó. Hál' isten nem egyformák az emberek, másképp felborulna a rendszer, a rivalizálás megszűnne. Nem akarok a politikáról beszélni, bár.. Mint látom, ő sem szalajt el egy alkalmat sem, hogy rám szabadítsa a gúny nyelvét, amit szinte már követelmény, bár mégsem süt szavairól teljesen az, nagy precizitással vegyülnek bele megnyilvánulásaiba.
- Hogy mondja? Csak nem róttal túl nagy terhet a vállára?! Ha úgy érzi kevés ehhez a munkához, vagy meghaladja a.. khmm képességeit, esetleg egy gyenge megfázás arra készteti, hogy az ágyat nyomja, még visszakozhat. Én nem ítélem el. - vetettem felé egy fél pillantást, és azzal a lendülettel emeltem tekintetem a nyüzsgő tömegre.
Én teljesen pártatlan vagyok annak szempontjából, hogy kinek adom az a silány kis összeget, amit megér ez az akció. Addig élvezem ki helyzeti előnyöm ameddig csak lehetséges, ki tudja, mikor adódik egy újabb alkalom. Egy darabig amúgy is a háttérbe kell szorulnom, hogy minden elrendezzek magam körül, és megvalósíthassam azt, amit már jó ideje akarok.
Érdek feszítve néztem, ahogy a lovak már az utolsó negyedet futják, verejtéktől csutakos testtel, a végkimerültség fájdalmában. Egy vegetáriánus állatvédőt bizonyára megindította volna, így látni a jószágokat, én viszont nem merültem el könnyeim hullámaiban, türelmesen vártam, hogy a futam véget érjen, és a nyertes nevét kikiáltsák. Morris újabb humoros gesztusát nem vettem figyelembe, zavarhatatlanul az élen haladó lovat szuggeráltam, kinek nyomában már ott loholt a többi. Az eredményt csak célfotóval lehetett megállapítani, ami három ló között hirdet ítéletet. Még mielőtt mindenki a kijáratokat rohamozná meg, úgy döntöttem megyek és átveszem a díjat, habár az eredményről még nem értesült a közönség, egoizmusom megkövetelte, hogy magabiztosságom kártyavára ne omoljon össze egy kis bizonytalanság miatt.
- Örömömre szolgált, hogy összefutottunk ilyen szép napon, elvárom a holnapi pontosságot. - álltam fel, hogy kezet nyújtsak a férfinak, majd komótos léptekkel elhagytam a lelátót. Egy laza kézmozdulattal intettem Bobnak, hogy készülődjön, majd lesiettem a lépcsőn, és már csak a kézfogással vegyített gratulációkat fogadtam, néhány vakuvillanással megörökítve azokat.

//Köszönet a játékért! //

Egy pillanatra megütik a fülemet a szavak, senki sem szólít Morrisnak, vagyis egyetlen valakin kívül.. az emlékek miatt, de aztán hamar túl is teszem magam ezen. Furcsa dolgokat produkál néha a véletlen és biztos vagyok benne hogy ez csakis a véletlen műve lehet. Ha Corvin bármit is sejtene nem tartogatná magának az örömet, egyből borítaná a fejemre, és ebben viszont biztos voltam. Csak semmi gáz.. Nyugalom! - intem magam kevésbé felkészültre, visszavezetve a pályára a szemeimet.

- Ne aggódjon Corvin, jól tudom hogy maga allergiás mindenre ami emberi érzelem. - beszélek monotonul mintha engem legalábbis érdekelne, de nem hagyhattam ki ezt a ziccert! Hisz igaz! Vagy nem!? Hát dehogynem! - sóhajtok észrevétlenül nagyot, hogy untam e? Valahol.. valahol biztosan szórakoztatott, mert ha nem így lenne, már rég álltam is volna talpra elhagyva a terepet és magára hagyva őt is meg a fene nagy mellényét. Mégis még mindig itt feszít a seggem és minden egyes szavára válaszolok is kegyesen, még ha más esetben akár a torkát is szorongathatnám az ujjaim között. Vajon lenne olyan akit ez itt meghatna? Vagy úgy egyáltalán.. Egy féreggel kevesebb.. - teker el a fejem, de a következő szavaira megint mosolyognom kell.

