Nekromancia és egyéb tiltott tudományok

Christina & Fabrice

V

annak a jó ötletek, vannak a briliáns ötletek és vannak a zseniálisan őrült ötletek, amelyek – ahogy az eléjük cseszett jelző is érzékelteti – éppen csak egy hajszálnyira vannak a rendkívül őrült ötletektől. A rendkívül őrült ötletekről pedig azt kell tudni, hogy Őmárkisága bizony nem átallja a lehetőségeihez mérten megvalósítani őket, így aztán az őrülten zseniális ötlet a második legjobb dolog, aminek kivitelezésével Fabrice saját bevallása szerint foglalatoskodhat egy péntek éjszakán…
Mert a péntek éjszakák pont ERRE valók!

♚♚♚

A Molina és Fia Temetkezési Vállalat épülete zordan magasodik Őmárkisága fölé, ahogy a fiú megáll vele szemben az utca túloldalán. Tekintete elszánt, s ugyanez az elszántság érződik minden cselekedetén, mozdulatán. Ahogy megmarkolja a hátizsákja szárát, ahogy ádázul elindul, hogy átvágjon az aszfalton, ahogy vékony, hosszú ujjait a kilincsre teszi, s természetesen, ahogy belöki maga előtt a nehéz, kétszárnyú ajtót.
Első blikkre nem rí ki a délután közepén ide gyülekező emberek közül (leszámítva talán a hátizsákot). A szerelése: fekete nadrág, bakancs, garbó, bőrdzseki és sapka, amit azonnal lehúz a fejéről, elvégre a tisztelet megilleti a helyet… és a halottat…
…egy bizonyos pontig…
Valami Mr. Donovan végső tiszteletadására készül a nép. Az egyik(?), vagy a legszebb ravatalozóban ott a tisztelt halott, nyitott koporsóban, melyhez rendre járulnak a jelenlevők. Valószínű beszéd is lesz, meg minden, ami kell… Fabrice-t azonban ez kevésbé hatja most meg, egy kisebb csoporthoz lazán odacsapódva besétál a terembe, majd leül majdnem a leghátsó sorba, a lába elé teszi a tatyót, s igyekszik a lehető legtermészetesebb jelenlevőnek látszani…
15:57 – mert az éjszakai terveket nem árt idejekorán megszervezni. – Általában előző nap éjjel…

♚♚♚

…lassan nyitja ki a szemeit, s emeli fel a fejét. Több mint valószínű, hogy sikerült elbóbiskolnia, s úgy tűnik, hogy ezt a lehető legkisebb feltűnés nélkül volt képes megejteni. A terem tele van, s egy idősebb úr, olyan papszerű – de tutira nem pápista – az üdvözülésről beszél és az erényes életről…
Bakker! Ezek mind ugyanazt hajtják! Nem is érdemes itt ébren maradni… – s valóban, érzi, ahogy a beszéd negyedik mondatánál erőteljesen ragadnak le a szemei. A mellette ülő öregember szintén alszik – vagy már ő sem él, valahol érthető volna egy ilyen beszéd után.
Az órájára néz:
17:25.
Nem, ezt muszáj lesz ébren kibírnia…
…és nagyjából bírja is, egészen addig, míg a gyászolók fel nem állnak és egy közöset nem énekelnek. Őmárkiságának valahogy nincs ínyére végighallgatni az Édes Urunk, nézz le szegény rabjaidra kezdetű éneket, de mi mást tehetne? Majd ezt a misedalt egy másik követi, majd egy újabb beszéd, s a jelenlevők szép lassan felemelkednek ültükből, hogy kisorjázzanak a teremből.
A srác úgyszintén feláll, s megragadva a táskája szárát, a vállára kanyarintja a batyut, majd szép és nyugis léptekkel elindut a koporsó felé, mintha a világ legtermészetesebb dolgát cselekedné… Páran ugyan ránéznek, de senki meg nem szólítja, majd megáll a koporsó mellett, a kezét a peremére teszi, mintha a tiszteletét akarná leróni, majd – amikor úgy érzi, senki se figyel – beslisszol a ravatal mögötti súlyos fekete függöny által takart kis ajtón át egy… raktárhelyiségbe?
Legalábbis ezt állapítja meg, miután némi fényt gyújt a telefonjával.
Mindegy! A célnak megfelel.
Lassan lesétál a vékony lépcsőn, ügyelve, hogy orra ne bukjon, s reméli, hogy az ajtót nem fogják időközben kulcsra zárni, ugyanis legfeljebb egy éjszakára való hidegélelmet hozott magával.

