Mostanában nem nagyon vagyok a bandával. Tyler (a dobos) elhatározta, hogy kivesz egy hónap pihit és megkért minket, hogy ne folytassuk addig az albumot. Az ötödik lenne, az album kép megvan, a cím is.
Diary Of A Sad Man.
Tudom, ez egy koppintás jóformán, Ozzy Osbourne egyik albuma után. Az ok amiért ez lett a címe, az maga is Ozz volt. Két-három hónapja volt szerencsénk találkozni vele, s bár rohadtul elfoglalt volt, fantasztikus élmény volt találkozni vele. Bár mikor engem meglátott, a félig berasztázott hajammal, rögtön tett egy rövid megjegyzést:
"Mi van, nem volt idő befejezni?"
Jót röhögtem a viccén, mikor elbúcsúztunk pont a Diary Of a Madman egyik számát hallgattuk a kocsiban, így mindegyikünk eléggé fellelkesült az album ötlet iránt.
Viszont eléggé benyaltam mert a gitártémát is rám hagyták, köztudott tény pedig, hogy én nem tudok gitározni. Csak rajzolni és énekelni. Ezért aztán nyakig voltam a szarba.
- Dwight, abba hagynád az írást? Vagy legalább rendelj valamit! Foglalod a helyet!
Álmatag képpel bámultam fel és csak akkor esett le, hogy lassan negyedórája üres a poharam. A pultos, Mike elég csúnyán nézett rám.
- Öhmm...bocs. Elüljek innen?
Mike kicsit megenyhülve bólintott.
- Légyszíves. Ott van az ablak mellett egy üres asztal. Ott kedvedre írhatsz.
Bólintottam majd a cuccaim felkapva szépen átbattyogtam az asztalhoz. Az írás azonban nem ment. Néhány számot már leírtam, azonban a tompa dúdoláson kívül semmire nem jutottam.
KELL EGY GITÁR!
Csalódottan hajtottam a fejem az asztalra majd lassan felkeltem és kibámultam az ablakon. Az első dolog amit kiszúrtam egy rózsaszín csík volt.
Haj. Hehe, muris!

Imádom. Megszoktam már a hajam, a kinézetem miatti beszólásokat. Könyörgök, punk vagyok, körbe vagyok véve 3 tesztoszterontúltengéses pasival, akik épphogy a f...micsodájukat nem méregetik össze minden reggel, vagy nem pisilik körbe a saját falukat. És Jonny...ma reggel apa még bősszen aludt, így nyugiban mehettem el a kis galerihez, de amit akkor ott láttam. Jonny...egy másik csajjal... Nem könnyű. Kemény napok vannak mögöttem, és azt hiszem, most kétfelől kapom a támadást, egyrészről a suli felőli dolgok rombolnak, másrészről a fiúm, aki még senkim se, és a hozzá fűződő ismeretlen, behatározhatatlan érzések. Úgy érzem, a magabiztosságom, a kitartásom, a tudatos távolságtartásom falai meginogtak. Évek alatt építettem fel őket, évek kemény munkája van abban, amire azt mondhatom: igen, ez vagyok én. Nem tetszik? Bekaphatod! De most…nem tudom hányadán állok saját magammal. Nem számít, ki mit gondol, nem számít, ha apa leordítja a fejem, vagy keményen megbüntet, az sem, ha a társaim a hátam mögött összesúgnak, őrültnek, jégkirálynőnek titulálnak. Ahogy a kocsma felé indultam egy nagy sóhajjal túrtam a hajamba és most jövök még csak rá, hogy elhoztam magammal a gityómat is. Mert a fiúval akartam játszani, de ez most nem jött össze. Szar dolog. Azt hiszem, most, hogy már nem érzem magam elveszettnek, és annyira zavarodottnak, kicsit megkönnyebbülök. Benyitok nagy hévvel a kocsmába és a pulthoz megyek.
- Háj. Meg zsír. Egy üveg vodkát és 4 liter sör. - a farzsebemből előhalászom a személyimet és elmúltam 18. Pár napja. A vodkával elindulok az ablakhoz, az üres asztalra teszem a vodkát és leteszem az asztalra a gitárom. Majd visszalépek a 4 üveg sörért is. A másik asztalnál ücsörgő fickóra emelem a tekintetem, egyenesen a szemeibe pillantok. Türelmetlen, fájdalmasan üres szemem egy pillanat alatt válik döbbentté, majd szívembe azonnal visszaköltözik az élet, ahogy végigmérem az ismerősen ismeretlen arcot. Azonnal felismerem. Ugyanaz a szem, ugyanaz a haj, az arcvonások...
- Helló mi. Kurvára ismerős vagy. - csüccsenek le a helyemre, szembe fordulva vele.

