Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Utálok kórházban feküdni, gyűlölök, komolyan. Oké, értem, elcsapott egy autó, nem tanácsos egyedül ténferegnem, főleg, hogy amúgy is elég beteg vagyok, de most már csak a törés van, megvagyok, komolyan, kiengedhetnének. Ehelyett ide vagyok bezárva és kezdek türelmetlen lenni. Kaparom az alkaromat, már kisebesedett teljesen. Rossz kedvem van, depressziós vagyok. Azt mondják, mindenkinek joga van az emberséges halálra. Engem viszont nagyon nem hagynak meghalni. És most nem arra értem, hogy ha a kórház közepén felvágnám az ereimet, akkor nem hagynának, hanem, hogy elcsapott az az átkozott autó, és csak azért is összekapartak. Néha az emberek olyan önzőek. Csak magukért tesznek mindent. Mert nekik rossz érzés lenne, ha nem tennének semmit, mikor haldoklom, mikor csak erre van szükségem. Míg teljesértékű ember vagyok. Míg annyiból áll csak a betegségem, hogy remeg a kezem és elejtek, elfelejtek dolgokat. Az ablaknál állok, mellettem a széttört pohár szilánkjaival és kifele pislogok. Reszkető ujjaim véreznek, mert összevagdostam magam, mikor megpróbáltam felszedegetni, hogy a kedves ápolómnak ne legyen annyi baja vele. Persze, nem sikerült. De nagyon szomjas vagyok már, mégse hívom őt. Vörös hajam laza, kusza copfba fogva pihen mellkasomon, nem nagyon sikerült jól befonni. Nyílik mögöttem az ajtó. Szusszanok, és hátranézek. A fiú az, akit annyira kedvelek. Úgy hozzábújnék kisírni magam, de nem akarok kiszúrni vele. Csendesen visszaforulok a táj felé. - Szia, Lewis - Köszönök halkan. Azt hiszem, így hívják... úgy emlékszem, de az én eszemre semmit sem lehet rábízni. lefele pislogok az atomokra, majd ujjaimar és végül fel a férfire. Nem tudom, mit kéne mondanom pontosan, de ajkamba harapok és elpirulok. Erőt kell vennem magam, hogy ne csússzak szét teljesen, pedig nagyon arra készülök... - Azt hiszem kérek egy új pohárnyi inni valót... jól esne valami.
But those are the days that bind us together, forever And those little things define us forever, forever
A betegek ápolása határozottan fontos dolog, legyen szó éppen egy haldokló öreg emberről is, aki minden örömét abban leli, hogy engem ugrasson egyik helyről a másikra, mert neki szüksége van egy telefonra. Beszélni akar a feleségével, aki mint kiderült halott, de ő úgyis beszélni akar vele. Talán nem emlékszik, hogy történt. De mindenképpen tisztában vagyok azzal, hogy a felesége már nem él és az egyetlen látogatója az unokája. Aki volt olyan kedves és elmondta az igazat a nagymamájáról. A férfi mai napig nem volt képes feldolgozni a felesége elvesztését és most talán életútja legszélén arra vágyik bárcsak élne még. Na és kinek kell hozni neki egy telefont, hogy feleslegesen becsengjen és ne vegye fel senki, mert a ház üres? Na kinek? Nekem. Sokkal több időt elbíbelődtem ezzel, mint amennyit szerettem volna. Azonban amint megbizonyosodott arról, hogy a felesége most túl elfoglalt a beszélgetéshez és biztosan a gyerekeinek főz vagy kertészkedik feladta a csöngetést. Úgy döntött, majd legközelebb beszél a feleségével és elmondhatja neki, hogy igazából nem is akar ebben a kórházban betegeskedni, hanem inkább otthon volna mellette. Bár szerintem a lelke legmélyén tudja, hogy nem is haza akar menni hanem egy természetes történés után vágyódik, amit egyszerű szóval halálnak nevezett az unokája. Igen, még egy gyerek is látja, hogy a nagypapának nincs sok ideje hátra és már csak napok választják el a