– 1 –

A munkájával járó kevés előnyök egyike, hogy kötetlen. Van, hogy napokig nem csörren meg a szolgálati mobilja, de van úgy is, hogy egyik hullazsákot cipzározza ki a másik után. Ilyenkor még aludni se megy haza, beéri azzal a kis kopott dívánnyal, amit még az idősebb Mr. Molina bocsátott a rendelkezésére az alagsori raktárban.
A mai nap is ilyen. Már délután öt óra, de úgy tűnik, hogy Vegasban mostanság nem hagy alább a halálozási kedv a polgárok körében. Chris érdeklődve bámulja a hideg munkaasztalán heverő kissé testes, középkorú férfit, aki még így holtában, mellkasán a Y bemetszéssel is ápolt benyomást kelt. Tipikus üzletember kinézete van, valószínűleg szívroham vagy más, a stresszel járó nyavalya vihette el, mint Mr. Donovant, akit éppen ebben a pillanatban búcsúztatnak odafent.
A hatalmas, lovaknak való injekciós tűvel óvatosan még egy utolsó adag formalint fecskendez be Mr. William Jarvis nyaki ütőerébe, és elégedetten felszusszan, mikor a folyadék visszacsordul a sápadt, hideg bőrre, jelezve ezzel, hogy a test teljesen feltöltődött a tartósító folyadékkal.
Chrisnek gyakran eszébe jut, hogy manapság milyen természetes dolog a balzsamozás. Szolid, megfizethető, de egyben személytelen is, ha a munkát végző szakember csak egy darab húst lát az asztalán.
Mr. Jarvis, lánya elmondása alapján nagy mókamester volt. És hedonista. Szeretett a társaság, a család középpontja lenni, nem sajnálta magától a jó italokat és a drága kubai szivart sem. A fényképeken, amit itt hagytak neki Mr. Jarvisról, kivétel nélkül egy jókedvű, csibészesen hunyorgó férfi köszönt vissza, aki csak az alkalmat lesi a következő vaskos tréfához. A koporsóban is így kell majd kinéznie, mintha csak egy pofa sörre ugrott volna el a Halállal a sarki csehóba.
- Mr. Jarvis, örültem a szerencsémnek! – Bólintott úgy négy óra múlva az immáron tökéletesen felöltöztetett, a holnap délelőtti szertartáshoz előkészített férfi felé, majd betolta a hűtőkamrába. Reggel pedig Joe, a mindenes fiú segítségével beemelik a selyemmel bélelt drága diófa koporsóba, majd legvégső simításként pedig egy szép bohócvirágot tűz majd az öltönye hajtókájába.
A francba..rohadtul éhes vagyok..Kissé ingerülten, korgó hasát simogatva botorkált ki a balzsamozó teremből. Az ajtót gondosan becsukta maga után, majd az alagsori labirintuson át végül eljutott a raktár helységbe, ahol sarokban egy mini hűtő, és a vágyva vágyott kis dívány várta. Már csak pár lépés és..