- Megkérdezném ugyan mi bántja, de tudja.. az már túúúl személyes. - rántok vállat félig, pedig nem mondom hogy nem érdekel, hacsak nem arról van szó, hogy benőtt a bal lábának körme. SŐT! Nem is biztos hogy tudni akarom hogy épp mi a nyűgje, szeretem tudni a gyengeségeket, hogy ha kell hova üssek, de most nem biztos hogy megérné az az áldozat. Ha kell hát torokra megyek! Pont mint a vérebek!
Aztááán.. már hogy hogy kerül szóba a múlt.. az már elveszett, addig jó míg az övé, és nem az enyém után keres ezért készséggel válaszolok is neki.

- Komolyan mondom Corvin maga elképeszt.. - rázom meg hitetlenül a fejemet - egyre biztosabb vagyok benne hogy ha nem is illemtanár, de egy elmeorvos minimum elkelne Önnek. - fejezem be a mondatot nem kevésbé élcesen, de legalább őszintén.
Mégis visszavesz a modorom ahogy a szó mégiscsak rám terelődik. Nem vagyok boldog, mégis csak elkottyantok valamit, nem mert szívélyes vagyok, hanem mert fáradt. Ki is használja a fáradságomat és nem átall újra bekeverni a lelki üdvömbe. Ha nekem még lenne olyan..

- Ne aggódjon Corvin! Meglesz a fuvara! - oldom meg egy egyszerű biccentéssel, talán mert nem akarok belemenni a részletekbe. Nem akarom hogy három millió vesszen, "a pénz beszél, kutyaszar táncol!" mondják a mi köreinkben és elég nagy érvágás lenne elveszteni azokat a milliókat. Ezért is maradok csendben. Nem mert ne lenne mit mondanom, hanem mert egyszerűen nem akarom taccsra vágni a munkaadót mielőtt fizetne és ártana is a jóhíremnek. Ezért inkább a zsebemben kutatok, előhúzva a kapott whiskymet és mielőtt a szám szóra nyílna inkább kiadósan húzom meg, felé ugyanúgy tartva mintha legalábbis meglenne a veszély hogy kérjen belőle. Mégis jól szórakozom, talán a saját viccemen amikor most tűnik csak fel az egyre feszültebb helyzet a tribünön feszengő székeken és az újabb lovak célba jutása.

- Gratulálok! Fenn van a dobogón! - emelem meg másodszor az üveget, és a gebe tiszteletére - nem is a gazdája jóhírére - újra kellemesen meghúzom. Aztán.. aztán minden megváltozik. Tökéletes lesz! Corvin keze a levegőben, én csak nézem.. aztán valami véletlen folytán mégis csak a sajátot is megemelem és csúsztatom az övébe.

- Igen főnök! - hízelgek még egy utolsót a kénye-kedvének azzal elfordítva a fejem nem nézem tovább a műsort amit leművel. Nem tudok napirendre térni a fickó felett. Mintha kompletten két ember lenne.. - gondolkozom még el, de nem pazarolva rá túl sok agysejtet, csak még egyszer meghúzom a whiskymet és fellökve magam is, amint véget ért a hajcihő a háttérben, én inkább intve Heinznek a vele átellenes irányba hagyom el a terepet. Ennyit a mai pihenésről. Viszont.. szolgált némi előnnyel. Csak hogy megtudjam hogy Corvin is ember. És főként nem golyóálló... Kétségtelenül. Legalábbis valószínűsítem![/color]

(én is kösz, remélem összefutunk még majd nyugodtabb stádiumban, amikor nem akarlak majd épp kivesézni! )