végtől. Csak remélni tudom nem én leszek az első aki majd megállapítja, hogy az öregembernek nincs pulzusa. Az unokája minden bizonnyal tőlem várná a válaszokat, mik voltak az utolsó szavai amikor elment és ehhez hasonlók. Ha mondjuk valaki a kevésbé türelmes testvéremtől kérdezne ilyesmit, az biztosan számíthat egy nagy adag felháborodásra. Nem az ő dolga vigyázni másokra, meg mi értelme volt pátyolgatni ha egyszer meg vannak számlálva a napjai. Ő azonban ehhez az egészhez nem ért, nincs benne elég szeretet mások iránt, csak még nem volt időm elmondani neki. Tartok ugyanis a következményektől, hogy feltornázza a mércét fél évre pufogás szempontjából és azt nem akarom. Nem szeretek egyedül lenni, ezért is tartom magam túlontúl társasági lénynek, erre meg éppen megfelelő állás az ápolói szakma. Naponta rengeteg pácienssel megismerkedhet az ember fia és szépen meghallgathatja az ők történeteiket is, ami kész csoda s, semmi ahhoz képest ami mondjuk vele történt meg. Egy ilyen egyedi történet tudója Carmina Ricci is. Ő rengeteget mesélhetne arról, hogy... Te jóságos ég! Most, hogy így belegondolok ma szinte alkalmam sem volt figyelni rá, mert lefoglaltak az idősebb betegek. A földszintről visszafelé jövet úgy döntöttem ő lesz a következő akihez benézek. Még akkor is ha nehezen tudom megértetni magam vele, bár ez nálam már szokássá válik ha nem egy idős vagy egy irtózatosan fiatal páciensről van szó. Tehát fő a nyugalom! Benyitottam a szobába. A látványról inkább ne is beszéljünk és arról sem, hogy Lewis-nek hívott. De most kivételesen nem tettem szóvá még. – Szia! – ez igazából az akart lenni, hogy "Üdv itt, remélem jól megy sorod nálunk és nem szenvedsz semmiben sem hiányt.", de ezt így ledarálni neki egyáltalán nem hangzott olyan jól a valóságban, mint itt bent a fejemben. – Rendben. Vizet vagy narancslét szeretnél? – kérdeztem kíváncsian, még akkor is ha talán tisztában voltam azzal a betegek nagy része sokkal inkább valami erősebbet inna a víznél és a narancslénél. Most azonban nem a halálra lerészegedés a lényeg, hanem a gyógyulás. – Azt hiszem hozok fertőtlenítőszert és gézt is.
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Take Care Of Me Peter Pan Vas. Márc. 15, 2015 10:27 am
Nem javít ki, így feltételezem, hogy eltaláltam a nevét, csak aztán eszembe jut, hogy ez nem valószínű, mivel olyan furcsa, kellemetlen érzésem van. De lehet, ez csak a szokásos butaságom. Nem tűnik nyugodtnak egyébként, biztos hosszú napja volt, és semmi kedve már itt lenni velem, haza akar menni a barátnőjéhez, vagy ki tudja, szeretőjéhez. Nem nagyon szoktunk magánéletről beszélgetni, de most már nagyon érdekel, komolyan, ezért szerintem ma rá fogok kérdezni, de csak lassan, Elöbb hadd igyak valamit. - Narancslevet azt hiszem - Mosolyodok el kicsit, mert nagyon kedves, hogy nem csak vízzel akar teletölteni, hanem mlg narancslevet is felajánl. Ami igazán az egyik kedvencem. Nagyon jól esik, hogy ilyen figyelmes velem, de komolyan, apró mosollyal hálálom meg a figyelmességét, majd mikor újra megszólal kíváncsian nézek le. Ja igen... az ujjaim... meg a karjaim... Majdnem el is felejtettem. Forró cseppek rohannak végig alkaromon és ujjaimon, hogy a kis tócsába vessék magukat. - Igen, az lehet, jól jönne, csak megpróbáltam felszedni a szilánkokat... Butaság volt, hiszen még a pohár sem maradt meg - Nevetek halkan. Nevetek, mert azt könnyebb. Ha teljesen komolyan venném az egész szenvedésemet fel is akaszthatnám