Christina és Fabrice

M

ásodik pillantásra ez a szoba annyira nem is borzalmas, mint Őmárkisága először gondolta. Ugyan még mindig elég kísérteties, de milyen legyen egy hullaház raktára? Mégsem várhatja az ember, hogy vásári mulatságból visszamaradt körhinta tartozékok árválkodjanak idelent. Bár egy faragott lovacska egészen komolyan feldobná a terem hangulatát.
Fabrice sokattudó mosollyal lépked körbe a szobában… átlép pár dobozt, a tenyerét végigsimítja egy leselejtezett koporsó felnyitott tetején, majd egy lendületes mozdulattal leteszi magát a díványra, s annak oldalához löki a hátizsákját.
Kiváló!
Talán egyetlen percre egészen megfeledkezik arról, hogy ő most éppen illetéktelen behatoló, aztán gyorsan realizálja a negyedik itt eltöltött magányos perc után, hogy mégiscsak az. Feláll a díványról, bekapcsolja a telefonja segédfényét és újra körbejárja a helyiséget. Van valami viccesen és bájosan morbid abban, ahogy az egyik koporsó a szoba közepén áll. Jobban belegondolva éppen remek kilátás nyílik belőle a díványra és a kis hűtőre… ez utóbbi azonnal magára vonja a srác figyelmét is, s nem habozik, odalép hozzá, kinyitja, hogy belepillantson. Amit benne talál, enyhén szólva is meglepi: a vérkonzervek, emberfej és levágott végtagok helyett sütit és üdítőt tárol benne valaki…
Milyen kár… – pedig a fentiek jobban illenének a hangulathoz. Már nyúlna az egyik mignonért, mikor az ajtó felől zajok ütik meg a fülét.
– Kurvaélet! – szisszenti el magát spanyolul, majd becsukja a hűtőajtót, s gyorsan pillog búvóhely után, amit a fent említett koporsóban meg is lel. Egy gyors mozdulattal, a hátizsákról megfeledkezve mászik bele a cuccba, majd hajtja magára a fedelet. Szerencsére a fedél osztott, így nem olyan nehéz, s, ha minden kötél szakad ő maga is ki tudja nyitni, s reméli, hogy nem azért van itt ez a komor bútordarab, mert szétesik, ha beletesznek valakit. Akkor ugyanis oda a fasza rejtekhely!
A koporsón belül meglehetősen sötét van, s azt őmárkisága azonnal észreveszi, hogy a fedél nem zár hermetikusan, így a mobilozást – vagy legalábbis a mobillal való világítást – erősen minimalizálnia kell. Már csak azt reméli, hogy:

Dracula gróf nem tér vissza idejekorán aludni…
…ha mégis visszatérne, remélhetőleg ismerte valamelyik ősét, így nem fogja megenni őt, hanem elbeszélget vele a régi szép időkről. → Köztudott, hogy a vámpírok (főleg ha főrangúak), rendkívül szeretnek nosztalgiázni.
Ha nem vámpír jön be, akkor remélhetőleg nincs nála fakaró és kereszt.
És ami a legfontosabb, hogy ha bejön, nem marad sokáig. Őmárkiságának már most kezd melege lenni ebben a nyomorult koporsóban.

– 3 –

Az idősebb Molina soha nem tűrte volna, hogy a vállalata alagsorában mindenféle limlomot, leselejtezett vackokat tartogassanak, hátha jó lesz majd valamire felkiáltással. Az öreg mindig kínosan pedáns és precíz volt, amit Chris rendkívül nagyra értékelt azon kívül, hogy mint a mentorát is tisztelte, becsülte. Sajnos a fiára már nem lehetett mindezt elmondani. A kis raktár, amiben eredetileg csak a dívány, egy kisebb szekrény és a mini hűtő állt, mostanra már egy bolhapiacra kezd hasonlítani. Főnöke előszeretettel pakolta tele birodalmát vackokkal, divatjamúlt, kopott holmikkal, amit sajnált kidobni, vagy odaadni a rászorulóknak. Hank Molina a nevén és a vállalatán kívül csak a jó üzleti érzékét örökölte az apjától, semmi más egyebet, amiért az öreget nagyra becsülték egykor a versenytársai is.

Chris csakis az iránta érzett szeretet miatt dolgozott még itt, de egyre gyakrabban gondolta azt, hogy a kötelező gyászévet már duplán lerótta, ideje lenne továbblépni. És ami azt illeti, könnyedén megtehetné, hiszen a konkurencia tárt karokkal várja, bárhol örömmel fogadnák.
De ma este már csak a dívány és a kedvenc rózsaszín mázas puncs ízű krémmel töltött mignonja járt a fejében, amit kizárólag a város egyetlen kelet-európai – talán magyar? – cukrászatában lehetett kapni sok más egyéb csemege mellett.

- Jajj ne már..- Sóhajtott elkínzottan, ahogy belépve a helységbe meghallotta a zajt. Patkányok. Tuti hogy azok. A múlt hónapban már agyoncsapott egy jókora példányt, de az ilyen helyek vonzzák a rágcsálókat, és csak idő kérdése, mikor jelennek meg újra. Bezzeg az öreg Molina…még egy árva kis pókot se tűrt meg a birodalmában, nem hogy egy patkányt! …Beszélhetek én annak a felfújt hólyagnak, leszarja mit mondok neki! Csak a bankszámlája meg a zselével lenyalt haja érdekli, amit ötpercenként lesimít, és megcsodál a tükörben, mikor azt hiszi, senki nem látja...Faszkalap!

