Victor Larbaud, a nagyapa egykor a franciák körében nagy hírnévnek örvendő párizsi Larbaud il Vintrage étterem fő séfje volt. A hatvanas években ismerkedett meg Jean-Claude Lier`Dorr-al, akit bizonyos körökben csak úgy emlegettek: Le Vigneron, vagyis a Borász.
A Szajna partján történt, azon a januári reggelen, amely épp olyan ködös volt, mint napok óta egész Párizs. A tejfehér pára beborította a környéket, és a hideg mínuszok szinte csípték az emberek arcát. Victor a barna ballon alá menekült, ideje lett volna már elhozni a felöltőt a tisztítóból, a gyerekei a múlt héten öntötték le lekvárral, az volt az egyetlen valamirevaló kabátja, hiába a pénz, sosem szeretett nagy lábon élni. A felesége, Marion nem volt valami házias, a kabátot rá sem merte bízni. Talán másik feleség sem ártana. De hithű keresztény lévén a válás gondolata meg sem fordult a fejében. Akkor még nem tudhatta, hogy az asszonynak kettő esztendő adatik még meg az életből, hogy aztán végül búcsút vegyen a világtól. Magára hagyva a két kamasz fiukat és a férjét. Ha őszintén magába nézett a férfi meggyászolta, megsiratta, de a szívében már régen nem érzett iránta semmit, még csak szeretetet sem. Csak ott volt neki, akár egy polcon tartott dísztárgy, akár évek múltán néhány palack minőségi bor annak a férfinak a borászatából, akit ezen a kora reggeli órán megtámadtak a folyó partján. Néhány suhanc volt, késekkel hadonásztak és a fekete szövet kabátot akarták lerángatni a fickóról, ő meg közbeavatkozott. Általában érdek nélkül nem sűrűn cselekedett, kellett indok, hogy odacsapjon vagy akár kiálljon valakiért. Most mégis megtette. Valószínű az a konyak is okozhatta, amelyet melegedés gyanánt dobott be a croissan után miután elindult a szeretője lakásáról. vagy egyszerűen ilyen lábbal kelt fel, talán ez már nem is olyan fontos.
Az a reggel egy sok éven át tartó barátság kezdete lett, amely aztán generációk óta követte egymást a két család között. Így fonódott össze, azon a ködös reggelen a Lier`Dorr borász família és a flamand ősökkel rendelkező Larbaud, híres séfek sorát felsorakoztató család története.
Jean-Claude örökre adósa maradt Victornak, és az évek alatt sokszorosan visszafizette az adósságát. Ott volt, amikor a férfi fiai megnősültek, az egyikük gyermekének még a keresztapja is lett, de nem annak, akiben végül Victor a méltó örökösét látta. Annak az örökösét, ami nem az étterem vezetéséről szólt, hanem sokkal többről. valamiről, amire a két férfi barátsága is épült, valamit, amin együtt dolgoztak, ami még annál is sokkal fontosabb volt, hogy meg tudták volna osztani akárkivel.
Victor lett a borász jobb keze, ő volt az, akit el lehetett küldeni olyan helyekre ahol szükség volt egy kicsit komolyabb és masszívabb meggyőzésre. Jean-Claude volt az ész, Victor az ököl. Így érvényesítették az akaratukat és a vagyon szépen lassan növekedett. A gyémántok voltak azok amit mindent mozgattak és aztán szépen lassan komplett birodalom épült köréjük. Mire a hetvenes évek a maga absztrakt formáival beköszöntött, a két vén róka annyira benne volt a dolgokban, hogy attól jobban nem is lehetett. Ha bárki Amerikában kiejtette a száján azt a szót, hogy Francia kapcsolat a csillogásban, mindenki tudta kikről van szó. Lier`Dorr és Larbaud. Ez a két név aztán bizonyos körökben összeolvadt, mintha egy kész márka lenne. Talán néha a pia felett el is gondolkodtak ezen, de rájöttek ez a világ, amely aztán a nyolcvanas évekkel megérkezett számukra még túlságosan idegen. Victor volt aki hamarabb alkalmazkodott, és mire 85-ben megszületett az unokája, egy igazi ír-francia kis szőke keverék, már tudta, hogy ez az a pillanat amire egész életében várt. Valaki megszületett aki a méltó utódja lehet.
Pierre 1985. koszos novemberi napjának délutánján született, temérdek szőke hajjal, és olyan hanggal amellyel azonnal levette a nővéreket a lábukról. Meg a kék szeme, az vonzotta még a női tekinteteket és a mai napig ezzel hódít. Anyja ír, apja francia, ő mégis igazi világkalandornak vallja magát. Nem kötik szabályok, csupán egyetlen egy amelyet még a nagyapja jelölt ki számára: a család mindenek előtt. Ez az amiben hisz ami szerint él és amely minden mást felülír. Soha nem érezte közel magához sem az apját sem az anyját, a nagyapát annál inkább. Mindenben követte, szinte a végletekig példaképnek tekintette legyen szó melóról, legyen szó nőkről, balhéról vagy éppen buliról.
A család számára egyet jelentett azzal, hogy kettőért felelős. Mindössze öt éves volt amikor Jean-Claude szürke szemű unokája megszületett. Pici korától kezdve figyelt rá, mindennél ott volt, ahol csak hatással lehetett rá. Tíz éves korában ő volt aki rávette, hogy gyújtsanak rá a nagyapa titkos  szivar dobozából, tizennégy évesen ő volt aki rávette, hogy kukkantsanak Madamme Tuberauld szoknyája alá. Óóóó azok a lábak, combok és popsi, mai napig ott van a fantáziájában, az asszony csábító vonala. Aeron és Pierre elválaszthatatlan barátok lettek, amelynek a két nagyapa örült a legjobban. Jó iskolákba járt, húsz évesen pedig megnyitotta az első autó kereskedését Nizzában, utána pedig Párizs, London, Dublin, Los Angeles, Las Vegas következett. Pofátlanul simulékony stílusa volt, mindig aszerint igazgatta a társalgást, amelyet az üzleti partner megkívánt. Hogy ehhez hazudnia kellett a legkevésbé sem érdekelte. Mindenféle gátlását maga mögött hagyta. különben is milyen gátlásai lennének olyannak aki úgy kategorizálta a nőket, hogy voltak a: ribizli, cseresznye tipusok és voltak a körte és az eper. Tudod…az előbbiek párban vagy sokad magukkal járnak. Na ő ez a fajta volt. A cseresznyét jobban szerette az  epernél.
Nagyapja jónak látta ha korán belekóstol a harcművészet rejtelmeibe, ezért aztán taekwondo-ra taníttatta, megtanult bánni a kardokkal és a kisebb lőfegyverekkel. Pierre örökölte a nagyapja vehemenciáját és hirtelen haragját, ugyanakkor örökölte tőle azt is, hogy a barátok és a család mindenek előtt való, legyen szó bármiről, ezt semmi nem írhatja felül. És ő eszerint is él, eszerint cselekszik ennek rendeli alá magát. Legyen szó akár legális, akár illegális dolgokról. Írnek vallja magát, jobban mint franciának, de ez nem zavarja abban, hogy azt a fajta életet élje, amilyet. Mindezek mellett azért kedveli a francia borokat, az igazi ír konyakot a világ minden tájáról származó nőket és a sebességet.
Kedvenc mondása: „Sebességbe kapcsolom a verdát, kortyolok az  múlt századi otellóból, ölembe ültetem a feketét aztán padlógáz üveghang és már itt sem vagyok.”