magam, komolyan. Igazából néha átfut a fejemen, hogy életem párjának vagy orvosnak, vagy ápolónak kéne lennie. Akkor legalább lenne esélyem, hogy nem hagy ott mikor már csak tolókocsiban furikázom le-fel. Másrészről jó, hogy nincs senki mellettem, aki hisztériázik és rángat mindenféle ostoba kezelésekre, amik szerintük működni fognak. Mikor én csak szeretném békében és nyugalomban eltölteni életem apró cafatjait. Ki tudja, jó lenne, ha valaki megértené ezt. De ez a Lewis más, őt nem akarom elzavarni a fneébe, mikor közeledik hozzám, és még a sebeimet is hagyom, hogy bekösse. Ez nálam már valami rekord szerű dolog. - Hogy vagy? Milyen napod volt? Gondolom, már mennél haza. Nem szeretnélek feltartani,gondolom már nagyon vár a barátnőd - Igen, ez egy sunyi kis próbálkozás volt, hogy kiderítsem, van-e barátnője. Bár nem tudom, pontosan minek, mert ha nincs is, akkor sincs semmi esélyem. Senki sem akar haldokló barátnőt. Ez tény. Nem vagyok mérges érte, csak ténymegállapítás. - Nem tudod, mi lesz vacsorára? Tegnap annyira ehetetlen volt, iszonyú... éhes vagyok nagyon - Sóhajtok csalódottan és az ágyamhoz sétálva lerogyok rá kicsit megtörten, de leginkább fáradtan. Végre itt van Lewis, és szeretnék beszélgetni vele, de ő meg biztosan majd menekülni szeretne...
But those are the days that bind us together, forever And those little things define us forever, forever
Az élet döntések sorozata, csakis magunkra vethetünk akkor ha valami nem úgy sül el ahogy vártuk. A testvérem legalábbis ilyesmikkel vág vissza amikor néhanapján felemlegetem mennyivel könnyebb volna egy székben ülni és meghallgatni mások panaszait. Attól azonban nem tudnék akár életeket is megmenteni, nem láthatnám senki felépülését és nem örülhetnék együtt a hozzátartozókkal sem. Természetesen akkor ha vannak hozzátartozók akik igenis érdeklik, hogy mi történik a beteg családtagjaikkal. A testvérem ezt nem értheti meg, az ő felfogása teljesen más, mint az enyém még akkor is ha külsőre teljesen egyformák vagyunk. Ezért sem állok le olyasmin veszekedni, hogy mi a nevem és Carmina ne cserélgesse össze mással. Ha nagyon szűk látókörű lennék és semmit sem tudnék a világról minden piti ügyért veszekednék a betegekkel, de tudom, hogy nekik nem a veszekedésből adódó izgalom kell, hanem béke és nyugalom. Egy olyan környezet ahol tudják, hogy biztonságban vannak és nyugodtan rábízhatják magukat az ápolókra. Na jó, az ők helyükben én nem bíznám magam egyes ápolókra, mert jól ismerem a többieket és tudom amit tudok. Ettől eltekintve sem ítélek el senkit, én igyekszem mindent úgy tenni ahogy tanultam és remélhetőleg senkinek sem lesz tőle reklamálni valója. – Rendben. Hozzak bele jégkockát és szívószálat vagy inkább hagyjam az egészet? – a páciensek sosem mondják el maguktól, hogy mit szeretnének, ezért nekem kell kiderítenem mit is akarnak igazából. Mert van amit nem mernek elmondani, úgy hiszik nem szabad vagy... Őszintén szólva nem tudom mi jár a betegek fejében, szerencsére még egyszer sem kellett egy kórházban feküdnöm ilyen olyan problémák miatt. Ezért is vagyok hálás az égnek, hogy ilyen egészséges állapotban megőrzött engem és megkímélt a kórházi elemózsiától és ellátástól. – Rám kellett volna hagynod az egészet, elvégre te most egy ápolásra szoruló személy vagy. Láttál te már itt olyan beteget aki azzal tölti az idejét, hogy takarítson maga után? Persze, hogy nem, mert azt nekünk kell megtennünk. De értékelem a jó szándékodat, tudom csak segíteni