A mignon varázsa kezd elillanni mikor arra gondol, hogy azok a gusztustalan patkány mancsok a hűtője tetején táncoltak, és már a taxi rendelést fontolgatja, mikor a raktár közepén felállított selejtes koporsóból halk nesz hallatszik ki.

Az ajtó melletti kapcsolóhoz nyúl, és máris világosabb lesz egy kicsit, persze csak annyira, ami az egyetlen energiatakarékos 15 wattos (mignon!) égőtől kitelik. Szóval csak sejtelmes félhomály, nem pedig kivilágított bálterem lesz ebben a kócerájban.
- Nocsak, nocsak..- A hamelni patkányfogóval ellentétben neki nem volt sípja, de egészen ügyesen fütyülte el a Kill Bill egyik híres betétdalát, amire a gyönyörű Daryl Hannah által megformázott félszemű bérgyilkosnő szambázott be a kórházba, hogy megölje riválisát, a Menyasszonyt. Ám ahogy fütyörészve közeledett a koporsóhoz, hirtelen megakadt a tekintete a díványon. A díványon, amin csak egy kispárna, meg egy gondosan összehajtogatott takaró szokott lenni. Mellétámasztott hátizsák semmiképpen.

Bassza meg..betörő! Miért pont Én?! Miért pont velem?! Bár..ha ezt a sok vackot akarja ellopni, eskü még segítek is neki! Nincs itt semmi más a hullákon kívül..Kurvaélet..remélem nem valami nekrofil beteg állat..Ó! Az fasza lenne!..Még nem volt dolgom velük, de lehet hogy éppen itt az ideje ennek is..eh..
Feltámadó kétségbeeséssel pillant végig a lomok között, némi fegyvernek való tárgyat keresve. Jobb híján egy félig elégetett, de még így is jó harminc centis, Szűz Mária képével díszített karvastagságú viaszgyertyát kap fel, így közelítve meg a koporsót.
A koporsót, aminek a fedele tegnap este még nyitva volt. Igen, határozottan emlékszik rá. És most újra nyitva lesz.
Chris magabiztosan közeledik a koporsóhoz, hiszen úgy gondolja, ő van előnyben. Majd mikor már közvetlenül ott van, ugyanolyan határozottsággal nyúl baljával a fedél felé, hogy felnyissa azt, míg a másik kezében a Szűzanyás gyertyát emeli ütésre..

Christina és Fabrice

C

sendesen és nyugodtan fekszik, de rá kell jönnie arra, hogy élőként egy koporsóban dekkolni nem éppen a legfelemelőbb mulatság. Szűk, sötét, kényelmetlen… ezt még holtában sem bírná ki. Nem, nincs az az Isten! Tutira hamvasztatni fogja magát, akkor annak még csak a lehetőségét is elkerüli, hogy esetleg élve eltemessék… ellenben élve még elégethetik… de nem, csak nem?!
Mély levegőt vesz az orrán keresztül, s erőteljesen fülel kifelé, s ahogy a szűkös lehetőségeihez mérten tud, igyekszik helyezkedni, mire megreccsen alatta a koporsó.
Király! – vagyis nem!
Nagyon szitkozódni mégsem érdemes, főleg, hogy újra meghallja a nő hangját… a későbbi, egyre közeledő fütyörészés is idegesíti Őmárkiságát, de a Nocsak, nocsak…-ban mégis van valami vészjósló. Valami, amiből a srác arra következtetett, hogy őt bizony leleplezték.
Csak ne legyen nála kereszt és fakaró! – kéri Istent… vagy a Sátánt… vagy bármilyen felső, vagy alvilági hatalmat, aki érez ingerenciát arra, hogy segítsen neki, de úgy tűnik ezek ebben a pillanatban mással foglalkoznak, ezért Fabrice-nak döntenie kell…
…vagy ő maga vágja fel a szemfedőt és ül fel hirtelen annyit mondva, hogy Blehhh!!!, mert erre hátha megijed a rá vadászó lány… – Vagy rögvest szíven szúrja egy fakaróval!
…vagy megpróbálja valahogy lent tartani a fedelet, hogy kívülről ne tudják felnyitni! Aztán gyorsan rájön, hogy ez baromság… vagy inkább az baromság, hogy nem csinálnak fogantyúkat a koporsók belsejére…?
Hülye helyzet!
Jobb ötlete nem lévén, kezeit lazán keresztbe fekteti a mellkasán – hogy alkalomadtán az arca védelméül szolgáljanak –, majd lehunyja a szemeit, de csak addig, amíg a szemfedőt Christina fel nem hajtja. Ahogy érzékeli csukott szemein át a hirtelen megváltozott fényviszonyokat, a márki szemhéjai felpattannak, s égszín szemei egyenesen belenéznek Chris lélektükreibe… s abban az esetben, ha nem kap azonnal a pofájába egy méretes gyertyát – a Szűzanya áldásával… –, akkor csak ennyit mond:
– Oh! Helló! Máris lement a nap? – enyhe spanyol akcentus, s halovány mosoly, melybe némi zavartság vegyül a nem kevés kihívás mellett… na meg egy gyertya… ha Chris úgy gondolja…