Türelmetlenül túrok bele a hajamba, miközben ujjaimat a halántékomon doboltatom.
Nem bírom mikor rám hagyják az egész munkát, a fejemben csak úgy csikorognak a vaskerekek ahogy járatom az agyam. Hát ez gáz, egyre nehezebben megy a gondolkodás ahogy telik az év. Nagyot ásítok mikor pont belép valaki, az éjszakai illatot maga után kapva. Enyhe parfüm is körül lengi, de amikor belép elsőre csak a kinti illatokat érzem. Fáradtan nyitom ki a szemem.
A rózsaszín csík.
Igen, ezé a lányé volt, a rózsaszín csík. Az a haja. Fiatal, élete teljében lévő lány. Lassan bámulok utána, miközben a szétnyitható pulóverem alól előkapok egy cigit. Megígértem, hogy nem fogok mostanában rágyújtani, de muszáj.
Visszafordulok a papír felé, amelyen hosszú sorokba kígyóznak a versek sorai, melyekből ki tudja?
Egyszer dal is születhet.
Amint feltekintek a lány már előttem ül. A fagyos kék szempár az én sötét íriszembe vágódik, a cigi a számban meggyújtatlanul lifeg ide-oda.
Rövid és velősek a szavai. Arcrezzenés nélkül nézem tovább majd nagy sokára rekedt hangon megszólalok.
- Hát ez pöppec.
A farmerom zsebéből előkapom az öngyújtóm és tüzet csiholok a cigim végére.
- És honnan vagyok..hmm...a te szavaiddal élve:"Kurva ismerős?"
Ma türelmes vagyok, szórakozottan hallgatom, hogy mit fog válaszolni, a székbe is kényelmesen hátradőlök.

Az emberek őrültek, naivak, és befolyásolhatóak... Én büszke, egoista, és érzéstelen, majd egyszer ebbe halok meg, az érzelmeim nyomásába... fekete bárányka vagyok, de nagyon fekete. Viszont akkor sem mondanék többet a bennem dúló háború ezen feléről, ha tüzes piszkavassal sütögetnék a hátsómat. Nem,  nem vagyok hajlandó kiteregetni a lapjaimat, főleg, mert tudom, hogy ez amúgy is...majd elmúlik, ez csak múló szeszély. Ennyit a punk csoda fiúról....ahogy leülök a taggal szemben. Rám pillant, egy pillanatra a cigit figyelem, majd a tekintetét. A pasi máris idegesít, és amikor beszól, fejben már most kinyírom.  Csak a tekintetemtől leolvad a csontig a bőre a képéről, de így csak megfeszülten nézek rá. Anyád, hogy van, baszki? Előre láthatóan ő is négykézláb kíván eltűnni innen. Jól van, még akár el is fogom tudni viselni. Talán. Ha eleget iszok. Mint most.  Az alkohol az egyik legjobb memóriatörlő program. Milyen csodás is az emberi elme, ugye? Ahogy hátra dől a székén a meggyújtott szállal, áthajolok az asztalon jó hosszasan s kiveszem a cigit a szájából, hogy azzal csüccsenjek vissza a helyemre. Jó hosszan bele szívok. Hogy én ezt mennyire imádom.
- Három hónappal ezelőtt Ozzy "istennel" (isten én vagyok) találkoztam, autó grammért. Te is ott voltál. Vagy ti...a francot se érdekli. Akkor nem volt időm megkérdezni...- hajolok hátra a gitáromhoz, amit átpakolok ehhez az asztalhoz.
- ...megtisztelsz az aláírásoddal? - még egy alkoholos filcet is előhalászok a farmeremből, egy utolsó slukk és a cigit a gazdájának visszaadom.

Ez az egész szaros album most rohadtul nem ér semmit. Nem lesz bukás, ez már csak azért is biztos mert mikor nincs kedvem az egészhez, mikor fizika fáradtsággal jár felemelni a tollat, a papírt azt asztalra suhanva lepakolva neki álljak.
Totális siker.
Az "Angel In New York" például a kettő keveréke. Kedvem nem volt megírni, az album képét viszont zseniálisnak tartottam. Végeredménye a következő lett: a dalszövegek az első kettőt leszámítva sikeresek lettek, az album kép pedig a többség szerint egy rakat szart nem ért. A rajz egy gitártokkal sétáló nőt mutat, aki mögött a napfény épp úgy ragyog, mintha szárnyalakú lenne. Szerintem rohadt királyul nézett ki, de igazából nem ért semmit. Vicces, hogy az album szám címét elnézve azt hinnénk, hogy valami romantikus vagy drámai.
Hát nem.
Egy nőről szól aki angyali viselkedésű, kedves és barátságos. De New Yorkba költözve a város romlottsága miatt, a nő depressziós lesz és elveszíti a szárnyait. Angyali erejét vesztve öngyilkosságba menekül.
Nem mozdulok a székből, mikor kiveszi a cigit a számból. Szokatlan és meglepő, de nem furcsa. Egy csaj egyszer lesmárolt koncert közben, egy másik pofán vágott csak mert kíváncsi volt a bőrömre.
Mikor megkér az autó grammra, szórakozottan elmosolyodok.
- Nahát, ilyen híres lennék? De persze miért is ne.
Azzal gyorsan odafirkantom a nevem valami ilyesmi szöveggel, hogy:"Dwight Seathertől...."
- Szabad egy nevet kérnem?-mosolygok rá valamivel kedvesebben.
A gitárt végigmérem majd elégedetten bólogatok.
- Szép kis hangszer. Jól játszol rajta?