akartál. – nem akartam gorombának amiért megmondtam neki, hogy mit kellett volna tennie vagyis inkább mit nem kellett volna. Azt már megtanultam egyetlen beteggel sem szabad úgy bánni, hogy azt érezze mindenért ő a felelős. El kell mondani neki, hogy... Igazából csupa jót és igazat kell mondani, amit valóban úgy is gondolunk ahogyan azt mondjuk. – Kicsattanok az egészségtől. Te hogy érzed magad? Bent volt a doki, hogy megnézze mennyit javult az állapotod? Nem, igazából még korántsem járt le a műszakom és Sabrina jóváhagyta, hogy ha van időm akkor ne felejtsek el túlórázni. Otthon meg amúgy sem hiszem, hogy várna valaki rám, hacsak a testvérem úgy nem dönt éjnek évadján meglátogat, mert van arról sejtése mikor érek haza. – ilyenkor hajlamos elfelejteni, hogy azért megyek haza, mert pihenni szeretnék, nem pedig vele traccsolni, de ezt nem tettem hozzá a mondanivalómhoz. – Ma nem igen volt alkalmam a konyhába menni. De a szakácsunk hisztériájából ítélve lehet, hogy valami ehető lesz. Azonban mindjárt visszajövők. Addig maradj ott és ne akarj hősködni! – ez igazából parancs akart lenni, időm azonban nem volt megmagyarázni neki, hogy ez az ő érdekeit szolgálja és nem akarok neki rosszat. Mindegy, most az volt a feladatom, hogy narancslét hozzak neki és a sebbe ellátásához szükséges eszközöket.
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Take Care Of Me Peter Pan Vas. Márc. 15, 2015 7:11 pm
Wáo, miket fel nem ajánl Lewis, igazán elolvasztó, és kedves, figyelmes. De nem hiszem, hogy kérnék ilyesmiket. Illetve... de nem, nem kérek. Nem vagyok elkényeztetett kislány na meg ez nem is egy hotel. Úgyhogy jó leszek. Fejet ingatok. - Nem kérek, köszönöm szépen. De igazán figyelmes vagy és kedves, de sajnos én a normális,fapados narancsléhez vagyok szokva. - Mosolygok rá, majd arcomat elönti a vörös, forró pír. Nem tudom, mit kéne mondanom, mert ez nagyon bonyolult, de aztán mély lélegzetet veszek és halkan megszólalok. - Lehet, hogy így lenne egy normális betegnél, akit csak elütött egy autó, de én állandóan ápolásra szorulok, és nem akarok egész nap ülni és várni, hogy mindenki kiszolgáljon. Szeretném, ha... legalább a hétköznapi dolgokban tudnék normálisan cselekedni... plusz én törtem el a poharat. Már a sokadikat. - Szusszanok fel szomorúan, mert még csak nem is arról van szó, hogy béna vagyok, hanem, hogy képtelen vagyok úgy fogni, hogy ne ejtsem el. Nagyon rossz. Elgondolkodva merededek magam elé, majd ő kezd el beszélni, ami kicsit megébreszt és felkapom a fejemet, ránézek apró mosollyal. - Értem, hát azt mondta, még élveznem kell a kórház vendégszeretetét, meg a tiédet. Sajnálom, hogy én vagyok a kötelező programod, de nyugtasson meg, hogy másnak is házifeladat címen futok. - Pár pillanatig csendes, halvány mosollyal nézem a szépséges fiút, majd ajkamba harapva félrebillentem a fejemet. - Érdekes, eddig azt hittem, ha valakinek, neked van barátnőd. Szeretnivalónak talállak, és figyelmesnek, okosnak... Azt hinné mindenki, hogy lányok kisebb hada vár rád... már meztelenül - Teszem hozzá poénra véve a bókáradatot. Akkor is elmondom a véleményemet róla, ez van. ő törödik velem, én meg nem sumákolok. Bólogatok, hogy megnyugodjon, nem fogok semmit sem tenni, csak ülök itt csendben, és ennyi. Mikor megteszi és itthagy egyedül maradok. Körbepislogok, sehol semmi, mint valami megfagyott baba, úgy várom őt vissza, és nem tudom, miért gondolok rá ennyit ennyiszer. Kifújom a levegőt, bárcsak visszajönne.