– 5 –

A gyertyát tartó keze félúton megáll, mikor döbbenten konstatálja, hogy a koporsóba bújt betörő, még így félhomályban is megtestesíti álmai lovagját. Bár egy kicsit fiatalka, de messze nem annyira hogy Christ pedolfíliával lehessen vádolni, ha arra kerülne a sor. No de még mielőtt a pasi keblére borulna, érdemes a hirtelenjében felmerült kérdésekre választ keresni.
1. A társkereső szolgálat, ahová Chris regisztrált, honnan tudta a munkahelyi címét? Csak e-mail címet adott meg.
2. Harmincas, latinos külsejű, élő férfit keresett. Ez itt max. a húszas évei elején járhat, és még kérdéses, hogy él-e. Vagy ha él, akkor meddig? Kezd fáradni a gyertyát tartó keze..
3. Vegasban mióta telepedtek le vámpírok? Vagy a hurrikán őket is átsodorta ide New Orleans-ból? A keresztbetett karjai inkább egy fáraó múmiájára hajaznak, és jobban is illene a sivatagi miliőhöz. Nemde?
Hülye helyzetekhez hülye kérdések dukálnak, ezt Christ már rég megtanulta, és abban a pár másodpercben, amíg megpróbált válaszolni ezekre, kénytelen volt farkasszemet nézni a jóképű idegennel. Ő csinálta jobban.
- Jó estét! Elaludt talán? – Érdeklődött pislogva Chris, marka megfeszült a szűzanyás gyertya körül. A vércsoportja módfelett ritka volt, akárki nem cuppanhat rá, csak a vegasi Vérellátó. Bizony. – Máskor állítsa be az ébresztő órát, ha nem akar elkésni..
Honnan is?
Kurva élet! Még az akcentusa is spamyolos! Vagy csak beképzeli? Talán túl sok Romanát olvasott az utóbbi időben. Hm. Meglehet.
- Esetleg eltévedt Uram? A temető két sarokkal feljebb van. – Chris mindig nagyra értékelte a jó modort, miért pont egy őrültel (betörővel?) tenne kivételt? – Tájékoztatásul közlöm, hogy ezt a koporsót holnapután hamvasztáshoz fogják felhasználni, ezért nem lenne szerencsés, ha továbbra is az otthonának tekintené.
Érdeklődve bámulja az ifjú Drakulát, és ugyan a torkában dobog a szíve, de egy fél gyertyahossznyi előnye azért van még.

Christina és Fabrice

N

incs gyertya?!
Minő boldogság!
Fabrice ajkain a mosoly tónusa zavartan kihívóról elégedettre vált. Talán korai, de ennyi arrogancia jár a márki címhez, ha ész túl sok nem is. Válaszolni azonban még nem tud, egyelőre nem. Ugyan az improvizálás nem probléma számára, de a megfelelő improvizációs gyakorlatok közül a legmegfelelőbbet kiválasztani eltart egy ideig. Kész szerencse, hogy a hölgy addig is meglehetősen fontos információkat oszt meg Őmárkiságával.
– Komolyan? – kerekednek el a szemei, de még mindig nem kel fel, helyette oldalra pillant, alkalmi fekhelye bélésére. Ugyan képes a saját baromságait a lehető legkövetkezetesebben végigvinni, de nem tudhatja, hogy a felette magasodó nő ezt hagyja-e neki. Talán csak szívatja Fabrice-t, s csak az alkalomra vár, hogy jól fejbe somja azzal a méretes viaszdarabbal.
– Ez igazán kár. Pedig már egészen itthon érzem magam benne. Még egy ébresztőórát is beszereztem volna a napokban. Így viszont ki kell szállnom… – kettőt pislant, majd a kezeit a koporsó peremére teszi. – Ha megengedi, Señorita…! – használja az angol lehető legudvariasabb formáját, s abban az esetben, ha Christina nem emel akadályt ez ellen, a fiú lassan felül a koporsóban, majd felhúzva lábait kiszáll belőle. Ez után, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, nekiáll leporolni a ruháját, függetlenül attól, hogy a koporsó belseje mennyire volt poros.