Minden úgy történik, ahogy lennie kell – már ha használható ez a kifejezés, egy ilyen abszurd, ésszerűtlen helyzetben. Se szó se beszéd, a cigi nálam köt ki, a gitárom meg ő előtte egy autogramra.
- Kíra Lyson. – feleltem a nevemet és figyeltem a vonalakat miként formálja azokat. Kérdésére felsóhajtok, hátra dőlök a széken és felnyitom az egyik sört. Belekortyolok.
- Nem. Jól még nem. - kezdem már-már irritálóan nyugodtan. - Haladok felé, de piszok lassan. Nem valami egyszerű. – újabb kortyok tűnnek el, arra az időre magam elé bambulok, elmerülve a kis privát világomban, hisz mit mondhatnék neki?
- És te? Miért vagy egy ilyen helyen egymagad? Merre a banda? És mit írsz? - húzom magam felé a papírt egy olvasásra, amire elmosolyodom, ahogy bújom a sorokat... majd rápillantok.
- Grat. - újabb korty, majd a dobozt(vagy üveget) tartva, mutatóujjamat rászegezem.
- Tudod mit! Taníts meg egy számra, értem itt as gitározásra, közben segítek kitalálni erre valamit. - kérdőn nézek rá, hátha belemegy a dologba.

Gyorsan odafirkantom az ő nevét is.
- Hmm...Lyson. Ez a név ismerős...
Nem kell kétszer mondani, kapásból ráismerek Sid Lysonra. Öregem, az a fickó egy igazi hülye. Egy alkalommal a mi bandánk meg az ő hülye, mi is a neve?
MyDeathstar?
Szóval össze találkoztak, ahol ez a taraj fejű elkezdett kötözködni a dobosunkkal. Az persze egy idő után megelégelte és jól pofán csapta Sidet. Annak meg elgurult az agya aztán a gitárjával neki akart esni. Nagyjából hárman fogtuk le, aztán én viszonylag összehaverkodtam vele csak azért mert mindketten szeretjük a Gyűrűk Urát.
A fickó ebből a szempontból rohadt nagy zseni. Főleg mikor az elfek nyelvén elkezdett pofázni, kis híján lehidaltam.
- Hát az biztos.-bólintok nagy bölcsen.- Én személy szerint rajzoláshoz és énekléshez jó vagyok, de egy rohadt hangszeren nem tanultam meg játszani. Csak skót dudán.
Azt is csak azért mert régebben hasonlítani akartam Jonathan Davisre, a Kornból és az egyik koncertjüknél skót dudával lépett fel. Végül hülyeségből én is megtanultam pár számot elfújni rajta.
- Hohó, egyszerre csak egy kérdést!- nevetek fel majd sorban válaszolok a kérdéseire.
- Egy: mert a banda többi tagja valami bulin van, én pedig rühellem az ilyen nagy bebaszom bulikat. Kis társaságban jobb berúgni. Kettő: valami dalszöveget próbálok kreálni, amit nagy eséllyel hatezer módon átjavítanak a többiek szóval, nem sok értelme van.
Valóban nincs sok értelme. A gratulációra csupán elmosolyodok majd jelezve az ujjammal, hogy egy pillanat gyorsan a pulthoz sétálva rendelek két sört majd visszaballagok.
- Ritkán ér gratuláció, ezért vendégem vagy.-vigyorgok rá a lányra.
Az ötletre meglepődve bámulok rá majd a papírra. Végül megvonom a vállam.
- Miért is ne? Csak nem menekül ki senki innen.

Az elmémben már milliószor lefuttattam, hogy mit, és hogyan kellene csinálnom, de az összkép, és a valóság őszintén szólva teljesen más. Az, hogy mit tervezek meg, és az, hogy ebből mi lesz végrehajtva, nos.. az teljesen ellentétes, nos akkor már érthető, hogy nem kivitelezhető, ugye? De hirtelen félbe marad a gondolati köröm, ahogy meghallom, amit mond. Szinte önmagamtól adódóan bámulok rá, és lefagyok azon pillanat heve alatt. Ismerős a nevem? Ismeri akkor faterom. Na ne má'! ÁH csak képzelődök.
- Skót duda? - húzódik fel szemöldököm, gúnyos mosoly. - Ugye most csak szívatsz? - bököm ki végül ezt is. A kérdéseimre hamar megkapom a válaszokat, amik kielégítőek is, na de nem úgy! Aprót bólintok, bár mire megszólalnék megállít a francba és lelép a pulthoz. Tekintetem követi őt, majd azt is, ahogy újabb adag piával tér vissza. A vendége vagyok. Na! A végén együtt megyünk haza bebaszva? Bannnyek! Mekkora állatság lenne már! Anyád!
- Menekülni? Mégis ki? A csapos? - tárom szét a kezem, üres a hely, vak is vagy baszd meg? Nem hiszem el, komolyan.
- Én benne vagyok. Jó kis párost alkothatunk. - húzom le az első söröm utolsó cseppjeit is, majd bontom a következőt.