But those are the days that bind us together, forever And those little things define us forever, forever
Tudom nem kérte, de a biztonság kedvéért én lehet, hogy hozok magammal szívószálat is. A legtöbben nem szívesen mondják ki de határozottan jobban örülnének egynek amikor valamiféle folyadékot kapnak. Legalábbis szerintem azok biztosan akik ennyiszer elejtik a kezükből a poharat és valójában meg kellene várniuk engem ahelyett, hogy kárt tennének magukban és a tárgyakban. De mindenki türelmetlen, akkor meg pláne ha sokan vannak és kevés az én időm az egy főre eső percek szempontjából legalábbis. Nem akarom, hogy Sabrina csalódott legyen akkor amikor visszatér és olyasmiket mondjon még ezt sem voltam képes rendesen megtenni neki meg hasonló butaságok amiket ő biztos kitalálna. Tehát jól kell teljesítenem, az életben is a jó dolgokat kell meglátnom és nem pedig azt a rosszat amikben a betegek hisznek. Elsősorban nekem kell hinnem abban, hogy képes vagyok segíteni rajtuk a gyógyulásuk érdekében, azután következnek ők. Ha a betegek nagy része elhiszi, hogy meggyógyul akkor az úgy is lesz! De ha nincs hitük, minden reményük elveszett, akkor szomorúságukban nem vár rájuk más csak a halál. Ezt persze ki kell verni a fejükből és akkor is ott lenni mellettük amikor már mindenki más elhagyta őket. – Ne aggódj a poharakért, szerintem a konyhában több százat eltörnek mosogatás közben csak nem derülnek ki. Egy pohár pótolható, de egy emberi élet nem. Manapság egyre kevesebb kisbaba születik és sokkal több ember hal meg, persze ezt mindig későn veszik észre, leginkább akkor amikor a baj a küszöbünkön toporog. – ezzel igazából csak meg akartam őt nyugtatni, hogy egy vagy több pohár eltörése semmi, mert bármikor és bárkivel megtörténhet ez. Nem kell félnie amiért leszidják ezért, mert ő perpillanat egy páciens és szerintem mindenkinek az a legnagyobb óhaja, hogy kevesebb ápolásra szoruló beteg legyen s, minél előbb felépüljenek a betegségükből vagy éppen azért amiért itt vannak. Sok lehetőség van és sok felderítésre váró történet, aminek bizony a végére kell egyszer majd járnom. Ha több időm lesz és nem kell attól tartanom, hogy valamit elfelejtek megtenni és a páciens egészen estig vagy akár másnapig várhatott rám. – Látod máris félrebeszélsz ami az én részemet illeti. Számomra egyáltalán nem teher segíteni másokon, ez olyan természetes, minthogy a fű zöld az ég meg kék. – igazából ezzel azt akartam mondani, hogy másokat ápolni számomra nem esik nehezemre, meg valójában eléggé hozzá szoktam a gondolathoz, egyáltalán nem egészséges emberekkel kell nap, mint nap találkoznom. – Kétlem, hogy lenne időm egy barátnőre is. Másokon segíteni sokkal jobb, mintha otthon várna rám valaki... – elhúztam a számat, de nem azért amit mondtam, hanem mert megannyi kellemetlen emlékem eszembe jutott amit jobb volna elfelejteni. Ebből azonban hamar össze kell szednem magam, semmi sem zavarhat meg a munkámban, ezért is hagytam néhány percre magára Carmina-t. Amint nálam volt minden amire szükségem volt vissza is mentem abba a szobába ahol ő volt. – Itt vagyok. Gondolom előbb szeretnél inni még mielőtt elkezdeném lefertőtleníteni a sebedet igaz?
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: Take Care Of Me Peter Pan 