– 7 –

- Komolyan. – Bólint, ha már rákérdeztek. Nem mintha kifogása lenne egy hálótárs ellen – pláne ha ilyen nyalnivaló az uraság -, de azért egy koporsóban aludni nem valami komfortos, és csak egy személyes, ha már itt tartunk.
Ám úgy tűnik, Drakulfia megfogadta az intelmeit, és elhagyja fészkét. Helyes. Kár lenne egy ilyen jó hmm..testet a tűzre vetni. Chris előzékenyen hátrébb lép, hogy teret adjon a fiúnak.
- Természetesen megengedem. – Rosszallóan figyeli a kievickélő pasast, de mivel kezd rohadtul zsibbadni a feltartott karja és úgy ítéli meg, hogy nincs közvetlen életveszélyben, a gyertyát tartó keze lehullik a combja mellé, bár a biztonság kedvéért még nem ereszti el a szűzanyás fegyvert. Nem tűnik nekrofilnak az éjszakai vendég, és azt sem tartja valószínűnek, hogy híjával lenne elő, csinos lányok társaságának. Vagy fiúkénak. No ez utóbbit rettenetesen sajnálná Chris.
- Nos, ha már ilyen szépen összejöttünk itt mi ketten... Esetleg bemutatkozhatna, és elmondhatná, mi a fészkes fenét keresett itt! És ne merjen nekem hazudni, mert úgyis rájövök!- Chris igyekezett a lehető legszigorúbb nézését elővillantani, noha félő, hogy a nagy szemei miatt inkább néz ki Bambinak, mint egy nádpálcás tanító kisasszonynak.

Christina és Fabrice

B

efejezi a tollászkodást, s kissé lebiggyesztett ajkakkal néz vissza Christinára. A nő – akárhogyis – rátapintott arra a pontra, amit Őmárkisága szeretett volna háborítatlanul hagyni. Nem mintha gondja volna a feketehajú lánnyal, határozottan van benne valami síron túli, egyfajta holtak királynője feeling. Szexi!
De persze ezzel a srác nem megy semmire, ha éppen kiebrudalják a kriptából. S a démonúrnő, úgy tűnik, erre készül.
Fabrice-nak két választás van… vagy bemond egy kamunevet, s talán a lány el is hinné, hiszen a srác professzionális a kamunevek valódiként való előadásában. Ha úgy tetszik, ez a vadászstratégiájának időnként egyik sarkalatos pontja… Ám ott a bökkenő, ha éppen úgy dönt, hogy még találkozna a nővel, akkor kiderülne, hogy hazudott, azt pedig fújhatná. A másik, hogy bemutatkozik a rendes nevén…
– Elhiszem – feleli félig leeresztett pillái alól. – De akkor se fenyegessen, kérem, mert az nem való!
Rántja már-már elő viktoriánus kori szóhasználatát, mert veszettül illik a szituációhoz.
– Éppen elég, hogy kiküld a koporsómból – s szemei a szűzanyás gyertyára villannak. – Kimondottan nem kedvelem, ha szentképekkel ellátott gyertyákkal akarnak rávenni valamire. De hogy lássa, milyen jól nevelt vagyok, a nevem Fabrice Laurent Sébastien Geoffroy Mercer du Plessis-Bellière y Olivares, Plessis-Bellière márkija. A sorban a harmincnyolcadik – e név és cím mellé egy elegáns főhajtás is dukál. Mert így az abszolút abszurd! – Alighanem most Önön a sor, Señorita…
Az nem zavarja, hogy a nő második kérdésére még nem válaszolt… az igazat megvallva, az egész bemutatkozósdi csak arra szolgál, hogy villámgyorsan kitalálja, mi legyen a következő lépés…

– 9 –

Való vagy nem való, most az én birtokomon tartózkodik! – Húzta ki magát Chris, kissé megemelve a viaszcsonkot. – Akár ki is hívhatnám a zsarukat…
Szándékosan nem fejezi be a mondatot, csupán kérdőn felhúzza az egyik szemöldökét. Még jó, hogy pont tegnap igazította fazonra, így remélhetően drámai kifejezést sikerül a frissen tépett szemöldökkel szemléltetni. De ha nem, akkor még mindig ott van Szűz Mária.
- Ateista vagyok, szóval teszek rá, mire kényes. – Vonta meg a vállát, és úgy is gondolta. A bemutatkozáson bár meglepődött, de mivel szülei nagyon jól nevelték, így nem röhögte el magát. Csupán még feljebb húzta a szemöldökét.
- Nos, kedves…Fabrice Laurent Sébastien Geoffroy Mercer du Plessis-Bellière y Olivares, Plessis-Bellière márkija. A sorban a harmincnyolcadik…- A memóriájára mindig is büszke volt, így nem okozott problémát megismételni a fiú nevét, noha le merte volna fogadni a Romana gyűjteményébe, hogy itt most kamuznak neki. De meg kell hagyni, ügyesen tolja a srác. Az akcentusa pedig akár valódi, akár nem, cuki!
Hát jól van, akkor ő is játszik egy kicsit.
- A nevem Christina Adams, a nevadai Indian Spring szülötte, első ezen a néven. – A meghajlást egy pukedlivel viszonozza, aminek elvégzését ugyebár a marokra fogott gyertya meglehetősen nehezíti, de azért egészen jól sikerült. Tiszta szerencse, hogy imádja a kosztümös filmeket!
- És akkor, mivel már nem vagyunk idegenek egymásnak.. Még egyszer megkérdezem, és egyben utoljára. Elmondanád, mi a fészkes fenét keresel itt?!

Christina és Fabrice

A

prót rándul a szája sarka, ahogy Christina behatárolja a területét, de ezt leszámítva nem enged meg magának Őmárkisága több botlást. Akkor sem, mikor a nő a zsarukkal fenyegetőzik. Még az állát is előrébb szegi rettenthetetlensége jeléül, ellenben egyfajta játékos fény megjelenik a szemében. Aztán eme fényt felváltja a csodálkozás őszinte, avagy őszintének mutatott ragyogása.

A holtak királynője ateista?!
Meg tudta jegyezni a nevét! Minő okos lány…!
Picsába!

De a bosszúságát nem engedi kiülni a képére, helyette egy lusta mosoly nyújtózik el rajta a pukedli és a hirtelen tegeződőre váltott ismerősség kifejezése után.
– Igazán örvendek a találkozásnak, Señorita Adams! – kontráz rá, majd a háta mögött összefűzi az ujjait, vesz egy mély lélegzetet, s folytatja. – Ami azt illeti, tanulmányúton vagyok éppen… vagyis… gyűjtőmunkát végzek!
S bár ilyesmit nem szokott, most gondolatban jó alaposan megveregeti a saját vállát. Mégsem ünnepelhet sokáig, különben durván félbeszakítják és/vagy időhúzásnak fogják minősíteni az időhúzását.
– Tudod, festő vagyok és megfelelő modellt keresek éppen… olyasvalakit, aki… egészen különleges – s lazán elsétál a lány mellett, miközben körbenéz a helyiségen. A kezei még mindig a háta mögött, s Fabrice ügyel arra, hogy ne tegyen hirtelen mozdulatot, hiszen, ha a lány tényleg ateista – ¡Dios míó! – akkor nem fogja sajnálni szegény Szűzanyát és minden gond nélkül eltöri szegény fején azt a gyertyát. Alighogy kitekintgette magát, a válla fölött lassan néz vissza Chrisre: – …és Te, hölgyem, segíthetsz nekem. Mert szerintem Te már önmagában véve egészen különleges valaki lehetsz. ¿Sí?

– 11 –

» Rolls Royce és egyéb állatságok
» Milyen színű legyen a tapéta és egyéb sarkalatos kérdések

Nekromancia és egyéb tiltott tudományok

Nekromancia és egyéb tiltott tudományok

Similar topics

Similar topics